2015. február 25., szerda

27. fejezet - Kiváló szervező képesség!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Kérnék véleményt is!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Majd kiugrottam a bőrömből, amikor a telefonom megszólalt a teljes csöndbe burkolózó szobában. Mivel fogalmam sincs, hogy hol van a telefonom, így villám gyorsan lerúgtam magamról a súlyos takarót és a keresésére indultam, mire beugrott, hogy a nadrágomban hagytam. Már csak az a kérdés, hogy hol hagytam a fameremet? Az erkély ajtaja előtt találtam meg és kaptam ki belőle a fekete készüléket, majd fel is vettem.
 
- Mond. - szóltam bele, olyan halkan, ahogy csak tudtam.
- Hol vagy? - hallottam meg Louis felpaprikázott hangját.
- Ariánál. - válaszoltam.
- Harry fél óra és próbánk van. - csattant fel, mire el kellett tartanom a fülemtől a készüléket.
- Lou, basszus megsüketülök tőled.
- A lényeg, hogy hallasz. Igyekezz. - nevetett fel.
- Megyek. - válaszolom, majd bontom is a vonalat és a nadrágomat felemelve próbálok bele bújni.
Hangtalanul haladok a szobában és a szétszórt ruháimat veszem fel magamra, ami molyt csal az arcomra. Elég hevesek voltunk tegnap este, így tényleg az egész szobát a ruháink borítják be. A cipőmet veszem fel, amikor sikeresen elvesztem az egyensúlyomat és konkrétan felbukok, ezzel nagy hangzavart csinálva.
- Harry?
- Felébresztettelek? - emeltem fel a fejem, mire pont ráláttam ültömben, ahogy felül az ágyon.
- Erre a halottak is felébredtek volna, miért fetrengsz a földön? - kuncog fel, mire elolvadok annyira édessé teszi ez a kis nevetés.
- Elestem. - válaszolok.
- Elestél?
- A cipőmet vettem fel és túl nehéz feladatnak bizonyult. - tört ki belőlem az eddig benntartott nevetés.
- Észre vettem. - nevet velem együtt. - Egyébként hova mész?
- Próbára baby, tegnap már mondtam.
- Valami rémlik, de tegnap nem arra figyeltem, amit mondasz. - pirul el.
- Én is a testedre koncentráltam baby. - kacsintok rá, kimondva így a gondolatait.
- Mennyi az idő? - tereli el szépen a témát.
- Fél hét, még aludhatsz.
- Semmi kedvem ma dolgozni. - huppan vissza az ágyba.
- Nekem se próbálni, de nincs mit tenni. - hajolok felé és egy csókot nyomok az ajkaira.
- Hát nincs. - mosolyodik el.
- Ha végeztem hívlak. - szólók neki már az ajtónak támaszkodva.
- Oké. - ásít egyet, majd elfordul tőlem.
 
Nevetve hagyom el a lakását és fogok egy taxit, hogy a próbára igencsak megkésve, de végre oda érjek. Nem igazán értem, hogy miért kell a próbát hat órára tenni, hiszen semmi más program nincsen mára. Kész kínzás, főleg, hogy mindenki tudja, hogy nem vagyok a reggelek embere és soha nem is ment nekem a koránkelés és nagy a valószínűsége, hogy nem is fog. Csak bámulok ki a taxi ablakán és az elsuhanó házakra koncentrálok. Mostanában szokásommá vált a gondolat nélküli merengés, de ahogy egy ajándék bolt előtt haladok el, bekattan, hogy Ariának szülinapja lesz szombaton és vennem kell neki valamit. Később találnom kell neki valamit.
 
- Befáradtál. - szól be Paul, ahogy belépek a próba terembe.
- De vicces. - sétálok a fiúk felé, akik jót röhögnek Paul beszólásán.
- Komolyan, ha nem késnél sosem lennének ilyen jó poénok. - röhög Liam.
- Csak ezért kések. - cukkolom Pault.
- Rögtön gondoltam. - forgatja meg a szemeit, majd int, hogy mennyek be a felvevő szobába és énekeljem el a szólómat.
 
A Stockholm Syndrome elejét énekeltem fel, meg a refrént, majd kijöttem és mindenkinek hatalmas mosoly ült az arcán. Személy szerint ezt a számot kedveltem a legjobban az új albumról és ennek semmi köze ahhoz, hogy én írtam, de tényleg. Nem vagyok magammal szemben elfogult, beismerem, ha valami szar, amit én csináltam. Még most sem, hogy gyakorlatilag világhírüek lettünk, sem vagyok elszállva magamtól és ez vonatkozik a többiekre is. Ugyan azok az átlagos srácok vagyunk, akik kezdetben, egyet leszámítva, hogy a világon mindenki tudja kik vagyunk.
 
Amikor végeztünk már éppen indultam volna, mikor Niall nagy lendülettel belém jött és úgy pörgött mint egy búgócsiga. Néha elgondolkozom azon, hogy Zora miként bírja Őt elviselni és a hóbortjait.
- Segíthetek? - húztam fel a szemöldököm.
- Én akarok neked segíteni Hazza. - válaszolja és egy mosolyra húzza a száját.
- Mégis miben?
- Aria bulijában. - válaszolja.
- Mire gondoltál? - kérdezek rá.
- Mi lenne, ha szerveznénk neki egy meglepetés bulit, abban a kávézóban ahol dolgozik?
- Nem rossz ötlet, de mikor?
- Szombaton, hiszen akkor van a szülinapja.
- Szombaton koncertünk van te nagyész. - lökök rajta egyet.
- Én is tudom, utána gondoltam. - nevet fel.
- Beszélhetünk róla.

 
Épp egy ékszerüzletben állok és azt próbálom kideríteni, hogy Aria minek örülne a legjobban.
A tegnapi éjszaka még mindig élénken él a fejemben, csodás volt. Bár ezt a földöntúli érzést is beárnyékolja a tudat, hogy miként bánnak Ariával a szülei. Fel nem tudom fogni, hogy lehet valaki ilyen mértékben bunkó és nemtörődöm a saját gyerekével. Ettől függetlenül a kő nem esett le a szívemről, akkor sem, ha tudtam ez alkalommal nem miattam sírt. A legfájóbb, hogy befog következni, mikor gyönyörű szemeiből miattam fognak alá hullani a könnyei.
- Ezt. - rángat vissza Niall hangja a kábulatból, ahogy előre mutat egy bizonyos pont irányába.
- Tökéletes.
- Megnézhetnénk azokat. - szóltam a pult mögött álló nőnek, hogy hozza ide a két egymáshoz kapcsolódó nyakláncot.
- Persze.
Ahogy leteszi elém, tudom, hogy ezt kerestem. Valamit, ami az összetartozásunkat jelképezi.
- Tudnak bele gravírozni? - kérdeztem meg.
- Természetesen.
- Szombatra?
- Kihívás, de megoldjuk. - mosolygott rám a nő, majd egy papírt halászott elő. - Mi lenne a szöveg.
- Nem szöveg, hanem egy fényképezőgép és egy fotó szimbóluma. - mondtam el a nőnek, hogy mit szeretnék.
- Érdekes.
- Inkább különleges. - jegyzi meg mellettem Niall, mire egyet kell értenem vele.
- Rendben, akkor telefonálok, amint elkészült.
- Köszönöm.
 
Este hétkor lököm le a kávézó ajtaját, ahol Aria is dolgozik, az csilingelve jelzi érkezésünket. Egyből a pulthoz sétálok, ahol egy szőke lány áll.
- Szia. Beszélhetnénk Annával? - kérdezem meg tőle, mire felnéz és konkrétan hisztérikus rohamot kap.
- Úr isten. Ti.. te.. úr isten. - hüledezik nekem.
- Nehogy elájulj. -- szólok neki, mert tényleg félő, hogy elájul szegény.
- Nem fogok. Nagy rajongótok vagyok. - ámuldozott tovább.
- Köszönjük. Akkor beszélhetünk Annával? - kérdeztem meg ismételten.
- Jaj, persze. - válaszolja zavartan, majd eltűnik az ismerős lengő ajtó mögött.
Anna néhány másodperc után kidugja a fejét az ajtón és ránk mosolyog.
- Harry, sziasztok. - üdvözöl minket. - Miben segíthetek? Aria pont most ment el, ha Őt keresed.
- Hozzád jöttünk. - mosolygok rá.
- Hallgatlak.
- Ariának szeretnénk szombat este egy meglepetés bulit itt. - vázolom fel a helyzetet.
- Nem probléma.
- Biztos, mert este 10 körül jönnénk.
- Semmi probléma. - mosolyog rám sejtelmesen.
- Köszönjük, a részletekkel még hívlak. - köszönöm meg, majd távozunk is, mivel egyre többen ismertek fel minket.
 
Jónak kell lennie a szülinapjának. Megfogadtam magamnak, hogy kárpótolom Őt mindenért, amit a szülei okoztam neki és bármennyire nem akarom, azon az estén fogom elmondani neki a Taylorral való együtt működésemet, mert még mindig jobb, ha tőlem tudja meg, mintha az újságban szembesülne vele. Így talán nem fog elhagyni, csak reménykedhetek a pozitív vég kimenetelben.





2015. február 24., kedd

A rabszolgasors édes íze!

