40. fejezet - Beállsz a sorba?

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Néma csend, ami ebben a pillanatban körülvesz. Nincsenek hangok, nincs nesz, köhögés, sikítás, nincs az égvilágon semmi, csak a sötétség. A köd, mely elborít, nem kapsz levegőt, szenvedsz, míg bírod, állod a kínt, mit rád taszít. Néma csöndbe burkolózik minden, a látás sem a régi, nem a megszokott. A szemem nem reagál, csak foltokat érzékel, pöttyöket lát. A kép megfordul bennem és nem áll vissza eredeti rendeltetésszerű helyzetébe. Játszik velem a tudatom szüntelen, őrületbe kergetve ezzel saját magamat. Őrült dolgok táncolnak, képzelegnek előttem és ostobaságokat suttognak, mást sem tesznek. Hívnak, hogy csatlakozzam hozzájuk,hogy része legyek vérfagyasztó időtöltésüknek. Részese egy olyan világnak, melynek tagja sosem leszek. Nem leszek áruló, nem török mások életére, nem üldözök vég nélkül valakit, csak pert parancsba adják, mit teljesítsek. Sosem tudnék ennyire mélyre süllyedni, főként nem vele, akit szeretek. Az utolsó, ellent nem tűrő mondanom végtelenítve hagyja el ajkaim kietlen pusztaságát.

- Nem leszek paparazzi.

- Ezt már hallottam tőled párszor. - horkant fel velem szemben Frederic és előrébb dőlt a székben, a közelsége túlzott volt számomra.

- Akkor nem kell ismételgetnem többé. - álltam fel a székből és az ajtó felé közeledtem.

- Ugye tudod, hogy nem vicceltem? - jeges hangja annyira közel volt a fülemhez, hogy óhatatlanul is bele remegtem a tudatba, hogy közvetlenül mögöttem van.

- Én sem. - fordultam meg és bebizonyosodott, hogy valóban mögöttem helyezkedik el.

- Azt hittem rólad, hogy a legjobb akarsz lenni, de ezek szerint nagyot tévedtem. - vonta meg a vállát.

- Ilyen áron semmiképp. - forgattam meg a szemem a feltételezésen.

- Inkább elveszíted a lehetőségedet, hogy a nagyok közé kerülj? - tudtam, hogy győzködni akar, hogy végül bedőljek neki.

- A saját erőmből akarom elérni a sikert, nem egy újgazdag kölyöktől, aki unatkozik és nem tudja mit kezdjen a pénzével, így másokra kényszeríti rá a korcs világát és szemléletét. - szinte láttam, ahogy minden egyes elhangzott szóval dühösebb és dühösebb lett.

- Ki kell ábrándítsalak drágám, szép elmélet, de egyáltalán nem kivitelezhető. - hangja nyugodt volt, de felismertem a rejtett tartalmat, belül mérges volt rám, nem is kicsit.

- Nem érdekel, nekem ez nem a munkáról szól, sokkal inkább a szenvedélyről. - talán a szóhasználat nem volt a legtalálóbb mivel a szemén átsuhant valami megmagyarázhatatlan csillogás.

- Azt levettem ennyi idő alatt, hogy van benned szenvedély, de azzal nem sokra mész, ha pénzt akarsz keresni.

- Nem érdekel. - elegem volt ebből a beszélgetésből, de végérvényesen.

- Én betartom az ígéretemet szóval, csak okosan. - lép hozzám közelebb, mire sikeresen neki présel a falnak.

- Ne fenyegess.

- Mondtam, ez nem fenyegetés, hanem ígéret, nagy különbség, hisz így tudod mire számíts.

- Engedj elmenni. - próbáltam ellépni mellőle, de annyira közel állt, hogy esélyem sem lett volna.

- Csak tessék. - lépett hátra és az ajtó felé mutatott.

- Ne számíts rám. - fordulok meg az ajtóban.

- Tudod nem okoz örömet, ha tönkre teszlek, de megoldom.

***

Dühöngve léptem be a lakásba és dobtam le magam mellé a táskámat. Az ajtó mellett álló kis komód bánta a dolgot, ahogy a táska súlyától fájdalmasan nyekkent meg, ahogy a nehéz darab földet ért rajta. Remegő kezekkel az idegességtől kotortam a táskámban a telefonom után és csak bámultam annak fényben úszó képernyőjét. Gondolkoztam, hogy akkor most mi is legyen? Hívjam fel Harryt és mondjam el neki, hogy Frederic mire akar kényszeríteni? De biztos vagyok benne, hogy kiborulna miatta és nem akarom, hogy feleslegesen idegesítse magát, elég, ha én ideges vagyok. Végül az ésszerű és kézenfekvő megoldást választottam, tárcsáztam Zora számát. A telefon pittyegő hangja egyre jobban idegesített, amikor Zora a többszöri csengésre sem felelt. Épp tettem volna le, amikor felvette.

- Mond. - szólt bele a telefonba és egyértelmű volt, hogy aludt.

- Áttudsz jönni? - tettem fel reflexből a kérdést.

- Baj van?

- Miből gondolod? - szarkazmus ismételten meg van.

- Ne szórakozz már velem. - érdekes volt felcsattanó hangját hallani.

