2/03. - Válaszút.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

- Harry. - integetett az arcom előtt, míg rosszallóan többször is megrázta fejét, mitől a szőke tincsei ide oda mozogtak. Azt figyeltem másodpercekig, csak gondolkoztam míg az agyamig semmi sem jutott el. Azt sem tudtam, hogy merre járunk és hányadik üzletet hagytuk el az órák leforgása alatt. Egyáltalán mennyi idő telt el?

- Tessék? - tettem úgy, mint aki meglepődik, hogy a nevét hallja.

- Elmondanád nekem, hogy miért nem vagy képes rám figyelni napok óta? Hol jár az eszed? Mert az biztos, hogy nem itt. - kezdtem érezni a figyelmetlenségem hátulütő jeleit. Tudtam, hogy ennek a vége a szokásos vádolgatás lesz, amit kicseszettül utáltam és amivel Carmen egy percre sem tudott leállni, ha nem ő volt az események középpontjában.

- Semmi különös nyuszi, csak sok dolog van mostanában, amivel foglalkoznom kell.

- Mi az a sok dolog? Egyértelmű, hogy ebbe az esküvőnk nem tartozik bele, mert egy percet sem vagy képes foglalkozni vele és bármiben is segíteni nekem, akárcsak egy kicsit is. - részben igaza volt, mert valóban a hideg futkosott a hátamon a készülődés miatt, de egyben idegesített is a gondolat, hogy ennyire rohan és nem képes várni semmivel sem, mintha holnap kelnénk egybe.

- Figyelj, nem azt mondom, hogy nem érdekel, de szerintem túlságosan rohansz vele, nem kell semmit elkapkodni.

- Sietek? - annyira meghökkent, mintha az imént azt mondtam volna el neki, hogy halálos beteg vagyok.

- Miért, nem? - húztam fel a szemöldököm és tudtam, hogy ebből a beszélgetésből semmiképpen sem jöhetek ki jól.

- Mond már meg nekem Harry, hogy mire várjak? Megkérted a kezemet és annyira szeretlek, hogy nem akarok hosszú évekig elhúzódó jegyességet, a feleséged szeretnék lenni. Akkora nagy baj ez? - néztem őt míg beszélt hozzám és konkrétan nem tudtam eldönteni, hogy a következő tette az lesz, hogy letépi a fejem a helyéről, vagy az, hogy zokogni kezd.

- Természetesen nem, de véleményem szerint ezzel nem kéne sietni, van időd a szervezésre, ne kapkodjunk, hisz gondolom, mind a ketten tökéletes esküvőt akarunk és egy felejthetetlen napot, amire mind a ketten jó érzésekkel fogunk visszaemlékezni évek múltán is. Nyuszi, a jó munkához idő kell. - annyira hihetőre sikeredett a mondandóm, hogy hittem saját magamnak, annak ellenére is, hogy tisztában voltam a szavaim igazságtartalmával, ami a nagy semmivel volt egyenértékű.

- Ebben igazad van. Ne haragudj, hogy kiakadtam, csak kezdett olyan érzésem lenni, hogy te nem is akarod ezt az egészet. - pirult el a mondata közben, de valahogy nem találtam cukinak, sokkal inkább az aggasztott, hogy igaza volt és talán nem is akarom ezt igazán.

- Ne aggódj, nem gondoltam meg magamat.

Újabb hazugság, pipa.

***

A hotelszobámban ültem, míg Car ruhapróbán volt, ami talán az utolsó csepp volt a képzeletbeli poharamban és megmondtam neki, hogy hagyjon békén egyenlőre ezekkel a szarságokkal. Természetesen megsértődött rám és kiabálva közölte velem, hogy majd egyedül megszervezi és nem is akarja, hogy többé bele szóljak. Lényegében nekem megfelelt.

A nagy fel-le járkálásom közepén Louis rontott be a szobámba és mint egy hülye, aki épp beszívott, kereste a távkapcsolót, miközben azt hajtogatta vég nélkül, hogy ezt nem fogod elhinni. Még is mit?

