Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Várom a véleményeteket.
Jó olvasást.
Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry
Tapogatóztam. Semmi. Lassan nyitottam ki a szemem, mert a nap már jócskán fent volt és sugarai elárasztották a hálóm egész területét. Nem feküdt az ágy másik felén senki. Talán valóban álmodtam az egészet és a tegnapi csodás éjszaka meg sem történt? Nem voltam hajlandó elhinni, hogy minden, csak az én átkozott képzeletem világának tudható be. Itt volt, hisz éreztem, még most is érzem ajkainak melegét magamon és a parfümje illata is beleng mindent körülöttem. Nem lehetett álom. Aztán a bizonyítékok sorra előtűntek. A levetett ruhái, odakint a folyosón a bőröndje és a csodás cipő, ami annyira kiemelte karcsú lábait. Mesés illatok szálltak a levegőben a konyhai irányából, így oda vezetett az első utam. Hallottam a zene ütemes dobolását a dobhártyámon és megmosolyogtatott a tudat, hogy a Historyt hallgatja. Sosem volt nálam feltétel, hogy a nő, akivel egy párt alkotok hallgassa a zenénket, de örömmel töltött el, hogy Aria valóban szerette, amit csinálok. Az ajtóból csodáltam csodás alakját, ahogy felvette a zene ritmusát és arra ringatta kerek csípőjét. Nagyon szexi volt, ahogy az én fekete ingemben illegette magát, míg valamit kavargatott a tűzhelyen. Amikor megfordult, hogy egy újabb hozzávalót tegyen a reggelibe, kissé felsikoltott.
- Jó reggelt. - mosolyogtam önelégülten, élveztem, ahogy fülig pirult, mert rajta kaptam egy elmélyült pillanatában.
- Jó reggelt. Éhes vagy? - zavart mosolya annyira édes volt.
- Ez csak természetes. - ültem le az asztalhoz.
- Az jó, mert rántottát csinálok. - fordult vissza a serpenyőhöz, hogy hozzá adhassa a tojást.
- Inkább másra fájna a fogam. - nyaltam végig az alsó ajkamat, ahogy kissé kilátszódott a feneke az ing alól. Izgatni kezdett a látvány, az egyszer biztos.
- Azt elhiszem, de inkább ezt edd, mert azzal nem laknál jól. - nevetett fel, miközben letett egy üres tányért elém.
- Testi értelemben biztos vagyok benne, hogy kielégítene. - ragadom meg a kezét, mielőtt elsétálhatna. - Vagy nem?
- Bizonyos. Elengednél, mert oda fogom égetni. - erőlködése semmisnek bizonyul ellenem.
- Természetesen, de ne hidd, hogy megmenekülhetsz.
- Nem tervezem. - kacsint rám, mire szabályosan az erekciómba kell markolnom, hogy ne nyögjek fel a kialakult vágytól.
- Milyen jól kiismered magad a konyhámban. - jó volt látni, hogy annyi év után is mindennek tudta hol van a helye.
- Mivel nem rendeztél át ez idő alatt semmit, így igen, emlékszem. - mosolygott rám kissé szégyenlősen.
- Gyönyörű vagy. - végig néztem ezen a nőn velem szembe és a határtalan boldogság öntött el, amit évek óta nem éreztem, csak és kizárólag akkor, amikor vele voltam.
- Köszönöm.
- Nagyon jól néz ki. - állapítottam meg, ahogy a tányéromra szedett a gőzölgő színkavalkádból.
- Remélem az íze is olyan lesz. - úgy csinált, mintha nem tudnám, hogy remekül tud főzni.
- Mennyei. - egy falat után újra szerelembe estem, az évek múlásával még inkább csodát tudott művelni a konyhában.
- Azért annyira nem jó. - kóstolta meg ő is.
- Dehogynem.
A teraszon ültem, míg Aria odafent zuhanyozott. Csak a fákat néztem, ahogy a feltámadt szélben lengették koronájukat. Az idő eléggé csípős volt még, hisz alig múlt kilenc óra. Az egyik fán énekesmadár ontotta magából szerelmes szerenádját, ami olybá tűnt, mintha nekünk szólna. Nem volt a közelemben, de akkor is mosolyt csalt az arcomra a puszta gondolat. hogy oda fent van és újra az enyém. Még nem voltunk újra egy pár huszonnégy órája, de már azon törtem a fejem, hogy vajon mindent onnan fogunk-e folytatni ahol abba hagytuk? Újra viselné a gyűrűt, ami a nappaliban található széfben csücsült? Egyáltalán kérjem meg újra? Vagy hagyjak neki időt? Vagy esetleg vegyek egy teljesen új gyűrűt, hogy a régi ne a múltunkra, a rossz emlékekre legyen tanúbizonyság? Majd kiderül.
Halk ajtónyitódást hallottam, majd megéreztem a vállamon a kezét. Megfogtam azt és az ölembe húztam, haja még kissé nedves volt és eper illatú, amit mélyen magamba is szívtam, ahogy belefúrtam arcomat a nyakába. Nem akartam elengedni, nem most, ebben a pillanatban, hanem soha többé. Ő hozzám tartozik és én ő hozzá.
