17. fejezet - Tisztázandó térfelek!

Sziasztok Madárkák!

 

Meghoztam a mai részt, ami elindít egy bizonyos folyamatot, ami a következő részeket nagyban fogja befolyásolni.

Remélem tetszeni fog nektek.

Jó olvasást hozzá!

 

Köszönöm az előző részhez a kommenteket! :)

 

Esther xx

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

 

 

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy óriási terhet vett le a szívemről a tény, hogy Aria egyáltalán nem haragszik rám a megjelent cikk miatt. Ami külön öröm, hogy még csak véletlenül sem hitte el, hogy amit abban a szenny lapban olvas, esetlegesen igaz is lehet. Már most tetszett a gondolkodása, okos lány volt, de még mennyire. Elég sokat beszéltünk, amikor vissza hívott, az üzenetem után, amit a hang postájára mondtam fel. Több alkalommal is bocsánatot kértem tőle a kellemetlenségek miatt, amiket okoztam neki, ezzel a média dologgal és most nem, csak erre az egy bizonyos cikkre gondolok, hanem úgy ám blokk mindenre, amibe eddig miattam keveredett. Nem volt kérdéses, ha én nem lennék, neki semmi problémája nem lenne.

 

Nem a te hibád, te semmiről sem tehetsz. Ezt nem te hoztad a fejemre.

 

Csak ez járt a fejemben két napja. Annyira jól esett, hogy nem engem hibáztat a dolgok miatt, még akkor sem, ha egyértelmű, hogy ezt teljes egészében nekem köszönheti, a zűrzavart, amit magammal hordozok és neki el kell viselnie. A legkínzóbb kérdés az, hogy el akarja egyáltalán viselni vagy nem ér meg neki ez az egész, ennyi fáradalmat? Nem érek meg neki, én ennyi fáradságot?

 

A nap további részében hála istennek nem volt időm és energiám sem agyalni, így sikeresen el tudtam terelni a gondolataimat a lányról, akit kedvelek. Igen, ezt már tény ként kezelem. Csak abban nem vagyok egészen biztos, hogy a kedvelem résznél megálltam vagy már sokkal többről van szó az irányából. Na és Ő? Mit érez? Na ennyit arról, hogy nem agyalok. Nem tartott valami sokáig mondhatom.

 

A napi napunk sem nevezhető unalmasnak és lazítósnak, hiszen két fotózáson is részt kell vennünk. Ahogy a mostani helyzet áll, kicsit jobban szeretem a fotózást, mint az interjúzást, érthető okokból. A hátam közepére sem kívánnám most magamnak az újabb kérdéseket, hogy mikor kivel vagyok együtt. Semmi köze hozzá senkinek, kivéve engem és azt a lányt, aki vagy létezik vagy nem. Az utóbbi időben az a lány sosem volt valódi, nem létezett. Bárkivel össze raktak, csak egy elkapott kép, egy gála beszélgetés vagy bármi miatt, ami felkeltette az érdeklődésüket. Ha kellene se tudnám egy kezemen megszámolni, hogy az utóbbi hónapokban hány nővel boronáltak össze, megjegyzem tévesen. Komolyan, fogalmam sincs. Most, hogy a lány tényleg létezik és lehet, hogy igazából is A lány lesz, mindent megteszek, hogy a média ne rontsa el ezt nekem. Elég, ha én tönkre teszek valamit a faszságaim miatt. Nem kell segítség, köszönöm.

 

- Harry. - szólt nekem a fotós és az arc kifejezés, amivel rám nézett, nem tűnt túl boldognak.

- Elnézést. - néztem vissza rá sajnálkozva és eleresztettem egy fél mosolyt felé.

- Csak koncentrálj. - mosolyodott el kissé, majd folytatta a munkáját.