- Nem szórakozom, csak gyere át és mindent elmondok. - sürgettem.

- Oké, már is indulok. - válaszolni sem volt időm mikor letette a telefont.

Szinte lebasztam a telefonomat, mivel semmivel sem voltam higgadtabb, mint néhány perccel ezelőtt. Komolyan nem értem, hogy gondolhat ilyesmit Frederic. Kinek néz ő engem? Azt hiszi, hogy aljas módon elárulok egy ennyire fontos személyt az életemben? Elárulom a vőlegényemet? Vőlegény? Annyira furcsa bele gondolni, hogy Harry tényleg a vőlegényem és én a menyasszonya vagyok.

Fél óra elteltével Zora már velem szemben ült a kanapén és tátott szájjal bámult rám. Percek óta meg sem szólalt, csak engem nézett, miközben szinte hallani lehetett, ahogy a kerekek kattognak az agyában megoldást keresve.

- Ez ugye most egy poén? - nagy nehezen rávette magát a beszédre.

- Szerinted viccelek?

- Reméltem, hogy igen. - emeli rám a tekintetét.

- Ki kell ábrándítsalak, de ez az igazság. - húztam el a számat.

- Ez egy őrült komolyan. Mit gondol ez? - dobja a magasba a kezeit.

- Pont ez az, hogy semmit. - nézek rá tök komolyan, mire kinevet. - Most mit nevetsz?

- Ez nevetséges.

- Valóban? - kérdezek vissza.

- Nekem annak tűnik. - von vállat és kicsit vissza vesz a hangjából.

- Nekem viszont határozottan nem. Bele gondoltál mi lesz, ha ez nem csak üres fenyegetőzés, hanem véresen komoly?

- Nem, bocsánat, igazad van.

- Zora mit fogok csinálni, ha megbuktat? Mi lesz, ha az apjának leadja a jegyeimet, amik mind csupa egyesből állnak? - komolyan a sírás kerülgetett mostanra.

- Biztos vagy benne, hogy megcsinálná?

- Nem teljesen, de eléggé meggyőzőnek nézett ki. - gondolkoztam el rajta.

- Egy valamit kérdeznék.

- Mi lenne az?

- Ha megbeszéled Harryvel a dolgot, nem menne bele, hogy képeket készíts róluk? - nem értettem, hogy jön ez a kérdés belőle.

- Oké, ezt meg sem hallottam.

- Most miért? Jobb, ha feladod az álmod a faszkalap Frederic miatt?

- Természetesen nem, de ez akkor sem megoldás, nem vonom bele Harryt, mivel tudom, hogy érinti ez a dolog.

- Még egy kérdés.

- Na ne kímélj.

- Akkor nem állsz be a sorba?

Zora kérdése foglalkoztatott, mivel nem értettem a lényegét. Mit akart ezzel mondani?

Beállsz a sorba? De hova?

39. fejezet - Pont a lényeget felejted el!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Kinyújtóztattam magam, ahogy kezdtem magamhoz térni, míg a nyári nap melege csiklandozta a combomat, ami fedetlenül a takaró felett pihent. Minden álmok legszebbikét éltem át az éjszaka folyamán, csalódott is voltam, hogy az ébredés ily hamar köszöntött. Élveztem volna még az álom nyújtotta kényeztetést. Halk szuszogás hallatszott mellőlem, így oldalra billentettem a fejem, hogy megtaláljam a hangoz kiadó személyt. Göndör haja teljesen eltakarta arcát, ahogy oldalán feküdt és még mindig békésen aludt. Zöld szemei lehunyva várták az ébredést, hogy újra beléjük nézhessek. Villogó képek, emlékek kúsztak felszínre bennem. A tegnap este, a titkos helye, amit megmutatott nekem, ahogy letérdelt elém és a legszebb eljegyzési gyűrű, amit valaha láttam. A gyűrű. Ugrott be hirtelen, magam elé emeltem a kezem és tanulmányozni kezdtem a finoman megmunkált ékszert, mintha most láttam volna először. El sem tudtam hinni, hogy ez történt, ha nem lenne az ujjamon a kézzel fogható bizonyíték, bizonyára képzelődnék.

- Úr isten. - mondtam ki hangosan a gondolatomat.

- Mi az? - rekedt mély hangja jobban megijesztett, mint bármi más ezelőtt.

- Jaj, semmi. - fordultam felé,míg ő nagy szemeket meresztett rám.

- Akkor miért sikongatsz? - a derekamnál fogva vissza rántott az ágyba és maga alá fordított.

- Semmi különös Harry, csak még mindig kicsit sokkban vagyok a tegnap este miatt. - elmondtam neki az igazat, hisz ismertem, tudtam, hogy addig nem állna le, míg el nem mondom.

- Megbántad? - a szomorúság egyértelmű jele csengett a hangjában.

- Micsodát? - értetlenségemben muszáj voltam visszakérdezi.

- Hogy igent mondtál nekem, megbántad? - azt sem értettem, hogy miért teszi fel ezt a hülye kérdést, mert egyáltalán semmi értelme sem volt.

- Hogy kérdezhetsz ilyet? Miért bántam volna meg? Dehogy is Harry, úr isten. - nem tudom, hogy miért akadtam ki ennyire, de határozottan sikerült magamat alaposan felhúznom.

