Nem akarok a titkod maradni!

Álmomban már láttalak folytatás Bettynek!

Hétfő reggel boldogan kelek ki az ágyból, ahogy az órám hatot üt és a reggeli rádióműsor ébreszteni nem kezd, szokás szerint. Nem vagyok a reggelek embere, de ez a nap ma más. Ma minden jobb lesz, mert végre az enyém, ez a csodás férfi, akiért oly rég epekedett már a szívem. Kivételesen a reggeli nap sem zavar, ahogy beszűrődik a függöny két oldala között és bevilágítja fényével a szoba egészét. Az egész hétvégét nála töltöttem, csak tegnap este voltam hajlandó haza jönni, bár Ő sem engedett ki a kezei közül egy percre sem. Alig vártam, hogy találkozzak a csajokkal és mindent elmesélhessek nekik, kezdve onnan, hogy leléptem a klubból Harryvel. 

A fürdőbe rohanok, hogy az alvás utolsó jelét is elűzzem az arcomról és végre teljesen felébredjek. Gyors fogmosás után a lépcsőn rohanok le a konyhát megcélozva első úti célomnak. Mivel anya a lépcsőfordulóban állt, így gyakorlatilag, annak árán jutottam le, hogy Őt fellöktem. 

- Jó reggelt napsugaram, mi ez a túlzott jó kedv? – gúnyolódott velem, mivel tisztában van vele, hogy reggel használhatatlan állapotban szoktam létezni a házban.

- Semmi különös. – válaszolom, majd egy pirítóst felkapva a tányérról, harapok bele.

- Egyél rendesen. – szid szokásképpen.

- Eszem. – mutatok a számban rágott ételre.

- Állva?

- Jó meglátás. – nyúlok a narancslé után és nagyot kortyolva belőle, nyelem le a maradék kenyeret.

- Ez a viselkedés, még csak véletlenül sem annak tudható be, hogy egész hétvégén Harrynél voltál, ugye? – kérdezi egy sejtelmes mosoly kíséretében, mire a szememet forgatom.

- Nem jó megérzés. – kapom fel a táskámat és a tornacipőmet húzom fel a lábamra.

- Mi van vele? – hallom meg apa hangját a nappali felől.

- Szerelmes.

- Hé, van fülem és képzeljétek, még használni is tudom. – kiabálok nekik, mielőtt bezárnám a bejárati ajtót.

Bevágódom a kocsimba és meg sem állok az iskoláig, ahol nagy a nyüzsgés. Mindenki az udvaron lebzsel, és a hétvégét beszélik ki, jó szokás szerint. Leparkolok a szokásos helyemre és a bandához megyek, akikkel minden nap együtt lógunk. Barátnőim egyből megrohamoznak a kérdés áradattal, ami megállíthatatlanul hagyja el a szájukat.

- Hova lettél szombaton? – kérdezik egyszerre, esküszöm, hogy ezt gyakorolják.

- Basszus hagyjátok már ezt abba, rohadt para, ha egyszerre beszéltek, ráadásul ugyan azt. – csitítom le Őket, kissé túl nagy a hév, ami bennük tombol ebben a pillanatban.

- Szeretjük a parás dolgokat. 

- De vicces.

- Szóval?

- Majd később elmesélem. – szólalok meg, amikor a csengő félbeszakítja a pletyka áradat folyamatot.

- Kicseszett csengő. – nyögnek fel, majd az épületbe sétálunk, a több száz diákkal egyetemben.

