A mosoly valahogy levakarhatatlan volt az arcomról. Egyenlőre az okára sem sikerül rájönnöm. Túl sok okom az efféle idióta mosolygásra nem volt, így csak elfogadtam és kész. Az egyetemre tartottam és már meg sem lepődtem magamon, késtem. Valahogy a pontosság sosem volt az én asztalom, nem izgatott túlzottan. A lényeg, hogy megjelentem, nem? Az első előadásom már javában folyt, amikor beléptem a hatalmas terem ajtaján, ezzel kiérdemelve azt, hogy a teremben tartozkodó társaim minden figyelme rám összpontosult. Juhéj. A tanár, csak intett, hogy mindnél gyorsabban foglaljam el a helyem és ne zavarjam tovább a jelenlétemmel az óráját. Mikor leültem az a bizonyos hülye vagyok igen, ne néz így rám mosoly még mindig a fülemig ért. Sokan feltűnően méregetni is kezdték az arcomon a nem oda illő mimikát. Nem volt nálam megszokott, hogy csak úgy a semmi miatt somolygok. Már ezt is láttuk, lépjünk tovább.
Az óra nem volt a kedvencem ez egyszer biztos, irodalom. Folyton jelentkező csoport társaimra néztem, akik szinte kiestek a padból annak érdekében, hogy felhívják magukra a tanár figyelmét. Egészen biztos nem azért csinálták, mert idézem Mr. Human rohadék szexi, dehogy csak nagyon szorgalmasak voltak. Persze én sem voltam vak és megtudtam állapítani, hogy amit állítanak az tényleg igaz, de nem volt benne semmi különös azon kívül, hogy jóképű volt. Semmi felhajtásra méltó nem volt a kinézetében. Mégis az összes lány szinte lefolyt a székéről, amint belépett a terembe.
- Mi ez? - mutatott Zora az arcomra és méregetni kezdett, olyan ki a franc vagy te és mit csináltál a morcos Ariával? nézéssel.
- Micsoda? Van valami az arcomon? - tetettem a hülyét és közben az arcomhoz nyúltam, hogy megnézzem össze kenten-e magam valamivel.
- Á nem semmi, csak egy fültől-fülig érő mosoly húzódik a csinos kis arcodon, amióta bejöttél a terembe. - állapította meg kuncogva.
- És? - kérdeztem vissza, tisztán láttam, hogy az agya csak úgy pörög, kombinál a kicsike.
- Pasi mosoly. - nézett rám, én meg konkrétan hülyének néztem őt a megállapítása miatt.
- Mi a fasz az a pasi mosoly? - húztam fel a szemöldököm és kérdőn tekintettem rá.
- Akkor szoktál, így mosolyogni, ha van valami pasi. - közölte velem a megállapítását, amiről nekem fogalmam sincsen. Nem mosolygok, ha tetszik valaki, amúgy is ki lenne az, aki miatt mosolygok. Ekkor beugrott valami. Ismerős idegen. Miatta lenne ez az egész? Az biztos, hogy sosem láttam még hozzá hasonló férfit. nagyon megnyerő volt a külseje, a stílusa. Magával ragadó. Most, hogy így rá gondolok érzem, ha az még lehetséges lenne a mosolyom még nagyobb lett.
- Nincsen ilyen mosolyom. - vágtam rá lehet kissé gyorsabban, mint ahogy kellett volna, mert Zora gyanakodva tekintett rám.
- Biztos nem, akkor miért lett még nagyobb a mosolyod, mikor elgondolkoztál azon, amit mondtam. Na nyögd ki, ki a pasi. - elszánt volt a tekintete, nem fog leállni, már elég jól ismertem.
- Nem tudom. - válaszoltam és tényleg az igazat mondtam.
- Na gyerünk tudni akarom. - akadékoskodott velem.
- Nem, tényleg nem tudom. Tegnap haza fele a parkban fényképeztem. Volt ott egy fiú, akit eddig nem láttam és annyira megragadott, hogy rengeteg képet csináltam róla. Rögtön megfogott. - na most már tuti, hogy miatta mosolygok.
- Ó, na erre nem számítottam. - nevetett fel kissé, hogy nehogy a tanár meghallja.
- Ha ha. - színleltem nevetést.
- Hogy nézett ki? - csillant fel a szeme az új információk reményében, komolyan szerintem meghalna, ha nem mondanám el neki.
- Hát magas és kidolgozott teste volt, ha jól láttam. Sötét barna göndör haja, mély zöld szemek és gödröcskékben végződő mosoly. - gondolkoztam el a legjellegzetesebb vonásain.
