2/15. - Kavaró tényezők.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, elég nagy kihagyás után, de innentől kezdve megpróbálok valami rendszert teremteni megint az érkezésben. Félni nem kell, mert a befejezés biztos, csak lehet kicsit többet kell rá várni.
Jó olvasást hozzá, nem húznám tovább az időt a felesleges fecsegésemmel.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

- Nem láttad a kulcsaimat? - rohangáltam félőrült módjára a nappaliban, bizonyára külső szemlélő szemszögéből annak tűnhettem. Komolyan nem tudom, hogy mi van velem mostanában, minden alkalommal elhagyok valamit. Ha épp nem a kocsikulcsomat kerestem, akkor a mobilom nem volt a megszokott helyén, de volt már olyan, hogy a táskámat nem találtam meg. Szerencsére Harry helyettem is figyelt és szinte azonnal tudta, hogy mit hol kell keresni-e.

- Lakás vagy kocsikulcs? 

- Kocsi. - nyögtem fel, hogy komolyan ennyire feledékeny lettem.

- Tessék. - alig néhány perc múlva tért vissza az ujjain forgatva a kulcscsomót a konyha irányában.

- Hol volt?

- A konyhapulton. - nevetett fel, én meg tiszta hülyének éreztem magam.

- Ne röhögj.

- Miért? Valld be, hogy kicsit vicces. - hajolt hozzám közelebb, de nekem eszem ágában sem volt megcsókolni.

- Csak szeretnéd. - sarkon fordultam és az ajtó irányába sasszéztam. Hallottam, hogy minden egyes lépésemet árgus szemekkel figyeli.

- Ez fájt.

- Legközelebb nem röhögsz ki. - kacsintok rá, mielőtt becsukom magam mögött a vaskos bejáratot.

* * *

A napfele eltelt, amikor a céges telefon megszólalt. Újabb munka, ami nekem csak jót jelentett.

- Igen tessék, Aria Simons.

- Szia. Érdeklődnék, hogy eltudnál-e vállalni egy fotózást ma délután? - ismerős volt a hangja, de nem tudtam volna megmondani, hogy ki lehet az.

- Egy pillanat megnézem. - kaptam elő a naptáramat, amiben ma délután a hat óra pont ki volt húzva egy lemondás miatt. - Pont lemondta valaki a hat órás időpontot. Az megfelelő lenne?

- Tökéletes.

- Remek, kérhetnék egy nevet.

- Car és még egyszer köszönöm, csak egy egyszerű portrét szeretnék egyébként.

- Rendben, akkor délután.

- Persze.

Miután letette beírtam az új foglalást és vissza is tértem a laptop elé, hogy az előző ügyfél képeit retusálgassam kissé meg a kívánságának megfelelően. A modellen szeplők sorakoztak és a pasasnak, aki a képeket kérte nem tetszett ez a szépséghiba, én személy szerint nem értettem vele egyet, de ezt kérte, így ezt kellett tennem.

Gondolkoztatott a lány, hogy honnan volt nekem olyan ismerős. Percek elteltével sem jöttem rá, így nem foglalkoztam többet a dologgal. Meghallottam a csengőt az ajtó felett, így azonnal felemeltem a tekintetemet.

- Te mit keresel itt? - automatikusan csúszott ki a számon.

- Neked is szia. - köszönt önelégült mosollyal, én meg az öklendezés határára kerültem.

- Ne szórakozz. - csattantam fel.

- Aria, miért vagy velem ennyire lekezelő? - úgy tett, mint aki komplett hülye.

- Még kérdezned kell Frederic? - most komolyan, miért van itt egyáltalán?

- Hagyjuk a múltat, egyáltalán nem azért vagyok itt. Kéne a segítséged.

- Miféle segítség és honnan veszed, hogy valóban is segítenék neked? - még, hogy én segítsek neki.

- Gondoltam egy ekkora szakmai lehetőséget nem hagynál ki.

- Miről van szó? 

- Egy nagyszabású munkáról Milánóban. - majdnem megfulladtam, amikor kiejtette a Milánó szót.

- Felejtsd el.

- Még végig sem mondtam. - akadékoskodott.

- Akkor sem érdekelt, én többé nem dolgozom neked, lehet az akármekkora lehetőség is nekem, akkor sem. - szögeztem le egyszer s, mindenkorra.

- Te tudod. - szokásos kaján vigyorával a képén hagyta el a helységet.

Azonnal elkapott az ideg és nem tudtam mit tegyek. Fel akartam hívni Harryt, de tudtam, hogy megint nagy balhé lenne belőle, ha felhoznám Fredericet. Viszont titkolni sem fogom tudni előtte, mert megint csak át fog látni rajtam, ahogy tegnap előtt is. Mintha megérezte volna már csörögni is kezdett a mobilom és ő keresett.

- Szia.

- Szia baby, mit csinálsz este? - ennél a kérdésnél bántam meg, hogy kiadtam azt a hatórási időpontot.

- Sajnos dolgozom, hatra még jönnek hozzám. 

- Ó. - csalódottan sóhajtott fel. - Pedig gondoltam, hogy elmehetnénk vacsorázni.

- Aranyos vagy édes, de rakjuk át holnapra.

- Rendben, este érted megyek akkor, mikor fogsz végezni?

- Hét fele nagyon szeretnék.

- Akkor hétkor ott vagyok.

- Köszönöm.

- Ne köszönt, szeretlek. - annyira szerettem, amikor szerelmet vallott.

- Én is szeretlek.

Háromnegyed hat lehetett, amikor besétált az a személy az ajtón, akire a mai nap folyamán a legkevésbé számítottam. Ő volt az felismertem a magazinokból és a tv műsorokból. Carmen Fox, Harry egykori menyasszonya. Azonnal pánikba estem, hogy most fog a hajamnak esni. de ennek pont az ellenkezője történt.

- Szia. Car vagyok, én hívtalak korábban. - mosolygott rám és a kezét nyújtotta felém, amit viszonoztam is.

- Szia. Aria.

- Örülök, hogy végre eljutottam hozzád, sokan dicsérték  munkádat.

- Ezt örömmel hallom. Mire gondoltál pontosan?

- Csak egy egyszerű közeli portrét szeretnék, talán vizes hatású hajjal és füstös sminkkel. - tetszett az ötlete.

- Remek, akkor meg is mutatom a sminkszobát.

- Köszönöm.

Bevezettem Barbie-hoz, aki a fodrászom és a sminkesem is volt egy személyben. Alig negyed óra elteltével már készítettem is róla a képeket. Gyorsan ment a munka, mert tényleg profi volt a csaj, mindent elsőre megcsinált, amit mondtam neki.

- Ez, hogy tetszik? - mutattam meg neki az általam legjobbnak vélt fényképet.

- Tökéletes, pont erre gondoltam. - mosolygott rám. - Tudod, csak egy valamit nem értek.

- Mi lenne az?

- Hogyan tudsz tükörbe nézni?

- Hogy mondtad? - fordultam felé teljes döbbenettel.

- Jól hallottad. Milyen érzés valaki vőlegényével ágyba bújni?

- Nem hiszem, hogy magyarázattal tartozom neked a magánéletemmel kapcsolatban. - álltam fel a székből és a kinyomtatott képet kitéptem a nyomtatóból és a kezébe nyomtam. - Tessék a képed.

- Kösz. Remélem még tükörbe tudsz majd nézni.

- Na ide figyelj, te kis öntelt liba. Nem én vettem el tőled Harryt, ezt itt és most tisztázzuk. Ő mindig is engem szeretett és te csak egy pótlék voltál neki, arról nem én tehetek, hogy időközben rájött, hogy kivel akar inkább lenni. A fizetéssel ne fáradj.

- Hallotok még rólam, ez itt nincs befejezve.

- Mi a szart keresel itt? - hallottam meg az ajtóból Harry rekedt hangját.

- Csak elbeszélgettem a mostani barátnőddel.

- A menyasszonyommal beszélgettél, de azt még most sem értem, hogy minek vagy itt. - azonnal mellém állt és megragadta a kezemet.

- Majd megtudod.

