49. fejezet - Zöld szem, ismerős tekintet!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Elmúlás. Ez az egyszerű szó jellemezte a napjaimat és az életemet az elmúlt időszakban. A hetek rohantak, míg az ő emléke egy percre sem szűnt meg létezni, nem halványodott, ott volt, mindig. Voltak napok, amik jobbak voltak a többinél, mikor történt valami, bármit, ami elvonta a figyelmemet a tényről, hogy nem vagyok kerek és egész. Az ő távozása belőlem is kilopott valami, kiveszett a fény a lelkemből, többé nem láttam színeket, nem volt semmi, csak a sötét és a szürke, ami mint körülvett és beborított körülöttem. Úgy éreztem magam, mint akinek a fél szívét kitépték volna a mellkasából, mert valóban azt tette. Már nem egyedül birtokoltam az életet adó legfontosabb szervemet, a nagy részében Harry foglalt helyet és amikor elment, azt a jelentős részt is magával vitte. Éreztem a lyukat, amit okozott, folyamatosan. Semmire nem tudtam koncentrálni, a fotózás sem segített, ami korábban igen. Most, semmi. 

Napokat töltöttem el úgy, hogy otthon ültem, nem mozdultam ki, csak az ágyamban feküdtem és azon rágódtam, hogy mit kellett volna másként csinálnom? Mert volt ilyen dolog, nem is kevés. Elsőre el kellett volna mondanom neki, hogy Federic milyen mocskos módon játszott velem. Tudtam, hogy ez volt a legfőbb oka annak, hogy most egyedül vagyok. A gyengeségem, mert féltem, de talán jobban tettem volna, ha mindent elmondok neki, akkor talán most itt lenne velem. Sajnos az egyedül lét sem volt túl jó számomra, mert így volt időm magamban kattogni. Így tudtam magamat kínozni, hogy mi lett volna, ha? Így feltudtam magam hergelni, hogy soha többé nem ölelhetem meg, hogy többé nem nézhetek csodás zöld szemibe és nem csókolhatom meg, nem hallhatom hangját, azt a különöset és egyedit, amit csak akkor használt, ha velem beszélt. Mert így is volt, ezekben már soha többé nem lehet részem. És rá jöttem. Igaza van. Igaza van abban, hogy most nincs itt, hogy elhagyott. Ráébresztett arra, hogy a tetteinek súlya van és az élet nem cukormáz és felhő, hanem a kegyetlen valóság, amiben, ha egyszer is hibázol megütöd a bokádat, csúnyán és visszavonhatatlanul.

***

- Ma igen is kimászol az ágyból és élvezni fogod. - rángat a kezemnél fogva Zora és nagyon úgy néz ki, mint aki nem ismeri azt az egyszerű szót, hogy nem.

- Ne már Zora, semmi humorom ma elmenni, főleg nem valami eseményre, amit az a bunkó szervez. - csattanok fel, nem csak őt, de magamat is rendesen lesokkolva a reakciómmal.

- Oké, kicsit vegyél vissza. Nem fogsz bele halni, ha elmész és különben is nem leszel egyedül, mert én elkísérlek. - kacsint rám.

- Plusz egy fő?

- Pontosan. Na indíts. - csíp a fenekembe, ahogy előtte sétálok, ezzel arra ösztönözve, hogy gyorsabb legyek.

- Tudtommal a gála, csak este lesz, így nem igen értem a hova kérdést. - szólalok meg kissé gúnyosba átcsapva.

- Nagyon vicces, de lényegében nem nehéz kitalálni. Gála egyenlő, elegáns megjelenés. - mutogat egyenlőségjelet, hogy jobban érzékeltesse az általa felállított következtetést.

- Szóval arra akarsz kilyukadni, hogy vásárolni megyünk?

- Na, csak leesett végre. - nevet fel, mire a vállába ütök, amitől konkrétan felborul.

- Na, ez már szerintem is megéri a nevetést. - mutatok felé, ahogy megpróbál felállni a szűk helyről, ahova esett.

- Fogd be.

- Ne legyél bunkó, mert nem megyek sehova. - szögezem le.

- Oké-oké.