- Hol van az a szar? - káromkodott magában. - Le fogunk maradni róla.

- Miről? - szóltam közbe, de csak legyintett, hogy fogjam be és segítsek keresni. Végül a takaró alól rángattam ki a fekete tárgyat és az eszeveszett kezébe nyomtam.

- Az ötösön van. - kezdek aggódni a magában beszélés miatt, komolyan ez nem normális.

- Mi? - de nem sikerült befejeznem, amikor a képernyőn megpillantottam őt. Ott állt egy galéria kellős közepén egy kép mellett és szégyenlősen válaszolt a vele szemben álló riporter sablon kérdéseire. Gyönyörű volt és a haja is sokkal hosszabb volt, mint amire emlékeztem és a színe is más volt, de baromi jól állt neki. Inkább szőke volt mostanra, mint barna, de illet hozzá. Egy igazi nő volt, akiért még most is teljesen oda voltam, be kell vallanom.

- Miss Sinoms, ha kellene mi lenne az az egy szó, amivel jellemezné az új kiállítását? - a fotós feltette a következő kérdést, míg magamat azon kaptam, hogy tűkön ülve várom a választ.

- Talán most az egyszer fordul elő, hogy nem kell gondolkoznom ezen. Egyértelmű, hogy ez a szó, csak a "Múlt" lehet. - nem volt egyértelmű számomra, hogy miért pont ezt a szót választotta.

- Mit ért múlt alatt? - erre voltam én is kíváncsi.

- Sajnos ezt nem árulhatom el, de akik a valóságban is ismernek azoknak egyértelmű. - megmosolyogtatott, hogy továbbra is sejtelmes maradt.

- Köszönjük, hogy itt lehettünk. Végezetül nézzék meg ezeket a csodálatos fotókat. - ekkor sorban végig mentek minden fotón egyesével. Én meg tuti, hogy kiköptem volna a számban lévő folyadékot, ha éppen ittam volna. Olyan helyek voltak lefotózva este, pont szürkületkor, ahol többször voltunk együtt. Elsőre azt gondoltam, hogy ez csak a véletlen műve, de amikor a negyedik kép is egy helyszíne volt a múltunk darabkájának, akkor megvilágosodtam, hogy a Múlt szó ránk vonatkozik és az ismerős, pedig rám. Louissal egyszerre néztünk egymásra, ahogy a műsor egy másik témára váltott át. Kikaptam a kezéből a távirányítót és azonnal kikapcsoltam a tévét. Azt kívántam, bár ne nézette volna meg ezt velem. Minden érzésem a plafonon volt és nem tudtam magamat sem kontrollálni. Égtem.

- Mi volt ez? - tettük fel egyszerre ugyan azt a kérdést.

- Ha én azt tudnám. Miért csinált ilyen képeket és mikor? - megvolt a teljes kiakadás a részemről.

- A riport elején az állt, hogy alig pár napja fejezte be a fotósorozat készítését, ami eddig a legrövidebb idő alatt készült el. Harry, ezt alig három nap alatt hozta össze. - fulladozni kezdtem Lou szavai után.

- Szerinted az miatt volt? - emeltem ki az "az" jelzőt.

- Nem tudok neked pontosat mondani, de elképzelhető. - nem nagyon vártam meg, hogy befejezze. - Várj, most hova rohansz?

Valóban rohantam, át a közös nappalin a bal oldalra, ahol Niall szobája volt. Ha bárki tud erről valamit, akkor az csak is ő lehet. Tudtam, hogy napi szinten beszél Zorával, akkor is, ha előttem le is tagadta a dolgot.

- Niall. - álltam az ajtóban és vertem az ajtót, míg a nevét kiabáltam.

- Mi van? - nyitott ajtót a szőkeség, aki szemmel láthatólag éppen aludt.

- Tudsz valamit? - mentem beljebb a szobájába.

- Mit csináltál vele? - Louishoz beszélt, aki a hátam mögé állt.

- Nem szándékosan, most volt egy riport Ariával a tvben. - vont vállat.

- Ügyes voltál.