2/14. - Felhőtlen boldogság, na persze.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Láttam rajta, hogy valami nincsen rendben - konkrétan azóta, hogy benyitott a hálószoba ajtaján a reggelivel - de nem hoztam szóba. Viszont a nap felénél kissé kezdett idegesíteni, ahogy állmosollyal mered rám. Nem igazán tudom, hogy miből gondolta azt, hogy én ez beveszem és nem veszek tudomást róla. Ennél sokkal jobban ismertem. Az arca minden rezdülése titkokat árult el nekem, belső vívódásokat, harcokat, vagy épp önfeledt vidám pillanatokat a gondtalanság tűzével a szemében. Nem hazudhatott nekem, semmi esetben sem.

- Mi a baj? - kérdeztem rá végül, amikor idegességében a pohár kicsúszott a kezéből a kemény járólap martalékává válva ezáltal.

- Semmi, csak ügyetlen vagyok. - hessegette volna el a felismerésemet, de nem hagytam ennyiben.

- Bébi kérlek ne nézz hülyének, te is tudod jól, hogy ismerlek már annyira, hogy szavak nélkül is értselek. - léptem hozzá közelebb, remélve, hogy a kedvesség nyíltságot eredményez a részéről.

- Nem akarom, hogy ideges legyél.

- Akkor leszek ideges, ha nem mondod el. - kérleltem tovább.

- Találkoztam Fredericcel.

- Hogy mi van? - fakadtam ki a név hallatán. - Mikor?

- Reggel.

- Hogyan? Ne kelljen már kihúznom belőled. - felfogtam, hogy a hangom nem épp kedves, de nem tudtam mit tenni, halál idegessé váltam.

- Harry erről nem én tehetek. Lementem fájdalomcsillapítóért és reggeliért, a pár utcával arrébb lévő kávézóba akartam bemenni, amikor ő lépett ki az ajtaján.

- Mit mondott, amitől ennyire ideges vagy? - szóltam közbe.

- Gyakorlatilag semmit, csak idegesítő volt a modora, mint mindig. Tudta, hogy megint jegyesek vagyunk és ez alkalommal is nem jellemzett téged valami fényesen.

- Pont leszarom, miként vélekedik rólam, de azt nem hagyom, hogy veled szórakozzon megint, miatta tartottunk a múltban ott ahol és még egyszer nem adom meg neki azt az örömet, hogy azt képzelje győzött. - lehet kiabáltam, de az sem érdekelt.

- Kérlek nyugodj meg, semmi ilyen nem fog előfordulni. - próbált nyugtatni, de nem sok haszna származott.

- Egyszer már sikerült neki, miért lenne ez alkalommal másként?

- Mivel már nem lesz az életünk része.

Azt nagyon remélem.

* * *

Örültem, hogy a házhoz tartozott edzőterem, mert így az időközben kialakult dühömet tompíthattam valahol sértő szavak nélkül. Világosan megkértem a beszélgetés után Ariát, hogy hagyjon magamra addig, míg én nem keresem a társaságát újfent. Ez egyfajta védelmező taktika volt tőlem, miszerint, így nem tudtam őt megbántani, hisz nem volt a közvetlen közelemben. Nyilván a távolmaradásom is kiváltott a részéről méni ellenérzést, de ennyi belefért, hogy nyugodtan levezethessen a feszültségemet. A zene hangosan betöltötte a fülemet, ahogy a hangszórókból ömlött a dallam. Nem tudtam semmit a külvilágról, elmerültem a saját világomban és mindent és mindenkit kizártam belőle. Csak ütöttem a zsákot és egy percre sem álltam meg, remélve, hogy ez majd némiképpen csillapító hatással lesz az érzelmeimre. Szinte semmit nem használt, két óra elteltével is jócskán felfokozott állapotok uralkodtak a testemben. Nem igazán értettem, hogy miért nem történt semmi, miért nem kezdtem már megkönnyebbülni, máskor ilyenkorra már lenyugodtam. Az idő múlásával kezdtem rájönni, hogy mi lehet a gond a mostani viselkedésemmel. Nem méregből ütöttem, hanem félelemből. Rettegtem annak a puszta gondolatától is, hogy újra elveszíthetem őt. Frederic felbukkanása semmi jót nem jelentett számunkra és ezt akár beismeri, akár nem, én tisztában voltam vele. Nem vehettem az esetleges következményeket félvállról, mert minden bizonnyal az az őrült sem tesz semmit félgőzzel. Megvannak a kapcsolatai és, ha akarná ismét összeugraszthatna minket. Hitegettem magamat, hogy a szerelmünk egymás iránt erősebb, de sajnos a hazugságnak óriási mozgató ereje van és képes felemészteni mindent maga körül.

- Harry. - érintette meg a vállamat, mire megfordultam, hogy felé fordulhassak.

- Igen? - félénk arca meglágyította az arcvonásaimat.

- Készítettem vacsorát, épp most lett kész. Lejössz enni?

- Vacsora? - álltam értetlenül előtte.

- Hat óra van. - közölte a tényt, hogy az egész délutánt itt töltöttem.

- Észre sem vettem, hogy ennyire elment az idő. Mindjárt megyek, csak gyorsan veszek egy zuhanyt. - nyomtam egy gyors csókot a homlokára.

- Rendben, lent várlak. - végig néztem, amint kecses lépteivel átszeli a teret az ajtóig, majd becsukva azt el is tűnik a folyosón ismételten magamra hagyva.

Amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam, lemosva magam a mai nap minden szennyét és mocskát. Meglepetten tapasztaltam, hogy kilépve a kabinból sokkal könnyebbnek és felszabadultabbnak érezhettem magamat. Egy melegítőben sétáltam le a konyhába, amiből már messziről éreztem a remek illatokat. Belépve a szavam is elakadt, hogy mennyit fáradt, csak értem. Az asztal tele volt mindenféle étellel. Volt tészta paradicsom mártással bazsalikommal, sült csirke friss salátákkal és palacsinta, minden mennyiségben.

- Nem kellett volna ennyit vesződnöd. - közöltem vele, amint leültem az egyik székre.

- Nem volt fáradság Harry.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá.

- Mégis mit?

- Azt, hogy vagy. - mostanra nem érdekelt Frederic és az, hogy talán megint ugyan azt tervezi ellenünk, amit egykor, mert biztosra tudtam, hogy ez a nő az enyém, hozzám tartozik és ezt senki nem veheti el tőlem. Foggal-körömmel ragaszkodom hozzá és a szerelmünkhöz.

- Semmi baj nem lesz Harry, nem fog közénk állni, ezt megígérhetem.

- Tudom. - válaszoltam őszintén.

- Tessék? - lepődött meg azon, hogy nem vitatkozom vele.

- Belátom, hogy túlreagáltam. Bízok a szerelmünkben és mindig is fogok.

- Ennek örülök.

2/13. - Régi ismerősök, új utakon.

Sziasztok!
Meghoztam az új részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Ámulva néztem a legjobb barátnőm szemébe és hitetlenkedve megráztam a fejemet. Eltudtam képzelni, hogy ez az egész az Ő műve volt. Cseles kis mosoly játszott ajka szegletében, ami árulkodó jel volt. Semmi kétségem nem támadt, hogy ezt neki köszönhetjük. Elengedtem Harry kezét, aki továbbra is az ajtó mellett állt és hangosan nevetett a fiúkkal, akik mindenféle bennfentes viccel ugratták őt az eljegyzésünk miatt. Zorához léptem és arrébb húztam kicsit a tömegtől, hogy négyszemközt beszélhessek vele.

- Mi ez? - kérdeztem meg tőle azonnal, amint hallótávolságon kívül kerültünk.

- Egy buli? - húzta fel a szemöldökét.

- Azt én is tudom. De gondolom a te műved, mivel, csak neked mondtam el tegnap este, hogy mi történt. - tettem csípőre a kezemet a válaszára várva.

- Lebuktam. - nevetett fel.

- Nem igazán tudtál ebben lebukni, ha engem kérdezel, egyértelmű volt.

- Gondoltam, hogy ennek kijár az ünneplés, mindenki ezért szurkolt már évek óta. - suttogta, hogy a többiek véletlenül se hallják meg.

- Micsoda?

- Most mit vagy úgy meglepve? Mind láttuk, hogy egymás nélkül nem vagytok önmagatok még szép, hogy azt szerettük volna, hogy minden helyre jöjjön. Én csak tudom Aria, hogy mennyire szenvedtél a hiányától, akkor is, ha magadnak sem vallottad be, nekem nem tudsz hazudni.

