29. fejezet - A következő szint!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Remélem tetszeni fog, jó olvasást hozzá!
Hagyjatok nyomot magatok után bármely formában, minden visszajelzésre szükségem van!
Csatlakozzatok a facebook csoporthoz is: https://www.facebook.com/groups/1520549514861232/

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aria

Azt mondják a szív fájdalma nem ér fel semmilyen fizikai fájdalom mértékével, de akkor mégis miért érzem azt, hogy kiakar törni a mellkasomból? Nem bírom elviselni a fájdalom szűnni nem akaró szorítását, minden percben jelen van és nem akar megszűnni, eltűnni, a semmié lenni. Azt gondoltam eddig, hogy a tűz vagy a jég a legkegyetlenebb fegyver egy ember elpusztítására, de azt végig nézni, hogy valaki lemorzsolódik mellőled, akiben egyszer bíztál, hittél és reméltél borzalmas. Csalódni a világ legnagyobb fájdalma. 

De Ő sem enged a felejtésnek. Napok óta folyamatossá vált a telefon csörgése, végtelenítve hallom és kikészít. Ha felvillan a neve előttem rögtön egész lénye feltűnik és rosszabbá tesz mindent. Hiányzik a hangja, a mosolya, a piszkos szavai, de főként a jelenléte. Mert halálosan szerelmes vagyok, ebbe az elbaszott faszba.

- Meddig fogod még ezt csinálni? - horkan fel Zora, miközben végig mutat rajtam, ahogy az ágyon fekszem és mindenütt papír zsebkendők tömkelege vessz körül.

- Mikor fogsz már megszűnni? - nyögök fel, ahogy elkezdi felszedni a kupit, ami körbevesz.

- Soha, ezt tudhatnád. Neked kéne abba hagyni az önsajnálatot és összeszedned magad, amúgy is nem ma van az első munkanapod? - áll meg az ágy szélénél csípőre tett kézzel.

- Szedjem össze magam Zora? - csattantam fel, míg felültem és a támlának döntöttem a hátamat. - Harry megcsalt, ez neked nem világos?

- De kristály tiszta, csak nem ülhetsz itt hetekig, lép túl rajta vagy mit tudom én, csak ne keseregj. - ragadja meg a kezemet és felhúz, hogy kövessem.

- Örülök az együtt érző oldaladnak. - forgatom meg a szemeimet.

- Ne hidd azt, hogy nem érzek együtt veled, mert tudom, hogy mennyire szereted Őt, hiszen ezért van ez az egész, de meg sem hallgattad Őt azóta sem. - fordult meg ezzel szembe kerülve velem.

- Mit magyarázzon meg? Egyértelmű, hogy együtt van Taylorral, ezen nincs mit megmagyarázni. Láttad ezeket a szarokat nem? Nem hiszem el, hogy ez egy hetekkel ezelőtti újság és én észre sem vettem. - mutatok rá az asztalon lévő pletyka magazinra, aminek a címlapján Harry és Taylor látható.

- Ez egy pletyka lap Aria és a hangsúly a pletykán van. Te komolyan elhiszed, hogy Harry ilyet tenne? - értetlenül mered rám.

- Figyelj az a legkisebb, hogy én mit hiszek, csak az a biztos, amit tett.

- Honnan veszed, hogy az a liba igazat mondott? - horkan fel és kikapja a kezemből a magazint.

- Nem tudom, kedves volt velem. - gondolkodtam el.

- Mikor? - húzta fel a szemöldökét.

- A koncerten találkoztam vele a mosdóban.

Ahogy kiléptem az öltöző ajtaján, első utam a mosdó felé vezetett, mert majd bepisiltem már. Gyors léptekre ösztönöztem magam, majd kisebb kínszenvedés után végre megtaláltam a mosdót. Ahogy belöktem az ajtót nem hittem a szememnek, Taylor Swift állt a tükörnél és épp a sminkjét javította. Nem vagyok rajongója, de szeretem a zenéit.

- Szia. - köszönt nekem egy nagy mosollyal.

- Szia. - köszöntem vissza és remélem, hogy nem látta a döbbenetet az arcomon.

- Hogy jutottál ide be? - húzta fel a szemöldökét.

