2/10. - Képes lennék végleg feladni?

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Várom a véleményeteket.
Jó olvasást.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Fájt.

Be kell ismernem, hogy nagyon rosszul érintettek, a szavak, amik az imént hagyták el ajkait. Nem bízik bennem és ez kiborít. Tudom, hogy a vádak, amivel gyanúsít engem nem igazak, de nem hagyja, hogy elmagyarázzam neki. Úgy érzem, hogy egyre jobban elzárkózik előttem és nem akar esélyt sem adni a kettőnk kapcsolatának. Túlságosan fél a csalódástól, de ha meg sem próbálja, akkor már alapból veszített. Könnyebb neki levegőnek nézni-e? Vagy tényleg nem érdeklem őt már egy kicsit sem? Bosszantó.

Csak néztem rá és vártam, hogy végre megszólaljon, hogy valamit mondjon, akármit. Semmi reakció.

- Aria, kérlek válaszolj a kérdésemre. - nem bírtam tovább, így felemeltem a hangomat, hogy végre visszatérítsem hozzám. 

- Nem tudok erre válaszolni Harry. - forgatja meg szemeit, amitől még idegesebb leszek.

- Mit nem lehet ezen tudni? Vagy megbízol bennem, vagy nem. - fakadok ki.

- Szeretnék megbízni benned. - nem várom meg míg befejezi.

- De?

- De egyszerűen nem megy. - bár ne kérdeztem volna rá a mondata második felére.

- Oké, hát köszönöm a bizalmat. - semmi értelme nem volt annak, hogy tovább maradjak. Sarkon fordultam és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Hallottam lépteit magam mögött és folyamatosan reménykedtem benne, hogy megállít és nem engedi, hogy kisétáljak azon az ajtón.

- Harry. - megkönnyebbülés töltött el, ahogy kiejtette a nevemet.

- Igen?

- Ne haragudj. - nem erre számítottam.

- Hülyeség lenne, ha haragudnék rád. Inkább magamra haragszom, amiért egyáltalán visszajöttem és azt képzeltem, hogy számítok neked még valamit, de tévedtem. - túlságosan beleélted magad Styles.

- Számítasz nekem Harry, nem erről van szó.

- Akkor mégis miről van itt szó Aria? - tudtam, hogy nem az a legjobb taktika, ha kiabálok, de nem tudtam mostanra mit tenni.

- Nem bírnám ki, ha még egyszer elvesztenélek. - szabályosan nevetnem kellett a válaszán.

- Érdekes. Megsúgom pont azt tetted. Elveszítettél. Elmegyek és olyan lesz, mintha sosem jöttem vissza. Isten ments, hogy teher legyek az életedben. - éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe attól, ahogy bele gondoltam ebbe az egészbe. Tényleg elmegyek? Képes lennék végleg feladni?

- Elmész? - teljes volt a döbbenete.

- Mit csináljak? Nem kellek neked, így semmi értelme itt maradnom.

- És a házad?

- Eladom. Millióan ölni fognak egy házért, amiben Harry Styles egy fél napot töltött. - semmi értelme nem volt megvenni.

- Ne légy szarkasztikus.

- Olyan vagyok, amilyen lenni akarok Aria. Szia. - ezzel behúztam magam mögött az ajtót. Én hülye továbbra is reménykedtem benne, hogy utánam jön, de semmi sem történt. Értettem én, nem érdeklem őt. Felfogtam.

***

London. Ismét. Rémes.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideje vagyok itthon. Egy hét, kettő, vagy talán már egy egész hónapja? Nem is érdekelt. Felejteni akartam, semmi mást. A házat nem volt erőm eladni Los Angelesben, így az továbbra is a nevemen állt, a maga ürességében. Sajnos őt sem sikerült elfelejtenem egy percre sem, folyton csak ő jár a fejemben. Amikor otthon voltam anyám folyton róla kérdezett és, hogy miért nem harcoltam érte jobban. Folyton a fülemet rágta. Mindig is tisztában voltam vele, hogy ő volt az egyetlen nő az életemben, akit anyám igazán kedvelt és nem csak megjátszotta miattam. De nem ő volt az egyetlen, aki nem hagyta annyiban a dolgot. Louis és a többiek, főként Niall mindig idegesített a kérdezősködésükkel és a fejem tele beszélésével. Nem akartak leszállni a témáról és folyton vissza akartak küldeni hozzá. Hallani sem akartam róla, soha többé nem megyek vissza oda, miatt nem. Megpróbáltam és elbuktam.