- Igazad van. Egyszer hallgatok az eszemre és akkor is rossz vége lett. - sóhajtok fel, pedig örülnöm kéne, hisz ennek az időszaknak vége van, de csak remélni tudtam, hogy örökre.

- Nekem mindig igazam van.

- Igen, kivéve, amikor nincsen. - cukkoltam őt.

- Miről beszélgetnek a lányok? - hallottam meg a hangját, amint átkarolta a derekamat.

- Csak megköszöntem Zorának ezt a remek partit. - tájékoztattam Harryt.

- Hát meg is kell, mert ügyes szervezés volt.

- Szerencsét Styles, hogy mindig is kedveltelek, mert most nagyon dühös lennék, amiért ennyi ideig tartott míg visszaszerezted. - játékos sérelmei megnevetettek.

- Én igyekeztem, de ez a szépség nem adta könnyen magát. - csípett az oldalamba.

- Ne haragudj érte, kissé lassú vagyok.

- Egyáltalán nem haragszom. - nyomott egy gyors csókot az ajkaimra, de kiélvezni nem tudtam, mert Liam hangja félbeszakította a pillanatot.

- Mindenki, koccintsunk erre a két jómadárra, hogy végre megjött az eszük és használják is. - nyomott a kezembe egy teli pohár pezsgőt.

- Mondja ezt az, aki szakított a menyasszonyával és azóta is egyedül van. - csipkelődött Harry.

- Oké, az teljesen más szituáció volt. Nálam már nem volt szerelem, de nálatok határozottan soha nem tűnt el teljesen. - igaza volt, mind a két állításról.

- Igyunk Harryre és Ariára, hogy megint minden a régi közöttük és a kis csapatunkban. - emeltük fel mind a poharainkat egyszerre.

- Egészségetekre.

A pezsgő rendkívül finom volt, aminek az lett az eredménye, hogy sorra üresedtek a poharak és alig két óra telhetett el, amikor már jócskán éreztem az alkohol hatását a fejemben. A fiúk pedig már határozottan részegek voltak, de senkit sem érdekelt, megérdemeltem rúghattak ki a hámból. Harry az este folyamán ide oda cikázott, vagy mellettem volt és szerelmes szavakat suttogott a fülembe és néha pajzán kijelentéseket, vagy a fiúkkal volt és mindenféle dolgot megbeszéltek. örültem neki, hogy a szünet, vagy felbomlás, vagy éppen minek nevezték a barátságukat egyáltalán nem csorbította ki, kiálltak egymás mellett. Harry végül eléggé imbolyogva közeledett felém és lehuppant a kanapé másik oldalára, ahol ültem.

- Bébi nem megyünk fel a hálóba? - suttogta a fülembe, miközben a combomat simogatta.

- Nem hiszem, hogy illendő lenne magukra hagyni a vendégeinket. - állítottam le és különben sem voltam most erre hangolva, kezdett fájni a fejem az alkoholtól és émelygés is rám tört.

- Lényegében nem én rendeztem. - kérlelő tekintettel nézett rám. - És különben is áll a farkam.

- Harry. - kiáltottam fel, amikor a merevedésére tette a kezemet, nem számítottam erre a nyíltan őszinte és perverz énjére, ami minden alkalommal elő bújt belőle, ha többet ivott a kelleténél.

- Mi az?

- Nem megyek most fel veled, részeg vagy.

- És? - csodálkozott el. - Te nem akarsz?

- Jelen pillanatban nem igazán.

- Jó. - kissé sértődötten állt fel mellőlem. - Ne feledd, ezt visszakapod, amikor te leszel begerjedve rám.

- Köszi a figyelmeztetést.

- Szívesen.

* * *

Reggel rémes fejfájással tértem magamhoz és egyedül. Harry nem volt mellettem az ágyban, bár magam sem tudtam, hogy voltaképpen hol is vagyok. Azt tudtam, hogy az új lakásában, de onnantól semmit. Körülnéztem tüzetesebben és rájöttem, hogy a vendégszoba falai ölelnek magukba védelmezve engem. Kissé csalódott voltam, hogy Harry nincs mellettem, de el tudom képzelni, hogy miért nem. Nyilván rosszul volt az éjszaka és így inkább egyedül hagyott, hogy nyugodtan tudjak aludni. A szoba mellétartozott egy fürdő is, így bementem, hogy felfrissítsem magamat és gyorsan fogat mostam a kikészített fogkefével, amire egy cetli volt tűzve. A tiéd bébi. Megmosolyogtatott, hogy még erre is gondolt, majd a bőröndömből felvettem egy kötött ruhát és elindultam felé a földszintre. Majdnem elnevettem magam, amikor megláttam őt, amint a kanapén alszik és az egyik keze lelóg a földre a póz miatt, amiben elnyomta az álom. Előre tudtam, hogy ez csúnya reggel lesz neki, ha felébred, főleg, ha a fejem nekem is hasogat, pedig egyáltalán nem ittam annyit, mint ő. Mivel nem találtam sehol gyógyszert, így úgy döntöttem, hogy leszaladok érte. 

Már a beszerzett gyógyszerekkel a kezemben sétáltam vissza Harry lakása felé, amikor megpillantottam egy kávézót és gondoltam, hogy reggelit is viszek, ha már itt vagyok. Nem fogok kétszer fordulni, mert abban biztos voltam, hogy nincsen a lakásban semmi ehető vagy annak nevezhető dolog. Épp ki akartam nyitni az ajtót, amikor a szívem is megszűnt dobogni egy pillanatig. Ott állt előttem az a férfi, aki egykor tönkre tette az egész éltemet. Miatta veszítettem el Harryt és kellett másik iskolába járnom, mivel nem tudta elviselni az elutasítást. Meglepődött arckifejezéssel mustrálgatott, míg becsukta maga mögött az ajtót.

- Aria, ezt a kellemes meglepetést, mikor is láttalak utoljára? - gondolkodott el, de ez csak puszta színlelés volt, nagyon is jól tudta.

- Frederic. - szűrtem a fogaim között. - Nem elég régen.

- Ne legyél már ennyire ellenszenves, tudom a múltban nem alakultak köztünk jól a dolgok, de már nincs harag ugye? - továbbra is pont annyira kellemetlenül éreztem magam a társaságában, mint mindig. Zavart, ahogy engem nézett és lerítt róla, hogy csorgatja utánam a nyálát.

- Ne sértődj meg, de mi ketten sosem leszünk barátok.

- Mikor beszéltem én neked barátságról, mid a ketten jól tudjunk, hogy én annál sokkal többet akartam. - volt egy olyan érzésem, hogy nem jól használta az utolsó szót múltidőben, nem akarta, hanem akarja.

- Sosem fog összejönni.

- Gondolom ez annak tudható be, hogy újra azzal a Styles gyerekkel vagytok jegyesek. - majdnem elájultam, amikor ezt kimondta.

- Honnan?

- Hogy honnan tudom? Én mindent tudok, ami a városban történik. Tudom, hogy híres lettél, sokkal híresebb, mint azt valaha képzeltem volna és azt is, hogy hónapok óta újra kerülget téged az a hülye gyerek és, hogy te megint bedőltél neki és nem mellesleg az újságok tegnap óta erről cikkeznek. Ha akarnám sem tudná elkerülni a figyelmemet. -persze, hogy tudta.

- Nem érdekel, hogy mit tudsz és mit nem. Én dolog vagyok mellette és igen, a jegyese vagyok. - emeltem fel az ujjamat, amin a hatalmas gyémánt villogott.

- Legalább erre futotta neki, először nyűgöz le.

- Nem kell, hogy lenyűgözzön, ha megbocsájtasz. - indultam el mellette, hogy végre bemehessek.

- Még találkozunk.

- Azt kétlem. 