- Sajnálom ne haragudj, csak mikor láttam, hogy nagyon vizslatód, azt hittem, hogy talán, esetleg megbántad. - tény, hogy megnéztem alaposan, de semmi olyan gondolat nem fogalmazódott meg a fejemben, hogy nem volt komoly a tegnapi válaszom.

- Rosszul hitted, mert komolyan gondoltam azt az igent Harry. - mosolyogtam rá és reméltem, hogy végre megnyugszik.

- Ne haragudj, hogy kételkedtem benned, magamat sem értem, hogy miért feltételeztem ezt. - gördült le rólam és az ágy szélére ült és a kezeibe temette arcát.

- Felejtsük el, jó? - másztam mellé és a fülébe suttogtam a szavakat.

- Rendben. - sóhajtott fel megkönnyebbülésében. - Szeretlek.

- Én is téged Harry. - csókoltam bele a nyaka finom bőrébe.

- Imádnám, ha ezt tudnánk folytatni, de sajnos nemsokára indul a repülőm.

- Tudom. - elszomorított, hogy elmegy és újabb hetek várnak rám nélküle.

- Ne légy szomorú, megígértem, hogy, amint tudok jövök hozzád. - emelte fel az arcomat és letörölte az éppen megszületni készülő könnyeimet a szemem sarkából.

- Rendben. - vettem fel egy túl erőltetett mosolyt.

- Ezt nem veszem be. - mutatott a számra. - Ennél jobban kell próbálkoznod.

- Igyekszem.

Leparkoltunk a reptér egyik parkolójában és elindultunk befelé a terminálba. Harry célirányosan manőverezett el az emberek között, miközben engem és a csomagját is magam után húzta. Szorosan tartotta a kezemet és el sem akarta engedni mindaddig, míg el nem értük a megfelelő beszállókaput. Leültem az egyik székre, míg Harryt figyeltem, ahogy Niall-el beszél telefonon és eléggé idegesnek nézett ki. Többször a hajába szántott idegességében és fel-le mászkált, míg hangosan beszélt és néha káromkodott is. Az összes felvonultatott gesztusa az idegességéről árulkodott számomra.

- Mi a baj? - kérdeztem rá, amikor letette a telefont.

- Nem akar jönni. - vont vállat és lehuppant mellém.

- Mi az, hogy nem akar jönni?

- Azt mondogatta, hogy kitalált valamit Zorának, így csak az esti géppel jön utánam. - nézett rám és tudtam, hogy ez gondot jelent.

- És gondolom az nem jó nektek. - bólogatott a válaszomra.

- Nagyon nem, ez a hülye nem fog odaérni a másnap reggeli interjúra az fix, Paul meg engem fog kicsinálni miatta. - a haja már össze-vissza állt.

- De hát ez Niall döntése, neked semmi közöd hozzá.

- Én tudom, de ezt közöld Paullal is. - fintorodott el.

- Biztos, hogy nem fog jönni?

- Lemerem fogadni. - nézett az előttünk lévő képernyőre, ami az indulást mutatta, alig maradt húsz perc a felszállásig.

Niall természetesen nem jelent meg, így Harry egyedül sétált be a repülőhöz vezető folyosóba, mikor megkezdhették az utasok a beszállást. A búcsú ez alkalommal sem volt semmivel sem jobb, sőt egyenesen szörnyű volt, hogy el kellett őt engednem. Újabb magányos hetek, amiket nem akarok átélni, de mivel én választottam Harryt és az utazgatás a munkájához tartozik, így muszáj elviselnem. Pláne, hogy megkérte a kezem és én igent mondtam neki. El sem hiszem, hogy a menyasszonya vagyok.

***

Mielőtt haza érhettem volna megcsörrent a telefonom és Federic keresett. Azonnal látni akart engem valami munka miatt, de már mindenben kételkedtem, ami elhagyta a száját, a legutóbbi húzása után. Semmi kedvem nem volt bemenni hozzá, de mivel ez az egyik munkám volt, így kénytelen voltam, pláne, hogy az egyik legfontosabb munka a továbbtanulásom érdekében. Kicsivel később már az irodája ajtaján kopogtam be és a bebocsájtás édes vagy nem épp annyira édes, inkább arrogáns hangját vártam, hogy feleljen. A szabad szó után be is sétáltam.

- De jó, hogy ide értél ilyen hamar Aria. - lelkendezett, de ez alkalommal sem volt semmi őszinte a beszédében és a testbeszédében sem egyaránt.

- Hívtál, így jöttem. - ültem le vele szembe.

- Helyes. Rátérek a lényegre akkor. Nemsokára itt van a gyakorlatod vége és hát van egy ajánlatom, bár ha jobban bele gondolok, akkor inkább feltételem számodra. - már a kezdés sem tetszett.

- Mondjad.

- Nagyon jól teljesítettél és ötös adok, de csak egy feltétellel, ha vállalsz egy munkát nekem. - kezdtem sejteni, hogy mire akar kilyukadni.

- Mi lenne az?

- Hozz nekem képeket a barátodról, Harry Stylesról és a valós eredményed lesz beírva a vizsga lapba, de ha nem működsz velem együtt, akkor megbuksz és viszlát a következő évednek. - nem hittem a fülemnek, valóban fenyegetett és nem is akár mivel.