Betty történetének harmadik része!
Épp az egyik oldalamra fordulnék, amikor hallom, hogy valaki vadul kopog az ajtómon. Első blikkre nem foglalkozom vele különösebben, mivel nem mondanám magam teljesen ébernek, így azzal a ténnyel sem vagyok tisztában, hogy a kopogás valódi vagy csak álmodom. Mivel a kopogás, csak nem akar megszűnni, így nagy a valószínűsége, hogy mégsem álmodom. Ahogy anyám hangja társul a képbe, már bizonyos, hogy ébren vagyok.
- Édesem? – dugja be a fejét a résnyire nyitott ajtón.
- Igen? – kérdezek vissza, miközben a fejemre húzom a takarót.
- Jött hozzád valaki. – közli velem, majd a válaszomat meg sem várva, becsukja az ajtót.
Ki a fene keres engem szombaton tíz órakor? Lerúgom magamról a takarót, miközben folyamatos szitkozódás hagyja el az ajkaimat, amiért valaki felkeltett. Magamra kapok egy farmer rövidnadrágot és egy fehér toppot, majd gyors fésülködés után, kivágódok a szobámból és a lépcsőt megcélozva haladok az alsó szint felé. Ahogy a lépcső tetejére érek, meghallom a konyha felől az olyannyira ismerős rekedt hangot. Mi a frászt keres itt Harry és miért beszélget az anyámmal? Egyből gyorsítok a lépteimen és befordulok a konyhába, ahol Harry az asztalnál ül, és egy bögrét szorongat a kezében. Lépéseim hangjára, egyből felém fordítja a tekintetét és mosolyogni kezd rám. Értetlenkedve sétálok az asztalhoz és foglalok helyet mellette.
- Hát te? – kérdezem meg.
- Jöttem érted. – közli velem, nemes egyszerűséggel.
- Értem?
- Igen, szeretném, ha a mai napot nálam töltenéd. – reménykedő pillantását látva, nem tudok nem mosolyogni.
Egyből anyám felé fordulok, aki csak bólint, majd feláll és kettesben hagy minket.
- Már bele egyezett, amíg készülődtél. 
- Értem. – állok fel a székből, de nem jutok el sokáig, mivel Harry megragadja a derekamat és az ölébe húz.
- Csókot nem is kapok? – kérdezi csillogó szemekkel.
- Nem. – nézek erőteljesen a szemébe, de baromi nehéz ellenállni neki.
- Miért nem?
- Mert el akarsz rabolni. – fintorgok.
- Ígérem, hogy maradéktalanul élvezni fogod a rabszolgalétet. – markolja meg a csípőmet, mire egy sóhaj hagyja el ajkaimat.
- Valóban?
- Biztosítalak, de most használ a szexi lábaidat és menny a szobádba ruhákért. – nyom egy gyors csókot az ajkaimra, majd leemel az öléből és ajtó felé lök rajtam egy finomat.
- Rabszolga hajcsár.
- Igyekezz.

Már Harry Range Rover-ben ülünk és a lakása felé haladunk, miközben, csak a kezére tudok koncentrálni, ami a combomon pihen azóta, hogy elindultunk tőlünk. Nem igazán csinál a kezével semmit, csak simogatja a lábamat, de már ettől is teljesen beindulok. Őrület, hogy milyen hatással van a testemre. Sokáig nem rágtam magam a helyzeten, mivel Harry nem lakott tőlünk túl messze, így hamar megérkeztünk hozzá és már a kocsi felhajtóra hajtottunk rá, majd Harry le is állította a motort. Kipattant a kocsiból és mire reagálni tudtam volna, már ki is nyitotta az enyémet. Ahogy a lábam elérte a talajt, az ölébe kapott és úgy vitt a bejárati ajtóig.
- Harry tegyél le. – sikítottam, amikor a levegőbe kerültem.
- Nem tehetem, hiszen elraboltalak, még a végén megszöksz nekem. – kacsint rám, miközben a kulccsal babrál a zárban.
- Nahát, neked eszed is van. – mutattam rá egy tényre.
- És képzeld, még használni is tudom. – lehelte a fülembe, mire örültem, hogy nem állok a lábamon, mert az fix, hogy összecsuklottak volna alattam.
Harry egészen a nappaliig vitt, majd ott egyszerűen letett a kanapéra és eltűnt a lakásban. Mivel nem akartam egyedül itt ülni, felálltam és a könyves polchoz mentem, ahol temérdek könyv sorakozott. Egynek-kettőnek végig húztam a gerincén az ujjamat, ahogy elolvastam az ismerős címeket. Rengeteg olyan könyv volt, ami nagy kedvenceim voltak. Mosolyt is csalt az arcomra, hogy sokban egyforma az ízlésünk. Tovább haladva megpillantottam pár fotót, amin Harry szerepelt és számomra idegen emberek. Még mindig nagyon furcsa volt számomra, hogy a szülei hagyták, hogy egyedül éljen. Hangos torok köszörülésre fordultam meg ijedtemben.
- Mit nézel? – sétált felém Harry két bögrével a kezében.
- Csak a fényképeket. – mutattam az egyikre, amin egy szőke lánnyal boldogan mosolyogtak a kamerába.
- Ő a nővérem, Gemma. – válaszolta.
- Van nővéred? – kérdeztem vissza, hiszen sosem láttam ezelőtt a lányt, aki a képről mosolygott vissza rám.
- Igen, Ő most egyetemre jár és anyámékkal lakott, így nem találkozhattatok. – válaszolta.
- Értem.
- Valami baj van? – kérdezi meg miközben átnyújtotta nekem a bögrét, amiben tea gőzölgött, mint utóbb kiderült.
- Semmi, csak furcsa, hogy egyedül laksz. – válaszoltam, miközben újfent helyet foglaltam a kanapén.
- Eleinte nekem is az volt, de nem akartam itt hagyni a sulit és a barátaimat. – válaszolta.
- Egész gimi alatt egyedül laktál?
- Dehogy is, csak az utóbbi egy évben, addig anya is velem lakott. – válaszolta.
- Értem, bár honnan is tudnám, hiszen sosem voltam előtte nálad. 
- Nem is értem, hogy miért nem léptem hamarabb, hiszen ahogy megismertelek már tetszettél, csak sosem mertem elmondani. – sütötte le a szemeit.
- Mi változott? – kérdeztem rá.
- Talán, hogy részegen bátrabb vagyok. – nevetett fel.
- Nem is voltál részeg.
- De, csak nem totálisan, azért még vezetni tudtam. – kacsint rám.
- Tudtál.
Elég sokat beszélgettünk a kialakult helyzetről, hogy miért maradt itt egyedül és úgy összességében minden féléről. Csak egy valamit nem mertem felhozni, kettőnket. Nem tisztáztuk azóta sem a helyzetet, azt leszámítva, hogy mindenki tudta van közöttünk valami, mert már nem bujkáltunk. Elkezdtünk nézni valami filmet, de nem sokáig jutottunk, mert egyszer, csak Harry az ölébe húzott.
- Az én kis rabszolgám nem szeretne örömet okozni nekem? – suttogta vágytól izzó hangon a fülembe, ami egyből beindított engem is.
- Az attól függ, mit kap cserébe a rabszolga. – vettem fel a játéka fonalát.
- Maradéktalan élvezetet. – ragadta meg a két combomat és a kanapéra fektetett.
Továbbá meg sem tudtam szólalni, teljesen ledöbbentett a vágy, ami Harry felől érkezett. Még sosem láttam Őt ennyire beindulva, pedig az elmúlt héten elég gyakran volt részem hasonló túlfűtött pillanatokban. Ahogy végig simított a nyakamtól a csípőmig bele borzongtam. Egy pillanat leforgása alatt kezdtem el szaporábban venni a levegőt és magam sem hittem, hogy a pulzusom ilyen rohamos gyorsasággal ugorhat a duplájára, de megtörténik csupán Harry egyetlen érintésétől. A topom hamar búcsúzott tőlem, méghozzá több apró darabban, mivel nem sajnálva az anyagot szakította le rólam a türelmetlenség első és egyben legárulkodóbb jeleként. Apró csókokkal kezdte behinteni a testemet, miközben egyre lejjebb és lejjebb haladt, bebarangolva az egész testemet és annak minden egyes négyzet centiméterét, mintha csak magába akarná zárni a részleteket. A rövidnadrágomat is hasonló könnyedséggel gombolta ki, majd húzta le a lábaimon, hogy aztán a szoba másik végében landoljon a sarokban. Nem tétlenkedett, egyértelművé vált már számomra, hogy mennyire türelmetlen, így a csipkétől is rögtön megszabadult, de hála istennek megkímélte azt, így nem jutott a toppom sorsára. Nem igazán tudtam, hogy mit csinál, amikor a lábaim közé helyezkedett, vagyis ha pontos akarok lenni, akkor tudtam, csak még sosem volt benne részem ténylegesen.
- Ha valami nem tetszik, csak szólj. – nézett fel rám, majd amikor bólintottam az ajkait a nőiességemre tapasztotta.
A fejemet szinte abban a pillanatban vetettem hátra, amikor a nyelve megérintette a csiklómat és körkörös mozdulatokat mért rá, ritmusosan. Hangosan nyögtem fel a jóleső érzés hatására és hunytam le a szemem, mert egyszerűen képtelen voltam másra koncentrálni, csak Harry nyelvére, ahogy megérint és kényeztet. Hangosan nyögtem a nevét, amikor megéreztem a számomra oly édes végét és ténylegesen el is élveztem. Felemelkedett a lábaim közül és egyszerűen, csak kisétált a helységből. Csak feküdtem ott továbbra is meztelenül és csoda volt, hogy ezek után még tudtam magamról bármit is. Aztán Harry egy nagy tál gyümölccsel tért vissza, amik apró kicsi darabokra voltak vágva. Amikor észrevette, hogy felhúzott szemöldökkel meredek rá, szólásra nyitotta ajkait.
- Csak egy kis játék. – vonta meg a vállait, majd letérdelt elém a földre és a gyümölcsöket kezdte a testemre rakosgatni.
Tudtam rögtön, hogy mit értett játék alatt, mert ahogy az ajkai hozzám értek, amit a gyümölcsöt tüntette el rólam, éreztem, hogy miféle kínzó játékot is űz velem. De az elkezdett játéknak, hamar vége lett, amikor Harry türelme eléggé végesnek látszott és az utolsó falatokat szinte fél másodperc alatt ette meg és tette le a tálat maga mellé a földre. Mivel csak bokszer volt már rajta, így azt könnyedén húzta le formás lábaimról, majd felhúzott engem és Ő ülve elfoglalta a helyemet és az ölébe húzott. Lassan ereszkedtem a merevedésére, még mindig szoknom kell a nagyságát, de amint az a kis fájdalom is elmúlt, mozgatni kezdtem a csípőmet. Felemelő látvány volt, ahogy Harry hátra veti a fejét és élesen beszívja a levegőt a cselekedetem hatására. Engem is felizgatott, hogy ilyen mértékű örömöt tudok okozni neki. Hirtelen megragadta a csípőmet és átvette tőlem az irányítást, amikor a keze kezdte helyettem diktálni azt a bizonyos tempót, amit igencsak fokozott az én előbbi lassabb mozgásomhoz képest. Tudtam miért, csinálja ezt, csupán azért mert már nagyon közel volt számára az orgazmus és meg kell valljam én sem álltam hozzá túl messze. Majd csavartam egyet a csípőmön végszóra mind a ketten átléptük a határainkat.
Nem igazán tudom, hogy a mai napon hányszor éltem át a gyönyört Harry karjai között, de nem is akartam. Így volt jó az egész, ahogy volt, ezzel a csodás férfival, aki talán végre teljes mértékben az enyém, annyi év, gyötrő vágyakozás után. Este fent a szobájában, annyira égette már a kérdés a szívemet, hogy mire észbe kaptam ki is csúszott a számon.
- Harry mi akkor most? –fejeztem be mikor rájöttem, hogy mit is mondok.
- Mi? – kérdez vissza, felém fordulva.
- Mi van közöttünk? – kérdezek rá félve.
- Azt gondoltam ez mostanra egyértelmű. – néz a szemembe, mire majd megveszek a válaszától.
- Nem tudom, hogy ugyan arra gondolunk-e.
- Mire gondolsz? – kérdez vissza.
- Hogy együtt vagyunk.
- Pontosan, a barátnőm vagy Betty és szeretlek. – alig kapok levegőt, ahogy az a bizonyos szó elhagyja telt ajkait.
- Én is szeretlek Harry Styles.

