2/05. - Minden idők legrosszabb ötlete!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Nem tudtam a pillanat hevében, hogy mitévő legyek. Csak álltam lemerevedve és arra vártam, hogy ő mit fog lépni. Megcsókol vagy megállítja magát? Azt sem tudtam én magam mit szeretnék. Természetesen az egyik felem üvöltött azért, hogy mozduljak előre és zárjam be a kettőnk között lévő még fennálló távolságot, míg a másik hátrálni akar mindaddig, míg el nem tűnök a közeléből. 

Felemelte a kezét és egy kósza tincset tűrt a fülem mögé, majd az eredeti helyére állt vissza, tőlem tartva a tisztes távolságot. Egész végig erre készült volna? Esze ágában sem volt megcsókolni engem?

- Te miért vagy itt? - kérdezett rá, miután én ugyan ezt kérdeztem.

- Felszoktam jönni, egyébként fotózok. - mutattam fel a gépet, ami a nyakamban lógott.

- Tudom. - mosolygott rám mindentudóan, mintha pontosan tudná az okát az ittlétemnek.

- Honnan?

- Láttam a műsort a tévében, amiben szerepeltél. - vont vállat egyszerűen.

- Láttad? - húztam fel a szemöldökömet. - Miért vagy itt Harry?

- Csak felnéztem ide, tudod, hogy mennyit jelent nekem. - ismét a fának dőlt, amitől megfeszültek a lábizmai, nekem meg nehezemre esett nem őt bámulni.

- Tudod, hogy nem így értettem. - forgattam meg a szemeimet.

- Tudom, de reméltem nem kell erre válaszolnom. - sóhajtott fel.

- Pedig kellene. - csípőre tett kézzel vártam, hogy végre beszélni kezdjen. - Nos?

- Munka. - tömör válaszából egyértelmű volt, hogy hazudik. - Van némi elintézni valóm a városban.

- Jól van. - nem akartam többet beszélgetni vele, így is merőben felkavaró volt számomra ez a hirtelen viszontlátás, nem voltam felkészülve rá. - Nekem most mennem kell, szia Harry.

- Várj. - kapta el a csuklómat, amikor elhaladtam mellette. - Ebédelj velem.

- Mi? Mikor?

- Holnap. - nem kérdés volt, egyértelművé tette, hogy nem hagy nekem választási lehetőséget.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne Harry.

- Csak egy ebéd, mi abban a rossz? - csalódottnak tűnt.

- Nem érzed furcsának a dolgot? Egy kicsit sem? - kérdeztem rá, mert személy szerint engem különösen feszélyezett a jelenléte, amit nem tudtam hova tenni, mert mikor még azt sem tudtam kicsoda ő, akkor sem volt meg ez a különös érzés. Talán a régen volt szerelmünk változtatott meg mindent.

- Miért lenne az? Csak egy ebéd Aria, semmi több. - jóleső érzés töltött el, ahogyan elhagyta telt ajkait a nevem.

- Oké.

- Akkor benne vagy? - szabályosan felcsillant a szeme.

- Igen. - talán most először mosolyodtam el őszintén az elmúlt időszakban.

- Elvigyelek? - kérdezett rá, amint mellettem sétált.

- Nem kell, lejjebb parkolok.

- Értem. - hajtotta le a fejét. - Akkor holnap érted megyek, fél tizenkettőre. Hova menjek?

- Gyere a műtermembe, a belvárosba. Meg fogod találni, A Photography a neve.

- Saját céged van? 

- Igen. Nem tudtad? - azt hittem, hogy tud róla, ezek szerint nem érdeklődött utánam az elmúlt években.

- Tudnám, ha engedték volna. - motyogott az orra alatt.

- Tessék?

- Semmi, örülök, hogy sikerült. - nézett rám, míg féloldalasan mosolygott.

- Én is, bár nem volt egyszerű. - vontam vállat és bele sem akartam gondolni, hogy miként jutottam el idáig.

- Miért?

- Hagyjuk Harry, nem karok róla beszélni, próbálom elfelejteni azt az időszakot. - láttam rajta, hogy félreértette, mert megbántottság ütközött ki az arcára. - Nem úgy értettem.

