Sziasztok Madárkák!
Meg is hoztam a részt, magamat is meglepve, hogy ilyen hamar elkészült. De ti ennek biztos nagyon örültök. Jó olvasást. Véleményeteket osszátok meg velem.
Ui: Köszönöm a több, mint 1500 megtekintést és az új feliratkozót, meg az elöző részhez a kommentet. :) Tartások meg jó szokásotokat!
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Szia. - mosolygott rám, miközben elvesztem rekedt mély hangjában és zöld szemeiben.
Végem van.
Ha a több percig néma csendben való állás, nem számít hülye viselkedésnek részemről, akkor a tátott szájjal bámulás biztosan megfelelt, ennek a megállapításnak. Ő csak ott állt a küszöbömön és engem vizslatott smaragd tekintetével.
Elvesztem, benne teljes egészében. Tisztán gondolkozni már meg sem próbáltam, hiszen teljesen felesleges cselekedet lenne a részemről, ezzel tejes mértékben és száz százalékig tisztában voltam. Agyam szabadságra ment és teljes sötétség honolt ott, ahol fénynek kellett volna természetes esetben lennie. A jelenléte tett abszolut analfabétává, morgásokra és furcsa gesztusokon kívül másra nem lehetett számítani a testemtől, ebben a szent percben. Valóság, itt áll előttem teljes testi valójában, élet nagyságban, maga Harry Styles.
- Csípj meg. - könyörögtem magamnak, de a feloldozást hiába vártam, a saját béklyójába taszított.
Egyetlen szó hagyta el a szétnyílt remegő ajkaimat.
- Szia.
- Ő..persze gyere be. - dadogtam össze-vissza, mint egy hülye, majd félre álltam az ajtóból, hogy bejöhessen.
- Köszi. - kacsintott rám. - Megleptelek?
- Megleptél? Az nem kifejezés, honnan tudod hol lakom? - az első értelmes mondatom kipipálva.
- Jók a kapcsolataim. - válaszolt sejtelmesen, mintha csak az időjárásról fecsegnénk. Elképesztő vagy, Harry Styles.
- Kapcsolatok? - gondolkoztam el, míg Harry birtokba vette a lakásomat és a nappaliba sétált, ahova követtem lépteit.
- Igen. - legyintett felém, egyértelműen semmiség volt neki ez az egész.
- Azt a bizonyos kapcsolatodat véletlenül nem Zora Morgannek hívják? - tettem fel az ezer dolláros kérdést.
- Meglehet. - fordult felém, majd levetette magát a kanapémra és kényelembe helyezte magát.
- Zorának be kéne tudni fogni a kicsi száját. - adtam hangot a bennem kialakult gondolatnak.
- Ugye tudod, hogy ő csak megkönnyítette nekem a dolgot? - nézett át a kis dohányzó asztalom fölött, így szemben találtam magam vele.
Még mindig hihetetlen volt számomra a jelenléte. Itt az én lakásomban ül és úgy csinál, mintha nem most először lépte volna át a lakásom küszöbét. Ismerősen mozgott. Be kell vallanom, hogy a jelenléte nem volt számomra idegen, érdekes, de bele illett a lakásom hangulatába, mintha mindig is ide tartozott volna. Mintha hozzám tartozott volna kezdettől fogva.
- Ezt, hogy érted? - tettem fel a kérdésemet és a szemöldökön íve nem tükrözte a normálisat.
- Nem lehetetlen megtalálni valakit. - teljesen természetesen válaszolt nekem, míg vissza süppedt a kanapéba.
- Ez eléggé félelmetesen hangzik, ugye tisztában vagy vele? - nem tudtam, hogy válaszolni fog vagy csak költői kérdésnek gondolja azt, amit én teljesen komolyan tettem neki fel.
- Nem vagyok zaklató, ettől nem kell félj. - mosolyodott el, amitől elő tűntek a gödröcskéi. Láb remegés ismételten köszöntelek.
