32. fejezet - Hivatalos!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Talán mostanra ténylegesen kijelenthetem, hogy Aria és köztem minden a régi kerékvágásban halad és folyik tovább a maga medrében. Napok teltek el azóta az éjszaka óta, ahol kibékültünk és szerelmet vallottunk őszintén a másiknak. Sajnos a kisebb súrlódások megmaradtak közöttünk. Még most is tojás héjon lépkedem körülötte és minden megnyilvánulásomra, szavamra oda figyeltem. Egy valamit azonban megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem okozok neki fájdalmat.

A parkba tartottunk, amikor a rajongók megszokott tömege körül vett bennünket, az utca kellős közepén. Ahogy jobban körül néztem feltűnt néhány fotós is, akik azonnal kattintgatni kezdték a képeket kettőnkről. A merészebb rajongók egészen közel jöttek és kérdések áradatát zúdították ránk.

- Harry ő az a lány, akiről az interjún beszéltél? - tette fel a kérdést egy szőke hajú lány. Aria azonnal felém fordította a tekintetét és tudtam, hogy némán engem kérdez, hogy akkor most mi legyen?

- Igen, ő a barátnőm Aria. - szorítottam meg a kezét biztatásul.

- Aria tedd boldoggá Harryt. - jött egy másik lány hangja mellőlem. 

- Azon vagyok. - mosolyodott el, miközben a lányra nézett.

- Szép pár vagytok, sok sikert Hazz, szeretlek. - lépett közelebb a szőke lány, majd várt. Tudtam, hogy ölelést szeretne.

- Köszönjük. - válaszoltam, majd megöleltem őt.

- Várjatok. Nekem lenne pár kérdésem. - szólalt meg az egyik fotós.

- Nem adok interjút, beszéljen a menedzseremmel. - emeltem fel a kezem.

- Csak egy kérdésre válaszoljatok. Hivatalos a kapcsolatotok? - tartott fel minket sikeresen.

Ariára néztem, aki megszorította a kezem, jelezve, felőle rendben van a dolog.

- Igen, hivatalos. - mondtam, majd egyszerűen ott hagytuk a felgyülemlett tömeget.

Idegesen voltam, amikor tovább indultunk. Nem akartam ennek kitenni Ariát, de az első alkalommal, ahogy a lábunk elhagyta a lakása küszöbét megtörtént, ahogy sejtettem kezdettől fogva. Nem mutatta ki az érzéseit az előbbi közjátékkal kapcsolatban, csak csendben sétált mellettem, míg a kezemet fogta. Nagyon szerettem volna, ha tényleg nem érdekli ez az egész, de tisztában voltam vele, hogy az érzései elrejtésében nagyon jó, tökéletes álarcot képes felvenni és te ebből semmit sem veszel észre. Viszont azt is tudtam, hogy a felejtés, az eltemetés minden, csak nem megoldás. Előbb-utóbb kitör belőled minden feszültség és azt sem te, sem pedig a környezet nem fogja díjazni vagy épp értékelni. Jobb kibeszélni a dolgokat, tapasztalatból beszélek, hiszen az én hallgatásom juttatott minket oda, ahol alig egy hete tartottunk, a szenvedésbe, az egyedüllétbe.

- Harry? - integetett az arcom előtt egyik kezével.

- Igen? - fordítottam felé a tekintetem.

- Itt vagy? Egy ideje beszélek hozzád, de nem válaszolsz. - mosolyodott el, mire minden aggodalmam korábbról semmivé foszlott.

- Persze, ne haragudj. Mit mondtál? - kérdeztem vissza.

- Hogy mindjárt a parkba érünk és gondoltam fagyizhatnánk, ha akarod. - indult tovább most, hogy már rá fokuszáltam.

- Remek ötlet baby. - húztam meg a kezét, így a rántás következtében megfordult és pont a mellkasomnak ütközött.

- Így sosem érünk oda. - nevetett fel.

- Van időnk. - hajoltam közelebb egészen addig, míg ajkaim egybe nem olvadtak az övével.

- Tudod, hogy délután dolgoznom kell. - tolta el magát a keze segítségével, ami a felsőtestemen pihent.

- Nekem is, de minden időt használjunk ki együtt.

- Tudod, ha tehetném egész nap veled lennék. - nyomott egy gyors puszit a számra, majd a kezemnél fogva ismét húzni kezdett előre.

- Egyértelmű.

A park szokásos látványa lassan kirajzolódott előttünk és beléptünk a kapuján, hogy a korábban megbeszélt fagyit ténylegesen is magunkhoz vehessük. Aria egy citrom fagyival a kezében sétált előttem, míg én csak egy csokit kértem magamnak. Leültünk az egyik padra és beszélgettünk szokás szerint. Aria alig néhány perc után elő kapta a fényképezőgépét a táskájából és képeket kezdett készíteni. Először csak a madarakat, a környezetet fotózta, majd rátért az emberekre. Feltűnő volt számomra, hogy mennyire élvezi, egyszerűen ragyogott az arca minden egyes kép elkattintása közben. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy szembe fordul velem és rólam lő képeket. Sokszor csinálta ezt, de most valahogy nem akartam, hogy én legyen a fotók alanya.

- Hagyd abba. - emeltem fel a kezemet az arcom elé, ezzel megakadályozva cselekedetét.