- Ezt, hogy érted?

- Rajongók nem jöhetnek be. - fordult felém.

- Azt hiszed rajongó vagyok? - döbbentem le egy kicsit, de közben megmosolyogtatott a dolog.

- Nem vagy az? - kérdezte.

- Nem éppen. 

- Akkor a fiúkkal vagy? - kérdezett rá kíváncsian.

- Igen, Harry barátnője vagyok. - még mindig furcsa ezt kimondani.

- Ó, hát örülök, hogy megismertelek. Hogy is hívnak? - érdeklődött.

- Aria. 

- Remélem még találkozunk, Aria. - köszönt el, de valami nagyon furcsa volt a hangjában.

- Hogy én ezt eddig miért nem vettem észre. - gondolkodtam el hangosan.

- Mit?

- Gúnyolódott velem, akkor a mosdóban. Tudta, hogy elfog jönni és tönkre tesz mindent, pontosan tudta, hogy ki vagyok és úgy tett, mintha nem ismerne.. - olyan szintem lettem egyik pillanatról a másikra szomorúból dühös, hogy még sosem volt részem, ekkora kedélyváltozásban.

- Valahogy sejtettem, hogy ez egy számító ribanc. - vetette közbe Zora, de teljesen igaza volt. - Mit fogsz csinálni?

- Mivel?

- Harryvel. - magát a feltételezést sem értettem.

- Semmit, nem érdekelnek a kifogások és hazug magyarázatok. Egyértelmű, hogy ezek ketten jót röhögnek rajtam. - bámultam ki az ablakon.

- Most komolyan, ha Harry tényleg, csak hülyített volna, akkor ezt csinálná? - emelte fel a telefonomat, ami ismételten csörgött vagy ezredszerre a minap.

- Nem fogom felvenni. - csattantam fel.

- Ha te nem, akkor majd én. - mondta hirtelen, de mire ellenkezhettem volna a füléhez tartotta a kagylót.

- Szia. Nem, Zora vagyok. Nem akar veled beszélni. Igen, én meg. Hogy érted ezt? Ez komolya? Te teljesen hülye vagy Styles. Miért nem lehetett ezt hamarabb elmondani? Most jobb? Oké, én megpróbálom, de nem ígérek semmit. Oké, szia. - nem értettem semmit az elhangzott beszélgetésből, de nem is érdekelt.

- Nem akarom hallani. - szögezem le, mielőtt elkezdené.

- Nem is mondok semmit, ezt kettőtöknek kell megbeszélni. Annyit kért, hogy találkozz vele. - láttam a szemében, hogy reménykedik.

- Ne is álmodjon róla. Nem fogok vele találkozni. - elegem van ebből az egészből.

- Azért gondolkodj rajta, ennyit megérdemel szerintem, hogy legalább meghallgatod Őt.

- Nem.

***

A nap következő és lehet nagyobb feladata elmenni Federichez és vele dolgozni, miközben a hátam közepére sem kívánom a pasit. Főleg, úgy hogy a hangulatom a béka feneke alatt van és egyhamar nem lesz jobb az egyszer biztos. Már az előcsarnokban sétálok és a lift felé veszem az irányt. Beszállok a liftbe a többi ember mellé és megnyomom a szokásos emelet gombját és várok. A számok lassan villannak fel, ahogy elérjük a kérdéses emeleteket. Mire elérem az enyémet, már az életemet is eluntam. Elég forgalmas egy irodaház ez, így a nap csúcsforgalma közepette. Kilépek a folyosóra, ahol pont Federic és az asszisztense sétálnak velem szembe. Ennél nagyobb műmosoly nem is pihenhetne a ripacs képén.

- Szia Aria. Örülök, hogy itt vagy és izgatottan várom a közös munkát. - próbál udvariasnak hatni, de teljesen átlátok rajta.

- Persze. - erőltetek magamra egy mosolyt.

- Gyere körbe vezetlek, hogy mindenkit megismerj. - karolt belém, amitől komolyan a gyomrom is felfordult.

