2/06. - Idióta!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

- Nem megmondtam, hogy ne gyere ide? Pláne nem egyedül. Tudtam, hogy ez lesz a vége. - most az egyszer teljes mértékben megérdemeltem a kioktató szavakat Louistól. Csodálkoztam is azon, hogy ennél jobban nem akadt ki, tekintve azt, hogy alig két napja totál részegen hívtam fel őt, azután, hogy Aria faképnél hagyott az étteremben. Folyamatosan próbálom őt hívni, de nem veszi fel nekem a telefont, ami lassan az őrületbe kerget. Legalább, csak annyira hallgatna meg engem, hogy bocsánatot tudjak kérni a képtelen viselkedésem miatt. Komolyan, mit is képzeltem? Tudhattam volna előre, hogy nem lesz annyira egyszerű, mint ahogy gondoltam és így visszatekintve én vagyok a világ legidiótább férfia, aki egy mosdóban akarta újra elcsábítani azt a nőt, aki egykor a mindent jelentette számára. Gratulálok Harry Styles, ezt jól megcsináltad.

- Mindenben igazad van Lou. - ekkora mértékű döbbenetet még sosem láttam az arcán, nyilván nem számított arra, hogy egyet fogok vele érteni, mivel sosem szoktam.

- Tessék, hogy mondtad? Szerintem nem hallottam jól.

- Rád kellett volna hallgatnom. - vetettem le magam az ágyra, ami annyira ismerős volt, még az illatok is, pedig több éve nem jártam már ebben a lakásban. Túl sok időt akkor sem töltöttem itt, alig, hogy megvettem a kapcsolatunknak vége lett, így azóta nem tértem ide vissza.

- Ez sosem kérdés, de komolyan nem értem, hogy voltál erre képes?

- Én sem tudom, de ott volt ő és adta a jeleket, az elején benne is volt a dologban, visszacsókolt, éreztem a testén, hogy vágyik az enyémre, aztán egyik pillanatról a másikra bekattant és ellökött magától. De ettől függetlenül tudom, hogy hülyeséget csináltam. - mélyen legbelül annyira reménykedtem benne, hogy egyszer nem fog leállítani és minden olyan lesz közöttünk, mint régen.

- Nem tudsz az ő fejével gondolkozni Harry, adj neki időt, hogy lenyugodjon.

- Csak abban reménykedem, hogy szóba fog még velem állni. - sóhajtottam fel tehetetlenségemben.

- Ugye azt tudod, hogy neked gyakorlatilag még menyasszonyod van?

- Ne is mond. - túrtam bele idegességemben a hajamba.

- Carmen teljesen ki volt akadva, amikor elmentél. Velem kiabált, hogy miért engedtelek el ahhoz a lányhoz, meg, hogy én biztosan nem kedvelem őt és ezért akarom, hogy újra Ariával legyél, mert őt szerettem. Teljesen hibbant az a nő.

- Ezt jól megfogalmaztad, teljesen találó rá. - nevettem fel jóízűen, ami az elmúlt napokban nagyon nem volt rám jellemző.

- Komolyan elakarod venni? - hirtelen kaptam fel a fejemet.

- Magam sem tudom mit akarok már. Amikor megkértem, akkor úgy gondoltam, hogy helyesen cselekszem, de ez pár napja teljesen megváltozott.

- Néha olyan dolgokba futsz bele, amit valójában nem is akarsz, szerintem ez is olyan. - ült le mellém az ágyra.

- Tudod, teljesen igazad van. Az egyetlen dolog, amit valóban akarok az Aria és, hogy újra az enyém legyen.

- Számomra ez sosem volt kérdés. Mellette sokkal másabb voltál, sokkal élettel telibb, boldogabb.

- Tudom.

***

Csak álltam a lakása ajtajában és töprengtem. Mit keresek én itt? Mit fogok neki mondani, ha kinyitja azt az ajtót? Egyáltalán itthon van, vagy teljesen feleslegesen idegesítem magam? Legjobban az elutasítástól féltem, attól, hogy elküld, amint meglát. Sajnos erre a lehetőségre volt a legnagyobb esély, azok után, amit tettem. Tisztában vagyok vele, hogy követelőző voltam és ostoba. Kezdtem rájönni az eltelt percek függvényében, hogy nagy valószínűséggel örökre elvesztettem őt. Rávettem magam, hogy lenyomjam a kis fekete csengőt, a fehér fa ajtó keretén. Hallottam megszólalni bent a szerkezet másik felét, ami a hangot adta ki. Nemsokkal később lépések zaja ütötte meg a fülemet, ahogy a bent lévők személyek egyike meghallotta a csengést, ami az én jöttömet jelezte. Felmerült bennem, hogy még azelőtt lelépek, hogy kinyílna az ajtó, de minden voltam, csak gyáva ember nem, aki elszalad az általa okozott problémák elől. Többé már nem követem el ezt a hibát. Aztán megtörtént. A bejárat tágra nyílt előttem és az ismerős vörös tincsek fogadtak, amik sokkal hosszabbak voltak, mint amire emlékeztem. Tőle is arra számítottam, hogy számon kér, vagy kiabálni kezd velem, amiért itt vagyok. Helyette széles mosoly terült el az arcán, amint tudatosult benne, hogy ki vagyok, majd minden előjel nélkül a nyakamba ugrott.

