50. fejezet - Végkifejlet! /Évadzáró/

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Ami egyben az évadzáró is, köszönöm mindenkinek, hogy végig követtétek velem az első évadot és Aria és Harry különös kapcsolatát. Szomorkodni nem kell, hiszen kisebb kihagyás után érkezeik a második évad, amiben különböző fordulatok és váratlan események következnek. Egy biztos, minden a feje tetejére áll és megváltozik.
Remélem tetszeni fog.
Kissé különlegesebb rész lesz, ugyanis mind a két főszereplő szemszögéből fogunk látni egy picikét.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Honnan ismerem én ezt a pasast?

Csak ez az egy kérdés járt a fejemben, amióta beléptem és megpillantottam, ahogy Ariával bájcsevegnek önfeledten. Nagyon ismerős volt nekem, de ha meghalnék sem tudnám megmondani, hogy honnan ismerhetem. Nem tudtam hova tenni, egyáltalán. Viszont a gesztusai, így messziről is kiakasztóak számomra. Ahogy Aria felé közeledik, ahogy ránéz, ahogy rá mosolyog egy olyan földöntúli vigyorral, amitől felfordul a gyomrom. Nem bírtam huzamosabb ideig nézni, így az volt az utolsó csepp, hogy Aria megfordult és rám nézett. Ekkor sokalltam be és vettem az irányt a bárpult felé, hogy az alkohollal tompítsam a fájdalom és a düh bennem kavargó kettősségét.

-Valami erőset kérnék, mindegy mi az, csak erős legyen. - vetettem oda hanyagul a pultos lánynak, aki nagy mosolyok közepette nyúlt hátra egy tetszőleges üvegért.

- Köszi. - vettem el tőle a feles poharat és meghúztam annak tartalmát, ami égetve tűnt el a torkomban.

- Még egyet. - nem leszek ma az udvariasság mintaképe, úgy érzem.

Lassan már számolni is elfelejtettem az italokat, azt sem tudtam, hogy miből és mennyit ittam. A nő felettébb segítőkész volt és egyszer sem kérdezte meg, hogy mi az oka a lerészegedési kísérletemnek és nem mondott nekem nemet a következő italok egyikére sem. Tisztán éreztem azt a pontot, amikor elég lett a szeszből, de nem törődtem a kis hanggal a fejemben, ami folyton azt szajkózta, hogy elég. Tovább ittam, mindaddig, míg a hang és minden más eltűnt. Nem voltak problémák, nem volt az égvilágon semmi, csak az üresség és egy lány, akit mindvégig kerestem a tömegben, de nem találtam. Olyan sokan voltak itt, hogy senkit nem ismertem fel a tömegben, bár lehet, hogy ennek az illuminált állapotom volt a legfőbb oka. Átverekedtem magam az ember áradaton, míg tovább kerestem őt. Tudtam, hogy nem jó ötlet ilyen állapotomban beszélnem vele, de nem bírtam tovább. Hetek óta úgy tettem, mint aki továbblépett, elhitettem magammal, hogy jól vagyok, hogy már nem érzek semmit iránta, de ez mind hazugság és most buktam el. Nyilván én voltam a hülye, hisz nem engedtem neki semmiféle magyarázatot, de most, jelen pillanatban úgy érzem, hogy tudnom kell az igazat. Aztán fél óra keresgélés után megpillantottam, ahogy a falnak dől és hevesen gesztikulálva, láthatólag kiabál azzal az emberrel, akivel láttam beszélgetni. Ki Ő? Még mindig nem sikerült rájönnöm.

Tisztán láttam, hogy veszekednek, de hogy miről azt nem tudtam ebből a távolságból kivenni. Közelebb kell mennem.

Viszont mire elértem volna őket, a férfi a kezénél fogva elrángatta onnan Ariát, aki láthatólag küzdött ellene, de nem sikerült neki, így a szemem láttára tűnt el az egyik ajtó mögött. Nem gondolkoztam raja egy percig sem, tudtam, hogy utána kell mennem, mert éreztem, hogy ennek rossz vége lesz. Az ajtóra tapasztott füllel álltam és próbáltam meghallani miről lehet szó. Mivel mind a ketten kiabáltak, így elég jól kivettem a párbeszédet.

