36. fejezet - Nem akarom ezt érezni!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Hagyjatok nekem véleményt, pipáljatok és iratkozzatok fel, ha tetszik a történet! :)

Köszönöm a rengeteg megtekintést, a hozzászólásokat és az új feliratkozókat! ♥

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Biztos, hogy hülyén festettem az eltelt percek függvényében, hogy mióta nem tudtam megszólalni. Itt állt előttem az a személy, akit, ha soha többé nem láttam volna, az is túl hamar következik be. Semmit nem változott, csak még magasabb lett és talán valamennyivel izmosabb. Rögtön eszembe hozta a sok veszekedést, a pofonokat, amiket el kellett viselnem mellette, de nem ez volt a legnagyobb seb, amit okozott nekem. Amikor kiderült, hogy semmi sem volt elég neki, amikor szembesültem a megcsalással, a szívemet tépte ketté. Összetört engem és majdnem eldobtam miatta Harryt magamtól. James volt minden élő félelmem okozója. Visszatért, hogy kísértsen. Bizonyára utoljára belém akar rúgni, hogy érezzem a törődést. Folyton egy mondat hagyta el a számat, hogy miért jött?

- Nem beszélnének meg ezt oda bent? - nemlegesen ráztam a fejemet.

- Miért nem? - felidegesített a kérdésével. Komolyan? Miért nem?

- Tudod a választ rá nagyon jól. - válaszoltam közömbösen.

- Na, ne szórakozz velem. - tolt félre az ajtóból és besétált, én meg újra féltem tőle. Úgy járkált a lakásban, mintha a sajátja lenne. Mindent felemelt, majd visszatett. Az egyik képet azonban huzamosabb ideig szorongatta a kelleténél.

- Szóval tényleg igaz? - fordult felém és a képre mutatott, ahol Harry átkarol engem.

- Igen. - válaszoltam felszegett fejjel.

- Nem hittem, hogy komolyan ezzel a nyálgéppel parádézol. - rosszallóan szólt hozzám, mintha szidna.

- Nem tudsz te róla semmit. - fakadtam ki.

- Mi lett veled?

- Végre van, aki szeret engem, csak ez történt James. - húztam ki magam.

- Van? Úgy teszel, mintha én nem szerettelek volna. - közeledett felém.

- Mert így van, sosem szerettél.

- Ne idegesíts. - taszított a falnak és beállt elém.

Újra itt volt és a testemen újfent végig söpört a régi érzés, a rettegés. Nem csinált különösebben semmit, csak a teste és a fal közé szorított, míg engem méregetett. Imádkoztam, hogy ne hajoljon előre, mert már így is veszélyesen közel volt hozzám. Elég lett volna egy egyszerű mozdulat és megcsókolt volna, amit én egyáltalán nem akartam. A közelségétől azonnal undor öntött el és fintorognom kellett az illatától. Elképedtem, hogy régen mennyire szerettem ezt az illatot rajta, de ez alkalommal az elvárt hatás elmaradt, émelyített ahelyett, hogy beindított volna. Semmi sem volt a régi, se vele, se velem. Mind ketten változtunk, de tudtam, hogy a szobában lévő személyek közül, csak egy valaki jó irányba és az én voltam. Sokkal ésszerűbben gondolkoztam, mint a kapcsolatunk idején, sokkal értettebb is voltam és többé nem dőltem be egy szép, de ugyan akkor hazug szónak. Ő viszont sokkal brutálisabb lett, régen is agresszív volt, de sosem lökött a falnak erőből, sosem tört be a lakásomba az akaratomon kívül. De a megfélemlítés és az uralkodni vágyás megmaradt, csak egy gond volt, hogy mára sokkal erősebben volt jelen benne, ez dominált.

- Aria, csak egy valamit szeretnék, hogy meghallgass. - simított végig arcom élén, mire elfordítottam a fejem. Mindenre vágytam, csak az érintésére nem.

- Miről akarsz beszélni? Szerintem kettőnknek már nincs miről. - sóhajtottam fel a mondatom végén, amikor szúrósan a szemembe nézett.

- Nem gondolod, hogy anno nem zártuk ezt le? - mutogat kettőnk között.

- Nem, szerintem teljesen világos volt, hogy megcsaltál és onnantól kezdve vége volt mindennek. - rá sem nézve ejtettem ki a szavakat, amitől epe szökött a torkomba.

- Mi van akkor, ha én nem akarom, hogy vége legyen? - a hangja egyszeriben teljesen érzelmesre változott.

- Kicsit elkéstél ezzel, eltelt két év James. - tettem a mellkasára a kezem és elakartam tolni magamtól, mert cseppet sem tetszett az irány, amerre ez a beszélgetés elkanyarodott.

- Tudom és azóta is bánom, amiket elkövettem ellened. - meglepetésemre egy szó nélkül elhátrált és jókora távolságot tartott tőlem.

- Mit mondjak erre?

- Csak mond, hogy megbocsájtasz nekem. - követett a nappaliba, ahogy végre mozogni tudtam nem akartam a közelében lenni.

- Nem mondom, mert nem tudok neked megbocsájtani. Fel sem tudod fogni, hogy miket éltem át akkoriban miattad. - nyomtam meg a miattad szót, hogy értse a célzásomat.

- Fel tudom és nagyon sajnálok mindent, komolyan. - leült a kanapéra és az arcát a kezébe temette.

- Mit vársz tőlem? Azt hiszed, ha két év elteltével egyik napról a másikra beállítasz, akkor minden a régi lesz? - kissé kezdtem hisztérikus lenni.

- Persze, hogy nem. Csak egy esélyt szeretnék, hogy jóvá tegyem. - egyáltalán nem hittem neki, hisz ő James.

- Semmi értelme. Mi soha többé nem leszünk együtt. Ne vedd sértésnek, de nem vagyok hülye, többé már nem.

- Sosem voltál hülye, ebben a kapcsolatban én voltam az. - állt fel és elindult felém, de amikor felemeltem a kezemet azonnal megállt.

- Ebben az egyben legalább egyetértünk. - fontam össze a mellkasom előtt a karjaimat.

- Figyelj, tényleg semmi hátsó szándékom, csak újra az életed része szeretnék lenni.

- Nem tudok mit felajánlani. Én tényleg nem akarok már semmiféle kapcsolatot sem veled. Boldog vagyok Harryvel és szeretem őt. - láttam, ahogy Harry nevére ismét felmegy benne a méreg piros fonala.

- Mit eszel abban a kis énekesben? - kiabált az arcomra, mire kínomban elnevettem magamat.

- Ne ítélj úgy, hogy nem ismersz valakit vagy fogad el, hogy téged ítéltetnek. - válaszom roppant mód meglepte.

- Mindig is utáltam a hülye idézéseidet. - horkant fel.

- Most kezdjük el, hogy ki mit utált a másikban? Komolyan?

- Nem.

- Helyes és szeretném, ha távoznál. Lépj ki az életemből ismét, de ezúttal örökre. - álltam fel a fotelből és az ajtó felé sétáltam.

- Azt nem tehetem.

- Pedig kénytelen leszel. Számomra meghaltál James, akkor ott abban a szobában, amikor rátok nyitottam. - ismét dühös voltam, minden sérelmemet rá, akartam zúdítani.

- Akkor is elérem, hogy érdemesnek tarts, legalább a barátságodra.

- Sok sikert. - a végszavam után rácsaptam az ajtót és az sem érdekelt, hogy eszeveszettül nyomja a csengőmet. 

Fáradtan vonszoltam magam vissza az emeletre és ahogy a fejem érintette a párnámat, azonnal álomba is merültem.