- Mertem remélni. - teljesen megnyugtatott, szimplán az is, hogy ő mennyire nyugodtan vette ezt az érdekesnek nevezhető szituációt és még enyhén fejeztem ki magamat, nagyon.
A hírtelen jött sokk után, amit egyáltalán nem ő idézett nálam elő, á dehogy. Rá kellett eszméljek, hogy a teraszon ültem egy gőzölgő csésze teával a kezemben. Olyan gyorsasággal pattantam fel, hogy Harrynek ideje sem volt reagálni. A konyhába vetettem magamat és előszedtem egy újabb csészét, hogy neki is adjak egy kis teát. Amikor megfordultam a konyha ajtónak támaszkodott, hihetetlenül lazává téve, ezzel a cselekedetével az egész megjelenését.
- Hova rohantál? - tette fel kérdését egy pajzán féloldalas mosollyal.
- Készítettem neked teát. - nyújtottam felé a csészét.
- Köszönöm. - vette el a kezemből, majd az ajkaihoz emelve azt bele is kóstolt.
- Remek lett. - mosolygott, majd még egyet kortyolt a meleg barna folyadékból. - Egyébként nem valami csodás kilátást emlegettél a telefonban?
- De. Esetleg megszeretnéd nézni? - kérdeztem vissza, bár tudtam előre a válaszát.
- Természetesen. - talált süllyedt.
- Gyere. - mentem el mellette, mire megcsapott kellemesen férfias illata, hivatalosan is elbódítva engem.
Átvágtunk a nappalin és az emeletre vezető lépcső felé vettem az irányt, hiszen az emeleten volt a teraszom, amit nagyon is imádtam. Ez kárpótol a magas bérleti díjjal szemben. Azt szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó, na erre ez biztosan igaz volt. Éreztem perzselő pillantását a hátamon, ahogy hangtalanul követett a lépcsőn fölfelé. Szinte láttam magam előtt kaján vigyorát miközben végig méri az egész testemet, majd végig nyalja az ajkát a látvány miatt. Ne álmodozz Aria.
Hálószobám ajtajánál álltam meg, majd tártam ki azt, mire megszólalt mögöttem.
- Már a hálószobádba viszel? - perverz mondata hatására megperdültem a tengelyem körül. Az a mosoly, amire számítottam, csak ott játszott az ajkain.
- Te akarod látni a kilátást, de ha nem hát nem. - csuktam volna be a szoba ajtaját, amikor hatalmas tenyerével megállított a cselekedetemben.
- Nem azt mondtam, hogy nem akarom látni. - lépett közelebb hozzám, mire hátráltam pár lépést. Nem voltam hozzá szokva, ezekhez a momentumokhoz.
- Oké. - fordultam meg, majd folytattam utamat az terasz üveg ajtaja felé, ami még mindig tárva nyitva várta, hogy vissza térjek. Vissza jöttem, csak nem egyedül. Terasz-Harry, Harry-Terasz.
Harry nem szólt semmit, csak a korláthoz lépett és onnan szemlélte az éjszakai várost és a fényeit, aki táncoltak a közöttük haladó járművekkel. Valahogy engem mégsem a város szépsége ragadott magával, hanem a csodálattal teli tekintetű fiú, aki alig pár méterre állt tőlem. Ha valaki azt mondja nekem, hogy alig két hét alatt az egyik leghíresebb banda egyik tagja az én teraszomon fog teázgatni, az egyszer fix, hogy körbe röhögtem volna. Ennél abszurdabb dolog a világon nincsen, véleményen szerint. Mégis teljesen magától értetődő volt a jelenléte. Hatalmába kerített a kisugárzása és nem tudtam levenni a szemem magas, izmos alakjáról. Maga volt a két lábon járó megtestesült tökéletesség. Harry Styles az én kis lakásomban, egyszerűen felfoghatatlan. Ha most felébredek, esküszöm, hogy megcsapkodom magam.
- Tetszik a kilátás? - kérdezem meg tőle, mikor mellé lépek.
