24. fejezet - Álarc! +18

Sziasztok Madárkák!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Véleményeket várok! :)

Köszönöm a rengeteg megtekintést, a pipákat, a véleményeket és az új feliratkozókat. :)

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Forgalmas napnak ígérkezik a mai a kávézóban. Ma egyáltalán semmi kedvem dolgozni, inkább lennék még mindig Harry ölelő karjaiban és csak lustálkodnék. De az élet, akkor sem áll meg, ha rossz a kedved vagy ha szerelmes vagy, így itt vagyok és a szokásosat csinálom. Kipakolom a süteményeket, amiket a szállító hozott, feltöltöm a kávé gépet kávé babbal és még sorolhatnám, de akkor mindenki itt lenne nap estig.
 

Anna szokásosan, mint a mérgezett egér rohangál az üzlet és a raktár között. Kezd túlzottan szétszórt lenni, én meg egyre inkább félek, hogy előbb utóbb a fejét is elfogja hagyni. Hangosan nevetek fel, amikor elképzelem, amint fej nélkül bolyongana itt maga tehetetlenül és céltalanul. Pont ebben a pillanatban állt meg előttem és konkrétan hülyének nézve engem, kezdte tanulmányozni az arcomat.
 

- Te meg min nevetsz ennyire? - kérdezett rá, felhúzva a jobb szemöldökét, mire csak még inkább elkezdtem.

- Semmin, bocsi, csak eszembe jutott valami. - próbáltam két röhögés között valami értelmes beszédnek tűnő dolgot produkálni, de nem nagyon jött össze.

- Inkább menj és röhögj a raktárban, miközben pakolsz. - tuszkol ki a pultból az említett hely irányába.

- Oké-oké.
 

Tudta Anna, hogy mivel lehet engem lecsillapítani, ezért is küldött be a raktárba, mert utáltam a dobozokat pakolni. Valahogy sosem éreztem magam jól, olyan érzésem van, mintha be lennék zárva és fokozatosan fogyna a levegőm. Ezt soha senkinek nem mondtam el, valahogy úgy érzem, ha tudnának a gyengeségemről, felhasználhatják ellenem. Ilyen hamar sem váltott még a hangulatom az ellenkező irányba. Még most is Federic és a fenyegetése jár a fejembe. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből az önelégült képét, ahogy közli, hogy elvesztem az ösztöndíjam, ha nem adok ki képeket Harryről. Mégis mit gondol rólam? Hogy elárulom a barátomat, csak azért, hogy az egyetemen maradhassak? Nem fogok ártani Harrynek, semmilyen oknál fogva sem. Bár a gondolat is fáj, hogy ott hagyjam az egyetemet és a fotózást. Ez a legnagyobb álmom és elakarom érni, ösztöndíj ide vagy oda, akkor is fotós leszek, ha bele döglök is. Ha tényleg elveszi az a szemét az ösztöndíjamat, beperelem.
 

- Aria gyere egy kicsit. - tolja be az ajtót Anna és bedugja rajta a fejét.

- Mi az? - fordulok meg, miközben egy nagy doboz van a kezemben.

- Csak gyere. - mosolyog, majd eltűnik az ajtóból.

- Mi annyira sürgős? - lépek ki az üzletbe és szembe találom magam Harry vigyorgó alakjával.

- Szia. - köszön, ahogy leül a pulttal szembe.

- Szia. Hát te? - kérdezem meg, ahogy a pult mögé sétálok.

- Csak erre jártam. - hajol át a pulton, hogy gyengéden az ajkait az enyémekre nyomhassa.

- Csak erre jártál? - kérdezek vissza.

- Na jó nem, unatkoztam és gondoltam bejövök hozzád. - mosolygott szemtelenül.

- Örülök, hogy bejöttél. - viszonozom mosolyát.

- Mikor végzel? - kérdezi egy perverz mosoly kíséretében.