2/12. - A múltat felejtsük el!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Várom a véleményeteket.
Jó olvasást.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Tapogatóztam. Semmi. Lassan nyitottam ki a szemem, mert a nap már jócskán fent volt és sugarai elárasztották a hálóm egész területét. Nem feküdt az ágy másik felén senki. Talán valóban álmodtam az egészet és a tegnapi csodás éjszaka meg sem történt? Nem voltam hajlandó elhinni, hogy minden, csak az én átkozott képzeletem világának tudható be. Itt volt, hisz éreztem, még most is érzem ajkainak melegét magamon és a parfümje illata is beleng mindent körülöttem. Nem lehetett álom. Aztán a bizonyítékok sorra előtűntek. A levetett ruhái, odakint a folyosón a bőröndje és a csodás cipő, ami annyira kiemelte karcsú lábait. Mesés illatok szálltak a levegőben a konyhai irányából, így oda vezetett az első utam. Hallottam a zene ütemes dobolását a dobhártyámon és megmosolyogtatott a tudat, hogy a Historyt hallgatja. Sosem volt nálam feltétel, hogy a nő, akivel egy párt alkotok hallgassa a zenénket, de örömmel töltött el, hogy Aria valóban szerette, amit csinálok. Az ajtóból csodáltam csodás alakját, ahogy felvette a zene ritmusát és arra ringatta kerek csípőjét. Nagyon szexi volt, ahogy az én fekete ingemben illegette magát, míg valamit kavargatott a tűzhelyen. Amikor megfordult, hogy egy újabb hozzávalót tegyen a reggelibe, kissé felsikoltott.

- Jó reggelt. - mosolyogtam önelégülten, élveztem, ahogy fülig pirult, mert rajta kaptam egy elmélyült pillanatában.

- Jó reggelt. Éhes vagy? - zavart mosolya annyira édes volt.

- Ez csak természetes. - ültem le az asztalhoz.

- Az jó, mert rántottát csinálok. - fordult vissza a serpenyőhöz, hogy hozzá adhassa a tojást.

- Inkább másra fájna a fogam. - nyaltam végig az alsó ajkamat, ahogy kissé kilátszódott a feneke az ing alól. Izgatni kezdett a látvány, az egyszer biztos.

- Azt elhiszem, de inkább ezt edd, mert azzal nem laknál jól. - nevetett fel, miközben letett egy üres tányért elém.

- Testi értelemben biztos vagyok benne, hogy kielégítene. - ragadom meg a kezét, mielőtt elsétálhatna. - Vagy nem?

- Bizonyos. Elengednél, mert oda fogom égetni. - erőlködése semmisnek bizonyul ellenem.

- Természetesen, de ne hidd, hogy megmenekülhetsz.

- Nem tervezem. - kacsint rám, mire szabályosan az erekciómba kell markolnom, hogy ne nyögjek fel a kialakult vágytól.

- Milyen jól kiismered magad a konyhámban. - jó volt látni, hogy annyi év után is mindennek tudta hol van a helye.

- Mivel nem rendeztél át ez idő alatt semmit, így igen, emlékszem. - mosolygott rám kissé szégyenlősen.

- Gyönyörű vagy. - végig néztem ezen a nőn velem szembe és a határtalan boldogság öntött el, amit évek óta nem éreztem, csak és kizárólag akkor, amikor vele voltam.

- Köszönöm.

- Nagyon jól néz ki. - állapítottam meg, ahogy a tányéromra szedett a gőzölgő színkavalkádból.

- Remélem az íze is olyan lesz. - úgy csinált, mintha nem tudnám, hogy remekül tud főzni.

- Mennyei. - egy falat után újra szerelembe estem, az évek múlásával még inkább csodát tudott művelni a konyhában. 

- Azért annyira nem jó. - kóstolta meg ő is.

- Dehogynem.

A teraszon ültem, míg Aria odafent zuhanyozott. Csak a fákat néztem, ahogy a feltámadt szélben lengették koronájukat. Az idő eléggé csípős volt még, hisz alig múlt kilenc óra. Az egyik fán énekesmadár ontotta magából szerelmes szerenádját, ami olybá tűnt, mintha nekünk szólna. Nem volt a közelemben, de akkor is mosolyt csalt az arcomra a puszta gondolat. hogy oda fent van és újra az enyém. Még nem voltunk újra egy pár huszonnégy órája, de már azon törtem a fejem, hogy vajon mindent onnan fogunk-e folytatni ahol abba hagytuk? Újra viselné a gyűrűt, ami a nappaliban található széfben csücsült? Egyáltalán kérjem meg újra? Vagy hagyjak neki időt? Vagy esetleg vegyek egy teljesen új gyűrűt, hogy a régi ne a múltunkra, a rossz emlékekre legyen tanúbizonyság? Majd kiderül.

Halk ajtónyitódást hallottam, majd megéreztem a vállamon a kezét. Megfogtam azt és az ölembe húztam, haja még kissé nedves volt és eper illatú, amit mélyen magamba is szívtam, ahogy belefúrtam arcomat a nyakába. Nem akartam elengedni, nem most, ebben a pillanatban, hanem soha többé. Ő hozzám tartozik és én ő hozzá.

- Hihetetlen. - szakadt fel belőlem egy erőteljes sóhaj, ami a megkönnyebbülés következményeként jött létre bennem.

- Micsoda? - fordult felém kissé hátra billentve a fejét.

- Hogy itt vagy és újra az enyém. - csókoltam a nyakhajlatába, amitől azonnal libabőr költözött a  területre.

- Harry?

- Hm? - feledkeztem bele a pillanatunkba, ami csak a miénk volt és a madáré, aki kitartóan ostromolta a párját dallamaival.

- Nekem holnap vissza kell mennem, velem jössz? - reményteli pillantást vetett felém.

- Viccelsz? Persze, hogy veled megyek. - mosolyogtam rá.

- Akkor jó.

- Ugye nem hiszed, hogy egy percre is nélküled akarok lenni? A munka miatti elválás is pont elég gyötrelem lesz. - komolyan gondoltam, így az elején minden másodpercet vele akarnék tölteni, de mindkettőnknek dolgoznia kell, így ez nem valósítható meg.

- Tudom. - sóhajtott fel.

- Még jó, hogy nem adtam el a házamat. - csúszott ki a számon.

- Nem adtad el? Hogy, hogy? - felhúzott szemöldökkel meredt rám és leült velem szembe a másik székre.

- Fogalmam sincsen bébi, egyszerűen nem voltam rá képes. - vontam vállat, mert épeszű magyarázatom nem volt rá, talán miatta nem ment az egész, mert titokban reménykedtem a pozitív végkifejleten.

- Miért?

- Talán miattad, mert mindvégig reménykedtem benne, hogy használhatom még. 

- Reménykedtél benne, hogy együtt leszünk, azok után is, hogy milyen szemétül viselkedtem veled? - csodálkozva fürkészte a tekintetemet.

- Aria nem voltál szemét, csak féltél, amit mostanra meg is értettem, türelmesebbnek kellett volna lennem veled és valljuk be én sem voltam azon az estén valami kedves. - szégyelltem is magam miatta rendesen.

- A te reakciód teljesen érthető volt Harry, hisz összetörtem a szívedet.

- Figyelj bébi, az akkor volt és egyáltalán nem számít, hogy mi mit tett és mondott. A múltat felejtsük el!

- Felejtsük el? Mindent? - nem értettem, hogy mire céloz.

- Mire gondolsz?

- Nem tudom, hogy honnan fojtatjuk Harry. Régen nem pont ez volt a felállás és nem tudom, hogy most mi van akkor pontosan velünk.

- Várj. - mielőtt folytathatta volna felpattantam és a nappaliba vettem az irányt, hogy elővegyem a gyűrűjét és újra megkérjem a kezét, mert tudtam, hogy mindvégig erre célzott.

- Mit csináltál? - kissé rémültnek nézett ki, amikor visszatértem hozzá.

- Csak kellett valami ahhoz, amit most mondani fogok. - ekkor letérdeltem elé és folytattam, amit elkezdtem. - Bébi tudom, hogy csak egy napja alkotunk ismét egy párt, de én szeretlek téged, az elmúlt években is szerelmes voltam beléd, míg külön voltunk és mindent ugyan úgy érzek, mint akkor. Szeretném, ha onnan folytatnánk, ahol vége szakadt és ehhez az kell, hogy újra a menyasszonyom legyél. Újra felteszem a kérdést és szeretném, ha őszintén válaszolnál, azt akarom, hogy te is benne legyél. Szóval, Aria Simons hozzám jössz felségül?

- Igen. - ekkor éreztem úgy, hogy világom ismételten teljessé vált, itt volt a menyasszonyom, akit halálosan és visszavonhatatlanul a szívembe zártam és újra igent mondott nekem.