- Hihetetlen. - szakadt fel belőlem egy erőteljes sóhaj, ami a megkönnyebbülés következményeként jött létre bennem.
- Micsoda? - fordult felém kissé hátra billentve a fejét.
- Hogy itt vagy és újra az enyém. - csókoltam a nyakhajlatába, amitől azonnal libabőr költözött a területre.
- Harry?
- Hm? - feledkeztem bele a pillanatunkba, ami csak a miénk volt és a madáré, aki kitartóan ostromolta a párját dallamaival.
- Nekem holnap vissza kell mennem, velem jössz? - reményteli pillantást vetett felém.
- Viccelsz? Persze, hogy veled megyek. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó.
- Ugye nem hiszed, hogy egy percre is nélküled akarok lenni? A munka miatti elválás is pont elég gyötrelem lesz. - komolyan gondoltam, így az elején minden másodpercet vele akarnék tölteni, de mindkettőnknek dolgoznia kell, így ez nem valósítható meg.
- Tudom. - sóhajtott fel.
- Még jó, hogy nem adtam el a házamat. - csúszott ki a számon.
- Nem adtad el? Hogy, hogy? - felhúzott szemöldökkel meredt rám és leült velem szembe a másik székre.
- Fogalmam sincsen bébi, egyszerűen nem voltam rá képes. - vontam vállat, mert épeszű magyarázatom nem volt rá, talán miatta nem ment az egész, mert titokban reménykedtem a pozitív végkifejleten.
- Miért?
- Talán miattad, mert mindvégig reménykedtem benne, hogy használhatom még.
- Reménykedtél benne, hogy együtt leszünk, azok után is, hogy milyen szemétül viselkedtem veled? - csodálkozva fürkészte a tekintetemet.
- Aria nem voltál szemét, csak féltél, amit mostanra meg is értettem, türelmesebbnek kellett volna lennem veled és valljuk be én sem voltam azon az estén valami kedves. - szégyelltem is magam miatta rendesen.
- A te reakciód teljesen érthető volt Harry, hisz összetörtem a szívedet.
- Figyelj bébi, az akkor volt és egyáltalán nem számít, hogy mi mit tett és mondott. A múltat felejtsük el!
- Felejtsük el? Mindent? - nem értettem, hogy mire céloz.
- Mire gondolsz?
- Nem tudom, hogy honnan fojtatjuk Harry. Régen nem pont ez volt a felállás és nem tudom, hogy most mi van akkor pontosan velünk.
- Várj. - mielőtt folytathatta volna felpattantam és a nappaliba vettem az irányt, hogy elővegyem a gyűrűjét és újra megkérjem a kezét, mert tudtam, hogy mindvégig erre célzott.
- Mit csináltál? - kissé rémültnek nézett ki, amikor visszatértem hozzá.
- Csak kellett valami ahhoz, amit most mondani fogok. - ekkor letérdeltem elé és folytattam, amit elkezdtem. - Bébi tudom, hogy csak egy napja alkotunk ismét egy párt, de én szeretlek téged, az elmúlt években is szerelmes voltam beléd, míg külön voltunk és mindent ugyan úgy érzek, mint akkor. Szeretném, ha onnan folytatnánk, ahol vége szakadt és ehhez az kell, hogy újra a menyasszonyom legyél. Újra felteszem a kérdést és szeretném, ha őszintén válaszolnál, azt akarom, hogy te is benne legyél. Szóval, Aria Simons hozzám jössz felségül?
- Igen. - ekkor éreztem úgy, hogy világom ismételten teljessé vált, itt volt a menyasszonyom, akit halálosan és visszavonhatatlanul a szívembe zártam és újra igent mondott nekem.
- Bébi. - húztam az ujjára a gyűrűt és éreztem, hogy könnyezni kezdek.
- Ezt nem hiszem el. - emelte maga elé a kezét és úgy méregette a köves szépséget. - Hiányzott.
- Tényleg?
- Igen, olyan üres volt a kezem, amikor lekerült és az életem is, ahogy kiléptél belőle.
- Soha többé nem hagylak el. - ekkor forrtam ajkaira először és végérvényesen.
* * *
A Los Angelesi lakásom felé tartottunk újfent jegyespárként és ennél boldogabb nem is lehetettem volna. Már felvetettem Ariának az összeköltözés gondolatát és ő is remek ötletnek találta, de kért még egy kis időt, hogy a régi lakással mindent elintézhessen. Gyors tempóban haladtunk előre, de cseppet sem érdekelt, hisz régen már itt tartottunk és tiszta lappal, csak innen folytathatjuk. Behajtottam a kétszárnyú kovácsolt vas kapun és leparkoltam a főbejárat mellett. Minél előbb beakartam érni és magamévá tenni ezt az istennőt mellettem, ezért kapkodva nyitottam be az ajtón. Azonban majdnem szívinfarktust kaptam, ahogy beléptem rajta.
- Gratulálunk. - kiáltottak fel egyszerre és minden fel volt díszítve.
Ezt nem hiszem el. A barátaink hihetetlenek.