- Nem?

- Persze, hogy nem. Ha akarnám se tudnám elfelejteni mindazt, ami..tudod.. - egyszerűen képtelen voltam kimondani.

- Tudom. - hálás voltam neki, hogy nem erőlteti a dolgot.

- Akkor holnap. - köszöntem el tőle, ahogy elértük az autóját.

- Igen. Később látlak, Aria.

A hazafelé vezető úton végig azon gondolkoztam, hogy helye-e, amit teszek? Tudtam, hogy nem bírnám ki, hogy ne legyek vele, de egyben rossz ötletnek is tűnt a vele töltött idő. Mivel tisztán éreztem, hogy még mindig nem közömbös számomra, így egyértelmű volt, hogy kerülnöm kéne őt, de valamiért képtelen voltam rá. Vele akartam lenni, csak sajnos volt egy nagy bökkenő, akit Carmennek hívtak és egy átkozott gyűrű, ami az ujján fityegett.

Amint haza értem egyből Zora szobájába vezetett az utam és nem foglalkoztam azzal sem, hogy éjszaka van és ő már régen alszik. Muszáj voltam felkelteni és azt mondta, hogy vészhelyzet esetére bármikor megtehetem, és vészhelyzet volt, de még mekkora.

- Zora. - ültem le az ágyára. - Zora.

- Mi van? - megijedt a hangom magassága miatt. - Megőrültél? 

- Bocsi, de vészhelyzet van. - megváltozott az arca, mikor rájött, hogy komolyan beszélek.

- Mi a baj?

- Itt van. - csak ennyi jött ki a torkomon.

- Kicsoda? - kérdezett vissza, míg lassan rájött, hogy mire is gondolok. - Itt van?

- Itt.

- Hol? Itt a lakásban? - már felakart volna állni, mire visszanyomtam az ágyra.

- Dehogyis. Itt Los Angelesbe.

- Honnan tudod? - nem volt annyira meglepődve, mint gondoltam.

- Találkoztam vele.

- Hogy mi van? Megölöm Niallt. - szitkozódott.

- Tudtam, hogy vele beszélsz, ugye tudtad, hogy ide fog jönni? - kérdeztem rá.

- Igen, csak azt nem, hogy ennyire hamar ideér. Nem akartam, hogy találkozz vele.

- Már késő. - nem is tudom, hogy hányadik alkalommal sóhajtok fel azóta, hogy beszéltem vele.

- Hogy érted ezt?

- Holnap vele ebédelek. - vártam Zora reakcióját.

- Meg vagy húzatva? - kiáltott fel.

- Nyilván. - vontam vállat.

- Ne húzogasd itt a válladat nekem Aria. Megbolondultál? Te is tudod, hogy ennek nem lesz jó vége. Menyasszonya van, szerinted, majd elhagyja miattad?

- Állj már le. Senki nem akarja, hogy elhagyja. Nem lesz többé közöttünk semmi, csak ebédelünk, egyszer és ennyi. - nem tudom, hogy magamat vagy őt győzködtem jobban, talán mindkettő.

- Biztos? Ismerlek és őt is, ennek rossz vége lesz.

- Semmi nem lesz, bízz bennem.

- Benned bízok. - tudtam, hogy jót akar nekem, de nem volt szükségem a kioktatásra.

- Bízz is. Na hagylak aludni, holnap reggel találkozunk.

- Rendben.

***

Másnap negyed tizenkettőkor kezdtem el az órámat bámulni, onnantól kezdve percenként ismételgettem a folyamatot. Úgy éreztem magam, mint egy bolond, aki a legelső randijára készülés fél, hogy az illető átverte őt. Ez a veszély engem nem fenyegetett, tudtam, hogy Harry sosem tenné ezt velem. Pontban félkor kinyílt az ajtó és megjelent ő. Eszméletlenül nézett ki a fekete farmerjében és a szürke koptatott ingben, amit viselt. Szokásos módon meg sem kellett magát erőltetnie annak érdekében, hogy jól nézzen ki. Mosolyogva közeledett felém.