Mikor a folyosón megyek végig, megpillantom Harryt a szekrényének dőlve, szokásos pózt felvéve. Ahogy meg lát felém küld egy mosolyt, de valami nagyon furcsa nekem rajta. Nem úgy néz rám, mint tegnap este, amikor haza vitt. Oda sétálok hozzá és köszönök a többi fiúnak, aki vele van és várom, hogy megcsókoljon, de nem történik semmi, csak egy Sziá-t kapok tőle és nem is foglakozik a jelenlétemmel tovább. Köszönésre sem méltatva hagyom ott és sétálok a terembe, majd levágódom a helyemre és a jó kedvemet egy szempillantás alatt váltotta fel a düh, hogy a legközelebb a kezembe kerülő dolgot a falnak vágtam volna legszívesebben. Látszik megint egy olyan dologba lovaltam bele magam teljes gázzal száguldva, ami csak az én fejemben létezett, hisz Harry szemmel láthatóan szarik rám. Ezek szerint, neki semmit sem jelentett az az éjszaka és én sem.

Még mindig mérgesen figyeltem, amint a hülye sleppje kíséretében a helyükre sétálnak, olyan lazasággal, hogy bármelyik pillanatban széteshetnének. A lányok persze rögtön beszélgetésbe elegyednek vele, miközben Őt nézem, de rám sem emeli a tekintetét. Mekkora egy farok vagy, Styles.

Hallgatom a tanár szarságait, de semmi nem ér el a tudatomig. Látom, hogy mozog a szája, de semmi. Mellettem a barátnőm oldalba könyököl, mire felnyögök a sajgástól a bordáim között. Harry erre a hangra rám néz és kacsint egyet. Komolyan nem vágom, hogy akkor most mi van.

- Mi van? – kérdezem meg a barátnőmet.

- Mi bajod van? 

- Semmi.

- Dehogy nem, eddig madarat lehetett volna veled fogatni, most meg, ha szemmel ölni lehetne, már mindenki halott lenne körülötted. – gúnyolódik velem.

- Tudod, nem szeretem, ha egyesek levegőnek néznek. – ejtem ki a szavakat direkt a kelleténél hangosabban, hogy biztosan Ő is meghallja és észrevegye magát végre.

- Most már muszáj mesélned. 

- Oké, röviden összejöttem szombat este Harryvel, most meg a létezésem is ismeretlen a számára. – hadarom el gyorsan a lényeget.

- Hogy mi van? – kiált fel, mire mindenki ránk néz.

- Baszod, halkabban. – most én könyökölöm oldalba, nem akarom, hogy mindenki megtudja.

- Bocsi.

Persze nem itt volt vége a beszélgetésnek, minden részlet kulcsfontosságúnak bizonyult, amikor valamit kihagytam. Egész óra alatt azt találgattuk, hogy mi baja lehet, de egyértelmű volt, hogy nem akar felvállalni a nyilvánosság előtt és ez fájt a legjobban. Nem ilyennek ismertem meg őt. Határozottan csalódott voltam.

Épp az ebédlőbe tartok, amikor valaki mellkasába sikerül sétálnom, ezzel minden könyvet szétszórva a folyosó padlóján.

- Nem tudsz figyelni? – csattanok fel, amikor lehajolok, hogy összeszedjem a könyveimet.

- Ezt én is kérdezhetném, édes. – hallom meg az olyannyira ismerős rekedt hangot.

- Harry. – nézek fel rá.

- Ja. – nyújtja felém a kezét, ezzel felhúzva engem a térdelő állásomból.

- Nahát, már észreveszel? – kérdezek rá.

- Mi?

- Ne tetesd a hülyét, miért kerülsz? 

- Nem kerüllek. – fogja meg a kezemet, de feltűnik, hogy senki nincs rajtunk kívül a folyosón.

- Aha, persze. – sétálok el mellette, majd a szekrényemhez megyek és bele dobálom a könyveket szó szerint, majd nagy csattanással csapom be a szekrény fém ajtaját.

- Betty. – kiabál utánam, de nem érdekel, csak megyek tovább nem foglalkozva vele.

Aztán a kezemet megragadva lök be a szertár ajtaján, mire felsikítok. A helységben teljesen sötét van, mind addig, míg Harry meg nem találja a villanykapcsolót és fénnyel nem árasztja el azt.

