38. fejezet - Utolsó nap a pokol előtt!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenki tetszését elnyeri.
Jó olvasást hozzá!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Kávé illata lengte be az egész hálószobát és bármennyire álmos voltam még, a szemem automatizálta magát és kinyílt. Harry az ágyam végében állt és egy hatalmas tálcát tartott a kezei között. Mosolyognom kellett a nem mindennapi látvány hatására. Felém lépkedett és a tálcát a lábamra helyezte miután felültem. Leült mellém, egy epret tolt a szájába, velem megismételve a mozdulatot, így az édes gyümölcs ismerős íze fogadott, amit annyira szerettem.

- Minek köszönhetem ezt a csodás ébresztést? - kérdeztem meg, míg a gőzölgő kávét fújtam, hogy ihassak belőle végre.

- Csak örömet akartam neked szerezni. - bújt hozzám közelebb és a fülembe csókolt, mire a borzongás szokásosan jelentkezett és beköszönt hozzám.

- Véletlenül sincs a tegnap esti viselkedésedhez köze? - húztam fel a szemöldököm, de csak játszottam vele.

- Véletlenül sem. - perverz mosolya jelezte, hogy vette és le is csapta az általam osztott lapot.

- Gondoltam.

- Készülődj. - állt fel és nem törődve azzal, hogy nem fejeztem be, elvette a tálcát és az asztalra helyezte.

- Hová? Harry ma dolgozom. - nyögtem fel, semmi kedvem nem volt ma a kávézóhoz.

- Téves, ma nem dolgozol.

- Tessék?

- Szabadnapod van, nekem köszönhetően. - kacsintott, majd folytatta. - Gyerünk, siess vagy elkésünk.

- Mégis honnan?

- Nem kötöm az orrodra, egyenlőre az maradjon az én titkom.

- Idegesítő vagy. - horkantam fel, majd lerúgtam magamról a takarót.

- Egyáltalán nem. - mosolygott rám, majd felemelte a tálcát és eltűnt vele az ajtóban.

Nem voltam annyira oda a meglepetésekért sosem, így most sem rajongtam az ötletért, hogy nem tudok semmit a mai programról. Gyorsan magamra kaptam egy fehér toppot és egy farmer rövid nadrágot és a lábamra húztam a converse tornacipőmet. Lesétáltam Harry után a lépcsőn, aki a konyhában állt és a koszos poharainkat mosta el éppen. Nem vette észre a jelenlétem, így halkan mögé sétáltam és a nyakhajlatába csókoltam, finoman és gyengéden. Kirázta a hideg, ahogy ajkaim érintették meleg bőrét, majd jólesően felmorgott. Letette a kezében tartott kávés csészét és megfordult az ölelésemben és a csípőmbe mélyesztette hosszú ujjait.

- Tisztában vagy vele, hogy mennyire veszélyes játékok űzöl jelen pillanatban? - suttogta a fülembe, meleg lehelete miatt, alig tudtam koncentrálni az elhangzott szavakra.

- Nem. Miért veszélyes? - kérdeztem vissza.

- Mert, ha így folytatod, inkább a szobádba viszlek fel, ahelyett, amit mára kitaláltam. - megborzongtam szavai piszkos élétől.

- Nem is tudom, melyik lenne jobb. - gondolkodtam hangosan, ezzel is csak még jobban húzva agyát és vágyait.

- Ne akard felborítani a programunkat, a szexet estére terveztem be, nem mostanra. - hevesen nyomta ellenem ajkait, de mielőtt reagálni tudtam volna, már el is tolt magától és ott hagyott a konyha közepén ledöbbenve és zihálva a helyzettől.

***

Az anyósülés ablakán bámultam ki és elsuhanó tájat fürkésztem. A fék folyamatosan rohantak mellettünk és egyre jobban elhomályosult minden, ahogy az autópályán haladtunk végig. A gyorsaságunk miatt, csak kisebb-nagyobb zöld pacának látszott minden odakint. Az idő kezdett elhúzódni, ahogy legalább egy órája kocsikáztunk a semmibe. Fogalmam sincs, hogy hova visz Harry, a kérdéseimre pedig nem akar válaszolni. Titok. Kezdtem megutálni ezt a szót. Legszívesebben tarkón basztam volna, hogy ne szórakozzon velem, ne tartson kétségek között hosszú órákig, de tudtam, hogy azzal sem értem volna el nála semmit. Meg kell vallani, hallgatni azt tud, ha akar. Egy részt ki nem állhattam, ha titkolózik előttem, másrészt pedig tetszett, hogy tud titkot tartani és semmi nem zökkenti ki ez alól. Csodáltam ezért. Én is megtartottam a titkokat, de mindig volt egy olyan pont, amikor nem tudtam magamban tartani és elmondtam Zorának. Természetesen ő sosem adott át semmit senkinek, tudta, hogy ez fontos nekem. 

A környék a megtett kilométerrel egyenes arányban vált teljesen ismeretlenné a számomra, de láthatólag Harry pontosan tudta hol vagyunk. Ez legalább megnyugtatott.

- Mi az? - szólalt meg hirtelen Harry, ezzel megtörve az idő közben kialakult csendet kettőnk között.

- Semmi. - hajtottam hátra a fejem a támlára és kifújtam a levegőt.

- Ideges vagy, igaz? - kérdésére felé fordultam.

- Miből gondolod, hogy az vagyok? - kérdeztem meg, mert tényleg az voltam, de tudtommal nem mutattam ki.