***

- Mi a picsa? - csattant fel Zora és tátott szájjal meredt maga elé.

- Komolyan, nem hiszem el még most sem. - nem csak neki volt meglepő James újbóli felbukkanása.

- Az a rohadék, csak kerüljön a szemem elé. Soha nem volt nekem szimpatikus, na majd most elbeszélgetek vele. - imádtam, hogy ennyire védelmez engem.

- Nem kell vele foglalkozni és amúgy is a tegnapi monológom után elég kicsi az esélye, hogy vissza meri dugni ide a képét. - legalábbis rohadtul reménykedtem benne.

- Pedig én szívesen beolvasnék neki még pár dolgot.

- Meghiszem azt. - nevettem fel, mikor elképzeltem, amint Zora neki esik Jamesnek és szóhoz sem hagyja jutni.

- Egyáltalán, hogy volt képe ide jönni? Ha valamennyire ember is volt még a szememben, na az most teljesen megszűnt.

- Nekem azóta nem létezik, de ezt te tudod a legjobban. - együtt érzően magához ölelt.

- Pontosan, érdekes, hogy nem csak őt veszítettük el, hanem az egyik legjobb barátnőnket is. Sosem képzeltem, hogy ezt megtenné velünk. - gondolkodott hangosan.

- Elhiheted, hogy én sem.

Néha visszagondolok, azokra az évekre, amikor még hárman voltunk elválaszthatatlanok. Én, Zora és Jasmine. Tényleg testvérként szerettük őt, de neki nem kellett a barátságunk, az első alkalommal össze feküdt Jamesel. Soha többé nem beszéltünk vele és soha nem is fogunk. A beszélgetésünket a csengő megszólalása zavarta meg.

- Ha ez Ő, esküszöm, hogy kitekerem a nyakát. - pattant fel Zora, majd az ajtóhoz sietett.

- Úr isten. Hát ti? - hallottam a csodálkozó hangját, majd azt, hogy felvisít, mint egy ovis.

Azonnal ki szaladtam az előtérbe, mire elém tárult a sikítás valós oka. Harry és Niall állt az ajtóban és mind a ketten hatalmas csokrot tartottak a kezükben. Zora épp Niall nyakában csimpaszkodott, amikor kiértem. Fel sem fogtam mit teszek, csak Harryhez rohantam és a nyakába vetettem magam. Azonnal reagált és a szabad kezével szorosan átölelt. A nyakamba fúrta arcát, majd apró csókokat hagyott az érzékeny felületen. Hosszan szívtam be mámorító illatát, majd könyörögve ugyan, de elengedtem őt.

- Sziasztok. - köszöntem egyszerre mindkettőnek. - Hogy kerültök ide?

- Hosszú hétvége, így hát muszáj volt ide jönnünk hozzátok. - nézett a szemembe Harry és a szeméből kiolvastam a hétvége minden egyes feledhetetlen momentumát.

- Miért nem szóltatok? - csatlakozott be a beszélgetésbe Zora, aki még mindig nem engedte el Niallt.

- Meglepetés. - válaszolt Niall, aki sejtelmesen vigyorgott.

- Az nem kifejezés, elég rendesen megleptetek.

- Ez volt a cél. - karolt át Harry, majd átadta a hatalmas vörös rózsa csokrot. - Ezt neked hoztam.

- Köszönöm. - csókoltam meg puhán. Alig hittem el, hogy valóban itt volt. Rettentően hiányzott és a viszont látás öröme ezerrel végig söpört rajtam. Nem akartam többé elereszteni a karjaim közül. Legszívesebben most azonnal felcipeltem volna a hálóba, hogy csak ketten lehessünk és átadjuk magunkat egymásnak. Persze eszem ágában sem volt kidobni Zoráékat, majd este ráérünk egymással foglalkozni.

- Annyira kívánlak. - markolta meg a csípőmet, mintha megérezte volna, hogy én is erre gondolok.

- Harry ne kínozz, kérlek. - suttogtam a fülébe.

- Este szétszedlek. - suttogta vissza, míg mind a nappalit céloztuk meg.

- Figyeljetek én éhen halok, nem rendelünk valamit. - szólalt meg Niall, amikor a segge leért a kanapé párnájára. Mind a hárman hangos nevetésben törtünk ki.

- Most mit nevettek?

- Semmin haver, csak nem is te lennél, ha nem lennél éhes. - válaszolt neki Harry.

- Nem tehetek róla.

- Oké és mire gondoltál? - néztem Niallre, neki célozva a kérdést.

- Kínai?

- Nekem jó. - válaszoltam, majd a többiekre néztem, ők csak egyszerűen bólintottak. - Tessék, akkor rendelj mindenkinek.

- Intézkedem. - elvéve az étlapot a kezemből, kisétált a nappaliból, majd hallottam, ahogy már adja is le a rendelést.

Vártuk, hogy megérkezzen a rendelés, közben készítettem egy kis piát, az itthon lévő alkoholból és üdítőből, amitől elég jó kezdett lenni a hangulat. El is feledkeztem a tegnap esti drámáról, csak Harry kellett, hogy minden újra felhőtlen és tökéletessé váljon. Folyton őt figyeltem miközben beszélt, le sem tudtam venni róla a tekintetemet. Annyira részegítő volt számomra minden egyes vonása, a hangja, a mosolya, az illata. Eddig soha nem gondolkoztam ezen, de most egyszeriben beugrott minden. Éreztem a szívem mélyéről, hogy ő számomra a nagybetűs IGAZI!

- Baby valami baj van? - fordult felém.

- Nem, miért? - nem értettem, hogy miért lenne baj.

- Mert egyfolytában engem bámultál. - csípett az oldalamba, mire felsikoltottam.

- Harry. - szóltam rá.

- Megérdemelted kukkoló.

A mímelt veszekedésünk közben hallottam, hogy ismét megszólal a csengő. Niall felkiáltott, hogy itt a kaja, majd el is tűnt a bejárat felé sétálva. Azonban, amikor eléggé veszekedős hangnem ütötte meg a fülem, kezdtem rájönni, hogy talán nem is a futár hozta a megrendelt ételt. Harry leemelt az öléből és Niall után ment. Hallottam megdöbbent hangját, majd azt, hogy hangosan kiabál. Azonnal az ajtóhoz rohantam, ahol James és Harry veszekedtek.

- Végre, hogy ide fáradsz. Nincs kedvem többet beszélgetni a popsztárkával. - lökte félre Harryt, aki nem ijedt meg tőle, hanem visszalökte Jamest, aki majdnem hátra esett.

- Menj el innen, most. - fakadtam ki.

- Addig nem, míg vissza nem fogadsz. - elegen volt belőle, főleg, hogy Harry is hallotta a szavakat.

- Ki vagy te? - kérdezte dühösen Harry.

- Nem mesélt rólam?

- Nem. - szűrte a fogai között Harry.

- Aria a volt nőm és én basztam meg először. - ennyi kellett Harrynek, előre lendült és az ökölbe szorított keze csattant James arcán, aki hátra esett az ütés hatására.

-Takarodj innen és ha még egyszer megtudom, hogy a barátnőm körül lófrálsz nem az állkapcsod lesz az egyetlen, ami eltörik. - Harry szavai megleptek és az is, hogy nem rám volt dühös.

Egyszerűen Jamesre csapta az ajtót, majd magához ölelt és megnyugtató dolgokat suttogott. Ezzel egyértelművé tette, hogy mennyire szeret engem.