2015. február 19., csütörtök

Nem akarok a titkod maradni!

Álmomban már láttalak folytatás Bettynek!
Hétfő reggel boldogan kelek ki az ágyból, ahogy az órám hatot üt és a reggeli rádióműsor ébreszteni nem kezd, szokás szerint. Nem vagyok a reggelek embere, de ez a nap ma más. Ma minden jobb lesz, mert végre az enyém, ez a csodás férfi, akiért oly rég epekedett már a szívem. Kivételesen a reggeli nap sem zavar, ahogy beszűrődik a függöny két oldala között és bevilágítja fényével a szoba egészét. Az egész hétvégét nála töltöttem, csak tegnap este voltam hajlandó haza jönni, bár Ő sem engedett ki a kezei közül egy percre sem. Alig vártam, hogy találkozzak a csajokkal és mindent elmesélhessek nekik, kezdve onnan, hogy leléptem a klubból Harryvel. 
A fürdőbe rohanok, hogy az alvás utolsó jelét is elűzzem az arcomról és végre teljesen felébredjek. Gyors fogmosás után a lépcsőn rohanok le a konyhát megcélozva első úti célomnak. Mivel anya a lépcsőfordulóban állt, így gyakorlatilag, annak árán jutottam le, hogy Őt fellöktem. 
- Jó reggelt napsugaram, mi ez a túlzott jó kedv? – gúnyolódott velem, mivel tisztában van vele, hogy reggel használhatatlan állapotban szoktam létezni a házban.
- Semmi különös. – válaszolom, majd egy pirítóst felkapva a tányérról, harapok bele.
- Egyél rendesen. – szid szokásképpen.
- Eszem. – mutatok a számban rágott ételre.
- Állva?
- Jó meglátás. – nyúlok a narancslé után és nagyot kortyolva belőle, nyelem le a maradék kenyeret.
- Ez a viselkedés, még csak véletlenül sem annak tudható be, hogy egész hétvégén Harrynél voltál, ugye? – kérdezi egy sejtelmes mosoly kíséretében, mire a szememet forgatom.
- Nem jó megérzés. – kapom fel a táskámat és a tornacipőmet húzom fel a lábamra.
- Mi van vele? – hallom meg apa hangját a nappali felől.
- Szerelmes.
- Hé, van fülem és képzeljétek, még használni is tudom. – kiabálok nekik, mielőtt bezárnám a bejárati ajtót.
Bevágódom a kocsimba és meg sem állok az iskoláig, ahol nagy a nyüzsgés. Mindenki az udvaron lebzsel, és a hétvégét beszélik ki, jó szokás szerint. Leparkolok a szokásos helyemre és a bandához megyek, akikkel minden nap együtt lógunk. Barátnőim egyből megrohamoznak a kérdés áradattal, ami megállíthatatlanul hagyja el a szájukat.
- Hova lettél szombaton? – kérdezik egyszerre, esküszöm, hogy ezt gyakorolják.
- Basszus hagyjátok már ezt abba, rohadt para, ha egyszerre beszéltek, ráadásul ugyan azt. – csitítom le Őket, kissé túl nagy a hév, ami bennük tombol ebben a pillanatban.
- Szeretjük a parás dolgokat. 
- De vicces.
- Szóval?
- Majd később elmesélem. – szólalok meg, amikor a csengő félbeszakítja a pletyka áradat folyamatot.
- Kicseszett csengő. – nyögnek fel, majd az épületbe sétálunk, a több száz diákkal egyetemben.
Mikor a folyosón megyek végig, megpillantom Harryt a szekrényének dőlve, szokásos pózt felvéve. Ahogy meg lát felém küld egy mosolyt, de valami nagyon furcsa nekem rajta. Nem úgy néz rám, mint tegnap este, amikor haza vitt. Oda sétálok hozzá és köszönök a többi fiúnak, aki vele van és várom, hogy megcsókoljon, de nem történik semmi, csak egy Sziá-t kapok tőle és nem is foglakozik a jelenlétemmel tovább. Köszönésre sem méltatva hagyom ott és sétálok a terembe, majd levágódom a helyemre és a jó kedvemet egy szempillantás alatt váltotta fel a düh, hogy a legközelebb a kezembe kerülő dolgot a falnak vágtam volna legszívesebben. Látszik megint egy olyan dologba lovaltam bele magam teljes gázzal száguldva, ami csak az én fejemben létezett, hisz Harry szemmel láthatóan szarik rám. Ezek szerint, neki semmit sem jelentett az az éjszaka és én sem.
Még mindig mérgesen figyeltem, amint a hülye sleppje kíséretében a helyükre sétálnak, olyan lazasággal, hogy bármelyik pillanatban széteshetnének. A lányok persze rögtön beszélgetésbe elegyednek vele, miközben Őt nézem, de rám sem emeli a tekintetét. Mekkora egy farok vagy, Styles.
Hallgatom a tanár szarságait, de semmi nem ér el a tudatomig. Látom, hogy mozog a szája, de semmi. Mellettem a barátnőm oldalba könyököl, mire felnyögök a sajgástól a bordáim között. Harry erre a hangra rám néz és kacsint egyet. Komolyan nem vágom, hogy akkor most mi van.
- Mi van? – kérdezem meg a barátnőmet.
- Mi bajod van? 
- Semmi.
- Dehogy nem, eddig madarat lehetett volna veled fogatni, most meg, ha szemmel ölni lehetne, már mindenki halott lenne körülötted. – gúnyolódik velem.
- Tudod, nem szeretem, ha egyesek levegőnek néznek. – ejtem ki a szavakat direkt a kelleténél hangosabban, hogy biztosan Ő is meghallja és észrevegye magát végre.
- Most már muszáj mesélned. 
- Oké, röviden összejöttem szombat este Harryvel, most meg a létezésem is ismeretlen a számára. – hadarom el gyorsan a lényeget.
- Hogy mi van? – kiált fel, mire mindenki ránk néz.
- Baszod, halkabban. – most én könyökölöm oldalba, nem akarom, hogy mindenki megtudja.
- Bocsi.
Persze nem itt volt vége a beszélgetésnek, minden részlet kulcsfontosságúnak bizonyult, amikor valamit kihagytam. Egész óra alatt azt találgattuk, hogy mi baja lehet, de egyértelmű volt, hogy nem akar felvállalni a nyilvánosság előtt és ez fájt a legjobban. Nem ilyennek ismertem meg őt. Határozottan csalódott voltam.
Épp az ebédlőbe tartok, amikor valaki mellkasába sikerül sétálnom, ezzel minden könyvet szétszórva a folyosó padlóján.
- Nem tudsz figyelni? – csattanok fel, amikor lehajolok, hogy összeszedjem a könyveimet.
- Ezt én is kérdezhetném, édes. – hallom meg az olyannyira ismerős rekedt hangot.
- Harry. – nézek fel rá.
- Ja. – nyújtja felém a kezét, ezzel felhúzva engem a térdelő állásomból.
- Nahát, már észreveszel? – kérdezek rá.
- Mi?
- Ne tetesd a hülyét, miért kerülsz? 
- Nem kerüllek. – fogja meg a kezemet, de feltűnik, hogy senki nincs rajtunk kívül a folyosón.
- Aha, persze. – sétálok el mellette, majd a szekrényemhez megyek és bele dobálom a könyveket szó szerint, majd nagy csattanással csapom be a szekrény fém ajtaját.
- Betty. – kiabál utánam, de nem érdekel, csak megyek tovább nem foglalkozva vele.
Aztán a kezemet megragadva lök be a szertár ajtaján, mire felsikítok. A helységben teljesen sötét van, mind addig, míg Harry meg nem találja a villanykapcsolót és fénnyel nem árasztja el azt.
- Na, szóval? – mered rám. 
- Nehogy már neked álljon feljebb. – csattanok fel és a kilincsért nyúlok, hogy elhagyhassam a kis szertárat.
- Nem mész sehova. – ragadja meg a csuklómat és magához ránt.
- Harry, engedj el. – teszem a mellkasára a kezemet.
-Nem. – leheli a szavakat a fülembe, majd ajkait a nyakam érzékeny bőrén húzza végi, izgatva így a cselekedetével.
- Hagyd abba.
- Mit, édes? – kérdezi, miközben tovább kínoz.
- Ezt. – lökök rajta egyet, mire a falnak csapódik, majd lecsapok az ajkaira, magamban érezve a düh és a szenvedély sajátos kettős keverékét.
Nem igazán tudtam, hogy mi ütött belém, de Harry vette a lapot és becsatlakozott a könyörtelen játékba, amit én hívtam életre. Felkapott az ölébe és a szobában lévő kis asztalhoz sétált, amiről mindent lesöpört, majd finoman lehelyezett rá. Szenvedélyesen csókolt meg és vezette át a nyelvét, hogy a sajátommal harcolhasson, de ebben a harcban sosem hirdetnek győztest vagy vesztes. Sietősre vette a figurát és áthúzta a pólómat a fejemen, majd magát is megszabadította a sajátjától. A teste látványával sosem fogok tudni betelni, ahogy végig néztem rajta, nagyot nyelve húztam végig a nyelvemet az alsó ajkamon. Ő ezt természetesen érdeklődve figyelte, majd ahogy a tettem jobban beindította, ismét megragadott és fél kézzel felemelt, hogy a rövid nadrágomat lehúzhassa, ami felettébb könnyed feladatnak tűnt a számára. Kiszabadítottam a merevedését a nadrágjából, ami az események gyorsasága által, igencsak szűkös volt mostanra neki. Felnyögött, ahogy végig simítottam péniszén és erőteljesen megmarkoltam azt.
- Ne kínozz. – szívta be élesen a levegőt, ahogy mozgatni kezdtem a kezemet rajta.
- Akkor cselekedj. – leheltem ajkaira.
- Ezt még megbánod, meg foglak dugni. – mocskos szavai, csak még inkább felajzottak.
- Állok elébe. – ejtem ki utolsó szavaimat, mire a csipke anyag darabokban hever a kezei között, konkrétan letépte rólam egy egyszerű mozdulattal, semmiféle erőfeszítésébe nem került.
Megdöbbentett a keménysége, ahogy belém vágta magát és könyörtelen tempóba kezdett. Tényleg feldühíthettem, mert ilyen hevességet eddig nem tapasztaltam tőle, bár nem volt sok összehasonlítási alapom róla. A mozgás intenzitásának köszönhetően a nyögéseinket hamar életre hívta, míg a leheletünk egyé nem vált, ahogy egymás szájába ziháltunk. Kissé felemelt, ennek köszönhetően még jobban belém tudott hatolni, így megadva számomra a kegyelemdöfést, a gyönyört, amire kezdettől fogva vágytam és áhítoztam. Rohamos gyorsasággal követett, majd kifulladva engedett vissza az asztalra, miközben eltávolodott a testével tőlem. Végszóra megszólalt a csengő, ami az ebédszünet végét jelezte, így villám gyorsan kapkodtuk magunkra a ruháinkat. Mielőtt beléptünk volna a terembe, megragadtam a kezét és visszarántottam.
- Egy valamit most tisztázzunk. 
- Amit, csak szeretnél. – mosolygott rám, míg várta a mondandómat.
- Nem akarok a titkod maradni.
A mondatom után kézen ragadott és egy csók kíséretében elindult velem az osztályba, míg többé nem volt hajlandó elengedni a kezemet, jelezve, hogy velem van.

