34. fejezet - Nélküle!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!
Ne felejtsetek el pipálni és feliratkozni sem, ha tetszik a történet!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Két hete nélküle. Annyira furcsa, hogy nincs velem. Sosem hittem volna, hogy ilyen rövid időn belül ennyire hozzám nő, hogy ennyire szerelmes leszek, hogy a hiánya szinte mindent felemészt. Csak egy dolog vonja el most a figyelmemet Harryről és az a gyakorlatom a két helyen. Szerencsémre nagyon jó figyelem elterelőnek bizonyult, amikor a fotózásra koncentrálok. Bár nem kéne meglepődnöm, hisz mindig is, így voltam vele, ha valami bajom volt ebbe menekültem. A képbe, ami megragad és leláncol, hogy csak arra vágyjak, hogy minél több szemszögből megörökíthessem az adott szépséget. Kifejezni valamit egy mozdulattal, egy kattintással. Létrehozni egy olyan dolgot, ami nélkülem soha nem jöhetett volna létre, nem tűnt volna fel senkinek. A képeim pont ezért voltak különlegesek, mivel mindig azon oldalát kaptam el egy szituációnak, ami nem volt megszokott, nem mondta volna senki, hogy ez egy képen jól mutat, hogy értéket hordoz, de minden alkalommal rácáfoltam. Segítség volt ez nekem a nehéz napokban, ahogy az elmúlt két hétben és a rákövetkezőben is. Mindig azt vallottam, hogy ez az életem, de ez mára némiképp megváltozott, de nem teljesen, csak beférkőzött valaki mellé. Harry.

- Héj. - kiáltottam fel, amikor Zora hozzám vágta a kanapé egyik súlyos párnáját.

- Te nem figyelsz rám, mikor jár a pofám. - nevetett fel az előbbi reakciómon.

- Oké, bocsánat. Figyelek. - koncentráltam valóban arra, amit közölni szeretne velem.

- Ezt nézd mit küldött tegnap Niall. - mutatta felém a mobilját, amin egy fénykép volt megnyitva, ahol Ő és Harry épp úgy tesznek, mintha megakarnák egymást csókolni.

- Na szép mondhatom, hogy az első adandó alkalommal találtak valakit. - játszottam sértődöttet.

- Ezt is írta hozzá, hogy megcsalnak minket egymással.

- Komolyan nem normálisak, lehet az egy hónap után buzin térnek vissza. - fogtam a hasamat a röhögéstől és a képtől, ami a szemem elé tárult a fantáziámnak köszönhetően.

- Elég gyanús nekem ez a feltevés. - nevet velem együtt Zora.

- Egyébként beszéltél is vele?

- Persze, minden nap felhív és legtöbbször az a legfontosabb neki, hogy elújságolja, hogy mit evett az nap. - Zora alig bírta ki újabb röhögő görcs nélkül.

- Valahogy nem lepődöm meg ezen.

- Én sem, jobban szereti a kaját, mint engem.

- Na az tuti.

Még egy darabig beszélgettünk Zorával, majd elment, mert valami buliba ment vagy hova. Engem is próbált rábeszélni, hogy menjek vele, de semmi kedvem nem volt hozzá. Amúgy is van feladatom mára az egyik gyakorlati helyemre, a jobbikhoz, ahol nem Federiccel dolgozom. Esti tájat kell fotóznom egy naptár anyagához. Rögtön tudtam, ahogy megmondták, hogy a teraszomról fogom fényképezni a várost. Egy bögre teával a kezemben sétáltam fel és ültem le a kis asztalomhoz. A város szokásos fényeiben pompázott és a szokásos hangok is meg voltak. A forgalom, az éjszakai emberek és üzletek hangjai mind betöltötték az éjszakát. Lassan kortyolgattam a teámat, míg azon gondolkodtam, hogy a város melyik arcát akarom megmutatni a képekkel. A forgalmasat, a ragyogót, vagy a nyugodt, meghittet? Vagy mind a kettőt egyszerre. De, mint minden alkalommal most is a gép tette a dolgát helyettem. Egyszerűen, csak felemeltem és a képek özönleni kezdtek. Lekaptam, amint a nap épp a megy mögé kúszik, hogy végleg eltűnjön és a föld másik felém vonjon be mindent fényével és melegével. Aztán a majdnem össze koccanó kocsik keltették fel a figyelmemet és pont jó szögből sikerült lekapnom. Egyre több mindenre figyeltem fel, ahogy az idő telt, úgy szaporodtak a képeim is az imádott városomról, Los Angeles-ről. Az utolsó képsorozat a város tündöklő neon-nyait foglalta magába. Mindent elárasztott a sok fénypont és gyönyörű csillogásba vonta azt. Amint magam mellé tettem a gépet a telefonom csörögni kezdett.

- Jó estét baby. - hallottam meg Harry álmos hangját.

- Szia. Nem kéne aludnod? - kérdeztem meg, hisz tudtam, hogy ott sokkal előrébb járnak, bőven az éjszaka közepén, míg itt alig ment le a nap.

- De, nagy az esély rá, hogy már aludnom kellene, de nem tudtam úgy elaludni, hogy ne halljam a hangodat. - szavai annyira jól estek a szívemnek.

- A te hangodat is jó hallani.

- Nagyon hiányzol már, lassan a hangod sem elég, már nem is emlékszem a gyönyörű arcodra. - játszotta meg a szomorú hangot.

- Akkor honnan tudod, hogy gyönyörű? - kérdeztem vissza játékos hangnemet megütve.