- Pont a lényeget felejted el, nem vagyok paparazzi.

38. fejezet - Utolsó nap a pokol előtt!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenki tetszését elnyeri.
Jó olvasást hozzá!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Kávé illata lengte be az egész hálószobát és bármennyire álmos voltam még, a szemem automatizálta magát és kinyílt. Harry az ágyam végében állt és egy hatalmas tálcát tartott a kezei között. Mosolyognom kellett a nem mindennapi látvány hatására. Felém lépkedett és a tálcát a lábamra helyezte miután felültem. Leült mellém, egy epret tolt a szájába, velem megismételve a mozdulatot, így az édes gyümölcs ismerős íze fogadott, amit annyira szerettem.

- Minek köszönhetem ezt a csodás ébresztést? - kérdeztem meg, míg a gőzölgő kávét fújtam, hogy ihassak belőle végre.

- Csak örömet akartam neked szerezni. - bújt hozzám közelebb és a fülembe csókolt, mire a borzongás szokásosan jelentkezett és beköszönt hozzám.

- Véletlenül sincs a tegnap esti viselkedésedhez köze? - húztam fel a szemöldököm, de csak játszottam vele.

- Véletlenül sem. - perverz mosolya jelezte, hogy vette és le is csapta az általam osztott lapot.

- Gondoltam.

- Készülődj. - állt fel és nem törődve azzal, hogy nem fejeztem be, elvette a tálcát és az asztalra helyezte.

- Hová? Harry ma dolgozom. - nyögtem fel, semmi kedvem nem volt ma a kávézóhoz.

- Téves, ma nem dolgozol.

- Tessék?

- Szabadnapod van, nekem köszönhetően. - kacsintott, majd folytatta. - Gyerünk, siess vagy elkésünk.

- Mégis honnan?

- Nem kötöm az orrodra, egyenlőre az maradjon az én titkom.

- Idegesítő vagy. - horkantam fel, majd lerúgtam magamról a takarót.

- Egyáltalán nem. - mosolygott rám, majd felemelte a tálcát és eltűnt vele az ajtóban.

Nem voltam annyira oda a meglepetésekért sosem, így most sem rajongtam az ötletért, hogy nem tudok semmit a mai programról. Gyorsan magamra kaptam egy fehér toppot és egy farmer rövid nadrágot és a lábamra húztam a converse tornacipőmet. Lesétáltam Harry után a lépcsőn, aki a konyhában állt és a koszos poharainkat mosta el éppen. Nem vette észre a jelenlétem, így halkan mögé sétáltam és a nyakhajlatába csókoltam, finoman és gyengéden. Kirázta a hideg, ahogy ajkaim érintették meleg bőrét, majd jólesően felmorgott. Letette a kezében tartott kávés csészét és megfordult az ölelésemben és a csípőmbe mélyesztette hosszú ujjait.

- Tisztában vagy vele, hogy mennyire veszélyes játékok űzöl jelen pillanatban? - suttogta a fülembe, meleg lehelete miatt, alig tudtam koncentrálni az elhangzott szavakra.

- Nem. Miért veszélyes? - kérdeztem vissza.

- Mert, ha így folytatod, inkább a szobádba viszlek fel, ahelyett, amit mára kitaláltam. - megborzongtam szavai piszkos élétől.

- Nem is tudom, melyik lenne jobb. - gondolkodtam hangosan, ezzel is csak még jobban húzva agyát és vágyait.

- Ne akard felborítani a programunkat, a szexet estére terveztem be, nem mostanra. - hevesen nyomta ellenem ajkait, de mielőtt reagálni tudtam volna, már el is tolt magától és ott hagyott a konyha közepén ledöbbenve és zihálva a helyzettől.

***

Az anyósülés ablakán bámultam ki és elsuhanó tájat fürkésztem. A fék folyamatosan rohantak mellettünk és egyre jobban elhomályosult minden, ahogy az autópályán haladtunk végig. A gyorsaságunk miatt, csak kisebb-nagyobb zöld pacának látszott minden odakint. Az idő kezdett elhúzódni, ahogy legalább egy órája kocsikáztunk a semmibe. Fogalmam sincs, hogy hova visz Harry, a kérdéseimre pedig nem akar válaszolni. Titok. Kezdtem megutálni ezt a szót. Legszívesebben tarkón basztam volna, hogy ne szórakozzon velem, ne tartson kétségek között hosszú órákig, de tudtam, hogy azzal sem értem volna el nála semmit. Meg kell vallani, hallgatni azt tud, ha akar. Egy részt ki nem állhattam, ha titkolózik előttem, másrészt pedig tetszett, hogy tud titkot tartani és semmi nem zökkenti ki ez alól. Csodáltam ezért. Én is megtartottam a titkokat, de mindig volt egy olyan pont, amikor nem tudtam magamban tartani és elmondtam Zorának. Természetesen ő sosem adott át semmit senkinek, tudta, hogy ez fontos nekem. 

A környék a megtett kilométerrel egyenes arányban vált teljesen ismeretlenné a számomra, de láthatólag Harry pontosan tudta hol vagyunk. Ez legalább megnyugtatott.