- Folyton a kezedet tördeled és a szokásosnál sokkal mélyebb levegőket veszel. - szinte tátva maradt a szám a megfigyelésétől. Fel sem tűnt, hogy ezt csinálom.

- Nem tűnt fel, hogy ennyire nyilvánvaló.

- Mindig ezt csinálod, baby. - mosolygott rám.

- Tényleg? - csodálkoztam el és elég hangosan hagyta el a kérdés az ajkaimat.

- Igen, de nekem tetszik, annyira édes vagy ilyenkor.

- Oké, inkább vezess. - néztem ki ismét az ablakon és magam sem tudtam, miért vagyok most dühös.

Harry nem szólt egy szót sem, de a nézéséből tudtam, hogy teljesen tisztában van vele, hogy most mérges vagyok. Talán ezért sem beszélt hozzám többet. Csendben dühöngő típus vagyok, amit ennyi idő alatt már megtanult.

Kicsivel később lehajtottunk az egyik kijáraton és egy erdős részre értünk ki. Akkor is, ha nem tudtam hol vagyunk, az nyilvánvalóvá vált, hogy elhagytuk Los Angelest. Mindenhol zöld övezet vett körül és hegyek. Az egyik erdei útra kanyarodtunk és innentől kezdve felfelé vezetett az utunk. A táj gyönyörű volt és a mérgem fokozatosan tűnt el és helyére a nyugalom kellemes érzése költözött. Az út a hegy tetején véget ért és Harry leparkolta a kocsit az egyik fa mellett és leállította a motort.

- Megjöttünk. - fordult felém, majd kinyitotta az ajtaját és az én oldalamra sétált. Kinyitotta az ajtómat és kisegített.

- Istenem, ez gyönyörű. - ámultam el a kilátástól, ahogy Harry a tisztás szélére vezetett, ahonnan Los Angeles városára lehetett rálátni. A fények gyönyörűek voltak, ahogy a déli nap beragyogott mindent. Nem hittem, hogy valami ennyire gyönyörű lehet. Mindent teljesen másként láttam ideföntről. Elárasztott a béke és a teljes nyugalom. Elképesztő érzés volt idefent állni.

- Felakartalak ide hozni, hogy te is lásd ezt. - karolt át hátulról.

- Te már jártál itt? - kérdeztem rá, mert sosem mesélt nekem erről a helyről.

- Rengetegszer. Mindig ide jövök, ha elegem van. Ha nyugalomra vágyom és kikapcsolódásra. Ha kicsit elakarok szakadni a sztárságtól és átlagos akarok lenni. Itt annak érezhetem magam. - annyira jó volt hallani, ahogy önfeledten mesél erről a helyről és amit jelent neki.

- Meg tudom érteni, itt minden annyira nyugodt és állandó. - néztem körbe.

- Pontosan, itt mindig tudom mire számítsak. Nem kell attól tartanom, hogy rajongók és fotósok fognak rám támadni. Itt senki sem talál meg. - éreztem a neheztelést a szavaiban, neheztelt a saját életére.

- Csodás ez a hely. Ki tud még erről? - kíváncsi voltam, hogy a többiek is szoktak-e ide járni a bandából.

- Csak te és én. - adott egy gyors puszit a nyakamra.

- Tényleg? Senkit nem hoztál még ide fel? - fordultam meg, hogy a szemébe nézhessek.

- Senkinek sem mutattam meg. Ez volt az én kis menedékem, de úgy gondoltam, hogy megosztom veled. Együtt mégis jobb, mint magányosan üldögélni idefent.

- Harry. - ugrottam a nyakába és alig tudtam visszatartani a könnyeimet.

- Most miért sírsz? - kérdezte meg, amikor hallotta, hogy a könnyekkel küszködök.

- Mert annyira szeretlek. - suttogtam a fülébe és még szorosabban hozzá bújtam.

- Én is téged. - ekkor hirtelen eltávolodott tőlem és visszasétált a kocsihoz. 

Nem értettem mit csinál, vélhetőleg semmit nem tett, csak kinyitotta a kocsi ajtaját, behajolt, majd jött is vissza. Mire feleszméltem egy dobozzal a kezében állt előttem. Egy pillanatra ledöbbentem és az agyam azonnal pánikolni kezdett, hogy nehogy gyűrű legyen benne, mert nem tudom, hogy mit válaszolnék neki és nem állt szándékomban megbántani őt a bizonytalanságommal. Leereszkedett elém féltérdre és kinyitotta a dobozt, amiben a legszebb gyűrű pihent, amit valaha láttam. Harry szemei csillogtak, amikor találkoztak az enyémmel. Vártam, hogy megszólaljon, mert semmi mást nem tudtam, csak őt figyelni és próbálni visszafogni magam és a meghatottságtól nem elbőgni magamat.

- Oké, tudom talán túl korainak tűnik, amit most teszek, de minek várjak, nem? Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy téged akarlak, méghozzá örökké. Szerelmes vagyok beléd, attól a naptól kezdve, hogy a parkban megláttalak. Lenyűgöztél, ahogy olyan szenvedéllyel csináltad azt, amit szeretsz. Kicsit magamra emlékeztettél, ahogy én szeretem az éneklést. Én voltam a legboldogabb, amikor közelebb engedtél magadhoz. Amikor pedig először mondtad, hogy szeretsz, az leírhatatlan érzés volt számomra. Te nem a sztárt láttad bennem, nem Harry Styles érdekelt, hanem én, az átlagos Harry, akit senki sem ismert. Ezért rettentő hálás vagyok neked. Megtisztelné azzal, hogy hozzám jössz feleségül, Aria Simons?

- Igen.

Igen, igen, igen.