35. fejezet - Rémképek a múltból!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot! :)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Meredten bámultam a képet előttem, bármennyire is akartam nem tudtam elszakítani a tekintetem róla. A bűvkörében tartott. Ismét elérkezett az az idő, hogy nem tudtam, hogy mit is gondoljak. Az egyik felem kitartott az elképzelése mellett, a másik viszont már is dühös volt és csalódott az esetleges igazságtartalom miatt. A szívem akaratlanul is össze szorult és bármely mély lélegzetvétel sem tompított volna rajta ebben a pillanatban, ebben biztos voltam. Többször emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem tenne velem ilyet, hisz ismerem őt. Tudtam, hogy szeret, de ott van a kérdés az agyam peremén. Mi van ha még is? Hogy tagadjak megy egy dolgot, amit a saját két szememmel látok és a kézzel fogható bizonyíték most is a kezemben pihen róla.

Federic önelégülten mosolygott rám mindvégig, míg könnyek kezdték szúrni a szemeimet, ahogy megszületni készültek, beszennyezve arcomat. Tudtam, hogy minden érzelem kiütközik az arcomon, nem vagyok képes elrejteni őket. 

- Mi az Aria? - szólított meg, ez által visszaestem a mostani jelenbe.

- Nem vagyok erre kíváncsi. - pattantam fel, a képet az asztalra csapva. 

A képet, amin Harry egy szőke nő derekát karolja át és éppen megcsókolja azt. Még hallottam, hogy valamit utánam kiabál, de a lelki állapotom mostani állása nem volt épp szalonképes egy újabb veszekedés lebonyolítására. A nagyobb baj az volt, amikor súlyos lépteket hallottam magam mögött. Tudtam, hogy csak Federic lehet az. A vállamon éreztem az egyik kezét, majd a mellettem lévő ajtó kivágódott és már egy sötét szobában találtam magam vele. A falnak nyomott, amitől a fejemet egy erőteljes ütés érte, kezemmel próbáltam meg tompítani az éles fájdalmon, de mit sem segített. A sötétséget felváltotta a fény, amikor Federic a villanykapcsolóra helyezte egyik ujját. A pánik azonnal jelentkezett bennem, amikor az arca vészesen közeledett az enyémhez. Végül nem az következett, amire számítottam.

- Nem rohanhatsz el minden alkalommal, amikor valami neked nem tetsző dolog történik. - suttogta teljesen nyugodtan a fülembe, meglepő volt, hisz mozdulatai nem nyugodtságról árulkodtak.

- Mire jó ez neked? Miért kell mindig felzaklatnod, ha ide jövök? - tudni akartam rá a választ, égtem érte.

- Zaklatott vagy? - nem értettem, hogy mire fel a visszakérdezése.

- Nem egyértelmű? - húztam fel a szemöldököm. - De ne térj ki a válasz alól.

- Nem térek ki, ha annyira tudni akarod elmondom. Ez a Harry gyerek szemmel láthatólag nem hozzád való, te sokkal jobbat érdemelsz. Engedd el és állj rajta bosszút. - nem akartam elhinni a szavait.

- Nem vagyok bosszúálló típus. - vontam vállat egyszerűen.

- Akkor ideje elkezdeni. Ne pazarold az idődet egy ostoba hülye gyerekre. Keress jobbat magadnak, hisz egy gyönyörű fiatal nő vagy. - minden kimondott szavával közelebb és közelebb férkőzött hozzám. Az agyam üvöltötte, hogy forduljak el, hogy rohanjak, míg nem késő.

- Gondolkozz el azon, amit mondtam.

- Eressz el, ki akarsz velem kezdeni? - fakadtam ki magamból.

- Jó vicc drágám, ha akarnám, már rég megtettem volna. - szavai után a kezem azonnal lendült és célba talált. Azonnal jelentkezett a hatás, Federic arcán egy jókora piros folt keletkezett a pofon miatt. Megérintette a fájdalmas területet, majd lángoló szemekkel végigmért.

- Most menj el innen, mielőtt olyat teszek, amit az előbb felhoztál. Pechedre a fájdalom beindít engem. - nem hittem a fülemnek, a szavai élénken éltek a fejemben, miközben a folyosón rohantam végig, otthagyva őt egyedül abban az átkozott szobában. 

Ennyire gyorsan sem rohantam még el egy helyről sem, mint most. Lefolyó könnyekkel rohantam végig a forgalmas utcán, miközben végig éreztem magamon az emberek vizslató tekintetét. Utáltam, ha bámultak, ami nem volt egyszerű, hisz mindig követtek Harry miatt. Most sem telt el túl sok idő, mire a vakuk felvillantak körülöttem. Imádtam, hogy holnapra címlap story leszek, sikeresen. Már látom is a főcímet. Harry Styles kidobta újdonsült barátnőjét? Arról nem is beszélve, hogy mit fog gondolni Harry, ha meglátja ezeket a képeket. Kérdezgetni fog, hogy miért sírtam, hogy mi történt, ami ezt váltotta ki belőlem. Mondjam meg neki az igazat, hogy a főnököm arra játszik, hogy szakítsunk és így képekhez jusson, amiken ő szerepel? Persze, hogy nem. Érdekes mód fel sem fogtam merre tartok, mire magamhoz tértem Zora lakása előtt álltam és a kezem a csengőre ragadt.

- Megyek. - hallottam meg Zora ordítását, majd pár pillanat alatt előttem állt egy szál köntösben.

- Szia Aria. - köszönt mosolyogva, de mikor jobban végig nézett rajtam elhalt a mosolya. - Mi történt?

- Federic történt. - nyögtem fel, míg elsétáltam mellette.

- Megint?

- Nem kiborító, hogy már ezt kell kérdezned? - vágtam le magam a kanapéra, majd felhúztam a lábam és az egyik párnát az ölembe véve, kezdet gyűrni a sarkát idegességemben.

- Úgy látom kell egy kis boldogság hormon. - jegyezte meg mellékesen, majd eltűnt a konyha irányába. Egy hatalmas doboz fagyival tért vissza, amiből kilógott két jókora kanál, ami csak ránk várt. Mellém ült és közénk helyezte a jeges édességet. Azonnal kanalazni kezdtem belőle, mert tényleg szükségem volt most rá, kellett egy kis elterelés, valami más, amire figyelhetek.

- Mesélj el mindent.

- Úgy kezdődött, hogy az a pöcs felhívott a kávézóban a műszakom közepén, hogy menjek be azonnal, mert szüksége van rám. Elmondtam neki érthetően, hogy nem tudok menni, mert nem telt le a munkaidőm, nem hatotta meg, sőt megfenyegetett, hogy kirúg, ha nem jelenek meg. Így elmentem és hálát adtam Anna jó szívének, aki elengedett a legnagyobb csúcsban. Persze semmi vészhelyzet nem volt bent, csak Federic szórakozott velem. Megint Harryről kérdezgetett, majd az orrom alá dugott egy képet, amin Harry csókolózik valami csajjal, erre kiborultam és ott hagytam őt. Természetesen utánam jött és berángatott valami raktárba vagy hova és össze-vissza hablatyolt nekem arról, hogy Harry nem hozzám való és hagyjam el. De ez is arra ment ki, hogy adjam ki Harryt, hogy készítsek róla lesi fotókat. Aztán pofán vágytam mikor közeledni akart felém, utána meg konkrétan beközölte, hogy szereti, ha ütik, mert beindul tőle. Na ezek után rohantam el, mint egy fél hülye. - csoda volt, hogy nem fulladtam meg, mert egy szuszra még nem hadartam el semmit ilyen rövid időn belül.

- Oké, kicsit kiakadtam. Milyen kép volt egyébként?