- Mi az? - szólalt meg hirtelen Harry, ezzel megtörve az idő közben kialakult csendet kettőnk között.

- Semmi. - hajtottam hátra a fejem a támlára és kifújtam a levegőt.

- Ideges vagy, igaz? - kérdésére felé fordultam.

- Miből gondolod, hogy az vagyok? - kérdeztem meg, mert tényleg az voltam, de tudtommal nem mutattam ki.

- Folyton a kezedet tördeled és a szokásosnál sokkal mélyebb levegőket veszel. - szinte tátva maradt a szám a megfigyelésétől. Fel sem tűnt, hogy ezt csinálom.

- Nem tűnt fel, hogy ennyire nyilvánvaló.

- Mindig ezt csinálod, baby. - mosolygott rám.

- Tényleg? - csodálkoztam el és elég hangosan hagyta el a kérdés az ajkaimat.

- Igen, de nekem tetszik, annyira édes vagy ilyenkor.

- Oké, inkább vezess. - néztem ki ismét az ablakon és magam sem tudtam, miért vagyok most dühös.

Harry nem szólt egy szót sem, de a nézéséből tudtam, hogy teljesen tisztában van vele, hogy most mérges vagyok. Talán ezért sem beszélt hozzám többet. Csendben dühöngő típus vagyok, amit ennyi idő alatt már megtanult.

Kicsivel később lehajtottunk az egyik kijáraton és egy erdős részre értünk ki. Akkor is, ha nem tudtam hol vagyunk, az nyilvánvalóvá vált, hogy elhagytuk Los Angelest. Mindenhol zöld övezet vett körül és hegyek. Az egyik erdei útra kanyarodtunk és innentől kezdve felfelé vezetett az utunk. A táj gyönyörű volt és a mérgem fokozatosan tűnt el és helyére a nyugalom kellemes érzése költözött. Az út a hegy tetején véget ért és Harry leparkolta a kocsit az egyik fa mellett és leállította a motort.

- Megjöttünk. - fordult felém, majd kinyitotta az ajtaját és az én oldalamra sétált. Kinyitotta az ajtómat és kisegített.

- Istenem, ez gyönyörű. - ámultam el a kilátástól, ahogy Harry a tisztás szélére vezetett, ahonnan Los Angeles városára lehetett rálátni. A fények gyönyörűek voltak, ahogy a déli nap beragyogott mindent. Nem hittem, hogy valami ennyire gyönyörű lehet. Mindent teljesen másként láttam ideföntről. Elárasztott a béke és a teljes nyugalom. Elképesztő érzés volt idefent állni.

- Felakartalak ide hozni, hogy te is lásd ezt. - karolt át hátulról.

- Te már jártál itt? - kérdeztem rá, mert sosem mesélt nekem erről a helyről.

- Rengetegszer. Mindig ide jövök, ha elegem van. Ha nyugalomra vágyom és kikapcsolódásra. Ha kicsit elakarok szakadni a sztárságtól és átlagos akarok lenni. Itt annak érezhetem magam. - annyira jó volt hallani, ahogy önfeledten mesél erről a helyről és amit jelent neki.

- Meg tudom érteni, itt minden annyira nyugodt és állandó. - néztem körbe.

- Pontosan, itt mindig tudom mire számítsak. Nem kell attól tartanom, hogy rajongók és fotósok fognak rám támadni. Itt senki sem talál meg. - éreztem a neheztelést a szavaiban, neheztelt a saját életére.

- Csodás ez a hely. Ki tud még erről? - kíváncsi voltam, hogy a többiek is szoktak-e ide járni a bandából.

- Csak te és én. - adott egy gyors puszit a nyakamra.

- Tényleg? Senkit nem hoztál még ide fel? - fordultam meg, hogy a szemébe nézhessek.

- Senkinek sem mutattam meg. Ez volt az én kis menedékem, de úgy gondoltam, hogy megosztom veled. Együtt mégis jobb, mint magányosan üldögélni idefent.

- Harry. - ugrottam a nyakába és alig tudtam visszatartani a könnyeimet.

- Most miért sírsz? - kérdezte meg, amikor hallotta, hogy a könnyekkel küszködök.

- Mert annyira szeretlek. - suttogtam a fülébe és még szorosabban hozzá bújtam.

- Én is téged. - ekkor hirtelen eltávolodott tőlem és visszasétált a kocsihoz. 

Nem értettem mit csinál, vélhetőleg semmit nem tett, csak kinyitotta a kocsi ajtaját, behajolt, majd jött is vissza. Mire feleszméltem egy dobozzal a kezében állt előttem. Egy pillanatra ledöbbentem és az agyam azonnal pánikolni kezdett, hogy nehogy gyűrű legyen benne, mert nem tudom, hogy mit válaszolnék neki és nem állt szándékomban megbántani őt a bizonytalanságommal. Leereszkedett elém féltérdre és kinyitotta a dobozt, amiben a legszebb gyűrű pihent, amit valaha láttam. Harry szemei csillogtak, amikor találkoztak az enyémmel. Vártam, hogy megszólaljon, mert semmi mást nem tudtam, csak őt figyelni és próbálni visszafogni magam és a meghatottságtól nem elbőgni magamat.