- Készen vagy? Mehetünk? - nyomott két puszit az arcomra, mielőtt feltette volna a kérdéseit.

- Persze, menjünk, csak bezárok addig. - mosolyogtam rá, majd miután kitettem az "ebédelni mentem" táblát, bezártam a műtermemet.

- Hová megyünk? - kérdeztem rá, amikor már a kocsiban ültünk.

- Meglepetés. - játszott velem az eszem, amikor hirtelen úgy éreztem magam a közelében, mint régen. Kezdett minden újfent természetessé válni, ha tetszett, ha nem.

- Még mindig kibírhatatlan vagy. - nem is figyeltem magamra, hogy mi csúszott ki a számon.

- Előfordulhat. - szerencsémre nem bántottam meg a megjegyzésemmel.

Amikor megálltunk az étterem előtt ismételten meg kellett jegyeznem, hogy Harry valóban nem változott sokat, szokásosan egy eléggé nívós étterem előtt parkolta le az autót.

- Megfelelő? - suttogta a fülembe a kérdését, miközben az épületet csodáltam nagy szemeket meresztve.

- Ugye most csak viccelsz, ez csodás. - fordultam felé mosolyogva, aminek az lett a következménye, hogy az ajkam súrolta az övét. Megszeppenve álltam ott és nem tudtam, hogy mit csináljak, végül ő döntött és ellépett tőlem.

- Ne haragudj. - nem értettem, hogy miért ő kér bocsánatot tőlem, amikor én okoztam a kellemetlen helyzetet.

- Te ne haragudj, nem figyeltem eléggé.

- Tudod egyébként én nem bánom. - ez a válasz nagyon nem hiányzott nekem. - Bassza meg.

- Mi az?

- Fotósok. - rögtön megfordultam abba az irányba, ahova szúrós pillantásokat vetett.

- Szerinted meglátták? - félve tettem fel a kérdést.

- Minden bizonnyal. - vont vállat és megragadta a kezemet, hogy befelé húzhasson. - Gyere, kérlek.

- Állj meg Harry. Ne haragudj, nem akartam, hogy egy ilyen helyzetben lefényképezzenek. Most biztos azt hiszik, hogy csókolóztunk.

- Akkor legyen is okuk ezt írni. - nem számítottam arra, ami ezután következett. Egyszerűen behúzott egy folyosóra és vadul neki nyomott a falnak, míg éhesen csókolt meg. Abban a pillanatban feladtam és visszacsókoltam őt. Téptük egymás ajkát és többet és többet akartunk a másiktól.

- Még mindig akarsz ebédelni? - nézett rám reménykedő pillantások közepette, csak megráztam a fejemet. Beljebb húzott a folyosón és a Női mosdó ajtaján betolt.

- Mit keresünk itt? - kérdeztem meg annak ellenére is, hogy tudtam mit akar csinálni.

- Akarlak Aria, itt és most. - ezzel a kagylóra ültetett és félretolta a bugyimat, ami a szoknyának köszönhetően könnyű volt számra.

- Harry, mi van Carmennel? - utolsó próbálkozásomra sikerült megkérdeznem tőle.

- Mi lenne vele?

- Csak a menyasszonyod. - vontam vállat, míg azt néztem, ahogyan kiszabadítja magát.

- Az már nem olyan biztos, különben is téged akarlak. - éreztem, ahogy nekem feszül a férfiassága.

- Állj le. Nekem ez nem megy. - ellöktem magamtól mielőtt belém hatolhatott volna és leszálltam a földre.

- Miről beszélsz? - értetlenségében ide-oda kapkodta a fejét.

- Te most Carmennel vagy együtt és köztünk nem működött a dolog, nem akarom újra kezdeni. - ezzel szabályosan szaladva hagytam el a helységet, ami a maradéktalan örömöt nyújthatta volna nekem, de ez esetben az eszemre hallgattam és nem a szívemre, ami ezernyi darabra hasadt.

- Aria. Kérlek, ne haragudj, tudom, hogy ez túlzás volt. Ne hagyj itt. - kiabált utánam.

- Ne gyere többé a közelembe.