Egy teljes óra ment el azzal, hogy a ég különböző osztályaira vitt és minden egyes ott dolgozónak bemutatott és konkrétan úgy éreztem magam, mint egy új trófea, akit körbe mutogat, hogy villogjon a teljesítményével. Undorító ez az egész. A műmosoly olyan szinten ragadt az arcomra, hogy szerintem soha többé nem fogom tudni levakarni onnan. Sosem mosolyogtam még ennyit életemben. A többi ember kedvesnek tűnt, bár a divat részlegen dolgozó lányok, épp olyan sznobok voltak, mint maga a nagyfőnök, Federic.

- Hogy tetszett? - kérdezte meg, miközben bevezetett az irodájába.

- Tetszett. - remélem beveszi.

- Egyébként mi bajod? - kérdezett rá.

- Tessék?

- Látom rajtad, hogy valami nem kerek. - válaszolja, én meg teljesen ledöbbenek.

- Semmi különös, de beszélhetnénk a mai feladatomról. - kértem meg.

- Ezt a lelkesedést szeretem. - kacsintott rám és tudtam előre, hogy baromi hosszú napnak nézek elébe.

Első napra az egyik benti fotózásra kellett elmennem és a fotós munkáját segítenem. Odaadni neki az objektívet vagy épp a díszletben kicserélni valamit. Szerettem a háttér munkálatokat is, hiszen ez is hozzá tartozik a fotózáshoz, de valahogy sokkal jobban testhez állt nekem a kültéri munka. Ahol nem megcsinált háttér előtt kell, kihoznod a modellből a legjobbat, ami mondjuk ki elég szűkös lehetőségeket ad számodra és számára is. Nem mindegy, hogy két négyzet méter helyed vagy vagy 200, ahol kihasználhatod a hely adottságait. Kicsit bele feledkeztem a munkába, főleg, hogy az egyik kedvenc modellem volt a fotó alany. Imádtam a különleges vonásait és a mediterrán jellegét. Adraina Lima az egyik legszebb nő a világon. A nap további része gyorsan telt és már azon kaptam magam, hogy Federic irodájában tartózkodom ismételten.

- Hogy tetszett a fotózás? - kérdezte meg nyájasan.

- Remek volt. - mosolyogtam vissza rá.

- Ennek örülök, de most térjünk rá a lényegre. Meggondoltad már az ajánlatomat? - tudtam, hogy felfogja hozni, éreztem.

- Már akkor is mondtam, hogy nem fogok neked Harryről képeket szolgáltatni és ehhez most is tartom magam, akkor is, ha már nincs közöm hozzá. - szóltam el magam.

- Mi? Nem vagytok már együtt?

- Nem.

- Ez mindent megváltoztat. Nem akarsz bosszút állni rajta? Biztos tett valamit, amiért kirúgtad. hallottam dolgokat róla és arról az énekesnő exéről. - szavai teljesen ledöbbentettek, végig hülyített, tudta, hogy Harry megcsal engem.

- Nem semmit sem változtat meg, nem adom ki Őt, akkor sem, ha megbántott. Nem és kész. - álltam fel a székből.

- A-a-a. Állj, csak meg szívi. Úgy értettem, ha nem teszed vége a boldog egyetem éveknek. Nem ajánlatot tettem neked, hanem egy feltételt, amivel ha élsz nem lesz gond, de ha nem elintézem, hogy az álmod füsté váljon. - komolyan nem hiszem el, hogy ezt az egészet tényleg komolyan gondolja.

- Leszarom te szemét. - csattanok fel, majd kiviharzok az irodájából.

Már a taxiban ültem és  a sírás ismét úrrá lett rajtam, de most már két dolog miatt tettem ezt. Az első és legfontosabb Harry és amit tett velem. Nem tudtam elfogadni, hogy ennyire elbánt velem. én megbíztam benne, mindenem odaadtam neki és nem figyeltem arra, hogy ennek rossz vége lehet és természetesen sikerült megégetnem magam új fent. A második, pedig Federic és a feltétele. Hogy képzeli egyáltalán, hogy én majd képeket fogok neki hozni Harryről? Nem vagyok egy kibaszott paparazzi és nem is leszek. Ahogy kiszállok a taxiból, nem hiszek a szememnek. Többször pislogok, hogy eltűnjön, de nem teszi. Itt van, a lakásom előtt.

- Harry? Mit keresel itt?

- Téged. Beszélnünk kell.