- Megmondtam, hogy képeket készítesz, ez nem volt sosem kérdés. - határozottan a pasi beszélt.

- Mit nem értesz azon, hogy nem fogom kiadni őt.

- Már nem vagytok együtt. - csattant fel a számomra idegen fél.

- És miért lenne ettől minden másabb? Nem fogom kiadni Harryt, mert fontos nekem, mindenek ellenére. - nem hittem el, amik elhagyták ajkait. Ekkor esett le, hogy ez az a fickó, akinek nyilván dolgozott és akkor ez az ő partija. Legalábbis, ha még tudok logikusan gondolkodni.

- Magamnak akarlak.

- Hogy mondtad Frederic? - Aria hangja feltűnően felszaladt, amikor én majdnem megfulladtam a férfi kijelentésétől.

- Szerinted ez mind véletlen volt? Arra ment ki minden, hogy az enyém legyél.

- Rohadj meg. - ezt gondoltam annak a pillanatnak, amikor ideje rájuk nyitnom.

Jól is gondoltam, mert amint az ajtó kivágódott előttem, ott találtam őket, amint az a szemét rákényszeríti magát Ariára és megcsókolja őt, az akarata ellenére. Ő azonnal felém fordult és egy hatalmas pofont kevert le Fredericnek, mint megtudtam.

- Harry?

***

Aria

Hallottam, ahogy az ajtó kinyílik és azonnal hátraléptem, hogy ez a szemét ne tudjon hosszasan megcsókolni. Pillanatra oldalra néztem és azonnal felismertem a göndör fürtöket. A következő tettem teljesen automatikus volt, a kezem lendült és Frederic arcán csapódott be. Harry ott állt az ajtóban továbbra is, egy helyben.

- Harry?

- Mi a faszt csinálsz te vele? - üvöltött fel, de nem nekem intézte a szavakat, hanem a férfinak, aki velem szemben állt, míg fájós jobb arcélét fogdosta.

- Nem egyértelmű? - kérdezett vissza éles hangon.

- Vedd le a kezed róla, amíg szépen mondom. - még sosem hallottam ezelőtt Harryt így beszélni.

- Kölcsön kenyér vissza jár, Styles.

- Miről beszélsz? - fakadt ki Harry.

- Nem rémlik a menyasszonyom, akit meghúztál?

- Már meg ne haragudj, de ennél pontosabb információ is kellene. Ha meg tényleg megdugtam a nődet, akkor képzelheted, hogy mennyire szerethetett téged. Ez inkább neked égés, haver. Gyere. - nyújtotta felém a kezét.

- El ne merj vele menni, mert akkor mindennek vége. Viszlát ösztöndíj. - tudtam, hogy így is, úgy is megszívatna, így már az egész nem érdekelt.

- Mikor fogod fel, hogy ez nem rólad és nem is az ösztöndíjamról szól. Nem irányítasz többé, ennyi volt. Szánalmas vagy és remélem a pokolban fogsz megrohadni, lassan és fájdalmasan. - ezek voltak hozzá az utolsó szavaim, mielőtt Harry kezébe csúsztattam a sajátom, ő meg kihúzott a szobából. Végig vezetett a folyosón, ki a csarnokból, a lift felé. Viszont nem lefelé haladtunk, hanem felfelé. Tudtam hová tartunk, a tetőre, a szabadságba, az új kezdethez.

- Annyira sajnálom. Nem készítettem szándékosan rólad képeket, soha. - minden kitört belőlem, ahogy kiléptünk a fém ajtón, a csillagokba.

- Már az sem érdekelne, csak egy valami, ami mindennél fontosabb.

- Mi lenne az? - kérdeztem vissza.
- Egy valami számít csak, az, hogy szeress.

- Én szeretlek.