- Bébi. - húztam az ujjára a gyűrűt és éreztem, hogy könnyezni kezdek.

- Ezt nem hiszem el. - emelte maga elé a kezét és úgy méregette a köves szépséget. - Hiányzott.

- Tényleg?

- Igen, olyan üres volt a kezem, amikor lekerült és az életem is, ahogy kiléptél belőle.

- Soha többé nem hagylak el. - ekkor forrtam ajkaira először és végérvényesen.

* * *

A Los Angelesi lakásom felé tartottunk újfent jegyespárként és ennél boldogabb nem is lehetettem volna. Már felvetettem Ariának az összeköltözés gondolatát és ő is remek ötletnek találta, de kért még egy kis időt, hogy a régi lakással mindent elintézhessen. Gyors tempóban haladtunk előre, de cseppet sem érdekelt, hisz régen már itt tartottunk és tiszta lappal, csak innen folytathatjuk. Behajtottam a kétszárnyú kovácsolt vas kapun és leparkoltam a főbejárat mellett. Minél előbb beakartam érni és magamévá tenni ezt az istennőt mellettem, ezért kapkodva nyitottam be az ajtón. Azonban majdnem szívinfarktust kaptam, ahogy beléptem rajta.

- Gratulálunk. - kiáltottak fel egyszerre és minden fel volt díszítve.

Ezt nem hiszem el. A barátaink hihetetlenek.

2/11. - Nem vagyok képes elengedni!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Várom a véleményeteket.
Jó olvasást.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Elment. Én meg csak álltam ott és semmit sem tettem ellene. Kiabálni akartam, hogy ne hagyjon itt, de egy szó sem jött ki a torkomon, néma maradtam teljesen. Utána akartam rohanni, amilyen gyorsan csak tudok, de a lábaim nem mozogtak, a földön maradtak egy helyben, egybe olvadva azzal. A legrosszabb a magatehetetlenség érzése volt. Fogalmam sem volt, hogy miért nem voltam képes szólni, vagy lépni egyet előre és megállítani. Egyszerűen csak végignéztem, amint kisétál azon az átkozott bejáraton és eltűnik a szemem elől. A kettős érzéseim kikészítettek. Egyszerre éreztem, hogy meg kell állítanom és, hogy hagyjam elmenni, mindkettőnknek így lesz a legjobb. A gond csak az volt, hogy egyik verzió mellett sem tudtam dönteni véglegesen, egyiket sem akartam igazán. Pár hete már beletörődtem, hogy soha többé nem leszek Harryvel, csak a képernyőn láthatom őt viszont, de aztán felbukkant és minden teljesen megváltozott. Mára már nem bírnám elviselni, ha ismételten kisétálna az életemből. Akkor miért hagytad? Jó kérdés volt és a válaszról semmit sem tudtam. Értelmetlen volt az egész, ahogy a viselkedésem is. Szerettem őt, ezt éreztem, de mégsem tudtam rábólintani a többre. De miért nem? Mert a félelem létezett és rossz helyen volt jelen, a fejemben.

Másnap reggel a kialvatlanság és a sírás miatt feldagadt szemekkel sétáltam végig a lakáson és csak azért könyörögtem, hogy Zora hagyott nekem egy kicsi kávét, ami talán enyhít majd a szenvedéseimen. Éppen kitöltöttem a maradékot, amikor valaki megköszörülte mögöttem a torkát. Ismerős volt a jelenet korábbról, de ezúttal a személy kiléte más volt.

- Jó reggelt. - köszöntem, amint megfordultam. - Hogy hogy még itthon vagy?

- Szabadnap. - vonta meg a vállát és az üres bögrét a mosogatóba helyezte. - Hogy nézel ki?

- Miért? - nem értettem, hogy mire céloz.

- A szemeid pirosak és fel vannak dagadva.

- Nem aludtam jól az éjjel. - vontam vállat.

- Na miről maradtam le, ha nem tévedek, akkor az egész éjjelt végig bőgted. - tudtam, hogy nincsen menekvés, mert azzal a bizonyos, kiszedek belőled mindent nézésével vizslatott.

- Harry elment. - nem voltam hajlandó erről bővebben beszélni.

- Hova?

- Haza, Londonba. - tudtam, hogy nem úszhatom meg ennyivel.

- Minek és mikor jön vissza? - értetlenkedett.

- Szerintem nem jön vissza, nagyon megbántottam.

- Mit csináltál?

- Ide jött este és ki akart békülni, úgy igazából, én meg a fejéhez vágtam, hogy nem bízom benne és nem akarok újra kapcsolatban lenni vele. Erre azt mondta, hogy akkor semmi értelme Los Angelesben lenni-e és haza megy. Elment Zora, elengedtem. - sóhajtottam fel, míg próbáltam a kitörő könnyeket visszafojtani, de sosem ment nekem az ilyesmi.

- Tudom, hogy ezerszer feltettem már ezt a kérdést, de normális vagy te?

Akár még nevethettem is volna ezen a reakción, de én is ezt kérdezgettem magamtól azóta, hogy itt hagyott.  

- Nem igazán.

- Szereted őt, igaz? - most jön a meggyőzés.

- Igen.

- Akkor meg mégis mire vársz, tapsra? - ütötte össze a két kezét, jelezve, hogy erre már nem kell várnom.

- Persze, hogy nem.

- Vele akarsz lenni, vagy sem? Csak ez a kérdés.

- Nem vagyok képes elengedni. - vallottam be magamnak is végre, hogy mit érzek Harryvel kapcsolatban.

- Végre, hogy rájöttél. Menj utána. - meglepett, hogy ezt javasolta.

- Leghamarabb, csak a hétvégén tudok. A munkákat sajnos nem tudom lemondani. - most rögtön mentem volna, de nem eshettem el a fizetésemtől.

- Ezt megértem, de jövőhét elején felülsz az egyik gépre, mert én magam foglak felrakni rá.

- Oké-oké.

***

Egy héttel később már a felhőket nézem az ablakból, ahogy azok tovaszállnak mellettünk, amint a magasba emelkedtünk. Kissé ideges voltam attól, hogy megyek hozzá, főleg mindenféle bejelentés nélkül. Egyáltalán otthon lesz? És ha nem akar látni? Megérteném. Az út huzamosabb idejében a lehetséges forgatókönyveket latolgattam magamban. Reménykedtem benne, hogy nem fog elküldeni. Az utaskísérő töretlenül próbálta rám erőszakolni a gép teljes kínálatát, de semmit sem tudtam volna most lenyomni a torkomon. A víznél maradtam, semmi más nem kellett ebben a pillanatban. Abban a tudatban merültem álomba, hogy majd attól okosabb leszek.

Órákkal később a már oly ismerős fiatal nő ébresztett. Leszállunk kisasszony, kérem kösse be az övét. Értettem. Remegett a kezem a kapcsolón és az alvás sem segített semmit sem, ha lehet, csak még idegesebbé váltam tőle. Itt vagyok, mindjárt földet érünk és Londonban lépkedek majd ismételten. Az elmúlt években megmertem volna esküdni rá, hogy soha többet nem fogom látni ezt a csodás várost. Szerencsémre nem így lett. Szerettem itt lenni, olyan más volt. Magamba szívtam a már oly ismerős levegőt, ahogy végig sétáltam a lépcsőfokokon lefelé. Megvártam a csomagomat a kiadónál és elindultam kifelé a terminálból arra a részre, ahol a taxik álltak. A sofőr szó nélkül elvette a terhemet és a csomagtartóba helyezte. Bemondtam a címet, mire a keze csattant az órán. Drága mulatság a taxizás, de másként nem kerülök Harryhez. Fél óra telhetett el mire leparkolt és hátra fordulva közölte velem, hogy 50 fontot kér. A kezébe nyomtam az összeget és kiszálltam a kocsiból. A csomagomat ismét ő kezelte, majd elhajtott az utca vége felé. Itt álltam a hatalmas kapu előtt és azon gondolkoztam miként juthatok be a bejáratig. Legnagyobb meglepetésemre a kapu nyitva volt, így egyszerűen besétáltam rajta. Figyelmeztetnem kell Harryt, hogy ez így nem lesz jó. Lenyomtam a csengőt, mire hallottam bentről, hogy a hang felcsendült. Léptek zaja akadályozta a légzésemet, ahogy egyre hangosabbak lettek. Kinyílt az ajtó, majd ott állt velem szemben, teljes döbbenetben.