- Ez. - húztam elő a képet a táskámból, amit akkor tettem el, mikor Federic utánam jött és a kezembe nyomta azt.

- Te Harrynek nem hosszabb a haja most? - nézte meg jobban a képet Zora.

- Add ide. - kikaptam a kezéből a képet, hogy jobban megnézhessem az apró részleteket is. - Valóban rövidebb a haja.

- Szerintem ez egy régebbi kép róla és Federic, csak szórakozik veled, hogy elérje, amit akar.

- Nem tudom, hogy mit higgyek, de remélem, hogy neked lesz igazad. - jegyeztem meg, de az arca elég érdekes érzelmet vett fel.

- Miben? Hogy Harry nem csalt meg téged vagy abban, hogy Federic szórakozik veled? - kuncogott a válasz kettős jelentésén.

- Természetesen az első.

- Abban egy percig sem kételkednék. Harry nem csinál semmit a turné alatt. Beszéltem Niallel és azt mondta, hogy ki sem dugja a szobájából az orrát, csak ha valami eseményre mennek, ahol kötelező a megjelenés. - Zora szavai megnyugtató hatással voltak rám.

- Oké, nem kell fényezni őt.

- Nem fényezek senkit, csak azt meséltem el, amit Niall mondott. - vágott a mondandója közben ártatlan képet.

- Értem én.

***

Este ismét egy bögre teával ücsörögtem a teraszon és a képet nézegettem a kezemben. Tudtam, hogy nem mostani, de attól még rohadtul zavaró volt Harryt egy másik nővel látni. Határozottan féltékeny voltam és nagyon nem akartam ilyesmit érezni. Megbíztam Harryben, de magamban nem. Nem hittem el, hogy kellhetek neki, hogy ő valóban lát bennem valamit, amit a többiek nem. A régi lekicsinyítő gondolataim vissza tértek és nem hittem a kapcsolatunkban. Ismét attól kezdtem félni, hogy elhagy, hogy talál valaki mást magának, aki jobb nálam, aki mellett boldogabb lesz, mint mellettem valaha is volt. Az önértékelési problémámat a mobilom hangja szakította ketté. Az öröm azonnal elárasztott, amikor megláttam Harry nevét villogni a fényben úszó kijelzőn.

- Szia. - köszöntem bele a vonalba.

- Szia baby. Annyira jó hallani a hangodat. - egyetlen szavától úrrá lett rajtam a hiánya és alig bírtam kivárni, míg újra láthatom.

- A tiédet is. Hiányzol Harry. - ejtettem ki a szavakat némi félelemmel.

- Te is nekem, nagyon. Alig várom, hogy végre visszamehessek hozzád és a magamévá tegyelek. - perverz megjegyzései, csak előkerültek.

- Valóban?

- El sem tudod képzelni, hogy miket tennék veled ebben a pillanatban. - suttogta a szavakat, amitől így telefonon keresztül is végig futott a gerincemen a hideg jóleső érzése.

- Inkább hagyd abba, mert nem fogok tudni aludni. - kuncogtam fel.

- Miért te tudsz aludni nélkülem? - érdekes volt a hangszíne, nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy valóban komolyak voltak szavai.

- Túlzás, hogy jól alszom az biztos. De hallottam rólad valami furcsát. - kíváncsi voltam, hogy Niall mennyit tett rá az elhangzottakra.

- Már megint?

- Nem kell megijedni Harry. Zora mesélte ma délután, hogy Niall szerint nem mozdulsz ki a hotel szobádból, csak ha nagyon muszáj. Ez igaz? - tettem fel neki a kérdést.

- Lényegében az. Nincs kedvem semmihez és azt sem akarom, hogy esetleg lefotózzanak valami félreérthető pozícióban és azt hidd rólam, hogy nem vagyok hozzád hűséges. - le voltam döbbenve az őszinteségétől.

- Jaj Harry ne higgy ilyesmit. Bízom benned és előbb úgyis veled beszélnék, ha lenne valami, minthogy rögtön leszűrjem a rossz következtetést. - megakartam nyugtatni őt.

- Tudom, de akkor sem lesz több kedvem kimozdulni. Annyira hiányzol, csak túl akarok esni a nélküled töltött időszakon. - sóhajtott fel.

- Harry kérdezhetek valamit?

- Persze édes, kérdezz csak. - szinte láttam magam előtt, ahogy neki dől az ágytámlának.

- Levágattad a hajadat?

- Mi? - kérdezett vissza. - Nem, miért?

- Mert ma láttam egy képet, amin egy csajjal csókolózol. Valaki úgy adta be nekem, hogy ez a minap készült, de látszik rajta, hogy régi.

- Milyen kép és kivel vagyok rajta vagy mi van? - emelte fel a hangját.

- Várjál átküldöm. - küldtem el neki a képet mms-ben.

- Úr isten. - nyögött fel. - Ez nagyon régi kép. Még a karrierünk kezdetén volt, ha jól emlékszem, akkor Emily volt a neve a csajnak, de nem fogadnék rá.

- Harry.

- Mi van? Oké, nem vagyok büszke azokra az időkre, de fiatal voltam és bolond és szerettem a nőket. - védekezett.

- Miért most már nem szereted őket?

- De, csak már egyetlen egyet szeretek, de azt mindennél jobban. Téged.

- Én is szeretlek Harry, de most már menj aludni. - annyira jól estek a szavai.

- Értettem anyu.

- Jó éjt.

- Jó élt szerelmem.

Egy ideig még ültem és a gondolataimba voltam burkolózva. Harryn járt az eszem és azon, hogy mennyire hiányzik és fogalmam sem volt, hogy mikor és hogyan szerettem bele ennyire. Elképesztő hatással van rám. Sosem éreztem még ehhez hasonlót, a hiánya olyan, mintha nem kapnék levegőt, mintha a szívem minden egyes mellé ütésnél érte sírna. Nyögve keltem fel a teraszon lévő asztaltól, amikor hallottam, hogy valaki eszeveszett mód csenget. Elkiabáltam magam, hogy nyitom, de mire oda értem és az ajtó kitárult, rájöttem, hogy az életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy most kinyitottam előtte az egyetlen utat, amivel hozzám férkőzhet.

- Mit keresel itt James?

34. fejezet - Nélküle!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!
Ne felejtsetek el pipálni és feliratkozni sem, ha tetszik a történet!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Két hete nélküle. Annyira furcsa, hogy nincs velem. Sosem hittem volna, hogy ilyen rövid időn belül ennyire hozzám nő, hogy ennyire szerelmes leszek, hogy a hiánya szinte mindent felemészt. Csak egy dolog vonja el most a figyelmemet Harryről és az a gyakorlatom a két helyen. Szerencsémre nagyon jó figyelem elterelőnek bizonyult, amikor a fotózásra koncentrálok. Bár nem kéne meglepődnöm, hisz mindig is, így voltam vele, ha valami bajom volt ebbe menekültem. A képbe, ami megragad és leláncol, hogy csak arra vágyjak, hogy minél több szemszögből megörökíthessem az adott szépséget. Kifejezni valamit egy mozdulattal, egy kattintással. Létrehozni egy olyan dolgot, ami nélkülem soha nem jöhetett volna létre, nem tűnt volna fel senkinek. A képeim pont ezért voltak különlegesek, mivel mindig azon oldalát kaptam el egy szituációnak, ami nem volt megszokott, nem mondta volna senki, hogy ez egy képen jól mutat, hogy értéket hordoz, de minden alkalommal rácáfoltam. Segítség volt ez nekem a nehéz napokban, ahogy az elmúlt két hétben és a rákövetkezőben is. Mindig azt vallottam, hogy ez az életem, de ez mára némiképp megváltozott, de nem teljesen, csak beférkőzött valaki mellé. Harry.