Zora az úton egyfolytában arról beszélt, hogy ő és Niall éppen szünetet tartanak, amiért a turné pár napon belül folytatódik és valahogy nem vette észre azt a tényt, hogy ha Niallről beszél, akkor arról nekem rögtön Harry jut eszembe, ami valljuk be, kényes téma még most is számomra. Azt sem igazán tudtam felfogni, hogy ő miért ennyire vidám, amikor gyakorlatilag szakítottak Niallel, mert ha szeretnénk, ha nem, mind tudjuk, hogy a szünet nem létezik, abból mindig végleges szakítás lesz az esetek nagy többségében.

- Na ez milyen? - térít vissza a jelenbe, míg a gondolataim fogságában ragadtam kitudja mennyi időre.

- Jó. - vonok vállat.

- Az előző ötre is ugyan ezt mondtad. - forgatja meg szemeit.

- Mert tényleg jók voltak, de valahogy egyik sem fogott meg. Inkább hozzád illenek.

- Lehet. Akkor menj és keress valamit. - utasít, mire eleget teszek neki, mert tudom, hogy nem hagyna békén.

- Megyek.

Mondanom sem kell, hogy az egész boltot végig jártam és nem találtam semmit. Míg Zora örömmel mutatta meg, azt a kék estélyit, amit magának talált.

Végül egy vörös földig érő ruha mellett döntöttem, ami leginkább hasonlított az elképzelésemhez a fejemben, de nem volt tökéletes. A semminél, határozottan jobb volt.

- Akkor mehetünk? - kiabált be Zora a fürdőbe, ahol a ruhát próbáltam magamra erőszakolni.

- Persze. - kiléptem benne, míg a fekete lakk cipőmet húztam fel a lábamra, anélkül, hogy elestem volna.

- Ó te jó ég. - kiáltott fel mellettem.

- Mi az? - konkrétan a szívbajt hozta rám.

- Semmi, csak elképesztően nézel ki, ez a ruha tökéletes.

- Ne túlozz.

- Én nem teszem, na, de indíts kifelé.

***

A szám is tátva maradt, ahogy beléptünk a fényűző helységbe, ahol a rendezvény kapott helyet. Mindent kristály csillárok borítottak és a fő téma is a csillogás volt, ahogy jobban körülnéztem. Ezüst és vörös kompozíciók mindenhol. Ha akartam, ha nem sikerült össze öltöznöm a berendezéssel. Természetesen az első személy akin megakadt a tekintetem Federic volt és ő is pont engem nézett.

- Gyere, menjünk el. - fogom meg Zora kezét, hogy felszívódhassak, mielőtt az a pöcs ide kellemetlenkedné magát hozzánk.

- Miért?

- Ott van Federic és nem akarok vele bájologni egy percre sem. - mutatok az irányába.

- Szerintem elkéstél, erre tart.

- Csodás. - horkanok fel.

- Üdvözlöm a hölgyeket. Mily kellemes meglepetés, hogy eljöttetek, most már biztosan szép lesz az estém. - komolyan, a gyomrom felfordul tőle.

- Köszönjük a meghívást. - szólal meg helyettem Zora.

- Ha nem haragszol, akkor most elrabolnám a barátnődet egy percre. - némán könyörögtem neki, hogy mondjon nemet, mert nem akartam vele elmenni.

- Persze, semmi baj. - Kössz Zora.

- Csodás. - ezzel kézen ragadott és az egyik mellékfolyosó felé húzott. - Örülök, hogy itt vagy, őszintén.

- Nem jöttem volna el, ha nem kényszerítenek, őszintén. - utánoztam le az ő szóhordozását.

- Viszont van neked egy meglepetésem Aria. - mosolygott rám, amitől komolyan hányni tudtam volna.

- Nem vagyok vevő a meglepetéseidre.

- Ennek örülni fogsz.

- Akkor sem érdekel. - már épp meg akartam fordulni, amikor megragadta a kezemet és nem engedte, hogy elmenjek. 

- A ma estének van egy sztár vendége és nagyon remélem, hogy eljön, mert ezen áll vagy bukik az ösztöndíjad cicám. - suttogja a fülembe.

- Miről beszélsz?

- Fordulj meg és megtudod. - ekkor a másik irányba fordít, ahol az ajtón épp a már olyannyira ismert zöld szem egyenesen rám bámul.

- Harry? - szinte felkiáltok és örülök, hogy hallótávolságon kívül van.

- Azt akarom, hogy készíts ma este róla képeket nekem.

- Te megőrültél?