35. fejezet - Rémképek a múltból!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot! :)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Meredten bámultam a képet előttem, bármennyire is akartam nem tudtam elszakítani a tekintetem róla. A bűvkörében tartott. Ismét elérkezett az az idő, hogy nem tudtam, hogy mit is gondoljak. Az egyik felem kitartott az elképzelése mellett, a másik viszont már is dühös volt és csalódott az esetleges igazságtartalom miatt. A szívem akaratlanul is össze szorult és bármely mély lélegzetvétel sem tompított volna rajta ebben a pillanatban, ebben biztos voltam. Többször emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem tenne velem ilyet, hisz ismerem őt. Tudtam, hogy szeret, de ott van a kérdés az agyam peremén. Mi van ha még is? Hogy tagadjak megy egy dolgot, amit a saját két szememmel látok és a kézzel fogható bizonyíték most is a kezemben pihen róla.

Federic önelégülten mosolygott rám mindvégig, míg könnyek kezdték szúrni a szemeimet, ahogy megszületni készültek, beszennyezve arcomat. Tudtam, hogy minden érzelem kiütközik az arcomon, nem vagyok képes elrejteni őket. 

- Mi az Aria? - szólított meg, ez által visszaestem a mostani jelenbe.

- Nem vagyok erre kíváncsi. - pattantam fel, a képet az asztalra csapva. 

A képet, amin Harry egy szőke nő derekát karolja át és éppen megcsókolja azt. Még hallottam, hogy valamit utánam kiabál, de a lelki állapotom mostani állása nem volt épp szalonképes egy újabb veszekedés lebonyolítására. A nagyobb baj az volt, amikor súlyos lépteket hallottam magam mögött. Tudtam, hogy csak Federic lehet az. A vállamon éreztem az egyik kezét, majd a mellettem lévő ajtó kivágódott és már egy sötét szobában találtam magam vele. A falnak nyomott, amitől a fejemet egy erőteljes ütés érte, kezemmel próbáltam meg tompítani az éles fájdalmon, de mit sem segített. A sötétséget felváltotta a fény, amikor Federic a villanykapcsolóra helyezte egyik ujját. A pánik azonnal jelentkezett bennem, amikor az arca vészesen közeledett az enyémhez. Végül nem az következett, amire számítottam.

- Nem rohanhatsz el minden alkalommal, amikor valami neked nem tetsző dolog történik. - suttogta teljesen nyugodtan a fülembe, meglepő volt, hisz mozdulatai nem nyugodtságról árulkodtak.

- Mire jó ez neked? Miért kell mindig felzaklatnod, ha ide jövök? - tudni akartam rá a választ, égtem érte.

- Zaklatott vagy? - nem értettem, hogy mire fel a visszakérdezése.

- Nem egyértelmű? - húztam fel a szemöldököm. - De ne térj ki a válasz alól.

- Nem térek ki, ha annyira tudni akarod elmondom. Ez a Harry gyerek szemmel láthatólag nem hozzád való, te sokkal jobbat érdemelsz. Engedd el és állj rajta bosszút. - nem akartam elhinni a szavait.

- Nem vagyok bosszúálló típus. - vontam vállat egyszerűen.

- Akkor ideje elkezdeni. Ne pazarold az idődet egy ostoba hülye gyerekre. Keress jobbat magadnak, hisz egy gyönyörű fiatal nő vagy. - minden kimondott szavával közelebb és közelebb férkőzött hozzám. Az agyam üvöltötte, hogy forduljak el, hogy rohanjak, míg nem késő.

- Gondolkozz el azon, amit mondtam.

- Eressz el, ki akarsz velem kezdeni? - fakadtam ki magamból.

- Jó vicc drágám, ha akarnám, már rég megtettem volna. - szavai után a kezem azonnal lendült és célba talált. Azonnal jelentkezett a hatás, Federic arcán egy jókora piros folt keletkezett a pofon miatt. Megérintette a fájdalmas területet, majd lángoló szemekkel végigmért.

- Most menj el innen, mielőtt olyat teszek, amit az előbb felhoztál. Pechedre a fájdalom beindít engem. - nem hittem a fülemnek, a szavai élénken éltek a fejemben, miközben a folyosón rohantam végig, otthagyva őt egyedül abban az átkozott szobában. 