- Héj. - kiáltottam fel, amikor Zora hozzám vágta a kanapé egyik súlyos párnáját.

- Te nem figyelsz rám, mikor jár a pofám. - nevetett fel az előbbi reakciómon.

- Oké, bocsánat. Figyelek. - koncentráltam valóban arra, amit közölni szeretne velem.

- Ezt nézd mit küldött tegnap Niall. - mutatta felém a mobilját, amin egy fénykép volt megnyitva, ahol Ő és Harry épp úgy tesznek, mintha megakarnák egymást csókolni.

- Na szép mondhatom, hogy az első adandó alkalommal találtak valakit. - játszottam sértődöttet.

- Ezt is írta hozzá, hogy megcsalnak minket egymással.

- Komolyan nem normálisak, lehet az egy hónap után buzin térnek vissza. - fogtam a hasamat a röhögéstől és a képtől, ami a szemem elé tárult a fantáziámnak köszönhetően.

- Elég gyanús nekem ez a feltevés. - nevet velem együtt Zora.

- Egyébként beszéltél is vele?

- Persze, minden nap felhív és legtöbbször az a legfontosabb neki, hogy elújságolja, hogy mit evett az nap. - Zora alig bírta ki újabb röhögő görcs nélkül.

- Valahogy nem lepődöm meg ezen.

- Én sem, jobban szereti a kaját, mint engem.

- Na az tuti.

Még egy darabig beszélgettünk Zorával, majd elment, mert valami buliba ment vagy hova. Engem is próbált rábeszélni, hogy menjek vele, de semmi kedvem nem volt hozzá. Amúgy is van feladatom mára az egyik gyakorlati helyemre, a jobbikhoz, ahol nem Federiccel dolgozom. Esti tájat kell fotóznom egy naptár anyagához. Rögtön tudtam, ahogy megmondták, hogy a teraszomról fogom fényképezni a várost. Egy bögre teával a kezemben sétáltam fel és ültem le a kis asztalomhoz. A város szokásos fényeiben pompázott és a szokásos hangok is meg voltak. A forgalom, az éjszakai emberek és üzletek hangjai mind betöltötték az éjszakát. Lassan kortyolgattam a teámat, míg azon gondolkodtam, hogy a város melyik arcát akarom megmutatni a képekkel. A forgalmasat, a ragyogót, vagy a nyugodt, meghittet? Vagy mind a kettőt egyszerre. De, mint minden alkalommal most is a gép tette a dolgát helyettem. Egyszerűen, csak felemeltem és a képek özönleni kezdtek. Lekaptam, amint a nap épp a megy mögé kúszik, hogy végleg eltűnjön és a föld másik felém vonjon be mindent fényével és melegével. Aztán a majdnem össze koccanó kocsik keltették fel a figyelmemet és pont jó szögből sikerült lekapnom. Egyre több mindenre figyeltem fel, ahogy az idő telt, úgy szaporodtak a képeim is az imádott városomról, Los Angeles-ről. Az utolsó képsorozat a város tündöklő neon-nyait foglalta magába. Mindent elárasztott a sok fénypont és gyönyörű csillogásba vonta azt. Amint magam mellé tettem a gépet a telefonom csörögni kezdett.

- Jó estét baby. - hallottam meg Harry álmos hangját.

- Szia. Nem kéne aludnod? - kérdeztem meg, hisz tudtam, hogy ott sokkal előrébb járnak, bőven az éjszaka közepén, míg itt alig ment le a nap.

- De, nagy az esély rá, hogy már aludnom kellene, de nem tudtam úgy elaludni, hogy ne halljam a hangodat. - szavai annyira jól estek a szívemnek.

- A te hangodat is jó hallani.

- Nagyon hiányzol már, lassan a hangod sem elég, már nem is emlékszem a gyönyörű arcodra. - játszotta meg a szomorú hangot.

- Akkor honnan tudod, hogy gyönyörű? - kérdeztem vissza játékos hangnemet megütve.

- Oké, lebuktam, de tényleg rettenetesen hiányollak már magam mellől. - imádtam, amikor ennyire őszintén tudott velem beszélni.

- Te is nagyon hiányzol, de láttam, hogy van más a turnén, aki szórakoztat téved.

- Micsoda? Kit láttál? - szinte láttam magam előtt, ahogy dühösen felül az ágyban.

- Zora mutatott ma egy képet, amin egy szőkével nagyon közel kerültetek egymáshoz. - válaszoltam és előre sajnáltam szegényt, amiért játszok vele.

- Mi van? Figyelj, nem voltam senkivel, komolyan. - olyan gyorsan beszélt, hogy alig tudtam felfogni mit mond. - Hol láttátok azt a képet.

- A mobilján, Niall küldte át, amint csókot adtok egymásnak. - könyörültem meg rajta.

- Aria. - emelte fel a hangját. - Miért szórakozol velem, a szívbaj kerülgetett.

- Ne haragudj, de jó volt hallani, hogy aggódsz mit szólók.

- Aha. De Niallt megölöm, amiért elküldte nektek azt a képet, megígértettem vele, hogy kitörli.

- Ezek szerint nem tette.

- Nem, de reggel első dolgom lesz kitekerni a nyakát. - nyögött fel.

- Azért, ha lehet hagyd életben.

- Meglátom mit tehetek az ügy érdekében. - ásított bele a vonalba.

- Édes szerintem tegyük le, mert mindjárt elalszol. - ellenkezve is, de ugyan muszáj voltam letenni.

- Rendben. Holnap hívlak. Jó éjt baby. Szeretlek.

- Neked is. Én is szeretlek Harry. - köszöntünk el, majd valóban bontottam a vonalat.

Egy darabig még néztem a mozdulatlanná dermedő éjszakai várost, majd amikor az ásításaim abba hagyhatatlanná váltak, besétáltam a szobámba és egy gyors zuhany után álomba merültem. Álmaimban a smaragd szemek néztek vissza rám, csillogva millió meg egy ígéretet számomra.

***

Már bőszen a reggeli csúcsban forgunk Annával, aki egy nagy tálca kávét próbál meg, úgy eljuttatni az egyik asztalhoz, hogy közben a többi vendég fejére nem önti rá a tálca tartalmát, ami elég nehéz feladatnak bizonyult innen nézve. A napi reggeli csúcsidő különösen forgalmas volt, bár a megszokottnál mindig többen voltak, ami Harryéknek tudható be, ugyanis híre ment, hogy a One Direction tagjai előnyben részesítik ezt a kávézót, így a sok rajongó képes egész nap itt dekkolni, hátha valamelyik srác feltűnik és láthatják a kedvencüket. Az sem nagyon érdekli őket, hogy egy hónapig nem tartózkodnak most LA-ben. De nem panaszkodom, legalább fellendült az üzlet. Kell ennél jobb reklám? Bizonyára nem.

- Anna, itt egy újabb adag a négyesnek. - tettem hat kávét Anna tálcájára, aki épp, hogy csak visszatért.

- Megfogok őrülni a forgalomtól. Fel kéne vennünk még valakit. - nyögött egyet, ahogy a karjára emelte a nem épp könnyű tálcát.

- Jó ötlet.

- Majd keresd meg a raktárban a táblát és kérlek tedd ki az egyik ablakba. - utasított.

- Megkeresem. - mutattam neki az asztalt, ahol a türelmetlen vevők ültek.

- Megyek-megyek. - sétált el az orra alatt morogva valamit.