2015. február 18., szerda

26. fejezet - Ismét!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Jó olvasást hozzá!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aria

Remegő kezemben szorongatom a telefont és nem tudom, hogy mit csináljak. Képtelen voltam vele most beszélni. Hallottam kétségbeesett hangját, de meg sem tudtam szólalni. Könnyeim között néztem a telefon képernyőjét, vagyis csak próbáltam, mert a fátyol, ami körbe veszi nem segít a dolgomban. Ahogy visszagondolok rá, még most sem értem, hogy tehették ezt velem. Vajon ennyire nem számítok? Ennyit érek? Képtelenség ez az egész. Megszakad a szívem, ha csak eszembe jut.
Igen, mélységesen csalódtam.

 
A fülemhez emelem a készüléket, amiben a vonal kicsöng.
- Zora, kérlek gyere ide. - zokogok fel, ahogy a legjobb barátnőm felveszi.
- Aria, mi a baj? - kiakadva teszi fel a kérdést.
- Ez az egész, vége mindennek.
- Mindjárt ott vagyok. - hallottam Zora hangját, majd csak a sípoló hangja maradt utána, ahogy lenyomta a vonalat.
 
A telefonomat a dohányzó asztalra tettem és csak ültem ott, óráknak tűnő ideig és az agyam megállás nélkül kattogott és nem akarta abba hagyni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire semmibe fognak venni, mintha egy idegen lennék. Habár lehet, hogy már hozzá szokhattam volna, de mégis, hogyan? Azt képzeli az ember, ha valaki azt állítja szereti és törődik vele, akkor az készpénz és úgy is van. De, ahogy a mellékelt ábra mutatja, még sincs így. Minden túl szép, hogy igaz legyen.
Hogy lenyugodjak és elvonjam a figyelmemet, a konyhába mentem és feltettem vizet a teának, ami vélhetően nyugtató hatással lesz rám. Csak álltam ott és kifelé bámultam az ablakon, míg vártam, hogy a víz felforrjon. Ha akartam, ha nem, vissza emlékeztem arra a napra, amikor eljöttem otthonról.
 
- Megmondtuk, hogy nem mehetsz fotósnak. - kiabálta apám torka szakadtából, miközben a homloka közepén kidagadt az ér, ami minden egyes alkalommal szokott, mikor ideges.
- Miért vagytok ennyire ez ellen? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve, amik égették a szememet a beszélgetés kialakulásának pillanata óta, de nem engedhettem szabadjára, nem lehetettem előttük gyenge, mert akkor én vesztek.
- A fotózás az nem szakma, kislányom. Az egy hobbi, amivel elszórakozol a szabad idődben. Mindig is orvosnak vagy ügyvédnek szerettünk volna téged. - anyám nyugtató hangon próbált velem beszélni, de tudtam Ő az oka ennek az egész tiltás dolognak.
- Ez hülyeség. - csattantam fel és a szobámba viharoztam.
- Azonnal nyisd ki az ajtót. - dörömbölt az ajtón apám, miközben üvöltött.
- Hagyjatok békén. - kiabáltam ki miközben a böröndömbe dobáltam az össze ruhámat.
Elegem van belőlük. Mindent elintéztem, a lakást, a munkámat, fel is vettek ösztöndíjjal, erre nem akarnak engedni? Nem érdekel, akkor is elmegyek. Ez az életem és nem fogják megmondani, mit kezdjek vele. Ha elbukok, akkor elbuktam, de az én döntésem lesz, az én károm és tanulni fogok belőle. Ahogy készen voltam, megfogtam a böröndömet és a táskámat, majd kiléptem a szobám ajtaján. Már nem álltak kint, amin nem is csodálkoztam annyira. Lesétáltam a lépcsőn és a bejárati ajtóhoz sétáltam.
- Még is mit csinálsz? - lépett ki apám a nappaliból.
- Elmegyek, minek látszik. - fordulok meg a nyitott ajtóban állva.
- Dehogy mész, na ne hülyéskedj. - kap a böröndöm után, de elrántom előle.
- Nem hülyéskedek. Elmegyek. - válaszolom és nem tűrök ellenvetést.
- Ha kilépsz azon az ajtón, nem is kell többet vissza jönnöd. - ejti ki a szavakat, amik a legjobban fájnak a szívemnek.
- Ne fáradj. - fordulok hátra, majd kilépek az ajtón és bevágom magam mögött.
 
Azóta, csak párszor beszéltem velük és mindig én hívtam Őket, Ők nem kerestek, soha többé. Nem léteztem többé számukra, csupán azért, mert azt követtem, amit a világon mindennél jobban szerettem. Akaratosan emeltem fel a kezem és töröltem le a szememről a könnyeket, amik megszülettek a vissza idézett szörnyű pillanattól.
 