- Gyönyörű, igazad volt, ez csodálatos. - tekint felém smaragd szemeivel, amik a fények hatására még inkább csillogásba kezdtek. Igen, a kilátás határozottan gyönyörű.
- Csak ezért vettem ki a lakást. - árultam el neki a tényt, ami valóban igaz volt. Ha nem lett volna ez a terasz, biztosan nem fizetek ennyit egy lakásért.
- Teljes mértékben megértelek. - mosolygott rám, majd vissza vezette a tekintetét a város látképe felé.
- Valamiért ez a kedvenc helyem. - őszinteségi rohamot kaptam vagy mi van?
- Nekem is ez lenne, elhiheted.. sőt hivatalosan is ez a kedvenc helyem LA.-ben. - fordult felém és egyik kezét az enyémre helyezte. E tette a szívemet vad ütemre késztette, félő volt, hogy elhagyja a helyét és kiszakad a bordáim védő öleléséből.
- Ennek örülök. - mosolyogtam rá és próbáltam a szívemet egy normális közeli értékben tartani, minden próbálkozásom felesleges volt, amíg az ő keze az enyémet ölelte körbe.
- Én tudod minek örülök? - nézett a szemembe, miközben feltette kérdését, amire epekedve vártam a válaszát.
- Minek? - remegő hangon kérdeztem vissza. Egyre közelebb volt hozzám.
- Annak, hogy volt bátorságom eljönni hozzád. - ha ennél közelebb jössz, én meghalok.
- Én is örülök neki. - őszinteségi rohamot kaptam az már biztos. A szívem csak úgy repesett az örömtől.
- Mertem remélni, hogy nem fogsz kidobni, amint meglátsz a küszöbömön állni. - hajolt közelebb hozzám. Éreztem forró mentolos leheletét a bőrömön. Azt hittem megfog csókolni, de az utolsó pillanatban az arcomra adott egy lassú vontatott csókot, elidőzött a tűzforró bőrömön.
- Miért feltételezted, hogy ilyet tennék? - szakadt ki a kérdés belőlem, hiszen teljességgel abszurd volt még csak a gondolat is, ami megfogalmazódott az agyában.
- Nem ismerjük egymást valami jól, így nem tudom, hogy reagálsz a meglepetésekre. - szavai annyira tetszettek.
- Ezek, szerint jól reagálok rájuk. - gondolkoztam el, de hangosan mondtam ki.
- Teljesen.
Miután a kilátás már nem nyújtott akkora élvezetet, mondjuk ki unalmassá vált, helyet foglaltunk a kis kerek üveg asztalomnál. Harry a velem szembeni székre dobta le magát és a bögréje csattant az üveg lapon, amikor kissé erélyesebben helyezte le az asztalra a kelleténél.
- Szándékodban áll ripityára törni az asztalomat? - viccelődtem vele, amikor feltűnt neki, hogy a lerakás nem volt a legvisszafogottabb cselekedete.
- Bocsi, valahogy nem számítottam rá, hogy ennyire közel lesz. - a megállapítása eléggé furcsa volt a számomra.
- Semmi gond, de ha lehet ne törd el. - mosolyogtam rá, mire ő is felém villantotta ellenhálhatatlan mosolyát.
- Ígérem legközelebb óvatosabb leszek. - pimasz válaszán már lassan meg sem lepődök.
- Legközelebb? - húztam fel a szemöldökömet.
- Én szeretném, ha lenne legközelebb. - az a mosoly, csak ott játszik a tökéletes arcán.
- Részemről rendben. - meglepődtem a válaszom gyorsaságán, ahogy elhagyták az ajkaimat a szavak. Teljesen őszinte voltam, ritka pillanatok egyike.
- Megbeszélve. - hajolt át az asztalon és a kezét nyújtotta felém. Fogalmam sem volt, hogy mit akar ezzel, de felé nyújtottam a sajátomat. Lássuk mi történik címszóval. A kisujját felém tartva össze akasztotta az enyémmel és megrázta azt.
- Kisujj eskü? - döbbenten kérdeztem a tette okán.