A reggeli sürgés-forgás hamar lement és szusszantunk egy kicsit Annával az ebédig, ami hasonló szokott lenni, hanem rosszabb. A raktárba sétáltam és a táblát kerestem, amikor a mobilom a zsebemben csörögni kezdett. Gyorsan előhalásztam és ránéztek ki keres. Federic, csodás.

- Igen?

- Szia Aria. Be kéne jönnöd hamarabb. - hallottam meg az arrogáns pöcs hangját.

- Miért?

- Kellene a segítséged, eléggé el vagyok úszva valamivel. - rohadt jól hazudik, a végén még el is hiszem.

- Most nem tudok, még bőven tart a műszakom a kávézóban. - akartam volna rövidre zárni ezt a beszélgetést, de természetesen nem hagyta.

- Engem meg ez kurvára hidegen hagy, azt mondtam, hogy kellesz, akkor meg fogd magad és gyere. - csattant fel, amin eléggé meglepődtem.

- Hogy mondtad?

- Hallottad, gyere vagy kirúglak. - nem hittem el a szavaim.

- Ha elmegyek, innen rúgnak ki. - jegyeztem meg mellékesen.

- Leszarom, itt vagy fél óra múlva vagy repülsz. - szögezte le, majd rám nyomta a telefont.

- Pöcs.

Persze fél óra múlva, ennek a féregnek az irodájában ülök és nem értem, hogy mi a faszért kellett nekem ezért, ide jönnöm. Mi közöm nekem ehhez?

- Most komolyan, ezért hívtál ide?

- Ezért. Mit tudsz róla? - már a kérdést sem értettem.

- Mit tudnék?

- Ne játszd a hülyét, a te pasid és Ő van a képeken, csak tudsz valamit.

- Semmit.

- És ez vissza hozza az emlékeidet? - mutat egy másik képet, ami igencsak kompromitáló.

- Mi ez?

- A valóság drágám.

33. fejezet - Mérföldekre tőled!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Köszönöm a sok megtekintést és a két új feliratkozót! :)

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

- Hazza. - rontott be Louis a stúdió ajtaján, akárcsak egy megszállott és Harryre vetette magát. Én csak meredten néztem őket, míg pillanatok alatt elfeledték a jelenlétem. Látszott rajtuk, hogy mennyire jó barátok. Louis lassan felém fordította a fejét és rám mosolygott szélesen vigyorogva.

- Aria. - kiáltott fel és azonnal ott hagyta Harryt és ölelésbe vont, míg szorított magához. Hallottam, hogy közben az ajtó ismételten kinyílt, majd hosszabb idő után bezárult. A hangok betöltötték az egész helységet, hangoztatva, hogy a banda többi tagja is megjelent.

- Lou én is örülök neked.

- Louis engedd el szegényt, mindjárt megfullad. - jött oda hozzánk Liam.

- Hagyjál már, csak régen láttam. - fintorodott el.

- Aria. - ejtette ki a nevemet Zayn és Niall egyszerre.

- Sziasztok.

- Akkor most már minden rendben közöttetek? - szinte egyszerre szólaltak meg.

- Igen. - válaszolt helyettem Harry, mosolya a legnagyobb volt, ami csak lehetett.

- Nem hiszünk ám neked. - lökte meg Louis. - Egyébként összepakoltál már?

Láttam Harry rosszalló pillantását, míg feltűnően kerülte a tekintetemet.

- Összepakolni?

Harry nem válaszolt nekem, csak Louis nézte és, ha szemmel embert lehetett volna ölni, akkor minden bizonnyal Lou mostanra holtan terült volna el a padlón. Egymást fixírozták, míg az én kérdésemet meg sem hallották, nem fordítottak rá kellő figyelmet. Harry előre lépett, mire azt hittem megfogja ütni Louist, de helyette, csak az ajtó felé kezdett tolni mindenkit és hamarosan, csak ketten maradtunk a stúdióban. A levegő pillanatok alatt megtelt feszültséggel és fullasztó kezdett lenni. Harry folyamatosan fel-le járkált, míg a hajába túr számtalanszor. Idegessége nyilvánvaló volt. Nem tudtam mit tenni, csak figyeltem őt és vártam, hogy végre össze szedje magát és beavasson abba, amit sikeresen eltitkolt előlem.

- Komolyan nem akartam eltitkolni előled. - szólalt meg nagyon sokára, de továbbra sem nézett rám.

- Akkor miért nem mondtad el? - kérdeztem vissza, várva, hogy végre rám fordítsa figyelmét.

- Fogalmam sincsen, elfelejtettem. Annyi volt a zűr közöttünk, hogy csak azzal foglalkoztam, azzal nem, hogy elment közben az idő és tovább kell mennünk a turné következő állomásra.

- Ilyet, hogy tudsz elfelejteni Harry? - tettem fel egy újabb kérdést, míg a válasza cseppet sem volt kielégítő.

- Baby kérlek ne haragudj rám. - közeledik felém és leül mellém a kanapéra.

- Nem haragszom rád Harry, csak szar bele gondolni, hogy elmész, főleg, hogy ilyen későn szóltál. - néztem zöld szemeibe, amik csillogtak a szomorúságtól.

- Tudom, hogy hülye voltam. Ha Louis most nem szól, eszembe sem jut, hogy már mennem kell. - temette kezébe az arcát.

- És meddig leszel távol? - kérdeztem rá arra a dologra, amitől a legjobban féltem. Utáltam a távolságot és sosem hittem a táv kapcsolatokban, így érthető, hogy halálosan rettegek, hogy az idő elválaszt minket, amit külön töltünk.

- Körülbelül egy hónapot. - gondolkozik el.

- Egy hónapot?

- Tudom, hogy sok, de ígérem, ha csak egy napra is eltudok szabadulni, akkor jövök hozzád. - fogja kezei közé az enyéimet, amik szabályosan remegnek az idegességtől.

- Hova mentek most? - kíváncsi voltam mi a turné következő állomása.

- Ausztráliába. - ejtette ki lassan, vontatottan azt az egy szót, ami görcsbe rántotta a gyomromat. Ausztrália?

- Az nagyon messze van. - gondolkodtam hangosan, mag egyetértően bólogatott mellettem.

- Tudom, de kibírjuk. - mosolygott rám.

- Ki?!

- Ezt most kérdezted vagy mondtad? - kérdezett vissza aggódva.

- Mondtam, muszáj lesz kibírni, hisz szeretlek és nem akarlak elveszíteni Harry. - néztem mélyen a szemébe és tudtam, hogy érzi a szavaim súlyát, hogy teljesen komolyan beszélek.

- Hasonlóképp Aria, szeretlek és mindent megfogok tenni, annak érdekében, hogy magam mellett tudjalak. Komolyan, ahogy van fél szabad percem, jövök vissza hozzád és a szünetekben is LA-ben leszek miattad. - húzott magához közelebb.

- Tudod, tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, de reménykedtem benne, hogy később vagy, hogy könnyebb lesz elengednem téged.

- Tudom.

- De nem lenne könnyebb sosem.

A beszélgetésünket a telefonom csengése zavarta meg, gyorsan elő kotortam a táskámból és láttam, hogy Anna keres.

- Szia. - szóltam bele.

- Szia. Hol vagy, mindjárt kezdődik a műszakod. - eléggé idegesnek hangzott.

- Basszus, mindjárt indulok. Pár perc és ott is vagyok. - mentegetőztem.

- Remélem is, mert nagyon sokan vannak.

- Sietek. - álltam fel és lenyomtam a telefont, míg Harry döbbenten nézett engem.