- Oké, tudom talán túl korainak tűnik, amit most teszek, de minek várjak, nem? Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy téged akarlak, méghozzá örökké. Szerelmes vagyok beléd, attól a naptól kezdve, hogy a parkban megláttalak. Lenyűgöztél, ahogy olyan szenvedéllyel csináltad azt, amit szeretsz. Kicsit magamra emlékeztettél, ahogy én szeretem az éneklést. Én voltam a legboldogabb, amikor közelebb engedtél magadhoz. Amikor pedig először mondtad, hogy szeretsz, az leírhatatlan érzés volt számomra. Te nem a sztárt láttad bennem, nem Harry Styles érdekelt, hanem én, az átlagos Harry, akit senki sem ismert. Ezért rettentő hálás vagyok neked. Megtisztelné azzal, hogy hozzám jössz feleségül, Aria Simons?

- Igen.

Igen, igen, igen.

37. fejezet - Jövőkép? +18

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Hagyjatok magatok után nyomot bármilyen formában.
Írjatok véleményt, pipáljatok és iratkozzatok fel a blogra!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Nem értettem, hogy ez a pasi minek állt az ajtóban, de azt végképp nem, hogy minek kezdett el pattogni nekünk. Össze-vissza beszélt és folyton azt hajtogatta, hogy hívjuk is Ariát, mert vele akar beszélni. Mondanom sem kell, hogy eszem ágában sem volt engedni, hogy Aria egy percet is ezzel az eszementtel töltsön. Nem volt kérdés számomra, hogy messze akarom tudni a barátnőmet ettől az idiótától.

- Nem tudom, hogy ki vagy, de jobb, ha most szépen csendben lelépsz. – szűrtem a fogaim között és vártam, hogy a mondandóm szerint cselekedjen. Persze, hogy nem mozdult.

- Te ne utasítgass engem. Attól, hogy a bőröd alatt is pénz van, még nem vagy senki. – csattant fel és beljebb akart kerülni, de a kezemmel ellent tartottam.

- Fogalmad sincs, ki vagyok és húzz el, míg jókedvemben vagyok. – most rajtam volt a sor, hogy erélyesebben szólaljak fel.

- Dehogy is nem. Ismerem én a fajtátokat. Akárkit megkaphattok, mert van pénzetek és a nevetek ismert. Csak egy dolgot nem értek, miért éppen Aria? – komolyan nem értettem, hogy mit hord itt össze nekem.

- Erre a kérdésre nem válaszolok. – fordultam volna meg, hogy ott hagyjam, de elkapta a karomat.

- Tudom, hogy csak a pénzed tetszik neki.

- Oké, haver most már tényleg húzz el. – csattantam fel, mire hallottam a lépteket mögöttem és imádkoztam, hogy Zora legyen.

Az ütő is megállt bennem, amikor Aria mögém állt. Hátra sem kellett néznem, hogy tudjam ő az, mára már gond nélkül felismertem a jelenlétét. Ismertem a járása hangját, a lélegzet vételeit és az illatát, ami minden alkalommal elkábított, ha megéreztem.

- Végre, hogy ide fáradsz. Nincs kedvem többet beszélgetni a popsztárkával. – lökött félre, de nem hagytam magam és azonnal visszaadtam az előbbi cselekedetét, amin kicsit meg is lepődött.

- Menj el innen, most. – fakadt ki mögöttem és éreztem, ahogy megfogja a karomat és félelmében megszorítja azt.

- Addig nem, míg vissza nem fogadsz. – nem értettem, hogy mit értett azon, hogy visszafogadni. Mi volt közöttük?

- Ki vagy te? – kérdeztem meg dühömben és ökölbe szorult a kezem.

- Nem mesélt rólam?

- Nem. – szűrtem a fogaim között és tudtam, hogy Aria jó okkal hagyta ki róla az információkat.

- Aria a volt nőm és én basztam meg először. - ennyi, előre lendültem és az ökölbe szorított kezem csattant az arcán, hátra esett az ütés hatására.

- Takarodj innen és, ha még egyszer megtudom, hogy a barátnőm körül lófrálsz nem az állkapcsod lesz az egyetlen, ami eltörik.

Miután ez a fasz elment, percekig álltam és magam elé bámultam. Nem sikerült még most sem felfognom, hogy mi volt ez az előbb. Aria hozzám sem mert szólni, csak tűrte, hogy némán ölelem őt. Nem tudtam, hogy őt vagy magamat nyugtatom jobban. Fogalmam sem volt semmiről, se magamról, se a környezetemről. Talán épp most találkoztam a kínzó múlttal, ami beférkőzött a jelenbe, hogy pokollá tegye a jövőnket.

- Nem akarsz valamit elmondani?

- Figyelj, nem beszélhetnénk meg ezt később? - félelmében alig mert hozzám beszélni.

- Persze, de ez a beszélgetés nincs elfelejtve. - tudni akarom.

- Természetesen.