Ennyire gyorsan sem rohantam még el egy helyről sem, mint most. Lefolyó könnyekkel rohantam végig a forgalmas utcán, miközben végig éreztem magamon az emberek vizslató tekintetét. Utáltam, ha bámultak, ami nem volt egyszerű, hisz mindig követtek Harry miatt. Most sem telt el túl sok idő, mire a vakuk felvillantak körülöttem. Imádtam, hogy holnapra címlap story leszek, sikeresen. Már látom is a főcímet. Harry Styles kidobta újdonsült barátnőjét? Arról nem is beszélve, hogy mit fog gondolni Harry, ha meglátja ezeket a képeket. Kérdezgetni fog, hogy miért sírtam, hogy mi történt, ami ezt váltotta ki belőlem. Mondjam meg neki az igazat, hogy a főnököm arra játszik, hogy szakítsunk és így képekhez jusson, amiken ő szerepel? Persze, hogy nem. Érdekes mód fel sem fogtam merre tartok, mire magamhoz tértem Zora lakása előtt álltam és a kezem a csengőre ragadt.

- Megyek. - hallottam meg Zora ordítását, majd pár pillanat alatt előttem állt egy szál köntösben.

- Szia Aria. - köszönt mosolyogva, de mikor jobban végig nézett rajtam elhalt a mosolya. - Mi történt?

- Federic történt. - nyögtem fel, míg elsétáltam mellette.

- Megint?

- Nem kiborító, hogy már ezt kell kérdezned? - vágtam le magam a kanapéra, majd felhúztam a lábam és az egyik párnát az ölembe véve, kezdet gyűrni a sarkát idegességemben.

- Úgy látom kell egy kis boldogság hormon. - jegyezte meg mellékesen, majd eltűnt a konyha irányába. Egy hatalmas doboz fagyival tért vissza, amiből kilógott két jókora kanál, ami csak ránk várt. Mellém ült és közénk helyezte a jeges édességet. Azonnal kanalazni kezdtem belőle, mert tényleg szükségem volt most rá, kellett egy kis elterelés, valami más, amire figyelhetek.

- Mesélj el mindent.

- Úgy kezdődött, hogy az a pöcs felhívott a kávézóban a műszakom közepén, hogy menjek be azonnal, mert szüksége van rám. Elmondtam neki érthetően, hogy nem tudok menni, mert nem telt le a munkaidőm, nem hatotta meg, sőt megfenyegetett, hogy kirúg, ha nem jelenek meg. Így elmentem és hálát adtam Anna jó szívének, aki elengedett a legnagyobb csúcsban. Persze semmi vészhelyzet nem volt bent, csak Federic szórakozott velem. Megint Harryről kérdezgetett, majd az orrom alá dugott egy képet, amin Harry csókolózik valami csajjal, erre kiborultam és ott hagytam őt. Természetesen utánam jött és berángatott valami raktárba vagy hova és össze-vissza hablatyolt nekem arról, hogy Harry nem hozzám való és hagyjam el. De ez is arra ment ki, hogy adjam ki Harryt, hogy készítsek róla lesi fotókat. Aztán pofán vágytam mikor közeledni akart felém, utána meg konkrétan beközölte, hogy szereti, ha ütik, mert beindul tőle. Na ezek után rohantam el, mint egy fél hülye. - csoda volt, hogy nem fulladtam meg, mert egy szuszra még nem hadartam el semmit ilyen rövid időn belül.

- Oké, kicsit kiakadtam. Milyen kép volt egyébként?

- Ez. - húztam elő a képet a táskámból, amit akkor tettem el, mikor Federic utánam jött és a kezembe nyomta azt.

- Te Harrynek nem hosszabb a haja most? - nézte meg jobban a képet Zora.

- Add ide. - kikaptam a kezéből a képet, hogy jobban megnézhessem az apró részleteket is. - Valóban rövidebb a haja.

- Szerintem ez egy régebbi kép róla és Federic, csak szórakozik veled, hogy elérje, amit akar.

- Nem tudom, hogy mit higgyek, de remélem, hogy neked lesz igazad. - jegyeztem meg, de az arca elég érdekes érzelmet vett fel.

- Miben? Hogy Harry nem csalt meg téged vagy abban, hogy Federic szórakozik veled? - kuncogott a válasz kettős jelentésén.

- Természetesen az első.

- Abban egy percig sem kételkednék. Harry nem csinál semmit a turné alatt. Beszéltem Niallel és azt mondta, hogy ki sem dugja a szobájából az orrát, csak ha valami eseményre mennek, ahol kötelező a megjelenés. - Zora szavai megnyugtató hatással voltak rám.

- Oké, nem kell fényezni őt.

- Nem fényezek senkit, csak azt meséltem el, amit Niall mondott. - vágott a mondandója közben ártatlan képet.

- Értem én.