- Na, szóval? – mered rám. 

- Nehogy már neked álljon feljebb. – csattanok fel és a kilincsért nyúlok, hogy elhagyhassam a kis szertárat.

- Nem mész sehova. – ragadja meg a csuklómat és magához ránt.

- Harry, engedj el. – teszem a mellkasára a kezemet.

-Nem. – leheli a szavakat a fülembe, majd ajkait a nyakam érzékeny bőrén húzza végi, izgatva így a cselekedetével.

- Hagyd abba.

- Mit, édes? – kérdezi, miközben tovább kínoz.

- Ezt. – lökök rajta egyet, mire a falnak csapódik, majd lecsapok az ajkaira, magamban érezve a düh és a szenvedély sajátos kettős keverékét.

Nem igazán tudtam, hogy mi ütött belém, de Harry vette a lapot és becsatlakozott a könyörtelen játékba, amit én hívtam életre. Felkapott az ölébe és a szobában lévő kis asztalhoz sétált, amiről mindent lesöpört, majd finoman lehelyezett rá. Szenvedélyesen csókolt meg és vezette át a nyelvét, hogy a sajátommal harcolhasson, de ebben a harcban sosem hirdetnek győztest vagy vesztes. Sietősre vette a figurát és áthúzta a pólómat a fejemen, majd magát is megszabadította a sajátjától. A teste látványával sosem fogok tudni betelni, ahogy végig néztem rajta, nagyot nyelve húztam végig a nyelvemet az alsó ajkamon. Ő ezt természetesen érdeklődve figyelte, majd ahogy a tettem jobban beindította, ismét megragadott és fél kézzel felemelt, hogy a rövid nadrágomat lehúzhassa, ami felettébb könnyed feladatnak tűnt a számára. Kiszabadítottam a merevedését a nadrágjából, ami az események gyorsasága által, igencsak szűkös volt mostanra neki. Felnyögött, ahogy végig simítottam péniszén és erőteljesen megmarkoltam azt.

- Ne kínozz. – szívta be élesen a levegőt, ahogy mozgatni kezdtem a kezemet rajta.

- Akkor cselekedj. – leheltem ajkaira.

- Ezt még megbánod, meg foglak dugni. – mocskos szavai, csak még inkább felajzottak.

- Állok elébe. – ejtem ki utolsó szavaimat, mire a csipke anyag darabokban hever a kezei között, konkrétan letépte rólam egy egyszerű mozdulattal, semmiféle erőfeszítésébe nem került.

Megdöbbentett a keménysége, ahogy belém vágta magát és könyörtelen tempóba kezdett. Tényleg feldühíthettem, mert ilyen hevességet eddig nem tapasztaltam tőle, bár nem volt sok összehasonlítási alapom róla. A mozgás intenzitásának köszönhetően a nyögéseinket hamar életre hívta, míg a leheletünk egyé nem vált, ahogy egymás szájába ziháltunk. Kissé felemelt, ennek köszönhetően még jobban belém tudott hatolni, így megadva számomra a kegyelemdöfést, a gyönyört, amire kezdettől fogva vágytam és áhítoztam. Rohamos gyorsasággal követett, majd kifulladva engedett vissza az asztalra, miközben eltávolodott a testével tőlem. Végszóra megszólalt a csengő, ami az ebédszünet végét jelezte, így villám gyorsan kapkodtuk magunkra a ruháinkat. Mielőtt beléptünk volna a terembe, megragadtam a kezét és visszarántottam.

- Egy valamit most tisztázzunk. 

- Amit, csak szeretnél. – mosolygott rám, míg várta a mondandómat.

- Nem akarok a titkod maradni.

A mondatom után kézen ragadott és egy csók kíséretében elindult velem az osztályba, míg többé nem volt hajlandó elengedni a kezemet, jelezve, hogy velem van.