- Ha nem zavar itt vagyok én is. Niall, ha tudsz valamit, bármit vele kapcsolatban, akkor most kezdj beszélni. - nem tudtam, hogy mit akarok tudni. Azt, hogy valóban gondol rám vagy azt, hogy tovább lépett és a képeknek semmi köze hozzánk.

- Harry szerintem ez nem jó ötlet.

- Ne csináld ezt Niall, ha tudsz bármit, akkor kérlek mond el.

- Egy feltétellel, ha nem csinálsz hülyeséget utána. - valami nagy dolog lehet, ha erre kért.

- Oké, csak mond már.

- Beszéltem Zorával azon  a napon, amikor a sajtó közölte az eljegyzésedet Carmennel, azt mondta, hogy Aria teljesen kiborult. Aztán beszéltem vele, alig három napja és aggódott miatta, elmondta, hogy két napja nem látta, mert csak a várost járja és képeket készít. Egyetlen mondattal hagyta ott őt, hogy vissza kell mennie oda, ahol minden elkezdődött. Utoljára tegnap beszéltem vele, azt mondja talán már egy fokkal jobban van, de éjszaka hallja, ahogy a te nevedet hajtogatja. Szerintem még nem felejtett el téged és az eljegyzésed nagyon felkavarta őt, de jobban lesz idővel, ne aggódj. - meg sem tudtam szólalni azok után, amiket Niall mondott. Éreztem, hogy miattam készítette ilyen hirtelenséggel azokat a képeket, mert még jelentettem neki valamit. Tudnom kellett, hogy mit.

- Mit fogsz mondani Carmennek? - nyújtotta át Louis a bőröndömet.

- Basszus, teljesen elfelejtkeztem róla. Nem tudom, de most nem is érdekel. Majd kitalálok valamit. - ezzel a ruháimat kezdtem bele pakolni az üres bőröndbe.

- Ne menjek veled? 

- Nem kell Louis, komolyan jól leszek, csak beszélnem kell vele és ennyi. - a legnagyobb baj az volt, hogy a beszélgetés utáni dolgokkal nem voltam tisztában, mit csinálok utána?

- De, ha bármi van, hívj fel és megyek.

- Persze, de semmi gond nem lesz. - erősítettem meg benne, akkor is, ha nem tudtam, hogy valóban így lesz-e.

Még sehol nem tartottam, amikor Carmen jött be nagy szatyrokkal a kezében és döbbenten nézett minket.

- Mit csináltok? Hová pakolsz? Megyünk valahova? - fakadt ki egy perc alatt, amire semmi szükségem nem volt.

- Csak én megyek. - szögeztem le, míg újabb darabokat hajtogattam össze.

- Harry, mi ez az egész? - csattant fel.

- Örülnék, ha nem beszélnél így velem. Los Angelesbe megyek. - rövid válasz volt.

- Minek mész oda? Tudtam, hogy meggondoltad magadat, úgy tudtam. - ezzel leült az ágyra és sírni kezdett.

- Carmen ez hülyeség, nem gondoltam meg magam, csak el kell intéznem valamit, ennyi. - ezzel bezártam a bőröndömet és az ajtó felé kezdem húzni.

- Most komolyan itt hagysz? - nézett rám könnyáztatta tekintettel.

- Itt.

- Még is mit csináljak itt egyedül?

- Amit akarsz vagy haza is mehetsz, nekem édes mindegy. - érzéketlenné váltam az irányába és ez már semmi jót nem ígért.

- Hozzá mész, ugye? - megdermedtem, amikor ezt megkérdezte, mert sosem beszéltem neki róla. Egyszer sem.

- Nem. 

- Dehogynem, akkor miért vágsz ennyire rémült képet? Miért hazudsz nekem Harry? Miatta nem akarod ezt az esküvőt, ugye?

- Hülyeségeket beszélsz. - ezzel kinyitottam az ajtót.

- Harold Edward Stlyes, ha kimész ebből a szobából esküszöm, hogy köztünk mindennek vége. - az ideg azonnal elkapott, ahogy ezeket a fejemhez vágta.

- Nem érdekel.