***

Este ismét egy bögre teával ücsörögtem a teraszon és a képet nézegettem a kezemben. Tudtam, hogy nem mostani, de attól még rohadtul zavaró volt Harryt egy másik nővel látni. Határozottan féltékeny voltam és nagyon nem akartam ilyesmit érezni. Megbíztam Harryben, de magamban nem. Nem hittem el, hogy kellhetek neki, hogy ő valóban lát bennem valamit, amit a többiek nem. A régi lekicsinyítő gondolataim vissza tértek és nem hittem a kapcsolatunkban. Ismét attól kezdtem félni, hogy elhagy, hogy talál valaki mást magának, aki jobb nálam, aki mellett boldogabb lesz, mint mellettem valaha is volt. Az önértékelési problémámat a mobilom hangja szakította ketté. Az öröm azonnal elárasztott, amikor megláttam Harry nevét villogni a fényben úszó kijelzőn.

- Szia. - köszöntem bele a vonalba.

- Szia baby. Annyira jó hallani a hangodat. - egyetlen szavától úrrá lett rajtam a hiánya és alig bírtam kivárni, míg újra láthatom.

- A tiédet is. Hiányzol Harry. - ejtettem ki a szavakat némi félelemmel.

- Te is nekem, nagyon. Alig várom, hogy végre visszamehessek hozzád és a magamévá tegyelek. - perverz megjegyzései, csak előkerültek.

- Valóban?

- El sem tudod képzelni, hogy miket tennék veled ebben a pillanatban. - suttogta a szavakat, amitől így telefonon keresztül is végig futott a gerincemen a hideg jóleső érzése.

- Inkább hagyd abba, mert nem fogok tudni aludni. - kuncogtam fel.

- Miért te tudsz aludni nélkülem? - érdekes volt a hangszíne, nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy valóban komolyak voltak szavai.

- Túlzás, hogy jól alszom az biztos. De hallottam rólad valami furcsát. - kíváncsi voltam, hogy Niall mennyit tett rá az elhangzottakra.

- Már megint?

- Nem kell megijedni Harry. Zora mesélte ma délután, hogy Niall szerint nem mozdulsz ki a hotel szobádból, csak ha nagyon muszáj. Ez igaz? - tettem fel neki a kérdést.

- Lényegében az. Nincs kedvem semmihez és azt sem akarom, hogy esetleg lefotózzanak valami félreérthető pozícióban és azt hidd rólam, hogy nem vagyok hozzád hűséges. - le voltam döbbenve az őszinteségétől.

- Jaj Harry ne higgy ilyesmit. Bízom benned és előbb úgyis veled beszélnék, ha lenne valami, minthogy rögtön leszűrjem a rossz következtetést. - megakartam nyugtatni őt.

- Tudom, de akkor sem lesz több kedvem kimozdulni. Annyira hiányzol, csak túl akarok esni a nélküled töltött időszakon. - sóhajtott fel.

- Harry kérdezhetek valamit?

- Persze édes, kérdezz csak. - szinte láttam magam előtt, ahogy neki dől az ágytámlának.

- Levágattad a hajadat?

- Mi? - kérdezett vissza. - Nem, miért?

- Mert ma láttam egy képet, amin egy csajjal csókolózol. Valaki úgy adta be nekem, hogy ez a minap készült, de látszik rajta, hogy régi.

- Milyen kép és kivel vagyok rajta vagy mi van? - emelte fel a hangját.

- Várjál átküldöm. - küldtem el neki a képet mms-ben.

- Úr isten. - nyögött fel. - Ez nagyon régi kép. Még a karrierünk kezdetén volt, ha jól emlékszem, akkor Emily volt a neve a csajnak, de nem fogadnék rá.

- Harry.

- Mi van? Oké, nem vagyok büszke azokra az időkre, de fiatal voltam és bolond és szerettem a nőket. - védekezett.

- Miért most már nem szereted őket?

- De, csak már egyetlen egyet szeretek, de azt mindennél jobban. Téged.

- Én is szeretlek Harry, de most már menj aludni. - annyira jól estek a szavai.

- Értettem anyu.

- Jó éjt.

- Jó élt szerelmem.

Egy ideig még ültem és a gondolataimba voltam burkolózva. Harryn járt az eszem és azon, hogy mennyire hiányzik és fogalmam sem volt, hogy mikor és hogyan szerettem bele ennyire. Elképesztő hatással van rám. Sosem éreztem még ehhez hasonlót, a hiánya olyan, mintha nem kapnék levegőt, mintha a szívem minden egyes mellé ütésnél érte sírna. Nyögve keltem fel a teraszon lévő asztaltól, amikor hallottam, hogy valaki eszeveszett mód csenget. Elkiabáltam magam, hogy nyitom, de mire oda értem és az ajtó kitárult, rájöttem, hogy az életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy most kinyitottam előtte az egyetlen utat, amivel hozzám férkőzhet.

- Mit keresel itt James?