A csengő folyamatosan szólt és nem akart megszűnni, bármennyire is szerettem volna. Szétmegy a fejem a hangjától. Ledobom a fogó kesztyűt és az ajtóhoz rohanok. Zora felettébb türelmetlen.
- Ó, Harry. - döbbenek le, amikor kinyitom.
- Figyelj, meg tudom magyarázni. - tol félre az ajtóból.
- Mégis mit? - kérdezek rá értetlenül, azt sem értem, hogy miért jött ide.
- Várj egy kicsit, miért nyomtad rám a telefont? - vált idegesből érdeklődővé, ami eléggé furcsa nekem.
- Tényleg ne haragudj, de a legrosszabbkor hívtál, épp teljesen ki voltam borulva és a sírás miatt nem tudtam beszélni. - rettentően zavart, hogy ezt tettem vele.
- Erre rájöttem, de miért voltál kiborulva? - érdeklődve néz rám.
- Csak a szokásos, a szüleim. - vontam meg a vállamat.
- Én meg már azt hittem, hogy megint miattam van valami. - ült le a fotelba és a kezébe temette az arcát.
- Dehogy is Harry, veled, velünk semmi gond. - válaszolom.
- Akkor jó, kicsit kiakadtam. - vallja be.
- Miért?
- Az nem fontos most. Meséld el, hogy mi van a szüleiddel. - kérlelt miközben a kezemért nyúlt és az ölébe húzott.
 
Mielőtt bármit mondhattam volna a csengő ismételten megszólalt. Gyorsan felpattantam Harry öléből és az ajtóhoz siettem.
- Sziasztok. - köszöntem Zorának és Niallnek, ahogy kinyitottam az ajtót.
- Szia, bocsi, hogy Niall is velem jött, de épp együtt voltunk, amikor hívtál. - szabadkozott Zora, amikor besétáltak a lakásba.
- Semmi baj, Harry is itt van. - válaszoltam.
- Ó, sziasztok. - köszönt Harry, ahogy kijött a nappaliból.
- Te mit keresel itt? - kérdezte Niall tőle, felhúzva a jobb szemöldökét.
- Aria zaklatott volt, amikor felhívott, így muszály volt ide jönnöm. - válaszolta neki, de valami furcsa volt a tekintetében, mintha nem akarna erről beszélni.
- Oké, az nem is fontos, hogy miért van itt Harry. - szólal meg Zora, mikor mind leülünk a kanapéra.
- Köszi. - küld Harry egy hamis megbántott mosolyt felé.
- Tudod, hogy nem úgy értettem. Na mi az a nagy gáz, ami miatt hívtál?
- Csak a szokásos, de most tényleg kiakasztottak. - kezdek bele.
- A szüleid? - kérdezi meg.
- Ki más?
- Most mit vágtak a fejedhez?
- Gondoltam hátha már lenyugodtak, hiszem már majdnem egy év is eltelt azóta, és felhívtam őket, hogy nem jönnek-e el a szülinapomra a hétvégén. Erre apám kiröhögött és rám nyomta a telefont, de előtte még hozzá tette, hogy nem érdemlem meg. - hadartam el, azt hittem így könnyebb lesz beszélnem róla, de nem volt az egy kicsit sem.
- Basszus. - kapta a kezét a szája elé Niall.
- Aha, így is meglehet fogalmazni.
- Komolyan, nem fogom fel, hogy lehetnek ilyenek veled, hisz a lányuk vagy. - akad ki Zora.
- Ja, aki halott a szemükben. 
- Hogy mi van? - csattan fel mellettem Harry.
- Nyugodj meg, semmi baj. - teszem a combjára a kezem, hogy megnyugtassam.
- Hogy mondhatnak neked ilyesmit? Ez abszurd. Fel nem foghatom. - pattan fel és járkálni kezd.
- Én is ezt kérdezgettem magamtól jó ideig, de mára bele fáradtam.
- Meg sem érdemlik, hogy rájuk pazarold az idődet és miattuk sírj. - fordul felém és örülök, hogy kissé nyugodtabban beszél.
- Tudom. - küldök felé egy mosolyt, mire leengedi feszült vállait.
- Várjuk csak, neked a hétvégén lesz a szülinapod? - kiált fel Niall a beszélgetés közepén.
- Igen.
- Akkor bulit kell rendeznünk. - csapja össze a kezeit.
- Nem kell nekem felhajtás. - csillapítom le Niallt.
- De kell. - szól közbe Harry, akinek csillog a szeme, mi régen rosszat jelent.
- Azt hiszem elvesztettük Őket. - nevet fel Zora, amikor a két fiú elhagyja a nappalit.
- Teljesen.
 
Miközben Harry és Niall beszélgettek, szigorúan kettesben, amin mi Zorával jót röhögtünk, felmentünk a teraszra. Elmeséltem neki a pontos telefon beszélgetést és szokásos Zora módra szidta a szüleimet, ami furcsa mód nem volt bántó, inkább csak jobban érzetem magam attól, hogy nekem ad igazat és nem én vagyok a hülye. Elegem lett belőlünk, innentől kezdve nem keresem Őket többet. Nem éri meg, hogy szenvedjek miattuk, miközben a körülöttem lévők szeretnek és mellettem állnak, egy általam választott családként, nem is kell nekem több. Tudom, hogy Ők mindig mellettem lesznek és szeretni fognak.
 
- Egyénként mikor akartad elmondani nekem, hogy most lesz a szülinapod? - jött az ajtóból Harry ismerős rekedt hangja.
- Szerintem én most megyek. - adott egy puszit Zora, majd el is tűnt.
- Szóval?
- Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből. - néztem az utcán haladó forgalmat.
- Nem haragszom baby, de az ilyesmit tudni akarom. - ölelt át hátulról és fúrta az arcát a nyakamba.
- Most már tudod. - nevettem fel.
- Végül is. - kapott fel hirtelen az ölébe.
- Harry. - sikítottam fel, ahogy a lábam elhagyta a talajt.
- Halkabban, még a szomszédok azt hiszik embert ölök.
- Ha, így folytatod azt is fogod tenni. - nézek a szemébe, ahogy az ágyra fektet.
- Bármikor vállalom a kockázatot az élvezetért.
 
 

2015. február 17., kedd

Vérvonal (novella különkiadás)

Sziasztok!

Hoztam nektek egy meglepetést, amit eddig nem csináltam és még nekem is újdonság, hiszen a természetfeletti sosem jelent meg eddig a novelláimban, de kíváncsian várom a véleményeteket!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kezdeném a történetemet a múltban, hogy pontos legyek 1813-ban, amikor még újnak számítottam, ebben a bizarr világban. Nem csak én voltam új és a világ, amibe egyik percről a másikba sikerült fenekestül bele csöppennem, hanem az újdonsült erőm is, ami emberként nem volt meg. Egyből adódik a kérdés, ha nem vagyok ember, akkor mégis mi lehetek? A válaszom sok minden, hiszen az 1800-as években rengeteg természetfeletti lény felbukkanásáról kaptak szárnyra különböző pletykák, de többnyire ezek, csak szóbeszédnek bizonyultak. Ténylegesen létező emberfeletti teremtmények, csupán, csak ketten voltak. Boszorkányok tevékenykedtek és vámpírok gyilkoltak város és ország szerte. 

És én egy voltam közülük. Harry Styles vagyok, egy vámpír. Az ébredésem első pillanatában elfogott egy érzés és az ösztönöm a régi házamhoz vezetett. Mondanom sem kell, hogy újdonsült erőmmel nem tudtam betelni. Lassan lépkedtem fel a lépcsőn, ami a verandához vezetett. A veranda hosszú volt és az egész ház oldalán végig futott. Az első ablaknál álltam meg és néztem az anyámat, mint az asztalnál ül, és rezzenéstelen arccal társalog a többi arisztokrata barátnőjével, akiket sosem szerettem, sznobok voltak egytől-egyig. Ahogy elfordítottam a kilincset az ajtó vészjóslóan nyikordult fel, jelezte a közelségem, de a bent tartózkodók ebből semmit sem fedeztek fel. Sötét volt a folyosón, de mégis tökéletesen láttam, nem kellett hunyorognom, sem megszoknom a fény hiányát, egyszerűen csak láttam, mintha nappal lenne. Ahogy elértem a megfelelő ajtót, tisztán hallottam a bent lévő nők beszélgetését, a halálomról beszélgettek, de egyikük sem volt őszinte, csak pletykálkodni akartak.  Az utolsó csepp az volt számomra, amikor anyám közömbös hangon azt mondta, túl gyenge volt az élethez. Kivágtam az ajtót és vicsorogva, megnyúlt szemfogakkal és vérvörös szemekkel állítottam szembe a közömbös némbereket odabent. Anyám a szívéhez kapott és hangos sikítozásba kezdett.
- Túl gyenge lennék az élethez, édesanyám? – kérdeztem eszeveszett hangon, majd a legközelebb álló nőhöz viharoztam és feltéptem a torkát, nem törődve a többi halálra rémült emberrel a teremben.
- Hogy lehet ez? – hüledezett és a szája elé kapta a kezét, amikor az élettelen, vér nélküli testet a földre ejtettem, ami koppant a régi fapadlón.
Csak simán átléptem és elé sétáltam, nem törődve a vérrel a számon és a fogaimon. azt akartam, hogy féljen, hogy rettegjen, méghozzá a gyenge fiától, aki letépheti a hülye kis fejét is, ha éppen arra van kedve.
- Élet, olykor ad, olykor elvesz. – válaszoltam, majd megragadtam a kezét és fordítva rajta, magamhoz húztam.
- De most én irányítok. – suttogtam a fülébe.
- Nem vagy isten, fiam. – nyögte miközben végig húztam a fogam lüktető ütőerén.
- Nem, én jobb vagyok nála. – hagyta el a számat az utolsó mondat, amit anyám még életében hallott.
Néztem a fejét, ami többé nem a testét ékesítette, hanem a padlót, ami a kifolyt vérnek köszönhetően elhagyta kopott, régi színét, ehelyett vörösen fénylett. Üdítő látvány volt, ahogy kisétáltam a testek között, miközben újdonsült erőmmel képtelen voltam betelni. Isten voltam az emberek között, csak hogy én nem voltam jó, a legrosszabb voltam, amit a teremtőm, csak rászabadíthatott a világra.
Egyre többen figyeltek fel rám a fajtánkon belül és a véremre szomjaztak. A véget látták bennem, hogy elárulom az eddig hőn féltett fajt, aki a sötétben, megbújva él és vadászik. De mi értelme bujkálni, ha bármit megtehetsz, ha az életet és a halált irányítod, ha a hatalmad végtelen, mert halhatatlan vagy? Kiléptem a sötétségből és a világ királyává váltam.