- Harry. El sem hiszem, hogy te vagy az. - kiabált bele a fülembe.

- Zora, én is örülök neked, de megsüketülök, ha még egyszer bele üvöltesz a fülembe. - nevettem fel, míg viszonoztam a lány ölelését.

- De valamiért van egy olyan érzésem, hogy nem miattam jöttél és nem azért, hogy beköszönj és megmutasd, hogy még élsz. - tette csípőre a kezét, amikor eltávolodott tőlem.

- Mindig átláttál rajtam. - ingattam meg a fejemet.

- Ez csak természetes. - invitált beljebb a lakásban. - Na, ki vele. Miért jöttél?

- Itthon van? - csak ennyit kérdeztem, de tudtam, hogy tudni fogja kire célzok.

- Nem, nincs itthon.

- Oh. - kissé csalódott voltam, amiért nem volt otthon. - Reméltem, hogy itt lesz.

- Miért Harry? Mi volt az a jelenet az étteremben? - gondoltam.

- Valahogy sejtettem, hogy elfogja mondani és őszintén nem tudom Zora. - sóhajtottam fel tehetetlenségemben.

- Persze, hogy elmondta nekem. Nem értelek Harry, nemrég jegyeztél el egy másik lányt. Komolyan, miért vagy itt? - erre számítottam tőle, hogy nem fog kertelni és ez is kellett nekem, mert most az egyszer őszinte akartam lenni, nem volt már mit titkolnom előttük.

- Miatta. Amikor megláttam őt abban a műsorban, minden elfojtott érzelmem iránta felszínre tört és nem tudtam másra gondolni, csak rá. Carment megkérni hülyeség volt, mert az utóbbi napok rávilágítottak, hogy nem érzek iránta semmit. Csak vele próbáltam tompítani az űrt, amit Aria hiánya okozott. Azt hittem sikerült, de amint kiderült, magamat is csak ámítottam. - nem gondoltam, hogy tényleg ennyire megnyílok majd.

- És ezt neki is elmondtad?

- Nem. Próbáltam úgy tenni, mintha csak barátok lennénk, de amint látod ez az első alkalommal elbukott, ahogy megérinthettem őt.

- Észre vettem. - Zora ma elég sokat ingatja a fejét, de nem csodálkozom rajta, megérdemlek minden rosszalló pillantást és mozdulatot.

- Harry. - a csodálkozó hang a nappali ajtajából jött. Zorával egyből oda kaptuk a fejünket és Aria döbbent arca fogadott mindkettőnket. Annyira elbeszélgettünk, hogy meg sem hallottuk az ajtó hangját, mert bizonyára nem nesztelenül osont a saját lakásában.

- Szia. - köszöntem félénken. - Beszélhetünk?

- Igen. - látszott rajta, hogy nem teljesen van kibékülve az ötlettel, de örültem, hogy legalább bele ment.

- Menj utána. - suttogta Zora, amint Aria eltűnt a lépcsőn felfelé. - Az utolsó ajtó balra az ő szobája.

- Köszönöm. - ezzel elindultam felfelé és már előre imádkoztam, hogy bírjak magammal és ne akarjam egyből megcsókolni őt.

Kopogtam az ajtaján és addig nem nyitottam be, míg a Gyere jelzés el nem hagyta ajkait. Érdekes mód az új lakásban is szinte megszólalásig hasonlított a szobája a régire. A berendezés ugyan az volt, csak a szoba elrendezése volt más és a mérete, mert ez a szoba hatalmas volt a másikhoz képest. De az elmaradhatatlan erkély innen sem hiányozhatott.

- Mi az? - hallottam meg a csodálkozó hangját.

- Ez a szoba annyira te vagy és az erkély. - mosolyogtam el.

- Imádom és nem is volt kérdés, hogy kell ez a szoba nekem. - annyira jó volt hallani, ahogy beszélt.

- Tudom. - láttam, ahogy megszeppenve rám kapja a tekintetét.

- Miről akartál velem beszélni?

- A múltkoriról, csak bocsánatot akartam kérni. - követtem őt ki az erkélyre, ahol sötétség honolt, mert időközben besötétedett.