- Elkések. - válaszoltam és kifelé siettem a szobából.

- Elviszlek. - szinte futó lépésben jött utánam.

***

A kávézóban tényleg hatalmas volt a tömeg, amikor Harryvel beléptünk az ajtaján. Anna sürgő alakja fogadott. Soha ezelőtt nem láttam még ennyi embert a kávézóban. Harry visszarántott, amikor az egyik vendég, majdnem fellökött, ahogy próbálta magát átverekedni a tömegen a mosdó irányába. Gyorsan a pult mögé verekedtem magam és felkaptam a kötényemet, hogy segíthessek Annának a rendelésekkel. Azonnal egy köteg cetlit nyomott a kezembe és neki is kezdtem elkészíteni az italokat és a többi dolgot, amik le voltak jegyezve. Harry mellettem állt és hamar feltalálta magát, amikor az egyik cetlin lévő süteményt egy tálcára tette és kivitte a négyes asztalhoz. Szokatlan volt Őt, így látni, de mégis megnyugtató és kellemes, hogy itt maradt, hogy körül vesz a jelenléte.

- Mit vihetek még ki? - tért vissza kicsivel később és a tálcát az oldalánál pihentette.

- Ugye tudod, hogy nem kell segítened? - kérdeztem meg.

- Tudom, de szeretnék. - küldött felém egy szokásos mosolyt, aminek nem lehet ellenállni.

- Oké, ha annyira akarod, akkor vidd ki ezeket a csészéket a hatosnak. - toltam felé négy csészét a pulton.

- Már viszem is. - rakosgatta a tálcára őket, majd profi módjára elsétált az asztalhoz.

- Befogtad? - lépett be mellém Anna a pulthoz.

- Nem én, ő akart segíteni. - emeltem fel védekezésképpen a kezem.

- Tartsd meg, kincs az ilyen. - bökött oldalba, mire megugrottam.

- Miről beszélgettek? - jött az emlegetett hangja a pult túloldaláról.

- Arról, hogy Anna szerint kincs vagy.  

- Az vagyok, nem tagadom. - küldött felém egy mosolyt.

- Ahogy nézem kellőképpen szerény is. - vetette közbe Anna.

- Igen, az.

Sajnos a nap lassan véget ért, amit egyáltalán nem akartam, hisz Harry másnap reggel itt hagy engem egy egész hónapra és kérdéses, hogy egyáltalán látni fogom-e őt közben. Akaratom ellenére is, olyan képek tömkelege játszott a szemeim előtt, amikben Harry más lányok társaságát élvezi a különböző városokban és abban az őrületben, ami körül veszi őt és a bandát.

- Jól vagy? - törte meg a csenget mély, rekedt hangja.

- Igen. - hazudtam, hiszen egyáltalán nem voltam jól. Nem akartam, hogy elmenjen.

- Ugye tudod, hogy hazudsz? - fektette hatalmas tenyerét a combomra.

- Ennyire észre vehető? - kérdeztem vissza.

- Ismerlek, így nekem feltűnik. - vet felém egy perverz mosolyt, majd vissza vezeti tekintetét az útra.

- Inkább az útra koncentrálj ne rám. - cukkolom, amikor folyton rám tekinget.

- Miről beszélsz? Most teljes egészében az útra figyelek, a rád való koncentrálásom otthon veszi kezdetét. - piszkos szavai hatottak rám, meg sem tudtam mukkanni, csak felnevetett a reakciómat látva, majd vezetett tovább.

- Harry?

- Igen?

- Most komolyan, menni fog ez? - féltem feltenni a kérdést, de muszáj voltam.

- Micsoda? - kapta hirtelen a fejét az irányomba.

- A táv kapcsolat?

- Szerelmem kérlek, csak bízz bennem egy kicsit. - észre sem vettem, hogy idő közben megálltunk a lakásom előtt.

- Én bízom benned Harry, de mi lesz, ha nem leszek ott, mi lesz, ha megismersz valaki jobbat?

- Jobbat? Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Nálad jobbat keresve sem találnék. - fordult felém, egész figyelmét rám fordítva.

- De teljesen komolyan gondolom.

- Figyelj, tudom, hogy miért mondod ezt. A múltam miatt igaz? - csak bólintottam. - Nem foglak megcsalni és elhagyni sem. Szerinted, ha nem szeretnélek, akkor könyörögtem volna napokig, hogy megbocsájts nekem?

- Nem.

- Pontosan, úgy, hogy verd ki ezeket a hülye gondolatokat, abból a csinos kis fejedből. - hajolt hozzám közelebb és szenvedélyesen megcsókolt.

- Mikor indul a géped? - kérdeztem rá.

- 8-kor, úgy, hogy van még időm. - kacsintott rám.

- Feljössz?

- Minden vágyam veled lenni szerelmem.

32. fejezet - Hivatalos!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Talán mostanra ténylegesen kijelenthetem, hogy Aria és köztem minden a régi kerékvágásban halad és folyik tovább a maga medrében. Napok teltek el azóta az éjszaka óta, ahol kibékültünk és szerelmet vallottunk őszintén a másiknak. Sajnos a kisebb súrlódások megmaradtak közöttünk. Még most is tojás héjon lépkedem körülötte és minden megnyilvánulásomra, szavamra oda figyeltem. Egy valamit azonban megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem okozok neki fájdalmat.

A parkba tartottunk, amikor a rajongók megszokott tömege körül vett bennünket, az utca kellős közepén. Ahogy jobban körül néztem feltűnt néhány fotós is, akik azonnal kattintgatni kezdték a képeket kettőnkről. A merészebb rajongók egészen közel jöttek és kérdések áradatát zúdították ránk.

- Harry ő az a lány, akiről az interjún beszéltél? - tette fel a kérdést egy szőke hajú lány. Aria azonnal felém fordította a tekintetét és tudtam, hogy némán engem kérdez, hogy akkor most mi legyen?

- Igen, ő a barátnőm Aria. - szorítottam meg a kezét biztatásul.

- Aria tedd boldoggá Harryt. - jött egy másik lány hangja mellőlem. 

- Azon vagyok. - mosolyodott el, miközben a lányra nézett.

- Szép pár vagytok, sok sikert Hazz, szeretlek. - lépett közelebb a szőke lány, majd várt. Tudtam, hogy ölelést szeretne.

- Köszönjük. - válaszoltam, majd megöleltem őt.

- Várjatok. Nekem lenne pár kérdésem. - szólalt meg az egyik fotós.

- Nem adok interjút, beszéljen a menedzseremmel. - emeltem fel a kezem.

- Csak egy kérdésre válaszoljatok. Hivatalos a kapcsolatotok? - tartott fel minket sikeresen.

Ariára néztem, aki megszorította a kezem, jelezve, felőle rendben van a dolog.

- Igen, hivatalos. - mondtam, majd egyszerűen ott hagytuk a felgyülemlett tömeget.

Idegesen voltam, amikor tovább indultunk. Nem akartam ennek kitenni Ariát, de az első alkalommal, ahogy a lábunk elhagyta a lakása küszöbét megtörtént, ahogy sejtettem kezdettől fogva. Nem mutatta ki az érzéseit az előbbi közjátékkal kapcsolatban, csak csendben sétált mellettem, míg a kezemet fogta. Nagyon szerettem volna, ha tényleg nem érdekli ez az egész, de tisztában voltam vele, hogy az érzései elrejtésében nagyon jó, tökéletes álarcot képes felvenni és te ebből semmit sem veszel észre. Viszont azt is tudtam, hogy a felejtés, az eltemetés minden, csak nem megoldás. Előbb-utóbb kitör belőled minden feszültség és azt sem te, sem pedig a környezet nem fogja díjazni vagy épp értékelni. Jobb kibeszélni a dolgokat, tapasztalatból beszélek, hiszen az én hallgatásom juttatott minket oda, ahol alig egy hete tartottunk, a szenvedésbe, az egyedüllétbe.