- Ne már, engedd, hogy fotózzalak Harry. - csalódottan hagyták el a szavak a száját.

- Inkább velem foglalkozz, ne a gépeddel. - nyúltam ki érte, de Ő gyorsabb volt, így elhúzta előlem.

- Veled foglalkozom, hisz téged fotózlak. - gúnyolódott.

- Ha nem hagyod abba nagyon nagy bajban leszel. - álltam fel és megindultam felé.

- Most nagyon megijedtem. - nyújtotta ki a nyelvét rám, amitől nagyon kislányosnak nézett ki.

- Oké, add ide. - indultam meg felé, de Ő elfutott előlem, én meg utána vetettem magam. 

Szerintem az egész park komplett hülyének nézett minket, hisz húszon éves fejjel itt fogócskáztunk, akár a gyerekek. Sokáig azonban nem tartott, mert jóval gyorsabb voltam nála, így pár méter után elkaptam. A hirtelen sebesség vesztés miatt mind a ketten elestünk, én konkrétan Arián fetrengve kötöttem ki. Ahogy egymásra néztünk mind a kettőnkből kitört a nevetés.

- Gyere. - nyújtottam felé a kezem, ahogy felálltam.

- Bolond vagy. - nevetett még mindig.

- Én? - húztam fel a szemöldököm, hisz nem én kezdtem ezt az egészet.

- Hát nem is én.

- Pedig nekem nagyon úgy rémlik, hogy aki ezt elkezdte az te voltál baby. - húztam magamhoz közelebb és a dereka köré kulcsoltam a kezemet.

- Rossz a memóriád szupersztár. - csókolt meg, majd egyszerűen kiszabadult a karjaimból és csábos lépteivel távolodni kezdett tőlem.

- Ne meneküljön Miss Simons. - kiabáltam utána és azonnal elindultam felé.

- Nem menekülök Mr. Styles. - kiabálta vissza sem fordulva, mire a nevem megint kíváncsi tekinteteket eredményezett, de szerencsére békén hagytak, nem rohantak le őrült módjára.

- Várj már egy kicsit. - fogtam meg a kezét.

- Mit az? - fordult meg mosolyogva.

- Ezt még a szülinapodkor akartam oda adni, de hát tudod, hogy annak mi lett a vége. - nyújtottam át a hosszú fekete bársonnyal bevont dobozt.

- Jaj, Harry nem kellett volna költekezned. - lepődött meg, majd nagy nehezen elvette tőlem a dobozt.

- Pedig de. - mosolyogtam rá.

- Köszönöm. - nézett rám, majd kinyitotta a doboz fedelét és ámulva nézett rám.

- Harry. - kissé könnybe lábadt a szeme, amikor tudatosult benne, hogy mit is rejt a doboz.

- Fordítsd meg. - szólaltam meg és tette, amit kértem tőle.

- Istenem.  - kapott a szájához örömében és a könnyek ténylegesen lefolytak arcán.

- Nézd. - húztam ki a pólóm alól a sajátomat és megmutattam neki az enyémen lévő fotó szimbólumát.

- Imádom.

- Én téged baby.

***

Már a stúdióban voltam, ahova Aria is elkísért, mivel még volt két órája a munka ideje kezdetéig. Egyébként is örültem, hogy végre itt van és meghallgat munka közben, nem tudom, hogy miért, de nagyon jól esett, hogy itt van. Büszke voltam erre az egészre, amit a fiúkkal eddig elértünk, így vele is meg akartam ezt osztani. Bent álltam a mikrofonnál és az egyik számot énekeltem, amit nem raktunk rá az albumra, de felvesszük későbbre. A megismerkedésünk pillanatában írtam egy dalt és tudtam, hogy ezt fogom énekelni, azt akartam, hogy hallja, hogy mennyit jelent nekem Ő és a kapcsolatunk. Látni akartam a reakcióját.

Ha valamit is bántam elmúlt rég

Egy tovatűnő szürke rossz emlék

Réges-régen csak jó vár

Az óra bennem újból jár

A gyűjteményből egy kicsi részletek

Hogy valakiért még egyszer elveszek

Nem kell többé hóvihar

Csak minden ami felkavar

Megint új dalt játszik ma a rádió

Mégis úgy tűnik, már ez is rólad szól

Nem kell semmi, engem egy új dal vár

Minden álmom már a vágyad útján jár

Távol tőled

Egy régi dallam száll, de úgysem hallom már

Veled új dal vár

Volt sok ígéret szép szóval

Álmatlan esték egy csepp jóval

Nem kell többé látomás

A valósághoz változást

Nem varázslat csak egy földi láz

Ha nézel érzem, hogy a hideg ráz

Nem ígértél semmi mást

Csak örökkön át szárnyalást.

Már megint …

Nem kell semmi….

Itt vagy végleg bárhogy nézlek

Nem kell félned mindent értek

Én vigyázok rád ha félsz.

Itt van minden szín a színben

Hold a fényben tűz a vízben

Ég gyere még!

Nem kell semmi….

Láttam, ahogy engem néz gyönyörű szemeivel, amik könnyben úsztak. Nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg, így a mikrofont újra a szám elé húztam és beszélni kezdtem.

- Csak, hogy tudd, mit jelentesz.