- Mi ütött beléd? - fordult meg és hátrébb kellett lépnem egyet, hogy ne legyen neki kényelmetlen a helyzet.

- Örülnék neki, ha megtudnám magyarázni, de képtelen vagyok megfogalmazni. Talán úgy tudnám körülírni közelítőleg, hogy az érzelmeim vezéreltek. - féltem kimondani ezen szavakat, mert nem akartam csalódni.

- Miféle érzelmek? - tényleg meglepődött.

- Szerintem tudod. - hajtottam le a fejemet, mert kezdtem egyre inkább zavarban lenni, nem voltam az az érzelgős típus mostanában, így nehezemre esett erről beszélni.

- Tőled akarom hallani Harry. - valahogy sejtettem, hogy addig nem áll le, míg el nem mondok neki mindent.

- Rájöttem, amikor megláttalak abban az interjúban, hogy még most sem vagy nekem közömbös ennyi év elteltével sem és azért jöttem vissza, hogy megtudjam, van-e még esély kettőnknek.

- Harry. - hezitált.

- Nem kell mondanod semmit, mert a múltkor tisztán a tudtomra adtad, hogy te nem úgy érzel, ahogyan én. - próbáltam rávenni, hogy ő is mondjon valamit az irántam táplált érzelmeiről.

- Nem erről van szó, csak nem vagyok arra kész, hogy újra bele vágjak egy kapcsolatba, veled. - amikor hozzá tette, hogy veled, a szívem szakadt meg.

- Nem erőltetek semmit Aria.

- Én azt tudom. Miért jegyezted el a barátnődet, ha közben érzel irántam még valamit? - valahogy sejtettem, hogy erre is kíváncsi lesz.

- Menekültem. Azt hittem, ha előre lépek, akkor téged hátra hagyhatlak, de csak ámítottam magam, mert soha nem felejtettek el, minden nap a fejemben voltál és általában másra sem tudtam gondolni.

- Miért most jöttél? - jó kérdés.

- Erre nem tudok válaszolni. Megláttalak és újra minden, amit elfojtottam felszínre szökött bennem és tettem, amit tettem, magamon kívül.

- Nem tudok erre mit mondani neked.

- Nem is várom el tényleg, csak azt kérem, hogy ne utasíts el engem, hagy legyek veled. - reméltem, hogy bele megy.

- Harry nem akarom, hogy újra előforduljon, ami a múltkor. Tényleg nem akarok ebbe bele menni, nem megy. - titkon abban reménykedtem, hogy megcsókolhatom ma este, de nem akartam elrontani a dolgokat.

- Persze, ahogy szeretnéd.

- Köszönöm. - mosolygott rám, amitől a lábaim remegni kezdtek.

- Akkor barátok? - nyújtottam neki a kezemet.

- Barátok? - teljesen ledöbbent, ahogy ezt kimondtam.

- Nem ezt akarod? - reménykedtem benne, hogy azt válaszolja, nem.

- De. - ezzel kezet fogott velem.

- Figyelj. Holnap eljössz velem ebédelni? Gondolom van ebédszüneted, nem?

- Persze van, elmehetünk valamit megenni. - régen voltam ennyire boldog egy egyszerű ebéd gondolatától.

- Remek, akkor érted megyek délre.

- Rendben. - mosolygott.

- Akkor én megyek, jó éjt Aria. - csak egy puszit nyomtam az arcára és meg is fordultam, hogy kisétáljak a szobából.

- Harry. - már az ajtóban voltam, amikor utánam szólt. Ahogy megfordultam már mögöttem is volt és reagálni sem tudtam arra, amikor az ajkait az enyémre nyomta. Kellett egy perc mire viszonoztam a csókot, maga volt a mennyország, ahogy a nyelve táncolt az enyémmel.

- Ez mi volt? - kérdeztem rá, amikor eltávolodott tőlem.

- Nem tudom. Ne haragudj. - szinte sírva fakadt.

- Ne butáskodj édes, miért haragudnék rád? Nem kell vele foglalkoznunk, ha nem akarsz. Hagyok neked időt mindenre. Csak kérlek, ha döntésre jutottál, akkor tájékoztass. Megfogom érteni, ha elutasítasz és azt is, ha újra kezdenéd. Biztosíthatlak én itt vagyok és bármikor szívesen folytatnám a kapcsolatunkat, mert őszintén nem tudom, hogyan élhetnék nélküled. - egy gyors csókot nyomtad ajkaira, majd magára hagytam ténylegesen is.

Örömmel leszek a barátod Aria Simons, ha ez kell ahhoz, hogy újra a karjaimban tartsalak, mint menyasszonyom.