- Hétkor, két óra múlva. - nézek a felettem lévő fali órára.

- Akkor megvárlak.

- Nem kell megvárnod. - nem hiszem, hogy az a legjobb időtöltés, ha nézi ahogy dolgozom.

- De én szeretném. - mosolyog rám és érzem, hogy van valami mögöttes a szándékaiban.

- Rendben.
 

Harry egész végig engem nézett, sőt volt, hogy kivette a tálcát a kezemből és Ő vitte ki az asztalhoz a rendelést. Kezdetben jó is volt, egészen addig, míg három lánynak nem vitte ki a kávéjukat, akik természetesen felismerték és fényképeket készítettek vele. Vagy egy óráig nem szabadult el a bezsongott lányoktól. Ezt a fajta figyelmet sosem fogom megszokni, az egyszer biztos. A lányok távozása után, a munka időmnek is vége lett, így össze pakoltam és a kötényemet a pultra dobva, el is hagytuk a kávézót. Harry mellettem, csak sejtelmesen mosolygott,majd leintett egy taxit és bediktálta a lakásom címét. Akaratom ellenére is mosoly húzódott az ajkaimra a tudattól, hogy ma is az én lakásomban akar éjszakázni. Alig negyed óra és már a lakásom ajtajában bénáztam a kulcsokkal. Ahogy beléptünk a falnak szorítva találtam magam és meredten bámultam Harryre.
 

- Mi a fenét csinálsz? - kérdeztem rá.

- Befejezem, amit a múltkor elkezdtünk a limuzinba. - suttogta a fülembe, majd az ölébe kapott és a lépcső felé vette az irányt.
 

Többet nem kérdeztem, csak átadtam magam az élvezetnek, amit Harry nyújtott nekem. A lépcsőn felfelé sem szakadt el az ajkaimtól, meglepően jól manőverezett a lakásomban. A háló szobám ajtaja szerencsére nyitva volt, így azzal nem kellett különösebben foglalkoznunk. Kicsit meglepődtem, amikor átsétált velem a szobán és kilépett az erkélyre.
 

- Mit művelsz? - kérdeztem rá, ahogy letett magáról.

- Túl sok a kérdés. - húz magához közelebb, majd az ajkait újból az enyémek ellen nyomja.
 

Komolyan elvesztem a fejem Harry közelében. Gondolkodni sem tudok, nem hogy tisztán, abszolúte semennyire. Hevessége meglep, ahogy leül a napozó ágyamra és az ölébe húz, így lovagló ülésben ülök a csípőjén. Hamarosan ellenem nyomja magát, mire felnyögök a jóleső érzés hatására. Mosolyát érzem az ajkamon, ahogy végig a nyakamon, amikor levezeti ajkait. Az érzékeny pontomat könnyedén találja meg és szívni kezdi a bőrömet. Hangosan kezdek zihálni, ahogy áthúzza a fejemen a pólómat, majd magával is megismétli a mozdulatot. Feltárul előttem kitetovált felsőteste, ami tökéletesen kidolgozott. Aztán az események villám gyorsan gyorsultak fel. Harry felemelt és megszabadított a nadrágomtól, majd én tettem vele hasonlóképpen. Magához húzott és beigazította magát, hogy könnyedén tudjak ráereszkedni a merevedésére. A fájdalom azonnal szétterjedt a testemben, de nagyon hamar elenyészett és a gyönyör vette át a helyét, ahogy mozgatni kezdtem a csípőmet. Harry a fülembe zihált és nyögött, ahogy lehúzott magával. Egy határozott mozdulattal fordított a helyzetünkön, hogy most én legyek az Ő teste alatt csapdában. Ha ilyen lenne minden egyes csapdában töltött perc, imádnám és a rabja lennék. Hamarosan a hasamban terjengő meleg és jóleső érzés jelezte számomra, hogy nagyon közel vagyok.