Visszasétáltunk a nappaliba és tovább vártuk a megrendelt ételt. Hála istennek nem kellett sokáig várakoznunk rá. Azért is örültem neki, mert Niall már elkezdett nyafogni, hogy éhen fog halni. Bizonyosan, hiszen soha nem eszik semmit, kezdem azt hinni, hogy evési zavarokkal küzd. Abban vannak zavarai, hogy nem tudja abba hagyni. Szerintem soha nem lesz olyan, hogy Niall megtelik és nem kér többet, az csoda lenne. Úgy evett ez alkalommal is, mint akit éheztetnek. Mondtam a lányoknak, hogy szedjenek maguknak bőven, mert Niall mindent megeszik, ami megmarad, így biztosan nem lesz alkalmuk még egyszer szedni, ha kevésnek bizonyul, ami a tányérjukon van.

- Niall. - szóltam rá, amikor a tányéromról akart elvenni egy bundás csirkét.

- Mi van? - kérdezett vissza és tovább próbálkozott az akciójával.

- Ne nyúlj a tányéromba. - nem igaz, hogy az enyémet is meg akarja enni.

- Ne már, adj belőle. - nyafogott.

- Nem adok, már így is megettél egy fél disznót. - fordultam el, hogy ne érhesse el a tányérom tartalmát.

- Irigy. - fintorgott rám, majd Zorától vette el, amit tőlem akart.

- Te meg konyha malac.

- Jaj, de vicces valaki. - forgatta meg a szemeit, majd hátra dőlt a kanapén.

- Hagyjátok abba. - tette a kezét Aria a combomra, miközben beszélt. Érdekes mód, kissé zavart, hogy hozzám ért és nem tudtam megmagyarázni, hogy miért.

- Oké, nekem végül is mind egy, ha elhízik. - vontam vállat és felálltam, hogy a mosogatóba rakhassam a kiüresedett tányért.

Hallottam a lépteket magam mögött, majd az utánam jött személy is leutánozta a mozdulatomat és a mosogató lassan megtelt a koszos tányérokkal. Hátulról átkarolt, míg én az ablakon bámultam ki és azon gondolkodtam, hogy mi zavar ennyire.

- Harry? - Aria alig hallhatóan ejtette ki a nevemet.

- Hm?

- Mi a bajod? - számítottam erre a kérdésre, minden alkalommal megérezte, ha valami nem stimmelt.

- Semmi. - felsóhajtott, ahogy a szavak elhagyták a számat. Tudtam, hogy túl közömbös voltam.

- Ne nézz hülyének, kérlek. - ellépett tőlem és megállt velem szemben, így eltakarva a kilátásomat az ablakra és a kint zajló életre.

- Hagyjuk ezt, nincs jó kedvem és kész, majd megbeszéljük. - intettem le és magára hagytam a konyhában, nem tudok most rá figyelni, ahhoz túl dühös vagyok.

Épp, hogy elhagytam a konyha ajtaját, hallottam, hogy elrohan mögöttem, majd gyors léptei kopogtak a lépcsőn, ahogy az emeletre ment. Zora kérdőn nézett rám, hogy mi lett Ariával, de csak meg vontam a vállam és visszaültem a kanapéra. Tudom, hogy bunkó vagyok, de most képtelen vagyok hozzá felmenni. Rohadtul mérges vagyok arra az átkozott faszra és Ariára is, amiért nem mondott nekem semmit sem az exéről. Nem tudom, hogy mit akar ezzel eltitkolni előlem, de ki fogom deríteni.

Zora kicsit később felállt és magával rángatta Niallt is, és valami elintézni valóra hivatkozva magamra hagytak a lakásban. Kis ideig még magamban ültem, de amikor az emelet irányából egy hatalmas csattanás szűrődött le, felrohantam megnézni, hogy mi volt a zaj forrása. Tudtam, hogy a hálószobából jött, így oda mentem. Kitártam az ajtót és akkor elém tárult minden. Mindent párnák borítottak és nagy halom üveg szilánk, amik a váza darabjai voltak egykor. Aria az ágy előtt ült a földön és zokogott, míg az arca a kezében volt elrejtve. Lehajoltam elé és felemeltem a fejét, hogy rám nézzen.

- Baby mit csináltál és miért sírsz? - kérdeztem meg lágyan, a dühöm azonnal elszállt, ahogy megláttam, milyen állapotban van.

- Elegen van. - szipogta fel a szavakat.

- Miből?

- Mindenből, ebből. - mutogatott rám meg saját magára.

- Mi van? - nem hittem a fülemnek, ha most szakít velem én abba bele pusztulok. - Kérlek, csak mond, hogy nem dobsz ki.

- Nem tudom Harry, annyira hülyén viselkedtél velem oda lent. Konkrétan levegőnek néztél és semmibe vettél. - nézett a szemembe, nekem meg a szívem szakadt meg.

- Istenem, tudom. Kérlek, ne haragudj rám. Csak annyira dühös voltam a korábbi miatt, hogy jobbnak láttam, ha nem beszélek veled. - fogtam meg a kezeit.

- Jobb lett?

- Nem. Figyelj, tényleg sajnálom.

- A sajnálat kevés Harry. Ez lesz minden alkalommal, ha valami bajod van? Érezzem magam szarul és feleslegesnek? - újra sírni kezdett, amitől nekem is könnyek gyűltek a szemembe.

- Nem, baby, kérlek. - ekkor gördült le az arcomon az első könnycsepp, nem tudom mi fájt jobban, az, hogy ennyire megbántottam, vagy annak a gondolata, hogy elhagyhat engem.