- Álmodom? - tette fel a kérdést inkább magának, mintsem nekem. miközben egyenesen a szemembe tekintett.

- Nem Harry, nem álmodsz. - mosolyogtam rá szelíden és reménykedve.

- Sosem lehet tudni, minden egyes éjjelen veled álmodok, honnan tudjam, hogy most valóságos vagy és nem aludtam el a kanapén?

Nem válaszoltam, jobb megoldást találtam az igazam állítására, csak egyszerűen előre léptem és hosszasan megcsókoltam. A nyelvem követelőzően siklott át a szájába és kezdte el birtokba venni a mézédes ízt, mi mindig jelen volt. Automatikusan mozdult velem együtt, olyanok voltunk, mint két mágnes. Az ölébe kapott és behátrált velem a lakásba. Érdeklődve nézett rám, így tudtam, hogy az engedélyemet kéri abban, amire mind a ketten nagyon vágytunk.

- Mi ez? - mutatott kettőnkre.

- Nem tudok nélküled lenni Harry. Hülye voltam, hogy engedtem, hogy aznap elsétálj. Azóta minden napom kész gyötrelem. Veled akarok lenni. - reménykedtem benne, hogy elhiszi, amit mondok.

- Elég sokáig tartott, míg rájöttél.

- Tudom.

- Ugye azt is tudod, hogy most mi jön odafent? - kérdezte tőlem.

Csak egyszerűen bólintottam.

- Akarod? - megint csak egy bólintással válaszoltam.

Ismét ajkaimra forrt és végre megkezdhette az utunkat a hálószoba felé, ahol kettesben évek óta nem voltunk és már pokolian kínzott a vágy, amit iránta éreztem. Az erekciója azonnal reagált és kezdett szűkös lenni a farmere, ami rajta volt, tisztán éreztem és engem is pokolian beindított. Első dolga volt lerúgni magáról, amint az ágyra fektetett. Végig rajta tartottam a tekintetem, ahogy minden zavaró darabtól megszabadult. Én következtem. Fölém helyezkedett és mohón bontott ki a textilből, ami takarta előtte a testemet. Láttam rajta, hogy valami zavarja, aztán félénken meg is szólalt.

- Aria. - szólított meg gyengéden, míg a nyakamat hintette be nedves csókokkal.

- Igen? - elhaló hangon tudtam csak beszédre késztetni magam a vágyakozástól.

- Szedsz még tablettát? 

- Nem. - sóhajtottam fel.

- Basszus. Érezni akarlak. - jókora sóhaj szakadt fel tokrából.

- Akkor érezz. - le volt döbbenve azon, hogy nem a gumit vetettem fel ötletül. 

- Megszakítom. Bízol bennem? - teljesen.

- Bízok. - az öröm szétáradt benne, ahogy elhagyta az egyszerű, de számára annál többet jelentő szó az ajkaimat. Lassan temette belém magát és várt egy kicsit, hogy megszokjam, hogy bennem van. Végre. Mozgásra ösztönözte a csípőjét, mire ösztönösen válaszoltam. Nyögdécselni kezdtem és minden lökésénél ellene furakodtam. Többre és többre vágytam, semmi nem volt elég, őt is ösztönöztem ezzel. Fokozatosan gyorsított. Elképesztő érzéseket hozott ki belőlem. Éreztem, ahogy köré feszülök és minden gát, amit eddig tartottam, elszakad. Ösztönözött, hogy élvezzek, amikor csavart egyet a csípőjén. Sietve hátrált el tőlem, hogy a lepedőt részesítse a jutalmával helyettem. Zihálva omlott mellém, míg próbáltunk arra ösztönözni magunkat, hogy normálisan vegyük a levegőt. Egyre nehezebben légeztem és egyre lomhábban pislogtam annak jeleként, hogy jócskán elfáradtam.

- Hiányoztál. - suttogtam, míg szemeim majdnem lecsukódtak.

- Te is nekem. - csókolta meg a homlokomat, míg a kezébe fogja a koszos lepedőt, de többről nem tudok, mert az álom már utolért, ami most új reményt ígér.

2/10. - Képes lennék végleg feladni?

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Várom a véleményeteket.
Jó olvasást.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Fájt.

Be kell ismernem, hogy nagyon rosszul érintettek, a szavak, amik az imént hagyták el ajkait. Nem bízik bennem és ez kiborít. Tudom, hogy a vádak, amivel gyanúsít engem nem igazak, de nem hagyja, hogy elmagyarázzam neki. Úgy érzem, hogy egyre jobban elzárkózik előttem és nem akar esélyt sem adni a kettőnk kapcsolatának. Túlságosan fél a csalódástól, de ha meg sem próbálja, akkor már alapból veszített. Könnyebb neki levegőnek nézni-e? Vagy tényleg nem érdeklem őt már egy kicsit sem? Bosszantó.

Csak néztem rá és vártam, hogy végre megszólaljon, hogy valamit mondjon, akármit. Semmi reakció.

- Aria, kérlek válaszolj a kérdésemre. - nem bírtam tovább, így felemeltem a hangomat, hogy végre visszatérítsem hozzám. 

- Nem tudok erre válaszolni Harry. - forgatja meg szemeit, amitől még idegesebb leszek.

- Mit nem lehet ezen tudni? Vagy megbízol bennem, vagy nem. - fakadok ki.

- Szeretnék megbízni benned. - nem várom meg míg befejezi.

- De?

- De egyszerűen nem megy. - bár ne kérdeztem volna rá a mondata második felére.

- Oké, hát köszönöm a bizalmat. - semmi értelme nem volt annak, hogy tovább maradjak. Sarkon fordultam és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Hallottam lépteit magam mögött és folyamatosan reménykedtem benne, hogy megállít és nem engedi, hogy kisétáljak azon az ajtón.

- Harry. - megkönnyebbülés töltött el, ahogy kiejtette a nevemet.

- Igen?

- Ne haragudj. - nem erre számítottam.

- Hülyeség lenne, ha haragudnék rád. Inkább magamra haragszom, amiért egyáltalán visszajöttem és azt képzeltem, hogy számítok neked még valamit, de tévedtem. - túlságosan beleélted magad Styles.

- Számítasz nekem Harry, nem erről van szó.

- Akkor mégis miről van itt szó Aria? - tudtam, hogy nem az a legjobb taktika, ha kiabálok, de nem tudtam mostanra mit tenni.

- Nem bírnám ki, ha még egyszer elvesztenélek. - szabályosan nevetnem kellett a válaszán.

- Érdekes. Megsúgom pont azt tetted. Elveszítettél. Elmegyek és olyan lesz, mintha sosem jöttem vissza. Isten ments, hogy teher legyek az életedben. - éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe attól, ahogy bele gondoltam ebbe az egészbe. Tényleg elmegyek? Képes lennék végleg feladni?

- Elmész? - teljes volt a döbbenete.

- Mit csináljak? Nem kellek neked, így semmi értelme itt maradnom.

- És a házad?

- Eladom. Millióan ölni fognak egy házért, amiben Harry Styles egy fél napot töltött. - semmi értelme nem volt megvenni.

- Ne légy szarkasztikus.

- Olyan vagyok, amilyen lenni akarok Aria. Szia. - ezzel behúztam magam mögött az ajtót. Én hülye továbbra is reménykedtem benne, hogy utánam jön, de semmi sem történt. Értettem én, nem érdeklem őt. Felfogtam.

***

London. Ismét. Rémes.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideje vagyok itthon. Egy hét, kettő, vagy talán már egy egész hónapja? Nem is érdekelt. Felejteni akartam, semmi mást. A házat nem volt erőm eladni Los Angelesben, így az továbbra is a nevemen állt, a maga ürességében. Sajnos őt sem sikerült elfelejtenem egy percre sem, folyton csak ő jár a fejemben. Amikor otthon voltam anyám folyton róla kérdezett és, hogy miért nem harcoltam érte jobban. Folyton a fülemet rágta. Mindig is tisztában voltam vele, hogy ő volt az egyetlen nő az életemben, akit anyám igazán kedvelt és nem csak megjátszotta miattam. De nem ő volt az egyetlen, aki nem hagyta annyiban a dolgot. Louis és a többiek, főként Niall mindig idegesített a kérdezősködésükkel és a fejem tele beszélésével. Nem akartak leszállni a témáról és folyton vissza akartak küldeni hozzá. Hallani sem akartam róla, soha többé nem megyek vissza oda, miatt nem. Megpróbáltam és elbuktam.