- Oké, lebuktam, de tényleg rettenetesen hiányollak már magam mellől. - imádtam, amikor ennyire őszintén tudott velem beszélni.

- Te is nagyon hiányzol, de láttam, hogy van más a turnén, aki szórakoztat téved.

- Micsoda? Kit láttál? - szinte láttam magam előtt, ahogy dühösen felül az ágyban.

- Zora mutatott ma egy képet, amin egy szőkével nagyon közel kerültetek egymáshoz. - válaszoltam és előre sajnáltam szegényt, amiért játszok vele.

- Mi van? Figyelj, nem voltam senkivel, komolyan. - olyan gyorsan beszélt, hogy alig tudtam felfogni mit mond. - Hol láttátok azt a képet.

- A mobilján, Niall küldte át, amint csókot adtok egymásnak. - könyörültem meg rajta.

- Aria. - emelte fel a hangját. - Miért szórakozol velem, a szívbaj kerülgetett.

- Ne haragudj, de jó volt hallani, hogy aggódsz mit szólók.

- Aha. De Niallt megölöm, amiért elküldte nektek azt a képet, megígértettem vele, hogy kitörli.

- Ezek szerint nem tette.

- Nem, de reggel első dolgom lesz kitekerni a nyakát. - nyögött fel.

- Azért, ha lehet hagyd életben.

- Meglátom mit tehetek az ügy érdekében. - ásított bele a vonalba.

- Édes szerintem tegyük le, mert mindjárt elalszol. - ellenkezve is, de ugyan muszáj voltam letenni.

- Rendben. Holnap hívlak. Jó éjt baby. Szeretlek.

- Neked is. Én is szeretlek Harry. - köszöntünk el, majd valóban bontottam a vonalat.

Egy darabig még néztem a mozdulatlanná dermedő éjszakai várost, majd amikor az ásításaim abba hagyhatatlanná váltak, besétáltam a szobámba és egy gyors zuhany után álomba merültem. Álmaimban a smaragd szemek néztek vissza rám, csillogva millió meg egy ígéretet számomra.

***

Már bőszen a reggeli csúcsban forgunk Annával, aki egy nagy tálca kávét próbál meg, úgy eljuttatni az egyik asztalhoz, hogy közben a többi vendég fejére nem önti rá a tálca tartalmát, ami elég nehéz feladatnak bizonyult innen nézve. A napi reggeli csúcsidő különösen forgalmas volt, bár a megszokottnál mindig többen voltak, ami Harryéknek tudható be, ugyanis híre ment, hogy a One Direction tagjai előnyben részesítik ezt a kávézót, így a sok rajongó képes egész nap itt dekkolni, hátha valamelyik srác feltűnik és láthatják a kedvencüket. Az sem nagyon érdekli őket, hogy egy hónapig nem tartózkodnak most LA-ben. De nem panaszkodom, legalább fellendült az üzlet. Kell ennél jobb reklám? Bizonyára nem.

- Anna, itt egy újabb adag a négyesnek. - tettem hat kávét Anna tálcájára, aki épp, hogy csak visszatért.

- Megfogok őrülni a forgalomtól. Fel kéne vennünk még valakit. - nyögött egyet, ahogy a karjára emelte a nem épp könnyű tálcát.

- Jó ötlet.

- Majd keresd meg a raktárban a táblát és kérlek tedd ki az egyik ablakba. - utasított.

- Megkeresem. - mutattam neki az asztalt, ahol a türelmetlen vevők ültek.

- Megyek-megyek. - sétált el az orra alatt morogva valamit.

A reggeli sürgés-forgás hamar lement és szusszantunk egy kicsit Annával az ebédig, ami hasonló szokott lenni, hanem rosszabb. A raktárba sétáltam és a táblát kerestem, amikor a mobilom a zsebemben csörögni kezdett. Gyorsan előhalásztam és ránéztek ki keres. Federic, csodás.

- Igen?

- Szia Aria. Be kéne jönnöd hamarabb. - hallottam meg az arrogáns pöcs hangját.

- Miért?

- Kellene a segítséged, eléggé el vagyok úszva valamivel. - rohadt jól hazudik, a végén még el is hiszem.

- Most nem tudok, még bőven tart a műszakom a kávézóban. - akartam volna rövidre zárni ezt a beszélgetést, de természetesen nem hagyta.

- Engem meg ez kurvára hidegen hagy, azt mondtam, hogy kellesz, akkor meg fogd magad és gyere. - csattant fel, amin eléggé meglepődtem.

- Hogy mondtad?

- Hallottad, gyere vagy kirúglak. - nem hittem el a szavaim.

- Ha elmegyek, innen rúgnak ki. - jegyeztem meg mellékesen.

- Leszarom, itt vagy fél óra múlva vagy repülsz. - szögezte le, majd rám nyomta a telefont.

- Pöcs.

Persze fél óra múlva, ennek a féregnek az irodájában ülök és nem értem, hogy mi a faszért kellett nekem ezért, ide jönnöm. Mi közöm nekem ehhez?

- Most komolyan, ezért hívtál ide?

- Ezért. Mit tudsz róla? - már a kérdést sem értettem.

- Mit tudnék?

- Ne játszd a hülyét, a te pasid és Ő van a képeken, csak tudsz valamit.

- Semmit.

- És ez vissza hozza az emlékeidet? - mutat egy másik képet, ami igencsak kompromitáló.

- Mi ez?

- A valóság drágám.