Az emberi létem maradéka, az utolsó érzéseim a régi szerelmemhez vezettek, a menyasszonyomhoz Lorenhez. Napikig figyeltem őt szótlanul és semmit sem tettem, az égvilágon semmit. Órákon keresztül képes voltam nézni, ahogy sír és a nevemet hajtogatja folytonosan. Ahogy teltek a napok, úgy nyugodott meg és felejtett el engem, ahogy a feledés homályába vesztem és csak emlékképként léteztem tovább a szívében. De az egyik nap, már nem bírtam tovább, látnom és beszélnem kellett vele. Megérintenem a testét, érezni Őt. A házuk végében lévő parkban ült a nagy tölgyfa mellett elhelyezett padon és a kezében szorongatott virágot nézte. Ahogy közelebb kerültem hozzá, hallottam, miként motyog magában, előre bámulva a semmibe. A mosolya csodálatos volt, ahogy nekem mesélt, ahogy a képzeletbeli Harryvel beszélt, ahogy megosztotta neki titkait.
- Képzeld Harry, ma lefestettelek és újra olyan volt, mintha itt lennél. – beszélt magában és, ha nem tudnám, hogy kurvára nem érzek semmit, azt hinném, sajog a szívem.
- Tudod, éjszakánként veled álmodom, és együtt vagyunk és boldogok vagyunk. – hallgatom tovább.
- Annyira hiányzol még most is, hiányzik a nevetésed, a gyönyörű zöld szemeid, a göndör hajad, amit annyira féltettél, hogy nem áll tökéletesen, hiányzik, hogy a becenevemen szólíts.
- Lor. – csúszott ki a számon, mire megfordult és nagy szemeket meresztve rám, terült el egy mosoly az arcán.
- Harry?
- Én vagyok. – léptem hozzá közelebb, azonban a szeretett mosolyt száműzték, egy pillanat volt és elszállt.
- Megőrültem? – kérdezte, de nem nézett rám. Magában beszélt, azt hitte képzelődik, hogy egy árny vagyok, amit a gyásza teremtett.
- Nem, egyáltalán nem vagy az gyönyörű Lor. – léptem oda hozzá és fogtam meg mindkét kezét, mire rám kapta a tekintetét.
- Érezlek. – nézett rám. – Túl valóságos vagy.
- Mert az vagyok Lor, élek, bár nem a ként, aki régen voltam.
- Ezt, hogy érted?  - kérdezett rá, de láttam, hogy továbbra sem hisz a létezésem igazságában.
- Vámpír vagyok. – néztem rá és átváltoztattam az arcomat, felfedve előtte az igaz valómat.
- Istenem. – sikított fel és eltolt magától.
- Lor ne sikíts, csak nyugodj meg. – néztem mélyen a szemébe, mire azonnal azt tette, amit mondtam. Az igézetem alá vontam.
- Nem sikítok, csak megnyugszom. – válaszolta.
- Helyes. – ragadtam meg a kezét és a ház felé húztam.
A következő pillanatban már a hálószobában voltunk és végre magaménak tudhattam, ennek a csodás lánynak a testét, akit régen szerettem, de ma már ez nem, így volt. Egyetlen egy dolgot szerettem és az a vörös folyadék volt, ami éltetett, ami friss és meleg volt, amikor végig folyt a torkomon, ezzel melegséget költöztetve a hideg testembe. Pumpálva a halott szívemet és megtölteni a kiszáradt ereimet, újra és újra, a végtelenségig.  Az ajkait csókoltam, miközben a szeretkezés miatt a szívverése rohamosan megemelkedett és szaporább lett. A hang a fülemnek egyre elviselhetetlenebb lett és a sóvárgás az ínyemben elviselhetetlenné vált, égett és fájt. Csak egy dolog volt, ami ezt csillapítani tudta volna és az a vér, ami egy ember ereiben csordogál. Lehajoltam Loren nyakához és amilyen óvatosan, csak tudtam a nyaka puha bőrébe mélyesztettem a fogam, míg mozogtam benne. Nem fogott fel az egészből semmit, hisz átadta magát nekem és az élvezetnek. Hallottam, ahogy a szívverése lassulni kezdett, és elfogott a rettegés, hogy nem tudok leállni és elszáll belőle az élet örökre.  De nem lettem volna képes megölni őt, örökre mellettem akartam tudni, de a vérszomj erősebbnek bizonyult és a karjaimban hullott az élete darabokra.


***


Napjainkban a világ megváltozott, valamiként más lett, míg én száműztem magam évekre, csak egy koporsóban feküdtem, míg az idő némi ként elszállt felettem. Minden új volt és csillogó. A város, mi egykor kihalt volt, élte éjszakai életét. Új csillagok születtek és tűntek el, de egy valami örök és kárhozott volt, Én. Ébredésem első pillanatától kezdve tudtam, a föld népes lesz a vámpírokban. És nem voltam egyedül az örökké valóságban. Itt volt nekem Loren, aki egy volt immár a fajtámból és a szerelmünk is öröknek és megtörhetetlennek bizonyult, akárcsak mi magunk. Ahogy kézen fogva kiléptünk a kriptából, tudtam, hogy rászabadítottuk a gonoszt a városunkra, a halált adtunk Londonnak.




2015. február 11., szerda

25. fejezet - Nincs nyugalom!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Jó olvasást!
Hagyjatok nekem véleményt, pipáljatok és iratkozzatok fel!

Csatlakozzatok a facebook csoporthoz is: https://www.facebook.com/#!/groups/1520549514861232/

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry

Furcsább már nem is lehetett volna az elmúlt egy hét. Komolyan kezdtem magam, úgy érezni, mint a mérgezett egerek, mert mást sem csináltam, csak futkostam egész nap. Valahogy próbáltam eltüntetni a nyomokat, hogy Aria ne szerezzen idő előtt tudomást, erről a képtelen dologról. Még most sem hiszem el, hogy valakinek ez, hogyan is pattanhatott ki a kicsi fejéből. Persze, majd megőrültem, mindeközben a lelkiismeret furdalástól, ami minden egyes percben jelen volt és nem akart szűnni.
 
Lassan nyitottam ki a szállodai szobám ajtaját, de talán nem is kellett volna belépnem oda.
- Beszélgessünk egy kicsit Harry.
- Mi a faszt kerestek a szobámban? - csattantam fel automatikusan.
- Vissza vehetnél, ebből a hangnemből, mert megfogod ütni a bokádat. - állított le Taylor menedzsere.
- Te nekem nem parancsolgatsz. - vetettem neki oda fél vállról.
- Fejezzétek be. - csattant fel Paul.
- Komolyan, miért vagytok a szobámban? - kérdeztem rá ismételten.
- Szerintem ez nem kérdés. - válaszolta Paul és már lélekben felkészítettem magamat egy fejmosásra.
- Essünk túl rajta. - nyögtem fel, miközben az egyik fotelbe dobtam le magam.
- Ne lazázd el, ennyire Harry. Nagyon nagy bajba keverted magad. - ült le velem szembe Paul a kanapéra.
- Mégis mivel? Azzal, hogy hamarabb vissza jöttem? - kérdeztem rá, előre dőlve kissé.
- Pontosan. A kiadó őrjöng, amiért kedved szerint azt teszed, ami neked tetszik és nem hallgatsz rájuk.
- Leszarom. Épp eléggé tették ezzel tönkre az életemet. - emeltem fel a kezembe a magazint, amit a minap láttam meg.
- Tudod, hogy ezt pont a tettednek köszönheted? - vette ki Paul a kezemből az újságot.
- Basszus Paul, szerinted az normális, hogy kényszerítenek, hogy együtt legyek vele? - mutatok Taylorra, aki fintorogni kezd rám.
- Természetesen nem, de túl fogod élni.
- Aha, majd egyedül túlteszem magam rajta, mert az fix, ha Aria, erről tudomást szerez, kinyitja nekem az ajtót. - dőlök hátra és egyre jobban felmegy bennem a pumpa.
- Harry sokat meséltél már nekem, arról a lányról és az elmondottak alapján, rettentő okos, így biztosan megfogja érteni, hogy ezt kell tenned. - próbál vigasztalni, de nem jön össze.
- Persze, ezek alapján biztos hinni fog nekem. - dobom le a magazint az asztalra.
- Harry Ő csak egy lány. - szólt közbe Taylor.
- Nem drágám, te vagy, csak egy lány. Ő a szerelmem. - nézek a szemébe, mire látom, hogy igen fájó volt számára a válaszom.
- Ezt most fejezzétek be. Harry később értesítelek a teendőidről, most pedig tűnés a próbára. - állt fel Paul a kanapéról.
- Igen is.

