2/14. - Felhőtlen boldogság, na persze.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Láttam rajta, hogy valami nincsen rendben - konkrétan azóta, hogy benyitott a hálószoba ajtaján a reggelivel - de nem hoztam szóba. Viszont a nap felénél kissé kezdett idegesíteni, ahogy állmosollyal mered rám. Nem igazán tudom, hogy miből gondolta azt, hogy én ez beveszem és nem veszek tudomást róla. Ennél sokkal jobban ismertem. Az arca minden rezdülése titkokat árult el nekem, belső vívódásokat, harcokat, vagy épp önfeledt vidám pillanatokat a gondtalanság tűzével a szemében. Nem hazudhatott nekem, semmi esetben sem.

- Mi a baj? - kérdeztem rá végül, amikor idegességében a pohár kicsúszott a kezéből a kemény járólap martalékává válva ezáltal.

- Semmi, csak ügyetlen vagyok. - hessegette volna el a felismerésemet, de nem hagytam ennyiben.

- Bébi kérlek ne nézz hülyének, te is tudod jól, hogy ismerlek már annyira, hogy szavak nélkül is értselek. - léptem hozzá közelebb, remélve, hogy a kedvesség nyíltságot eredményez a részéről.

- Nem akarom, hogy ideges legyél.

- Akkor leszek ideges, ha nem mondod el. - kérleltem tovább.

- Találkoztam Fredericcel.

- Hogy mi van? - fakadtam ki a név hallatán. - Mikor?

- Reggel.

- Hogyan? Ne kelljen már kihúznom belőled. - felfogtam, hogy a hangom nem épp kedves, de nem tudtam mit tenni, halál idegessé váltam.

- Harry erről nem én tehetek. Lementem fájdalomcsillapítóért és reggeliért, a pár utcával arrébb lévő kávézóba akartam bemenni, amikor ő lépett ki az ajtaján.

- Mit mondott, amitől ennyire ideges vagy? - szóltam közbe.

- Gyakorlatilag semmit, csak idegesítő volt a modora, mint mindig. Tudta, hogy megint jegyesek vagyunk és ez alkalommal is nem jellemzett téged valami fényesen.

- Pont leszarom, miként vélekedik rólam, de azt nem hagyom, hogy veled szórakozzon megint, miatta tartottunk a múltban ott ahol és még egyszer nem adom meg neki azt az örömet, hogy azt képzelje győzött. - lehet kiabáltam, de az sem érdekelt.

- Kérlek nyugodj meg, semmi ilyen nem fog előfordulni. - próbált nyugtatni, de nem sok haszna származott.

- Egyszer már sikerült neki, miért lenne ez alkalommal másként?

- Mivel már nem lesz az életünk része.

Azt nagyon remélem.

* * *

Örültem, hogy a házhoz tartozott edzőterem, mert így az időközben kialakult dühömet tompíthattam valahol sértő szavak nélkül. Világosan megkértem a beszélgetés után Ariát, hogy hagyjon magamra addig, míg én nem keresem a társaságát újfent. Ez egyfajta védelmező taktika volt tőlem, miszerint, így nem tudtam őt megbántani, hisz nem volt a közvetlen közelemben. Nyilván a távolmaradásom is kiváltott a részéről méni ellenérzést, de ennyi belefért, hogy nyugodtan levezethessen a feszültségemet. A zene hangosan betöltötte a fülemet, ahogy a hangszórókból ömlött a dallam. Nem tudtam semmit a külvilágról, elmerültem a saját világomban és mindent és mindenkit kizártam belőle. Csak ütöttem a zsákot és egy percre sem álltam meg, remélve, hogy ez majd némiképpen csillapító hatással lesz az érzelmeimre. Szinte semmit nem használt, két óra elteltével is jócskán felfokozott állapotok uralkodtak a testemben. Nem igazán értettem, hogy miért nem történt semmi, miért nem kezdtem már megkönnyebbülni, máskor ilyenkorra már lenyugodtam. Az idő múlásával kezdtem rájönni, hogy mi lehet a gond a mostani viselkedésemmel. Nem méregből ütöttem, hanem félelemből. Rettegtem annak a puszta gondolatától is, hogy újra elveszíthetem őt. Frederic felbukkanása semmi jót nem jelentett számunkra és ezt akár beismeri, akár nem, én tisztában voltam vele. Nem vehettem az esetleges következményeket félvállról, mert minden bizonnyal az az őrült sem tesz semmit félgőzzel. Megvannak a kapcsolatai és, ha akarná ismét összeugraszthatna minket. Hitegettem magamat, hogy a szerelmünk egymás iránt erősebb, de sajnos a hazugságnak óriási mozgató ereje van és képes felemészteni mindent maga körül.

- Harry. - érintette meg a vállamat, mire megfordultam, hogy felé fordulhassak.

- Igen? - félénk arca meglágyította az arcvonásaimat.

- Készítettem vacsorát, épp most lett kész. Lejössz enni?

- Vacsora? - álltam értetlenül előtte.

- Hat óra van. - közölte a tényt, hogy az egész délutánt itt töltöttem.

- Észre sem vettem, hogy ennyire elment az idő. Mindjárt megyek, csak gyorsan veszek egy zuhanyt. - nyomtam egy gyors csókot a homlokára.

- Rendben, lent várlak. - végig néztem, amint kecses lépteivel átszeli a teret az ajtóig, majd becsukva azt el is tűnik a folyosón ismételten magamra hagyva.

Amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam, lemosva magam a mai nap minden szennyét és mocskát. Meglepetten tapasztaltam, hogy kilépve a kabinból sokkal könnyebbnek és felszabadultabbnak érezhettem magamat. Egy melegítőben sétáltam le a konyhába, amiből már messziről éreztem a remek illatokat. Belépve a szavam is elakadt, hogy mennyit fáradt, csak értem. Az asztal tele volt mindenféle étellel. Volt tészta paradicsom mártással bazsalikommal, sült csirke friss salátákkal és palacsinta, minden mennyiségben.

- Nem kellett volna ennyit vesződnöd. - közöltem vele, amint leültem az egyik székre.

- Nem volt fáradság Harry.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá.

- Mégis mit?

- Azt, hogy vagy. - mostanra nem érdekelt Frederic és az, hogy talán megint ugyan azt tervezi ellenünk, amit egykor, mert biztosra tudtam, hogy ez a nő az enyém, hozzám tartozik és ezt senki nem veheti el tőlem. Foggal-körömmel ragaszkodom hozzá és a szerelmünkhöz.

- Semmi baj nem lesz Harry, nem fog közénk állni, ezt megígérhetem.

- Tudom. - válaszoltam őszintén.

- Tessék? - lepődött meg azon, hogy nem vitatkozom vele.

- Belátom, hogy túlreagáltam. Bízok a szerelmünkben és mindig is fogok.

- Ennek örülök.