A csengő éles hangja szakította meg a némaságot és a gondolataimat. Már előre elegem volt abból, hogy valaki megint kioktasson. Végig sétáltam a folyosón és kisebb gondolkodás után szélesre tártam a bejáratot. A pillanatnyi döbbenettől meg sem tudtam szólalni. Kikerekedett szemekkel bámultam rá és próbáltam rájönni mi folyik itt.

- Álmodom? - tettem fel a kérdést inkább magamnak, mintsem a személynek, aki farkasszemet nézett velem.

- Nem Harry, nem álmodsz. - mosolygott rám szelíden és reménykedve.

- Sosem lehet tudni, minden egyes éjjelen veled álmodok, honnan tudjam, hogy most valóságos vagy és nem aludtam el a kanapén?

Nem válaszolt, csak egyszerűen előre lépett és hosszasan megcsókolt. A nyelve követelőzően siklott át a számba és kezdte el birtokba venni. Automatikusan mozdultam vele együtt, olyanok voltunk, mint két mágnes. Az ölembe kaptam és behátráltam vele a lakásba. Tudtam, hova akarok vele menni, de előbb biztosra akartam venni, hogy ő is benne van, annyira amennyire én.

- Mi ez? - mutattam kettőnkre.

- Nem tudok nélküled lenni Harry. Hülye voltam, hogy engedtem, hogy aznap elsétálj. Azóta minden napom kész gyötrelem. Veled akarok lenni. - hittem neki, tudtam mikor mond igazat.

- Elég sokáig tartott, míg rájöttél.

- Tudom.

- Ugye azt is tudod, hogy most mi jön odafent? - kérdeztem tőle.

Csak egyszerűen bólintott.

- Akarod? - megint csak egy bólintás volt a válasza.

Ismét ajkaira forrtam és végre megkezdhettem az utamat a hálószoba felé, ahol kettesben évek óta nem voltunk és már pokolian kínzott a vágy, amit iránta éreztem. Az erekcióm azonnal reagált és kezdett szűkös lenni a farmer, ami rajtam volt. Első dolgom volt lerúgni magamról, amint az ágyra fektettem őt. Végig éreztem magamon a tekintetét, ahogy minden zavaró darabtól megszabadultam. Ő következett. Fölé helyezkedtem és mohón bontottam ki a textilből, ami takarta előttem tökéletességét. Egy valami azonban zavart, mivel pasija nem volt elég hosszú ideje, így nem tudtam, hogy szed-e még valamit. Reménykedtem benne.

- Aria. - szólítottam meg gyengéden, míg a nyakát hintettem be nedves csókokkal.

- Igen? - elhaló hangja még inkább tűzbe hozott. egyértelműen felizgult.

- Szedsz még tablettát? - legyen a válaszod igen.

- Nem. - sóhajtott fel.

- Basszus. Érezni akarlak. - ez én torkomból is kiszakadt egy jókora sóhaj.

- Akkor érezz. - le voltam döbbenve azon, hogy nem a gumit vetette fel ötletül. Bár nem is tudtam volna azzal szolgálni, mert nem volt itthon.

- Megszakítom. Bízol bennem? - nem sűrűn csináltam ilyet, de ez is egy védekezési forma, ami jobb, mint a semmi.

- Bízok. - az öröm szétáradt bennem, ahogy elhagyta ez az egyszerű, de számomra annál többet jelentő szó. Lassan temettem bele magam és vártam egy kicsit, hogy megszokja, hogy benne vagyok. Végre. Mozgásra ösztönöztem a csípőmet, mire ösztönösen válaszolt. Nyögdécselt és minden lökésemnél ellenem furakodott. Többre és többre vágyott, engem is ösztönözve ezzel. Fokozatosan gyorsítottam, míg ő egyre többször vonaglott meg alattam. Elképesztő látványt nyújtott, az érzésről nem is beszélve. Éreztem, ahogy körém feszül és minden gátja elszakad. Ösztönöztem, hogy élvezzen, amikor csavartam egyet a csípőmön. Pont jókor csengett le az öröme, mivel engem is utol ért a vég és sietve hátráltam el tőle, hogy a lepedőt részesítsem a jutalmammal. Zihálva omlottam mellé, míg próbáltam arra ösztönözni magamat, hogy normálisan vegyem a levegőt. Csillogott a szeme, ahogy mellettem feküdt. Nehéz légzése és egyre lomhább pislogása azt jelezte, hogy jócskán elfáradt.

- Hiányoztál. - suttogja, míg szemei majdnem lecsukódnak.

- Te is nekem. - csókolom meg a homlokán, míg a kezembe fogom a koszos lepedőt és állva csodálom tovább a nőt, aki ismét az életem részévé vált.

Nem csak én nem vagyok képes feladni, de nyilvánvalóan ő sem.

2/09. - Sosem változik?!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Nagyon meg voltam csúszva a munkával, de nem foglalkoztam vele, csak az járt a fejemben, hogy este Harryvel lehetek. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen ezek után. Órák óta a lehetőségek kavarogtak százasával a fejemben. De inkább nem akartam ezen kattogni, a dolgok úgyis menni fognak a maguk útján. Csak mostanában jöttem rá, hogy mennyire felvillanyoz a tudta, hogy ő ismét az életem része, hogy naponta találkozunk és beszélhetek vele, láthatom őt. Be kell ismernem magamnak, hogy nagyon nagy űrt és hiányt hagyott maga után, amikor évekkel ezelőtt mindenféle kapcsolatot megszakítottunk egymással. Természetesen titokban követtem, hogy mi történik vele. Csodálkoztam is, amikor bejelentették, hogy szünetre mennek. Rögtön azon kezdtem agyalni, hogy Harry miként képes feldolgozni ezt az egészet? Mivel teljességgel tisztában voltam vele, hogy mit jelent neki a banda és az éneklés, így tudtam, hogy nem viseli jól a szünetet. Rájuk fért az egyszer biztos, de több évet kihagyni a zeneiparban az hatalmas kockázat. Fent áll a lehetősége, hogy a szünetből örökös kilépés válik, feloszlás. A másik nagy döbbenetet Zayn távozása okozta és az, ahogyan a többiekkel bánt a távozása után. A médiából nem tudtam meg sokat, de biztosra vettem, hogy nem ápolnak felhőtlen viszont. Sosem gondoltam volna, hogy bármelyikük is otthagyja a bandát, de hogy a sikerük csúcsán dönt valaki úgy, hogy ennyi volt, az teljességgel felfoghatatlan a számomra. Aztán minden világossá vált, amikor Zayn szóló dalokkal kezdett előhozakodni, akkor jöttem rá, hogy semmi sem volt véletlen, direkt csinálta, egyedül akarta a sikert nem csapatban. De semmire sem ment vele, a dalai egytől-egyig megbuktak, ő meg a letűnt sztárok mocsarába süllyedt. Nem része többé a szakmának, minden bizonnyal a legrosszabb döntést hozta meg, amit csak lehetett.

Este hat is elmúlik, amikor végre a mai napnak is vége és elindulhatok haza. Alig várom, hogy egy kis nyugtom legyen végre. Persze sokat nem pihenhetek, hiszen fél hét is jócskán eltelik, amikor haza érek, így nem sok időm marad semmire, mielőtt Harry megérkezik értem. Gyors zuhany után, a szekrényem előtt állok és azon töprengek, hogy mit is vehetnék fel. Zora kopogás nélkül ront be a szobámba és mindent tudó pillantásával ajándékoz meg.

- Mi van? - kérdezek rá, amikor nem hagyja abba a mosolygást, úgy néz ki, mint akit a közeli diliházból szalasztottak.

- Semmi, csak nem Harryvel lesz találkozód? - sosem értettem meg, hogy minek teszi fel a felesleges kérdést, ha úgy is tudja rá a választ.

- Tudod, hogy igen. - válaszolok egy megérdemelt szemforgatás közepette.