 
Ahogy Paulék elhagyták a szobámat, én is azt tettem. Máris késésben voltam a próbánkról, így gyorsan fogtam egy taxit és bediktáltam neki a stadion címét. Hamar megérkeztem, majd fizetés után, rohantam a bejárat felé. Egy gyors ki kicsoda játék után, be is engedtek. A fiúk már a színpadon gyakoroltak, amikor beértem a nézőtérhez. Amikor megláttak, abba hagyták a járkálást.
 
- Csak, hogy ide értél. - nyújtja a kezét Louis és felhúz a színpadra.
- Feltartottak. - válaszolom egyszerűen.
- Ja, el tudom képzelni. - kacsintott rám.
- Nem jóra gondolsz, Paul-al vitatkoztam idáig. - foglaltam el a helyemet a színpadon.
- Részvétem haver. - veregeti meg a hátamat Zayn.
- Köszi.
 
Sorra vettük a számokat. A Midnight Memories-al kezdtünk, amit háromszor is elpróbáltunk. A végén kissé be voltam rekedve a sikítós rész, miatt a szám kiállásában. Persze a többiek, csak puszta kedvességből kiröhögtek, amikor elcsuklott a hangom. Ordibáljanak Ők fél órát és meglátjuk, mennyire lesznek berekedve utána. Ahogy a számok fogytak, úgy engedtem fel és felejtettem el minden problémámat. Elképesztő, hogy az éneklés mennyire el tudja velem feledtetni a gondokat. Csak erre koncentrálok semmi másra. Jónak kell lennünk és próbákra sem nagyon van időnk, mivel három nap múlva koncert. Ahogy befejeztünk a Best stong ever sokadik próbáját, fáradtan ültem le a színpad szélére.
 
- Minden oké? - ült le mellém Liam.
- Fogjuk rá.
- Aria miatt aggódsz ugye? - kérdezett rá.
- Ennyire nyilvánvaló? - kérdeztem vissza.
- Eléggé.
- Komolyan megfogok őrülni, ha ezt tovább kell folytatnom. Állandóan azt kérdezgetem magamtól, hogy miért történik ez velem. Végre boldog vagyok, erre megint ez történik. Nem hiszem el, hogy meg kell keseríteni az életemet. Kezdtem, úgy érezni, hogy nem éri meg ez az egész. - dobom a magasba a kezemet.
- Harry ne is gondolj ilyeneket. Ha elbizonytalanodsz, akkor Ők nyernek és pont ezt akarják elérni. Nem adhatod fel az álmodat. - valahogy most szükségem volt, erre a válaszra.
- Tudom és nem is szándékozom, de egyre nehezebb. Bele szerettem Ariába és megőrülök, még csak a gondolatától is, hogy esetleg elveszíthetem. És tudom, ha ez a Taylor dolog napvilágot lát, kilép az életemből és, olyan lesz, mintha sosem létezett volna. Nem fogom kibírni Liam. - komolyan mindjárt elsírom magam.
- Hazz, csak szedd össze magad. Aria remek lány és biztos vagyok benne, hogy megoldjátok ezt.
- Én is ebben bízom. Na folytassuk vagy elalszom. - álltam fel és felhúztam Liamet magam mellé.
- Ez a beszéd.
 
A délután további részét a színpadon való mozgással töltöttük. Mindig begyakoroltuk, hogy ki merre, mikor megy, hogy ne legyen össze ütközés és hasonlók, persze rendszerint ennek semmi értelme nem volt, mert a koncerten mindig az adott szituáció döntötte el, ki hol helyezkedik el. De nagyjából már megszoktuk, hogy ki hogyan mozog a színpadon, így lehetett rá számítani, hogy mit fogunk csinálni. A többiek azt mondják én rohangálok fel és alá a legtöbbet, de szerintem ez nem igaz. De tény, hogy szeretem bejárni az egész teret, hogy mindenkit jól lássak. Hulla fáradtan mondtam a többieknek, hogy mára ennyi pont elég volt, így együtt mentünk vissza a hotelba. Mind bementünk a szobámba és még beszélgettünk egy kicsit. A többiek persze hamar Ariára terelték a témát és, hogy szarjam le Taylort. A második fele gond nélkül megvolt és ment is, de az első fele, egyre jobban bosszantott. Ha Taylor miatt elveszítem, az fix, hogy kitekerem a nyakát és mindent kitálalok a rajongó vadász kapcsolatunkról. Nem hiszem, hogy jót tenne a karrierjének, de engem ez egy fikarcnyit sem érdekel. Ha tönkre teszi az életem, én is tönkre fogom tenni az övét, csak többszörösen. Megfogja még bánni, hogy kikezdett velem. Harry Styles-al nem lehet szórakozni, mert annak súlyos és visszafordíthatatlan következményei lesznek.
 
Amikor a fiúk leléptek, első dolgom volt tárcsázni Aria számát. A vonal kicsengett, de semmi válasz nem érkezett. Mikor azon voltam, hogy lerakom, hallottam a vonal kapcsoló hangját. Felvette, de amikor bele szólt, valami nagyon nem stimmelt a hangjával. Sírt, sőt zokogott, rajtam pedig úrrá lett a pánik.
- Mi a baj baby? - kérdeztem rá, de válasz nem jött, csak lenyomta a vonalat.
 
LEBUKTAM!




2015. február 5., csütörtök

Díj!

Tegnap tettem ki két díjat, de mára itt a harmadik, amit nagyon szépen megköszönnék Martina S.-nek és Victoria M.-nek, akik közös blogot vezetnek!




Szabályok: 
- Írj 10 dolgot magadról 
- Válaszolj 10 kérdésre 
- Tegyél fel 10 kérdést  
- Küldd tovább 
- Iratkozz fel a küldőd blogjára

Magamról:
  1. Imádom a gyors kajákat
  2. Egyszer szeretnék egy törpe pinchert
  3. A zene mindig felvidít és lenyugtat
  4. Imádok táncolni
  5. Szeretek rajzolni
  6. Utálok futni
  7. Eléggé jó a képzelő erőm
  8. Az írás fontos része az életemnek
  9. Nem szeretem, ha valakinek nincs humora
  10. Nehezen bocsájtok meg.
10 válasz

1. Mióta írsz blogot? " Egy éve "
2. Hány blogod van? " Sajátom három és egy, amibe besegítek "
3. Hány könyvet olvastál ki? "Fogalmam sincs, rengeteget "
4. Kedvenc versed? " Nem igen van olyanom "
5.  Kedvenc íród? " L.J. Smith és Borsa Brown "
6. Kedvenc színész? " Paul Wesley "
7. Utált személy? " Sok van. "
8. Kedvenc blog? "Twisted fordítása "
9.  1D vagy Justin Bieber? " Ez nem kérdés, 1D "
10. Kedvenc 1D tag? " Harry Styles "
11. Kedvenc énekes? " Színt úgy Harry "


10 kérdésem
  1. Szereted a blogokat?
  2. Mit gondolsz a mozi élményéről? Megéri vagy sem?
  3. Van, olyan koncert, amiért mindent megtennél, hogy eljuss rá?
  4. Mi az, amiért ölni tudnál?
  5. Konfliktus kerülő vagy?
  6. Írsz vagy inkább, csak olvasol?
  7. Szereted a One Directiont?
  8. Kedvenc együttes, énekes, énekesnő?
  9. Melyik az a film, amit több alkalommal megtudsz nézni, mégsem lesz unalmas?
  10. Magabiztos vagy inkább visszahúzódó vagy?

2015. február 4., szerda

24. fejezet - Álarc! +18

Sziasztok Madárkák!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Véleményeket várok! :)

Köszönöm a rengeteg megtekintést, a pipákat, a véleményeket és az új feliratkozókat. :)

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aria

Forgalmas napnak ígérkezik a mai a kávézóban. Ma egyáltalán semmi kedvem dolgozni, inkább lennék még mindig Harry ölelő karjaiban és csak lustálkodnék. De az élet, akkor sem áll meg, ha rossz a kedved vagy ha szerelmes vagy, így itt vagyok és a szokásosat csinálom. Kipakolom a süteményeket, amiket a szállító hozott, feltöltöm a kávé gépet kávé babbal és még sorolhatnám, de akkor mindenki itt lenne nap estig.
 
Anna szokásosan, mint a mérgezett egér rohangál az üzlet és a raktár között. Kezd túlzottan szétszórt lenni, én meg egyre inkább félek, hogy előbb utóbb a fejét is elfogja hagyni. Hangosan nevetek fel, amikor elképzelem, amint fej nélkül bolyongana itt maga tehetetlenül és céltalanul. Pont ebben a pillanatban állt meg előttem és konkrétan hülyének nézve engem, kezdte tanulmányozni az arcomat.
 
- Te meg min nevetsz ennyire? - kérdezett rá, felhúzva a jobb szemöldökét, mire csak még inkább elkezdtem.
- Semmin, bocsi, csak eszembe jutott valami. - próbáltam két röhögés között valami értelmes beszédnek tűnő dolgot produkálni, de nem nagyon jött össze.
- Inkább menj és röhögj a raktárban, miközben pakolsz. - tuszkol ki a pultból az említett hely irányába.
- Oké-oké.
 