- Hogy mi van? - lehet ez kicsit hangos volt, mert a tanár rögtön ránk kapta a tekintetét.
- Most mi a bajos? - kérdeztem vissza halkan.
- Te komolyan nem tudod, hogy kivel találkoztál? - na a vissza kérdezés jól ment.
- Nem. Te ismered? - kíváncsivá tett.
- Az egész világ ismeri, csak úgy tűnik, hogy te nem. - közölte velem, mire tátva maradt a szám.
- Oké nyögd már ki.
- Harry Styles, a One Direction énekese. - mondta ki a számomra ismeretlen neveket.
- Na jó, hát ettől nem lettem okosabb. - osztottam meg vele.
- Komolyan nem tudod kik ők? - kérdezett vissza és fel volt háborodva.
- Nem.
- Én se vagyok oda értük, de azért képben vagyok. - na most már tényleg érdekelt kik is ők.
- Én nem. - fejeztük be a beszélgetést.
Zora szinte rohant velem a lakásomig. Azt követelte, hogy most azonnal mutassam meg neki az idegenről készült képeket, hogy tényleg Harry Styles, vagy ki van rajtuk. Ahogy képest, hogy nem bírta őket eléggé izgatott volt. Amint beléptünk a lakásom ajtaján ő a laptopomhoz lépett és felnyitotta azt.
- Csak nyugodtan, szolgáld ki magad. - szólaltam meg szarkazmussal átitatott hangon.
- Ne bomolj, inkább mond, hogy hol vannak. - nézett a képernyőre és a válaszra várt.
- Képek, Ismerős idegen mappa. - válaszoltam neki, mire rögtön meg is nyitotta a mappát.
- Basszus ez kajak ő. - kiáltott fel, én meg ennél hülyébbnek nem nézhettem volna.
- Mi? Harry Styles? - nem tudom, hogy minek kérdeztem vissza.
- Aha. - fordította felém a gépet, amin már a google kereső képei közül nézett vissza rám a gyönyörű zöld szemeivel az idegen, akinek most már neve is volt, Harry.
- Oké, akkor ő híres. - állapítottam meg.
- Az nem kifejezés, a világ leghíresebb brit bandája. - na ez már igen foglalkoztató volt.
- Mutasd. - vettem el tőle a laptopot és gépelni kezdtem. Videók. One Direction - Little Things.
Elindítottam a számot, amitől szinte tátva maradt a szám. Aztán jött ő és nekem ott végem is volt. Ilyen szép számot rég nem hallottam, főleg nem úgy, hogy öt ilyen tehetséges srác énekli. Az ő hangjára meg egyszerűen nem voltak szavak, borzongató, igen talán ez egy eléggé közeli megállapítás lehet rá.
Aztán jött még pár szám, amit meghallgattam. Story of my life, Moments, Fireproof és Steal my girl. Mondanom sem kell, hogy egyből beléjük szerettem. A zene stílusa nem állt túl közel az ízlésemhez, de ettől függetlenül megragadott magának és nem eresztett.
- Na? - nézett rám Zora és az arcomat tanulmányozta.
- Nekem végem van. - temettem az arcomat a kezembe.
- Tetszik igaz?
- Nem, nem tetszik. Megörülök tőle. - oké, ha máskor nem, akkor most tuti darabokra hullottam. Egy sztárt fényképeztem tegnap, aki teljesen magával ragadott. Szorít és nem enged megmoccanni. Ilyen a formám. Ha bele gondolok már értem a hirtelen menekülését és a szőke lány csodával teli tekintetét. Ha vissza gondolok elég sok lány gyűlt köré. Ez nekem, hogy nem tűnt fel tegnap. Azért mert el voltál varázsolva. Súgta egy hang és nem volt túl halk.
- Vicces vagy. - kacagott rajtam, bár nem értem mi volt, olyan vicces.
- Miért?
- Egy idegenbe zúgtál bele. - nevetett fel jóízűen, hát én nem nevettem.
- Egyáltalán nem zúgtam bele. - lehet a reakcióm a szavaim ellentétét tükrözték.
- Persze, hogy nem. - gúnyolódott velem.
- Arra van az ajtó. - mutattam a kijárat felé.
Miután elment és a lelkemre kötötte, hogy nem megyek a parkba és nem keresem fel Harryt, azért a keresés más formáját bevetettem.
Harry Edward Styles. Énekes. One Direction.
Anglia, Holmes Chapel.
1994.02.01.