- Harry én szeretlek és hajlandó vagyok ezt elfelejteni, ha megígéred, hogy soha többé nem viselkedsz így velem. Ha azt akarnám, hogy szarba se vegyenek, akkor még mindig James mellett lennék.

- Ki az a James? - kérdeztem vissza.

- Szerinted? Aki itt volt. - bökte meg a homlokom.

- Tényleg. Szeretném tudni, hogy mi volt vele. - felhúztam az ágyra és mellé ültem.

- Ő volt az első nagy szerelem, naiv voltam és vak. Elvakított a szerelem és annak gondolata. Nem foglalkoztam vele, hogy erőszakos, hogy nem fél pofont adni, ha valami nem tetszett neki. Nem érdekelt semmi, csak a szerelem gondolata. Aztán egy nap, minden felszínre került. Sorozatosan megcsalt engem, ráadásul az egyik legjobb barátnőmmel. Azóta nem is láttam, tegnap estig. - elképesztő volt, amit mondott.

- Tegnap este?

- Igen, csengettek és ő volt az. Nem akartam beengedni, de egyszerűen félre tolt az ajtóból. Aztán meglátta a képünket oda lent és kiakadt. Minden félét össze hordott rólad, majd a falnak csapott.

- Mit csinált? - szóltam közbe.

- Nyugodj meg, semmi bajom nem lett. Nem csinált semmit, aztán elküldtem.

- Megölöm, ha még egyszer megtudom, hogy ide jött. - csattantam fel.

- Harry ne húzd fel magad, semmi értelme. - csitított le.

- Nem tudok megnyugodni, foglalj le, hogy ne gondoljak rá. - kellett a figyelem elterelés, mint egy falat kenyér.

Nem hittem a szememnek, amikor át emelte a lábamon az egyik lábát, így a csípőmre ült, majd egyszerűen ledöntött a matracra. Ajkai a nyakamat csókolták végig, néha megharapva a puha bőrt, ami fájdalmasan lüktetett cselekedete után. A kulcscsontomhoz érve bejött, amire kértem. Konkrétan azt sem tudtam mostanra, hogy hol vagyok, annyira elvette az eszemet. Annyira bejött, hogy átvette felettem az irányítást. Még jobban kívántam őt miatta és alig vártam, hogy végre benne lehessek és bepótoljuk azt a kiesett időt, amit külön töltöttünk. A mellkasomat hintette be finom puszikkal, amikor végleg elegem lett és magam alá fordítottam. Felsikoltott a hirtelen tett mozdulatomra, majd kuncogott, ahogy megcsókoltam álla vonalát. Imádtam hallani a hangját szex közben. Egyszerre volt vad és domináns és félénken kislányos. Tökéletes kompozíció és ami a legjobb volt teljes mértékben tudta, hogy melyiket mikor alkalmazza. Megkerestem a felsője alját és átemeltem a fején, hogy ne takarja előlem többé a testét. A sajátommal is hasonlóan bántam, majd mindkét anyagot a szoba legtávolabbi pontjára száműztem. A saját hevességemen is meglepődtem, amikor a kezem azon nyomban a nadrágjára tévedt és türelmetlen mozdulatokkal kezdtem lerángatni róla.

- Várj, segítek. - nézett rám, majd kigombolta a nadrágot.

- Köszi baby. - hajoltam le hozzá egy gyors csókra, majd visszatértem a teste megszabadításához, amit kéretlen dolgok fedtek.

Hangosan nevetett, ahogy magamról is leerőszakoltam a szűk farmert. Megjegyzés magamnak, ha valószínű a szex lehetősége, ne a legszűkebbet vedd fel, te hülye. Bár sosem lehet tudni, az biztos, hogy alig húsz perce nem gondoltam volna, hogy itt fogunk tartani. Végig néztem a testén, amit csak egy piros szett fedett, ami még jobban tűzbe vont, ha ez egyáltalán még lehetséges az én állapotomban.

- Kibaszott szexi. - fogtam meg a tanga pántját és meghúztam kicsit.

- Neked vettem. - csilingelte.

- És én maradéktalanul imádom. - csókoltam meg, mielőtt lehúztam volta róla az apró darabot. Mivel új volt és rá nézésre nem olcsó, így nem szándékoztam darabjaira tépni az első alkalommal.

Mivel a bokszerem már nem zavart, azonnal belé hatoltam. A mellkasa az enyémnek csapódott, ahogy ívbe feszült a teste alattam. Lassabb tempóval kezdtem, majd ahogy egyre jobban vonaglott alattam és a nyögései is szaporábbak lettek, fokoztam a tempómon. Zene volt füleimnek a hangja, ahogy a nevemet nyögte több alkalommal is. Örökké hallgatnám, ahogy miattam sikít és élvez. A világ legcsodásabb látványa. De persze minden csoda három napig tart, ahogy a mostani szeretkezésünk is, ez sem volt hosszú életű. Mivel két hete nem voltunk együtt, így mind a kettőnk teste ki volt már éhezve a másik érintésére. Talán túl hamar is adtuk át magunkat egymásnak és a szédítő örvénynek. Zihálva húzódtam ki belőle és hanyatlottam mellé. Felém fordult és édesen mosolygott, míg csillogott a verejték a testén.

- Szeretlek.