A csengő éles hangja szakította meg a némaságot és a gondolataimat. Már előre elegem volt abból, hogy valaki megint kioktasson. Végig sétáltam a folyosón és kisebb gondolkodás után szélesre tártam a bejáratot. A pillanatnyi döbbenettől meg sem tudtam szólalni. Kikerekedett szemekkel bámultam rá és próbáltam rájönni mi folyik itt.

- Álmodom? - tettem fel a kérdést inkább magamnak, mintsem a személynek, aki farkasszemet nézett velem.

- Nem Harry, nem álmodsz. - mosolygott rám szelíden és reménykedve.

- Sosem lehet tudni, minden egyes éjjelen veled álmodok, honnan tudjam, hogy most valóságos vagy és nem aludtam el a kanapén?

Nem válaszolt, csak egyszerűen előre lépett és hosszasan megcsókolt. A nyelve követelőzően siklott át a számba és kezdte el birtokba venni. Automatikusan mozdultam vele együtt, olyanok voltunk, mint két mágnes. Az ölembe kaptam és behátráltam vele a lakásba. Tudtam, hova akarok vele menni, de előbb biztosra akartam venni, hogy ő is benne van, annyira amennyire én.

- Mi ez? - mutattam kettőnkre.

- Nem tudok nélküled lenni Harry. Hülye voltam, hogy engedtem, hogy aznap elsétálj. Azóta minden napom kész gyötrelem. Veled akarok lenni. - hittem neki, tudtam mikor mond igazat.

- Elég sokáig tartott, míg rájöttél.

- Tudom.

- Ugye azt is tudod, hogy most mi jön odafent? - kérdeztem tőle.

Csak egyszerűen bólintott.

- Akarod? - megint csak egy bólintás volt a válasza.

Ismét ajkaira forrtam és végre megkezdhettem az utamat a hálószoba felé, ahol kettesben évek óta nem voltunk és már pokolian kínzott a vágy, amit iránta éreztem. Az erekcióm azonnal reagált és kezdett szűkös lenni a farmer, ami rajtam volt. Első dolgom volt lerúgni magamról, amint az ágyra fektettem őt. Végig éreztem magamon a tekintetét, ahogy minden zavaró darabtól megszabadultam. Ő következett. Fölé helyezkedtem és mohón bontottam ki a textilből, ami takarta előttem tökéletességét. Egy valami azonban zavart, mivel pasija nem volt elég hosszú ideje, így nem tudtam, hogy szed-e még valamit. Reménykedtem benne.

- Aria. - szólítottam meg gyengéden, míg a nyakát hintettem be nedves csókokkal.

- Igen? - elhaló hangja még inkább tűzbe hozott. egyértelműen felizgult.

- Szedsz még tablettát? - legyen a válaszod igen.

- Nem. - sóhajtott fel.

- Basszus. Érezni akarlak. - ez én torkomból is kiszakadt egy jókora sóhaj.

- Akkor érezz. - le voltam döbbenve azon, hogy nem a gumit vetette fel ötletül. Bár nem is tudtam volna azzal szolgálni, mert nem volt itthon.

- Megszakítom. Bízol bennem? - nem sűrűn csináltam ilyet, de ez is egy védekezési forma, ami jobb, mint a semmi.

- Bízok. - az öröm szétáradt bennem, ahogy elhagyta ez az egyszerű, de számomra annál többet jelentő szó. Lassan temettem bele magam és vártam egy kicsit, hogy megszokja, hogy benne vagyok. Végre. Mozgásra ösztönöztem a csípőmet, mire ösztönösen válaszolt. Nyögdécselt és minden lökésemnél ellenem furakodott. Többre és többre vágyott, engem is ösztönözve ezzel. Fokozatosan gyorsítottam, míg ő egyre többször vonaglott meg alattam. Elképesztő látványt nyújtott, az érzésről nem is beszélve. Éreztem, ahogy körém feszül és minden gátja elszakad. Ösztönöztem, hogy élvezzen, amikor csavartam egyet a csípőmön. Pont jókor csengett le az öröme, mivel engem is utol ért a vég és sietve hátráltam el tőle, hogy a lepedőt részesítsem a jutalmammal. Zihálva omlottam mellé, míg próbáltam arra ösztönözni magamat, hogy normálisan vegyem a levegőt. Csillogott a szeme, ahogy mellettem feküdt. Nehéz légzése és egyre lomhább pislogása azt jelezte, hogy jócskán elfáradt.

- Hiányoztál. - suttogja, míg szemei majdnem lecsukódnak.

- Te is nekem. - csókolom meg a homlokán, míg a kezembe fogom a koszos lepedőt és állva csodálom tovább a nőt, aki ismét az életem részévé vált.

Nem csak én nem vagyok képes feladni, de nyilvánvalóan ő sem.