 

Tuti, hogy csak a testem vett részt ezen a fotózáson, mivel lélekben teljesen máshol jártam. Nem kell gondolat olvasónak lenni, hogy az ember kitalálja, hogy miért nem vagyok ma száz százalékos. Sőt, ha lehet ezt mondani, az óta nem vagyok az, hogy felbukkant Ő. Felforgatott mindent, bele értve engem is. Örültem, amikor a két fotózás végre lement és nem kellett többet mosolyognom egy kamerába, mint egy elme bajos. Szerintem senki nem hiszi, hogy mi öten állandóan mosolygunk, de hát a fotókon, így kell kinézni, legalábbis szerintük.

 

Később a hotelben, már épp elaludtam volna, amikor valaki az én ajtómat használta dob helyett. Puffogva rúgtam le magamról a takarót és lassú léptekkel értem el az ajtót, majd tártam szélesre azt, hogy Louisval találjam szemben magamat.

 

- Bocsi, aludtál? - tette fel hülye kérdését.

- Nem, éppen vajat köpültem. - forgattam meg a szemeimet.

- Ó, miért nem szóltál? Én meg tejfölt akartam csinálni. - lökött rajtam egyet, belőlem meg kitört a nevetés, mert ez a mondta full komolyan hagyta el a száját.

- Most mi van? - döbbenten nézett rám, tuti azt hiszi nincs ki mind a négy kerekem.

- Semmi. - nevettem még mindig, így nem csodálkoznék, ha nem értette volna, hogy mi hagyta el a számat.

- Oké, hagyjuk, csak azért jöttem, hogy elmegyünk a többiekkel egy bárba, nem jössz velünk? - reménykedő pillantása ismételten kuncogásra késztetett.

- De, csak adj egy percet. - csuktam az orrára az ajtót, majd vissza sétáltam a szobába és gyorsan magamra kaptam egy farmert és egy fehér pólót, majd nem sokkal később ismételten Louis alakja köszöntött az ajtóban.

- Most komolyan Lou, ha nem jövök, akkor egész éjjel itt álltál volna?

- Lehet, türelmes ember vagyok. - nevettünk fel egyszerre. Az biztos, hogy én elképzeltem őt, amint reggel ugyan, úgy áll az ajtómban.

 

A fiúk a hotelhez közeli pubot választottak. A hely elég jó volt, bár kissé hangos, nem igazán értetem, hogy mit mondanak a többiek, ha csak nem kiabáltak. Liam ment a pulthoz, miután mind a négyen elmondtuk neki, hogy mit is innánk. A kiszolgálás sem volt valami kiemelkedő, hiszen Liam vagy negyed óráig állt a pultnál, mire valaki kiszolgálta.

 

- Hol voltál? - teszi fel a kérdést Zayn, amikor Liam vissza ér az asztalunkhoz.

- Kirándultam, szerinted hol voltam? - rakta le az asztalra a tálcát, ami tele volt minden félével.

- Niall. - szólaltunk meg mind a hárman, amikor észre vettük, hogy kaja is van a tálcán.

- Mi van? - néz ránk felháborodva. - Éhes vagyok.

 

Mind a négyünkből kitört egy jóízű nevetés. Nem is ő lenne, ha nem enne folytonosan. Szerintem hányásig képes lenne enni, ha ez azt jelentené, hogy utána folytathatja. Komolyan nem tudom, hogy hova rakja az ételt, amit megeszik, mivel Niall nem mondható súlyos alkatnak. Kezdek azon gondolkozni, hogy zsebre teszi, nem is megeszi. Na jó, szerintem meg késő van és már hülyeségeket beszélek, gondolok.

 

- Van egy meglepetésem. - szólal meg Niall kis idő múlva és egyértelműen hozzám beszél.

- Mi van?

- Fordulj meg. - válaszolja egyszerűen, mire én automatikusan nézek hátra a vállam fölött, ahol épp a bejárati ajtó nyílik és Zorát pillantom meg, Ariával a nyomában.

 

Csak nézem őt, amint beljebb lépked és le sem tudom venni róla a szemem. Még sosem láttam őt, így felöltözni. Egy sötét kék hosszú ujjú flitteres mini ruha van rajta és egy fekete magas sarkú bakancs, ami iszonyú dögössé varázsolja, még akkor is, ha alapból az. Sötét hosszú haja, ezúttal nem egyenes, hanem göndör tincsekben hullik a vállára. Garantált a szív leállás, a látvány miatt.