- Mit fogsz felvenni? - kerekedik el a szeme. Fogadok, hogy máris támadt egy remek ötlete, ami rám nézve valahogy pont ellenkező hatású.

- Éppen azt próbáltam eldönteni, amikor gorombán megzavartál.

- Szerintem már megszoktad, na engedj oda. - ezzel egyszerűen félre tolt az útból, hogy alaposan szemügyre vehesse a tárulkozó lehetőségeket. - Oké, ez tuti kilőve, ebben még apácának nézne. Ez sem az igazi. Úr isten, ez volt rajtad valaha?

- Mi a bajod azzal? - kérdezek rá, ahogy fintorogva tartja a keki színű ingruhámat.

- Ennyi erővel egy zsákot is felvehetnél, nincs sok különbség. - sietős mozdulatokkal vissza is teszi a szekrénybe.

- Szeretem azt a ruhát. - fújon ki a levegőt.

- Elfelejtheted. - néz rám és komolyan látom rajta, hogy azt fontolgatja, hogy a tűzre hajítja a kedvenc darabjaim egyikét. - Na nézzük miből élünk még. Na ez már határ eset, de ennél tuti több kell. Meg van.

- Mi van meg? - kérdezek rá és nem akarom elhinni, hogy eddig tartott neki átnézni a ruhatáramat, amit mellesleg egy jó szóval nem illetett még.

- Ez tökéletes lesz. - húzza ki a sorból a szürke és kék aszimmetrikus ruhát, aminek a vállai jócskán ejtettek és a V kivágású dekoltázsa jóval több a kelleténél.

- Felejtsd el. - ezt pont tőle kaptam és még sosem vettem fel, nem véletlenül.

- Ne már. Annyira jól áll neked és végre felvehetnéd, amit a szülinapodra kaptál tőlem. - színlelt szomorúsága nevetésre késztet. - Legalább próbáld fel.

- Oké. - tudom, hogy addig fog szekálni, míg ebben nem hagyom el a lakás területét.

- Éljen. - sikít fel. - Mindjárt jövök, addig vedd fel.

Sarkon fordul és szinte futva távozik a szobámból. Magamra rángatom a ruhát és a tükör előtt kezdem tanulmányozni magamat benne. Ez határozottan, túl sok. Úgy érzem magam, mint aki vásárra készül adni a testét. Nem is értem, hogy Zora miért gondolta azt, hogy ez jó ajándék lenne a számomra. Néha olyan érzésem van, ha nekem vesz ajándékot, akkor valójában saját magát lepi meg.

- Na, ezt már nevezem. - kiált fel, amikor megjelenik ismét.

- Nem veszem fel. - jelentem ki.

- Dehogynem. Vedd fel ezt hozzá. - nyújt át nekem egy ezüst csillámokkal díszített tű sarkút.

- Ez tetszik. - nézegettem a meseszép lábbelit magamon a tükör segítségével.

- Végre valami.

- Jaj, de vicces vagy.

- Tudom. - küld felém egy szúrós pillantást. - Tessék.

- Köszi. - nyom a kezembe a cipőhöz passzoló kis táskát.

- Remekül nézel ki. - mosolyog rám, amikor teljesnek gondolja a szettemet.

- Tényleg? - nézek végig magamon és konstatálom, hogy nem nézek ki annyira rettenetesen, mint ahogy azt elsőre gondoltam.

- Szerinted? - forgatja meg a szemeit. - Mikor jön?

- Nyolckor.

- Akkor alig maradt fél órája. - nevet fel hangosan.

- Itt lesz időben.

Amikor 8:10 is elmúlik, kezdem úgy gondolni, hogy az előbbi kijelentésem elhamarkodott volt. Nem értettem, hogy miért nincs még itt. Mindig pontos szokott lenni, sőt sokszor előfordult, hogy percekkel korábban érkezett. Negyedkor komolyan kezdtem aggódni, így tárcsáztam a számát. Kicsöng. Kinyom.

Komolyan? Egyszerűen kinyomott. Mi a fene baja lehet? Miért nyomott ki?

Újra felhívom, hátha csak rosszul nyomta meg a telefont. Hosszasan csörög, majd a vonal élővé válik.

- Igen, ez Harry Styles mobilja. - a női hangot nem tudom hova tenni.

- Hello. Harryt keresem. Maga ki? - mi a fenéért van egy másik nővel?

- Harry most sajnos nem ér rá. Carmen vagyok. - az ütő megállt bennem, amikor kimondta a nevét. Carmen. Mit keres Harryvel? Mit keres egyáltalán Los Angelesben?

- Nem szólnál neki? - remélem, hogy jó magyarázata lesz erre.

- Zuhanyozik, de ha végez, szólok, hogy kerested. - Zuhanyozik? Lefeküdtek?

- Ne fáradj. - ezzel bontom a vonalat és meg sem várom, hogy válaszoljon.

Kezdem érteni, hogy miért nyomott ki. Nem ért rá. Mi van, ha végig hazudott nekem? Lehet, hogy még mindig együtt vannak és Carmen mindvégig itt volt vele? Ő egyáltalán tud rólam? Most már bizonyára, igen. Nem kellett volna vakon megbíznom benne. Úgy éreztem talán helyre hozható, ami régen kettőnk között volt, de tévedtem. Semmit sem változott. Sosem változik.

Felültetett.

Mérgesen rángatom le magamról ezt az átkozott ruhát és rúgom le magamról Zora cipőjét. Nem lehet benne megbízni. Miért kell erre emlékeztetnek magam, megint? Ennek nem így kellett volna lennie. Valahol éppen vacsoráznunk kellene, egy jó bor mellett, nevetgélve. Az este végén pedig, megcsókolt volna a küszöbön. Talán behívtam volna. Miért kínozod magad Aria? Mert hülye vagyok és megint bele szerettem.

A mobilom csörögni kezd a kis táskában. Előkotrom, csak azért, hogy amint megpillantom, hogy Ő keres, vissza süllyesszem a mélyére. Nem fogom felvenni. Egyáltalán minek keres? Menteni akarja, a menthetetlent? Lebuktál. Kitartó. Újra és újra megteszi, míg ki nem kapcsolom, mert kezd őrületbe kergetni a kitartása. Elkeserít ez az egész. 

Már kétszer csengettek, de semmi kedvem oda sétálni és kinyitni. Harmadszorra mérgemben felpattanok a kanapéról és a jégkrémes dobozt az asztalra helyezem. Lassan az ajtóhoz sétálok és kinyitom. Nem hiszek a szememnek, amikor meglátom zöld íriszeit magam előtt. Minek jött ide?

- Harry?

- Miért nem vetted fel? Van fogalmad mennyire aggódtam? - egyszerűen besétált a lakásba, míg le pírit engem.

- Előtte vagy utána, hogy zuhanyoztál? - valamiért nem tudom megállni, hogy rákérdezzek.

- Mi van? - csattan fel. - Miről beszélsz?

- Beszéltem Carmennel. Azt mondta nem tudsz beszélni velem, mert éppen zuhanyozol. 

- Ezt nem hiszem el. Nem zuhanyoztam Aria. Tudom mire gondolsz most, de nem csaltalak meg, nem keféltünk. - kissé váratlanul ér a szóhasználata, dühös lehet.

- Persze. Mit keresett ott a lakásodon? Lényegében nem vagyunk együtt, így megcsalni sem tudsz.

- Lenyomoztatott és minden féle hülyeséget össze hordott. Kikészített idegileg és utána rajtakaptam, hogy felvette a telefont és beszélt veled. Tudtam, hogy valamit mondott neked.

- Miért van az, hogy nem hiszek neked?

- Ne csináld ezt, kérlek. - keményen megragadja a kezemet.

- Te meg tartsd kordában a farkadat.

- Nem csaltalak meg. - csattan fel.

- Úgy sem számít. - rázom a fejemet.

- Mi?

- Vége Harry, nem akarom ezt, semmilyen formában. Csak ártunk egymásnak ezzel a kapcsolattal.

- Ne mondj ilyeneket, ez nincs így. Én szerelmes vagyok beléd. - könnyek szöknek a szemébe.

- Érdekesen mutatod ki.

- Miért nem hiszel nekem?

- Az régen rossz, ha ezt kérdezned kell.