- Harry. - nyögtem fel a nevét kimondva, majd éreztem is ahogy a falaim a merevedése köré záródnak. Mindkettőnkben robbant az a bizonyos bomba, így zihálva feküdtünk ketten elalélva a szűkös napozó ágyon.
 

Csak feküdtünk ott, amikor Harryre néztem, akinek a szemei le voltak hunyva és békésen szuszogott.

- Harry? Ne aludj el ide kint. - szóltam neki, megbökve az arcát.

- Nem alszom. - nyitotta ki szemeit, amik valami különös csillogással voltak megtelve.

- Menjünk be. - húzom magammal.

- Jó ötlet. - mosolyog rám, szokásos szemtelen mosolyával.

- Harry. - nevetek fel, ahogy magára ránt az ágyba.

- Mi az? - kuncog fel.

- Telhetetlen vagy.

- Ami jó, az jó. - kacsint rám szemtelenül.

***

 

Hétfőn reggel kezdetét vette az egyetemi év utolsó hete, így siettem is be a szokásos fotózás órámra, amit valahogy most nem vártam annyira. Ha csak Federicre gondoltam felfordult a gyomrom. Mr. Martin szokásosan hozta a szigorú, ordibálós stílusát az óra egészében. Nem igazán figyeltem és konkrétan többször is, majdnem elaludtam. Harry kicsit lefárasztott a hétvége folyamán, amire nincs panaszom. Az óra végén Mr. Martin leintett, hogy maradjak, mert beszélni akar valamiről.
 

- Aria mi van ma veled? - teszi fel a kérdését, de látom, hogy nem érdekli a válaszom.

- Semmi Mr. Martin.

- Lehet nem a fiúkáddal kéne enyelegni. - csattant fel, mire kidüllednek a szemeim.

- Tessék?

- Jól hallottad. Mondta a fiam, hogy azzal a híres gyerekkel foglalkozol a tanulás helyett. - az állam hivatalosan is a padlót súrolja.

- Semmi köze hozzá, se magának, se a fiának. - emelem fel a hangomat.

- Ne beszélj velem ilyen hangon. Elakarod veszíteni az ösztöndíjadat egy fiú miatt, aki nem is szeret, csak kihasznál?

- Semmit sem tud róla és itt befejeztem ezt a beszélgetést. - förmedek rá, majd kiviharzok a teremből.
 

Düh, egy új kifejezés, ami pillanatnyilag, épp új értelmet nyer az életemben. Azt hittem minden téren kiismertem már ezt az érzelmet, de a mostani megléte különösen új és zavaró számomra. Léteznie sem kéne, de könyörtelenül ott van a mellkasomban, hogy egészen pontos legyek, a szívemben összpontosul minden. Darabokra szaggatja, hogy aztán sose legyenek összeilleszthető részek, örökké különböznek. Ezt mind Ő okozta, egyetlen egyszerű tettével váltotta ki, romba döntve puszta cselekedetével a világomat. Hogy képzelte, hogy irányíthat, hogy az orromnál fogva vezethet? Nem gondolkozott egyáltalán, épp ez a pontos szituáció a részéről. Őrült, ha azt hiszi ezt majd benyelem, elfelejtem és túllépek rajta. Örök tüske marad, egy olyan érzéssel, ami le írhatatlan, ami tönkretesz. Mit hitt, hogy nem fogok rájönni, hogy majd minden úgy megy, ahogy Ő azt a hülye fejével elképzelte? Mintha egy tündérmesébe csöppentem volna, a bökkenő csak az, hogy túl hamar ébredtem fel és tértem magamhoz, vissza a valósághoz. Az Ő kárára. Bánkódhat és esküdözhet, de elbaszta, nem is akárhogy. Részemről ezt a szakaszt lezártnak tekintem. Vége van, örökre. Nincs visszaút, ennyi volt és a szakadék mélye vár.

 

Utálom, teljes szívemből gyűlölöm Federic Martint.