Novella 5. - BAD!

Sziasztok Madárkák!

Kivételesen írok a novellához is pár sort nektek.
A mostani novella azért különleges, mert a másik blogom ihlette, ami a BAD - A rosszabbik énem! Ha tetszik a novella, nézzetek be a blogba is! :)

Blog linkje: http://bad-arosszabbikenem.blogspot.hu

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Harry.

- Hmm? - fordulok Liam felé, amikor vadul gesztikulálni kezd.

- Hol jársz haver? - kíváncsian teszi fel a kérdését.

- Sehol. - hazudok neki, mivel csak egy helyen jár az agyam már hetek óta, amióta találkoztam Vele.

- Nem versz át. - jön közelebb hozzám és feltűnően méregetni kezd. átlát rajtam, nem hiába a legjobb barátom.

- Figyelj, nem hiszem, hogy ebbe neked is bele kéne folynod Liam. - próbálom lerázni őt.

- Miről beszélsz?

- Az a legjobb és legbiztonságosabb a számodra, ha semmit nem tudsz az egészből. - közlöm vele érzelem mentesen, majd amilyen gyorsan, csak tudok elhagyom a parkot. Az sem érdekel, hogy Liam egy folytában a nevemet hajtogatja.

 

Elég, hogy én bele keveredtem ebbe az egészbe, nem kell, hogy még a többiek is bele bonyolódjanak ebbe. Amikor először találkoztam Simonnal, egy jó bulinak tartottam az egészet, de most a dolgok megváltoztak. Több embert öltem már meg, mint amit a kezemen meg tudok számolni. Minden egyes este kísértenek az emberek, akiknek az életét kioltottam. A legnagyobb fájdalmam az volt, hogy a többségük ártatlan volt, semmilyen bűnt nem követett el. Talán, csak egyet, hogy rossz helyen volt rossz időben és én is ott voltam. Alig múltam 17 éves és nézd mi lett belőlem. Egy gyilkos, akit nem érdekel más élete és a baj az, hogy tényleg egyre kevésbé érdekel bárki más magamon kívül. Ölsz vagy ölnek, ez a szabály és én magamat mentettem minden egyes alkalommal.

 

A családomban nem ismeretlen a halál és a bandákhoz tartozás. Apám az ellenséges banda vezére volt, amiről, csak akkor szereztem tudomást, amikor a Nyugati bevett engem és szembesültem a másik csapattal. Teljesen le voltam döbbenve, amikor apámmal néztem farkas szemet, ő csak egyszerűen kinevetett és gyengének nevezet. Hát lehet nem kellett volna, mert ő húzta a rövidebbet. Tudom mire gondoltok. Egy 15 éves fiú, aki megölte a saját apját. Nem tévedtetek sokat. Tényleg megöltem őt, de önvédelem volt. Ha én nem teszem, most én feküdnék a kemény föld alatt egy fa dobozban, a fejem fölött egy faragott márvány tömbbel. Hogy megbántam-e? Nem, egyáltalán nem. Apámnál könyörtelenebb emberrel még sosem találkoztam. Sosem szeretett engem és amikor kiderült, hova is tartozom kitagadott a családból és nem volt többé otthonom. Azóta is Simonnál lakom, aki egyre furcsább viselkedést mutat az irányomba. Olykor ok nélkül kezd velem üvölteni és a feladatok is, akiket rám bíz, nem nevezhetőnek egyszerűnek. Egyre inkább megfogalmazóik bennem az az érzés, hogy tart tőlem és azt várja, hogy elbukjak.

 

- Harry. - hallom meg Simon hangját, mire oda kapom a tekintetem, ezzel nem figyelve tovább a tv-ben sugárzott adásra.

- Igen?

- Feladat. - csak ennyit mondott, majd sarkon is fordult.

- Mi lenne az? - állok fel és utána vetem magam.

- A kikötőbe kéne menned és figyelni a szállítmány lebonyolítását. Semmi extra. Benned bízom, így téged küldelek. - szavai ledöbbentettek, sosem gondoltam, hogy bízna bennem. Sántított a dolog.

- Rendben. - ráztam vele kezet, majd útnak is indultam.

 

A Range Rover könnyen és hangtalanul suhant az egyenletes aszfalton. A sebesség sosem érdekelt, a büntetéstől sem féltem, hiszen a rendőrség is a kezünkben van. Mindent mi irányítunk Londonban, senki sem mer nekünk keresztbe tenni, érthető okokból. A gyors kocsinak köszönhetően alig negyed óra alatt már a kikötő hatalmas fém kapuján hajtottam át. A raktárunk a nyugati szektorban volt, ami nem volt véletlen. Azért csodálkozom, hogy eddig nem jöttek rá mások, hogy hol tartjuk a szajrékat. Lehet a túlzott egyértelműség segített minket a rejtőzködésben.

 

- Brian. - kiabálok rá a raktárosunkra, aki ennek hatására felém fordítja a tekintetét.

- Hello Styles. - nyújtja felém a kezét.

- Jöttem ellenőrizni. - rázok vele kezet a mondatom közben.

- Oké. - válaszolt feltűnő közömbösséggel.

 

Valami itt nekem nagyon nem stimmelt. Se egy kamion, se semmi, amit állítólag ellenőrizni kellene. Ezek készülnek valamire és nagyon úgy tűnik, hogy ez ellenem irányul. A gondolataim még abba sem maradtak, amikor az első lövés eldördült és Brain a hasát fogva esett a földre. A következő események, olyan gyorsasággal történtek, hogy alig tudtam felfogni az egészet. Simon sétált ki a mellettünk lévő raktárból és egy pisztolyt rám szegezve jött egyre közelebb.

- Sajnálom Styles, de veszélyt jelentesz rám és a hatalmamra. - húzta meg a ravaszt, majd a pisztoly elsült. Csípő fájdalmat éreztem a mellkasom bal oldalán, de a szívem nem szűnt meg dobogni. Simon lövésével egy időben, meg mertem volna esküdni, hogy hallottam még egy lövést. Amikor Simon a bal lábához kapott és ordítva esett a földre a sejtésem beigazolódott. A kérdés, csak az, hogy a lövés honnan jött és kitől származik.

 

Az biztos, hogy a következő jelenetre nem voltam felkészülve. Mind a négyen felém közeledtek. Liam, Louis, Niall és Zayn. A barátaim. Liam kezében ott figyelt egy pisztoly és nagyon úgy festett, hogy ő mentet meg.

 

- Jól vagy Harry? - guggolt le hozzám és segített felállni.

- Voltam már jobban is. - viccelődtem el, bár az iszonyatos mellkasi fájdalom el viselhetetlen volt.

- Tudod, ha te nem is mondtad el, én figyeltek. Nem lehetsz ekkora hülye Harry. - emelte fel kissé a hangját.

- Nem akartam, hogy ti is bele keveredjetek. - néztem rá, miközben a kezemet a vérző területre szorítottam.

- Szerintem épp eléggé benne vagyunk. - mutatott körbe.

- Eléggé. - értettem vele egyet.

 

Miután megmentette az életemet, az adósa lettem. Nem kellett sok idő, míg rájöttünk, hogy ezt fogjuk csinálni. Hónapok leforgása alatt, miénk lett London és mindenki a lábaink előtt hevert.

 

Mi lettünk a rosszak, mi lettünk a BAD.