Tudta Anna, hogy mivel lehet engem lecsillapítani, ezért is küldött be a raktárba, mert utáltam a dobozokat pakolni. Valahogy sosem éreztem magam jól, olyan érzésem van, mintha be lennék zárva és fokozatosan fogyna a levegőm. Ezt soha senkinek nem mondtam el, valahogy úgy érzem, ha tudnának a gyengeségemről, felhasználhatják ellenem. Ilyen hamar sem váltott még a hangulatom az ellenkező irányba. Még most is Federic és a fenyegetése jár a fejembe. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből az önelégült képét, ahogy közli, hogy elvesztem az ösztöndíjam, ha nem adok ki képeket Harryről. Mégis mit gondol rólam? Hogy elárulom a barátomat, csak azért, hogy az egyetemen maradhassak? Nem fogok ártani Harrynek, semmilyen oknál fogva sem. Bár a gondolat is fáj, hogy ott hagyjam az egyetemet és a fotózást. Ez a legnagyobb álmom és elakarom érni, ösztöndíj ide vagy oda, akkor is fotós leszek, ha bele döglök is. Ha tényleg elveszi az a szemét az ösztöndíjamat, beperelem.
 
- Aria gyere egy kicsit. - tolja be az ajtót Anna és bedugja rajta a fejét.
- Mi az? - fordulok meg, miközben egy nagy doboz van a kezemben.
- Csak gyere. - mosolyog, majd eltűnik az ajtóból.
- Mi annyira sürgős? - lépek ki az üzletbe és szembe találom magam Harry vigyorgó alakjával.
- Szia. - köszön, ahogy leül a pulttal szembe.
- Szia. Hát te? - kérdezem meg, ahogy a pult mögé sétálok.
- Csak erre jártam. - hajol át a pulton, hogy gyengéden az ajkait az enyémekre nyomhassa.
- Csak erre jártál? - kérdezek vissza.
- Na jó nem, unatkoztam és gondoltam bejövök hozzád. - mosolygott szemtelenül.
- Örülök, hogy bejöttél. - viszonozom mosolyát.
- Mikor végzel? - kérdezi egy perverz mosoly kíséretében.
- Hétkor, két óra múlva. - nézek a felettem lévő fali órára.
- Akkor megvárlak.
- Nem kell megvárnod. - nem hiszem, hogy az a legjobb időtöltés, ha nézi ahogy dolgozom.
- De én szeretném. - mosolyog rám és érzem, hogy van valami mögöttes a szándékaiban.
- Rendben.
 
Harry egész végig engem nézett, sőt volt, hogy kivette a tálcát a kezemből és Ő vitte ki az asztalhoz a rendelést. Kezdetben jó is volt, egészen addig, míg három lánynak nem vitte ki a kávéjukat, akik természetesen felismerték és fényképeket készítettek vele. Vagy egy óráig nem szabadult el a bezsongott lányoktól. Ezt a fajta figyelmet sosem fogom megszokni, az egyszer biztos. A lányok távozása után, a munka időmnek is vége lett, így össze pakoltam és a kötényemet a pultra dobva, el is hagytuk a kávézót. Harry mellettem, csak sejtelmesen mosolygott,majd leintett egy taxit és bediktálta a lakásom címét. Akaratom ellenére is mosoly húzódott az ajkaimra a tudattól, hogy ma is az én lakásomban akar éjszakázni. Alig negyed óra és már a lakásom ajtajában bénáztam a kulcsokkal. Ahogy beléptünk a falnak szorítva találtam magam és meredten bámultam Harryre.
 
- Mi a fenét csinálsz? - kérdeztem rá.
- Befejezem, amit a múltkor elkezdtünk a limuzinba. - suttogta a fülembe, majd az ölébe kapott és a lépcső felé vette az irányt.
 
Többet nem kérdeztem, csak átadtam magam az élvezetnek, amit Harry nyújtott nekem. A lépcsőn felfelé sem szakadt el az ajkaimtól, meglepően jól manőverezett a lakásomban. A háló szobám ajtaja szerencsére nyitva volt, így azzal nem kellett különösebben foglalkoznunk. Kicsit meglepődtem, amikor átsétált velem a szobán és kilépett az erkélyre.
 
- Mit művelsz? - kérdeztem rá, ahogy letett magáról.
- Túl sok a kérdés. - húz magához közelebb, majd az ajkait újból az enyémek ellen nyomja.
 
Komolyan elvesztem a fejem Harry közelében. Gondolkodni sem tudok, nem hogy tisztán, abszolúte semennyire. Hevessége meglep, ahogy leül a napozó ágyamra és az ölébe húz, így lovagló ülésben ülök a csípőjén. Hamarosan ellenem nyomja magát, mire felnyögök a jóleső érzés hatására. Mosolyát érzem az ajkamon, ahogy végig a nyakamon, amikor levezeti ajkait. Az érzékeny pontomat könnyedén találja meg és szívni kezdi a bőrömet. Hangosan kezdek zihálni, ahogy áthúzza a fejemen a pólómat, majd magával is megismétli a mozdulatot. Feltárul előttem kitetovált felsőteste, ami tökéletesen kidolgozott. Aztán az események villám gyorsan gyorsultak fel. Harry felemelt és megszabadított a nadrágomtól, majd én tettem vele hasonlóképpen. Magához húzott és beigazította magát, hogy könnyedén tudjak ráereszkedni a merevedésére. A fájdalom azonnal szétterjedt a testemben, de nagyon hamar elenyészett és a gyönyör vette át a helyét, ahogy mozgatni kezdtem a csípőmet. Harry a fülembe zihált és nyögött, ahogy lehúzott magával. Egy határozott mozdulattal fordított a helyzetünkön, hogy most én legyek az Ő teste alatt csapdában. Ha ilyen lenne minden egyes csapdában töltött perc, imádnám és a rabja lennék. Hamarosan a hasamban terjengő meleg és jóleső érzés jelezte számomra, hogy nagyon közel vagyok.
- Harry. - nyögtem fel a nevét kimondva, majd éreztem is ahogy a falaim a merevedése köré záródnak. Mindkettőnkben robbant az a bizonyos bomba, így zihálva feküdtünk ketten elalélva a szűkös napozó ágyon.
 
Csak feküdtünk ott, amikor Harryre néztem, akinek a szemei le voltak hunyva és békésen szuszogott.
- Harry? Ne aludj el ide kint. - szóltam neki, megbökve az arcát.
- Nem alszom. - nyitotta ki szemeit, amik valami különös csillogással voltak megtelve.
- Menjünk be. - húzom magammal.
- Jó ötlet. - mosolyog rám, szokásos szemtelen mosolyával.
- Harry. - nevetek fel, ahogy magára ránt az ágyba.
- Mi az? - kuncog fel.
- Telhetetlen vagy.
- Ami jó, az jó. - kacsint rám szemtelenül.


***

 
Hétfőn reggel kezdetét vette az egyetemi év utolsó hete, így siettem is be a szokásos fotózás órámra, amit valahogy most nem vártam annyira. Ha csak Federicre gondoltam felfordult a gyomrom. Mr. Martin szokásosan hozta a szigorú, ordibálós stílusát az óra egészében. Nem igazán figyeltem és konkrétan többször is, majdnem elaludtam. Harry kicsit lefárasztott a hétvége folyamán, amire nincs panaszom. Az óra végén Mr. Martin leintett, hogy maradjak, mert beszélni akar valamiről.
 
- Aria mi van ma veled? - teszi fel a kérdését, de látom, hogy nem érdekli a válaszom.
- Semmi Mr. Martin.
- Lehet nem a fiúkáddal kéne enyelegni. - csattant fel, mire kidüllednek a szemeim.
- Tessék?
- Jól hallottad. Mondta a fiam, hogy azzal a híres gyerekkel foglalkozol a tanulás helyett. - az állam hivatalosan is a padlót súrolja.
- Semmi köze hozzá, se magának, se a fiának. - emelem fel a hangomat.
- Ne beszélj velem ilyen hangon. Elakarod veszíteni az ösztöndíjadat egy fiú miatt, aki nem is szeret, csak kihasznál?
- Semmit sem tud róla és itt befejeztem ezt a beszélgetést. - förmedek rá, majd kiviharzok a teremből.
 
Düh, egy új kifejezés, ami pillanatnyilag, épp új értelmet nyer az életemben. Azt hittem minden téren kiismertem már ezt az érzelmet, de a mostani megléte különösen új és zavaró számomra. Léteznie sem kéne, de könyörtelenül ott van a mellkasomban, hogy egészen pontos legyek, a szívemben összpontosul minden. Darabokra szaggatja, hogy aztán sose legyenek összeilleszthető részek, örökké különböznek. Ezt mind Ő okozta, egyetlen egyszerű tettével váltotta ki, romba döntve puszta cselekedetével a világomat. Hogy képzelte, hogy irányíthat, hogy az orromnál fogva vezethet? Nem gondolkozott egyáltalán, épp ez a pontos szituáció a részéről. Őrült, ha azt hiszi ezt majd benyelem, elfelejtem és túllépek rajta. Örök tüske marad, egy olyan érzéssel, ami le írhatatlan, ami tönkretesz. Mit hitt, hogy nem fogok rájönni, hogy majd minden úgy megy, ahogy Ő azt a hülye fejével elképzelte? Mintha egy tündérmesébe csöppentem volna, a bökkenő csak az, hogy túl hamar ébredtem fel és tértem magamhoz, vissza a valósághoz. Az Ő kárára. Bánkódhat és esküdözhet, de elbaszta, nem is akárhogy. Részemről ezt a szakaszt lezártnak tekintem. Vége van, örökre. Nincs visszaút, ennyi volt és a szakadék mélye vár.

 
Utálom, teljes szívemből gyűlölöm Federic Martint.