- Gyerekes? - vissza kérdezve nézett a kék íriszembe.
- Nem, aranyos. - válaszomat egy hatalmas mosoly keretezte be.
- Köszi. - kissé lehajtotta a fejét válasz adás közben.
- Nincs mit. - válaszoltam, miközben azon tanakodtam, hogy zavarba hoztam-e a megjegyzésemmel.
Nem számoltam, de jó néhány teát megittunk, míg beszélgettük, úgy összességében minden féléről.
Jó volt hallani, mennyire szereti, amit csinál, bár ez csak a színpadon töltött perceiből is átjönne bárkinek. Elmesélte az x-faktorban töltött idejüket. Mennyire szomorú volt, mikor nem jutott be az élő showba, majd az utolsó pillanatban vissza hívták őt még négy idegen fiú társaságában és közölték velük, hogy innentől kezdve ők egy banda és mennem a showba. Imádtam, ahogy ragyogott az arca a vissza idézett emlékek hatására.
- Louis volt a móka mester kezdettől fogva. Vele jöttem ki a legjobban. A legjobb barátom lett. - mesélte el a kezdeti nehézségeket és jó pillanatokat.
- Hallottam a körülüttetek lévő negatív pletykákról. - vallottam be neki, hogy tisztában vagyok a meleg gúnyolásokkal.
- Igen, az nagyon nehéz, kissé el is távolodtunk miatta, ami nekem eléggé szarul esik. Nem mehetek el a legjobb barátommal sehova kettesben, mert rögtön cikkeznek, hogy melegek vagyunk. Nagyon rossz, hogy a pletykák miatt gyakorlatilag elvesztettem a legjobb barátom, tudod? - könnyek csillogtak a szemében ahogy erről a kényes témáról kezdett beszélni.
Csak megakarlak védeni.
- Szörnyű lehet, nagyon sajnálom. - fogtam meg az asztalon lévő kezét és bátorítás képen szorítottam rajta gyengéden.
- Köszi, de túl fogjuk élni. - mosolyodott el.
- Biztos vagyok benne. - a kezemet megfordította és tanulmányozni kezdte.
- Milyen kicsi kezed van. - állapította meg.
- Neked meg nagy kezed van. - válaszoltam neki.
- Igen és sok mindenre tudom használni. - még egy pimasz megjegyzés és megsemmisültem.
- Valóban? - csak add a lovat alá, ez az.
- Ha esetleg kíváncsi vagy rá, egyszer megmutatom neked, mire vagyok képes. - kacsintott felém majd az asztalon lévő készülék megcsörrent. Keresték telefonon.
- Szia Lou. Aha, nála. Most? Muszáj? Ez most komoly? Bassz ki.. Oké, indulok. Igen..most.. - tette le bosszúsan a telefont és rám vezette csalódott tekintetét.
- Valami baj van Harry? - kérdezem meg tőle.
- Nem súlyos, csak a menedzserünk találkozót szervezet, úgy mostanra. - közölte velem a néhány másodperce kapott információkat.
- Értem, ezek szerint menned kell igaz? - nem akarom, hogy menny.
- Sajnos igen, de köszönöm a teát és a beszélgetést. - állt fel a székből, várva, hogy kövessem a példáját.
- Én is, jól érzetem magam. - kísértem le a lépcsőn, egészen az ajtóig.
- Én is baby, nagyon is. - hajolt közel hozzám, már a nyitott ajtóban és egy puszit nyomot az arcomra.
- Szia, Harry. - köszöntem el tőle.
- Szia Aria, később látlak. - kacsintott és eltűnt a kapuban, ami az utcára vezette lépteit.
Csak arra eszméltem, hogy a telefonom a fülemen van és zúg a vonal jelezve, hogy elindítottam egy hívást.
- Szia Zora. Azonnal gyere ide.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésA blog nem szűnt meg, csak a link lett más. :)
VálaszTörléshttp://the-photographerff.blogspot.hu/2014/11/informacio.html