 

- Sziasztok. - köszönnek, amit az asztalunkhoz érnek.

- Üljetek le. - húz Liam és Louis két széket az asztalunkhoz.

- Köszi. - ül le mellém Aria és csak félszegen mosolyog rám.

- Kértek valamit inni? - kérdezem meg rögtön.

- Igen, köszi. Két vodka-narancsot. - válaszol Zora, kettőjük helyett is.

- Vettem. - állok fel, majd a pulthoz megyek, hogy örökké valóságig várjak a kért italokra. Mesés.

- Ez a kiszolgálás szörnyű. - ülök le a székembe, amikor végre megkaptam, amit kértem.

- Nem vészes, csak sokan vannak. - szólalt meg Aria.

- Ismeritek a helyet? - kérdezte meg Zayn.

- Igen, mi javasoltuk, hogy ide jöjjünk. - válaszolt Zora.

- Várjunk csak, ti szerveztétek ezt az egészet? - kérdeztem meg.

- Gyakorlatilag Niall ötlete volt, de a helyszínt mi biztosítottuk. - nézett rám komolyan, mire mindenki az asztalnál felnevetett.

 

Zora nem sokáig bírta, míg Aria kezét meg nem fogva, rángatta szegényt a táncoló tömeg közé.Nem úgy nézett ki, mint akinek kedve van most ehhez, de ahogy néztem nem tartott sokáig, hogy elengedje magát. Ütemesen ringatta a csípőjét a zenére, értette a dolgát. Csak megbabonázva követtem végig minden mozdulatát, míg nem a tekintetünk találkozott és össze is fonódott. Egyikünk sem volt hajlandó elszakítani a másiktól a sajátját. A lábaim életre keltek, maguktól tették meg felé a lépést, majd ragadtam meg a kezét és a hátsó kijárat felé húztam őt, míg ki nem értünk a csípős tavaszi időbe. De a testem hőmérsékletét egy fokkal sem vitte le, amíg ez a látvány van előttem esélytelen is lenne.

 

- Határozottan jól áll a kék. - hajoltam a füléhez és úgy suttogtam neki a szavakat, amik elhagyták a számat.

- Köszönöm. - válaszolt félszegen, amit baromira imádtam benne. Hiába volt nálam idősebb, egy biztos, hogy a kapcsolatok terén én voltam a tapasztaltabb.

- És a táncod, pedig eléggé izgató volt. - húztam magamhoz addig, míg össze nem ért a testünk teljesen.

- Csak ugyan? - kérdezett vissza, ami ha lehet, csak még inkább beindított.

- Igen. - hagyta el rövid válaszom az ajkaimat, majd az övére tapasztottam a sajátomat és szenvedélyes csókba invitáltam őt. A csókja rettentően hiányzott már, ahogyan a közelsége is. De a közelsége egyben ki is józanított és a gondolataim újra szárnyra kaptak.

 

 

Egy ideje érik bennem egy érzés és egyre jobban úgy érzem, hogy nem vár több halasztást, tovább nem bírom. Tudom, kell és Ő is megérdemli, hogy tisztában legyen vele. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy félek. Nincs rá semmi biztosíték, hogy happy end lesz a mi történetünk vége, sajnos semmi sem biztos és semmi nem készpénz. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a dolgok feketék vagy fehérek, ez erre is vonatkozik, talán jobban, mint azt gondolom. Minek is gondolkozom annyit? A válaszom roppant egyszerű és kézenfekvő. Mert volt részem csalódásban és az érzés cseppet sem nevezhető jónak. Megfogadtam, hogy soha többet nem fogok, úgy érezni és most nézz rám. Itt állok, és nem merek előre lépni, a múltban állok és a jövő felé egy lépést sem teszek. Vajon megéri ez? A kockázat megéri a vég kifejletet, legyen az bármi? Nem lehetek biztos egyik opcióban sem, csak egy dologban vagyok teljesen és száz százalékosan biztos. Hogy a térfeleket tisztázni kell.

 

 

MOST!