- Harry? - integetett az arcom előtt egyik kezével.

- Igen? - fordítottam felé a tekintetem.

- Itt vagy? Egy ideje beszélek hozzád, de nem válaszolsz. - mosolyodott el, mire minden aggodalmam korábbról semmivé foszlott.

- Persze, ne haragudj. Mit mondtál? - kérdeztem vissza.

- Hogy mindjárt a parkba érünk és gondoltam fagyizhatnánk, ha akarod. - indult tovább most, hogy már rá fokuszáltam.

- Remek ötlet baby. - húztam meg a kezét, így a rántás következtében megfordult és pont a mellkasomnak ütközött.

- Így sosem érünk oda. - nevetett fel.

- Van időnk. - hajoltam közelebb egészen addig, míg ajkaim egybe nem olvadtak az övével.

- Tudod, hogy délután dolgoznom kell. - tolta el magát a keze segítségével, ami a felsőtestemen pihent.

- Nekem is, de minden időt használjunk ki együtt.

- Tudod, ha tehetném egész nap veled lennék. - nyomott egy gyors puszit a számra, majd a kezemnél fogva ismét húzni kezdett előre.

- Egyértelmű.

A park szokásos látványa lassan kirajzolódott előttünk és beléptünk a kapuján, hogy a korábban megbeszélt fagyit ténylegesen is magunkhoz vehessük. Aria egy citrom fagyival a kezében sétált előttem, míg én csak egy csokit kértem magamnak. Leültünk az egyik padra és beszélgettünk szokás szerint. Aria alig néhány perc után elő kapta a fényképezőgépét a táskájából és képeket kezdett készíteni. Először csak a madarakat, a környezetet fotózta, majd rátért az emberekre. Feltűnő volt számomra, hogy mennyire élvezi, egyszerűen ragyogott az arca minden egyes kép elkattintása közben. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy szembe fordul velem és rólam lő képeket. Sokszor csinálta ezt, de most valahogy nem akartam, hogy én legyen a fotók alanya.

- Hagyd abba. - emeltem fel a kezemet az arcom elé, ezzel megakadályozva cselekedetét.

- Ne már, engedd, hogy fotózzalak Harry. - csalódottan hagyták el a szavak a száját.

- Inkább velem foglalkozz, ne a gépeddel. - nyúltam ki érte, de Ő gyorsabb volt, így elhúzta előlem.

- Veled foglalkozom, hisz téged fotózlak. - gúnyolódott.

- Ha nem hagyod abba nagyon nagy bajban leszel. - álltam fel és megindultam felé.

- Most nagyon megijedtem. - nyújtotta ki a nyelvét rám, amitől nagyon kislányosnak nézett ki.

- Oké, add ide. - indultam meg felé, de Ő elfutott előlem, én meg utána vetettem magam. 

Szerintem az egész park komplett hülyének nézett minket, hisz húszon éves fejjel itt fogócskáztunk, akár a gyerekek. Sokáig azonban nem tartott, mert jóval gyorsabb voltam nála, így pár méter után elkaptam. A hirtelen sebesség vesztés miatt mind a ketten elestünk, én konkrétan Arián fetrengve kötöttem ki. Ahogy egymásra néztünk mind a kettőnkből kitört a nevetés.

- Gyere. - nyújtottam felé a kezem, ahogy felálltam.

- Bolond vagy. - nevetett még mindig.

- Én? - húztam fel a szemöldököm, hisz nem én kezdtem ezt az egészet.

- Hát nem is én.

- Pedig nekem nagyon úgy rémlik, hogy aki ezt elkezdte az te voltál baby. - húztam magamhoz közelebb és a dereka köré kulcsoltam a kezemet.

- Rossz a memóriád szupersztár. - csókolt meg, majd egyszerűen kiszabadult a karjaimból és csábos lépteivel távolodni kezdett tőlem.

- Ne meneküljön Miss Simons. - kiabáltam utána és azonnal elindultam felé.

- Nem menekülök Mr. Styles. - kiabálta vissza sem fordulva, mire a nevem megint kíváncsi tekinteteket eredményezett, de szerencsére békén hagytak, nem rohantak le őrült módjára.

- Várj már egy kicsit. - fogtam meg a kezét.

- Mit az? - fordult meg mosolyogva.

- Ezt még a szülinapodkor akartam oda adni, de hát tudod, hogy annak mi lett a vége. - nyújtottam át a hosszú fekete bársonnyal bevont dobozt.

- Jaj, Harry nem kellett volna költekezned. - lepődött meg, majd nagy nehezen elvette tőlem a dobozt.

- Pedig de. - mosolyogtam rá.

- Köszönöm. - nézett rám, majd kinyitotta a doboz fedelét és ámulva nézett rám.

- Harry. - kissé könnybe lábadt a szeme, amikor tudatosult benne, hogy mit is rejt a doboz.

- Fordítsd meg. - szólaltam meg és tette, amit kértem tőle.

- Istenem.  - kapott a szájához örömében és a könnyek ténylegesen lefolytak arcán.

- Nézd. - húztam ki a pólóm alól a sajátomat és megmutattam neki az enyémen lévő fotó szimbólumát.

- Imádom.

- Én téged baby.

***

Már a stúdióban voltam, ahova Aria is elkísért, mivel még volt két órája a munka ideje kezdetéig. Egyébként is örültem, hogy végre itt van és meghallgat munka közben, nem tudom, hogy miért, de nagyon jól esett, hogy itt van. Büszke voltam erre az egészre, amit a fiúkkal eddig elértünk, így vele is meg akartam ezt osztani. Bent álltam a mikrofonnál és az egyik számot énekeltem, amit nem raktunk rá az albumra, de felvesszük későbbre. A megismerkedésünk pillanatában írtam egy dalt és tudtam, hogy ezt fogom énekelni, azt akartam, hogy hallja, hogy mennyit jelent nekem Ő és a kapcsolatunk. Látni akartam a reakcióját.

Ha valamit is bántam elmúlt rég

Egy tovatűnő szürke rossz emlék

Réges-régen csak jó vár

Az óra bennem újból jár

A gyűjteményből egy kicsi részletek

Hogy valakiért még egyszer elveszek

Nem kell többé hóvihar

Csak minden ami felkavar

Megint új dalt játszik ma a rádió

Mégis úgy tűnik, már ez is rólad szól

Nem kell semmi, engem egy új dal vár

Minden álmom már a vágyad útján jár

Távol tőled

Egy régi dallam száll, de úgysem hallom már

Veled új dal vár

Volt sok ígéret szép szóval

Álmatlan esték egy csepp jóval

Nem kell többé látomás

A valósághoz változást

Nem varázslat csak egy földi láz

Ha nézel érzem, hogy a hideg ráz

Nem ígértél semmi mást

Csak örökkön át szárnyalást.

Már megint …

Nem kell semmi….

Itt vagy végleg bárhogy nézlek

Nem kell félned mindent értek

Én vigyázok rád ha félsz.

Itt van minden szín a színben

Hold a fényben tűz a vízben

Ég gyere még!

Nem kell semmi….

Láttam, ahogy engem néz gyönyörű szemeivel, amik könnyben úsztak. Nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg, így a mikrofont újra a szám elé húztam és beszélni kezdtem.

- Csak, hogy tudd, mit jelentesz.