A wikipédia jó barátnak bizonyult, ha információ szerzésről volt szó. Mindent tudott. Na arra nem számítottam, hogy idősebb leszek nála. Két évvel volt fiatalabb. Egy biztos sokkal érettebb a koránál. A hangja egyszerűen nem ment ki a fejemből és azon kaptam magam, hogy az egyik számukat dúdoltam, ének hang híján. A nap hátralévő részét azzal töltöttem, hogy meghallgattam az össze számukat. A klipjeiket is megnéztem és nagyon tetszett. Látszik rajtuk, hogy imádják, amit csinálnak. Az egyik oldalon ráakadtam a koncertjeik dátumaira és ott virított a képernyőn nagy betűkkel, hogy
SZOMBAT ONE DIRECTION ESTE 8-kor a Scar Centerben.
Beugrott a két szőke lány beszélgetése tegnapról. Róluk beszélgettek. Őket istenítették annyira. Gondolkodóba estem, hogy el mennyek-e megnézni őket és azon kaptam magam, hogy megvettem két koncert jegyet, a színpad közvetlen közelébe. Oké már hivatalosan sem vagyok normális.
Másnap az egyetemen első dolgom volt megkeresni Zorát és elmondani neki, hogy elrángatom a koncertjükre, ha tetszik, ha nem. Csak reméltem, hogy el is jön velem és nem fog leszólni azért mert ész nélkül használtam a gépemet, bár ez nálam gyakran előforduló tény, így nem hiszem, hogy nagyon meglepődik.
- Oké, akkor ha jól értem vettél két jegyet? - kérdezett vissza, amikor mutattam neki a vissza igazoló emailt.
- Aha. - mondtam félszegen.
- Felőlem. - mosolygott rám.
- Azt hittem kiakadsz, majd. - fújtam ki a bent rekedt levegőt.
- Miért akadnék ki, azért mert annyira bejön Harry, hogy az első dolgod volt jegyet venni, hogy láthasd? - kérdezett vissza, mire az állam a földet súrolta.
- De diplomatikusan fogalmazol. - szólaltam fel, mikor sikerült megszólalnom.
- Mindig. - mosolygott, majd az ellenkező irányba ment, mert nekem fotózás gyakorlatom volt neki, meg valami rajzzal kapcsolatos izé, ami engem egyáltalán nem foglalkoztatott.
- Mindenki figyelem. A nyáron mindenkinek gyakorlati helyet kell keresnie, ahol fényképeket készíthet. Az nem nagyon izgat, hogy hol lesztek, de egy a lényeg. 150 óra táj és 150 óra divat fotózást kell teljesítenetek Akinek nincs meg a 300 óra gyakorlat az nem megy a második évbe, ezt most leszögezném. Mindenkinek kiosztok két tanulmányi szerződést és ezt kérem a tanév zárásáig beadni, ami egy hónap, úgyhogy igyekezzenek gyakorlati helyet találni. Aki ösztöndíjjal tanul nálunk, annak különösen fontos, hogy j értékelést kapjon, mert az ösztöndíja ugrik a rossz teljesítmény miatt. Érthető voltam? - fejezte be a szóbeli kínzást Mr. Martin, mikor mindenki egyöntetűen bólogatni kezdett.
- Helyes, mehetnek. - álltunk fel a szavaira, majd elhagytuk a termet.
Nekem csak a gyakorlati hely járt a fejemben a haza fele úton. Hiába mondta Zora, hogy ne menjek a park felé, ösztönösen arra kanyarodtak. Komolyan a lábam és az agyam kicsit sincs beszélő viszonyban egymással. Mikor megérkeztem leültem az egyik padra és a fán lévő madarakat kezdtem fényképezni. Nem tudom meddig ülhettem ott, de az, hogy már kezdett szürkülni, egyenesen aránylott azzal, hogy sokat. Mikor épp egy elreppenő madarat fényképeztem le, a szemem sarkából láttam, hogy valaki a mellettem lévő kapra ül. Épp, hogy ráláttam, de tudtam, hogy ő az. Mikor letettem magam mellé a gépemet és felé fordultam nem tévedtem, ő ült az alig egy méterrel előrébb lévő padom és csak a fákon lévő madarakat nézte. Most nem telefonált és az arca is sokkal vidámabb volt. Nem nézelődött idegesen körbe körbe, mint a minap. A mosoly ott látszódott az arcán, amikor hírtelen felém kapta a tekintetét. A tekintetünk össze akadt és nem eresztett. Egy szív döglesztő mosolyt villantott felém, ezzel felállt és elindult arra, amerre jött. Én gyorsan felkaptam a képemet és a távolodó lépteit örökítettem meg. A mosolya élénken élt bennem, a tekintete bele vésődött az enyémbe. Az ismerős idegen, megint magával ragadott. Ő volt az hús vér valójában. Harry.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése