42. fejezet - Nem számít mit teszel!

Sziasztok!

Meghoztam a részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

- Komolyan normális vagy te? - üvöltöttem magamból kikelve, nem törődve semmivel, a következményekkel és a ténnyel, hogy a főnökömmel kiabálok teli torokból. Nem volt miért finomkodjak, nem volt értelme, ha azt nézzük ő mennyire piszkosan játszott velem. Nem vetette véka alá, amit el akart érni, nyitott lapokkal játszott, amit szívből gyűlöltem.

- Először is kopogni én fogok szélvész kisasszony? - szórakozottsága sem tudott kizökkenteni abból az állapotból, amibe a tettei sodortak. Egyértelmű volt számomra mostanra hogy hazudik. Megannyi alkalommal láttam már és tapasztaltam ahhoz, hogy gond nélkül megmondjam, mikor hagyják el koholt szavak ajkait.

- Nincs időm ilyesfajta formaságokra, főleg, ha azt nézzük, hogy te sem törődsz az illemmel és semmiféle jó érzés nem szorult beléd. - nem mentem egy centit sem beljebb, csak az ajtóban álltam és arra készültem, hogy kérdőre vonom.

- Miről is beszélgetünk ily elmélyülten? - emelkedik meg kissé a méregdrága bőr fotelban, csak azért, hogy ismét kényelmes testtartást vehessen fel.

- Az újabb általad publikált cikkről rólam és Harryről. - válaszom egyértelműen nem lepte meg. Apró gesztusai árulkodóbbak voltak, bármiféle hazugságvizsgálónál.

- Milyen cikkről van szó? Nem hagytam jóvá semmilyen cikket Stylesról és rólad, esküszöm.

- Nincs értelme esküdözni, hiába való, ahogy minden kedves szó, ami elhagyja a szádat. Egy szemétláda vagy, aki sosem változik. - láttam, ahogy a kimondott szavak hatására megfeszült az álla és minden izma megrándult.

- Helyes megfogalmazás, pontos jellemzés a részedről. Szemfüles vagy édes. - nyalta meg alsó ajkait, amitől a hideg futkosott végig a gerincemen.

- Nincs értelme bájologni. Honnan tudtad meg? - kérdeztem rá a legegyértelműbb kérdésre.

- Szerinted? Drágám az a hatalmas gyémánt az ujjadon elég árulkodó és ránézésre nem a játékgépből halásztad össze. Kettő meg kettő, az annyi, mint eljegyeztek.

- Remek megfigyelő vagy. 

- Akárcsak te. - egyre jobban idegesítettek a burkolt flörtölési technikái.

- Örülnék neki, ha a jövőben nem írnál róla semmit sem. - érdekes mód a hangom időközben lecsendesedett.

- Viccelsz? Tudod te, hogy ki a barátod, bocsánat, vőlegényed? Ma ő a legkeresettebb a celebek között. - nem tetszett, ahogy Harryről beszélt.

- Igen, tisztában vagyok vele, hogy ki ő, de baromira nem tetszik, hogy úgy beszélsz róla, mint egy árucikkről.

- Ha szigorúan vesszük, akkor nekem az. - a kezem egyre jobban viszketett azért, hogy végre találkozhasson ennek az arrogáns pöcsnek az arcával.

- Hallod te magad? - csattantam fel és szabályosan letéptem volna a fejét a helyéről.

- Igen drágám hallom magam. Nem tudom mit vagy úgy meglepve. Ez a munkám, én ebből élek, ha nem tűnt volna még fel.

- Nagyon is feltűnt, de nem tudom megérteni, hogy vagy képes mások életét tönkre tenni. Nem zavar, hogy folyton megzsarolsz és piti eszközökkel akarsz eredményt elérni nálam? - fakadok ki, mostanra annyira idegesen, hogy alig tudok két értelmes mondatot megfogalmazni.

- Látszik, hogy nem ismersz te engem és azt sem tudod, hogy ki vagyok. Így vagy úgy, de elérem, amit akarok. Nem kell az engedélyed vagy a segítséged, de egy dolgot jobb, ha megjegyzel édes. Ha akarom most azonnal tönkre tehetnélek. - nem hittem a fülemnek, komolyan fenyeget és nem azzal az üres fajtával, mikor tudod, hogy csak blöff az egész.

- Miért kell folyton ehhez folyamodnod? - kérdeztem rá azonnal, hisz egyértelmű volt, hogy ezzel a csávóval nincs minden rendben.

- Mert nem érdekel miként érem el a célom, a lényeg, hogy meglegyen.

- És ez alkalommal mi lenne ez a nemes cél? - valami oknál fogva érdekelt a dolog.

- Tönkre tenni Harry Stylest.

- Miért akarod tönkre tenni? Mit ártott ő neked? - kezdett baromira elegem lenni ebből az egészből.

- Az ok nem tartozik rád, idővel majd megérted, ha úgy akarom. - a hirtelen indulatából ítélve mélyen övön alul ütöttem most nála.

- Nem gondolod úgy, hogy ez a bosszúálló hadművelet szánalmas? És miért engem használsz fel rá? Magadtól nem megy, vagy kell egy bűnbak, aki elviszi az egészet?

- Sokkal bonyolultabb ez az egész, ahhoz, hogy megértsd. - vont vállat, majd felállt a székéből és a hátam mögé sétált.

- Jó a felfogásom.

- Mondjuk úgy, hogy nem számít mit teszel. - suttogta a fülembe, míg a vállaimat markolta szorosan.

- Miről beszélsz?

- Ha tönkre akarom őt tenni megteszem. Veled vagy nélküled, nekem édes mindegy. De tudd, ha nem mész bele önszántadból, a neved attól még ott fog virítani a cikk alján, mint a fotós, aki a képet készítette. Könnyen eltudom érni, hogy Styles kapjon azokból a bizonyos első képekből, édesem. - utolsó szavainál erősen megszorította a vállamat, amitől tudtam, hogy nem viccel.

- Hogy te mekkora egy szemét vagy. Fenyegetsz, hogy lesifotósnak állítasz be a világ szeme előtt.

- Úgy gondolom megér neked ennyit, hogy továbbra is az egyetemen tanulhass nem?

- Rohadj meg. - pattantam fel a székből és a kezem azonnal lendült, hogy az arca állítsa meg azt a mozgásban.

- Tudod, hogy ez felhívás volt keringőre?

- Szarok rá.

***

Otthon olyan szinten dühöngtem, mint még soha, aminek meg is lett az eredménye, amikor a telefonom millió meg egy darabban hevert a konyha padlóján, javíthatatlan állapotban. Miután eljöttem Frederic ötvenszer hívott és nem akarta abba hagyni a zaklatásomat, így a telefonom közelebbi megismerkedését a járólappal gondoltam a legjobbnak. Viszont tudtam, hogy ez egy elég hülye módja volt a feszültség levezetésnek, hisz kell telefon, különben senki nem ér el. Így a táskámat a vállamra véve, amit alig negyed órája hajítottam rá a kanapéra, indultam meg Zora lakása felé, hogy rávegyem jöjjön el velem a bevásárlóközpontba és szerezzünk be nekem egy új telefont. Egyszerűen csak elkapok egy taxit az úton és amint beszálltam bediktálom neki Zora lakásának pontos címét. A ablakon kibámulva még mindig totálisan ideges vagyok. Nem tudom felfogni, hogy lehet valaki ilyen. Nem törődik mások érzéseivel, azzal, hogy tönkre teszi más életét a hamis, koholt vádakkal. Mi végre jó ez?

Miután kifizettem a fuvardíjat, kiszállok és egyenesen az ajtóhoz sétálok, ahol megnyomom a 8-as gombot. A ajtó szinte azonnal nyílik, ahogy Zora oda bentről megnyomta a kapucsengő nyitó gombját. Felrohanok a második emeletre és a 8-as számot viselő ajtón kezdek dörömbölni.

- Mi az isten van már? - nyit ajtót legjobb barátnőm, aki döbbenten figyel engem, amint az ajtóban állok és kapkodom a levegőt a lépcsőn való eszelős viselkedésem miatt. - Mi a baj?

- Nem tartod furcsának, hogy az utóbbi fél évben mindig ez az alap kérdés feltevésed? - kissé mellékes volt a megjegyzés, de láttam rajta, hogy elgondolkozik.

- Valahogy kezd megszokott lenni, de nem csodálkozom, tekintve, hogy kikkel vagyunk együtt. Ha tetszik, ha nem, hozzá kell valahogy szoknunk.

- Igen, nem is ők a bajom, hanem Frederic és a kibaszott fotó mániája, hogy Harryről akar képeket. De a legújabb teljesítménye az, hogy én voltaképpen nem kellek neki, akkor is közöl képeket és hazug, kitalált cikkeket, ha én ehhez nem segítem hozzá, de attól még a nevem szerepelni fog ott, csak hogy szétválasszon engem és Harryt.

- Istenem, hogy én mennyire lebasznék ennek a féregnek egyet. - sóhajtott fel, amire elnevettem magam. - Most meg mi van? Mit röhögsz? Nem volt nevetni.

- Én megtettem ma helyetted is, csak az jutott eszembe.

- Micsoda? Megpofoztad? - csillant fel a szeme.

- Meg én.

- Végre. - nevetett fel. - Várj, voltaképpen miért is az ajtóban beszélgetünk?

- Mert nagy mérgemben kinyírtam a telefonom és be kéne szerezni egy újat.

- Oké, menjünk.

Már az új telefonommal a kezemben sétálok ki a boltból, amibe épp bele tettem a kártyámat, amikor a telefon azonnal rezegni kezd, jelezve, hogy SMS-em érkezett. Megnyitottam, de ahogy elolvastam a pánik, úgy söpört végig az egész testemen. Lehet, hogy hamarabb elkezdte a bosszúját kivitelezni, mint azt gondoltam?

Beszélnünk kell, most azonnal. Harry.