6. fejezet - Az a bizonyos kép!

Sziasztok Madárkák!

Na mit hoztam nektek? Igen, megleptelek titeket egy extra résszel, mivel ma itthon vagyok. Gondoltam rátok.

Jó olvasást hozzá! Ha nem nagy kérés írnátok nekem véleményt? Köszönöm.

Eléggé elképesztő, hogy alig egy hete nyitottam meg és már 1000 körüli megtekintést produkáltatok! Elképesztőek vagytok. Köszönöm nektek.

Esther xX

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Szia Aria. Itt Harry, Harry Styles. - jött az ismerős rekedt hang, amitől majdnem kiejtettem a telefonomat a kezemből. 

Teljesen lefagytam.

- Aria ott vagy? - a feltett kérdését, alig hallottam meg a száguldó vérem hangja miatt, ami a fülemben könyörtelenül dübörgött.
- Ő..igen itt vagyok, ne haragudj. - nyögdécseltem elakadva minden szónál, sikeresen, mint egy komplett idióta.

- Semmi probléma, baby. - mély hangja elterelte mindenről a figyelmemet, egyszerre voltam totál ideges és egyben teljesen nyugodt is. Hogy is van ez?

- Nem sértésként, de honnan tudtad meg a számomat? - az első értelmes mondat, ami ez alatt a beszélgetés alatt elhagyta a számat.

- Kitaláltam. - válaszolt sejtelmesen.

- Kitaláltad? - kérdeztem vissza, élénken élt bennem az üzenet, amiben azt válaszoltam neki, ha kitalálja felhívhat, hát ő csak kapott az alkalmon. Nem?

- Te írtad, hogy találjam ki és nézd sikerült. - nevetett a vonal másik végén, engem teljesen megbabonázva dallamos nevetésével.

- Nem hinném, hogy gondolat olvasó vagy. Szóval kitől szerezted meg? - meglepődtem a dühös hangvételen, ami a szavaimban csengett.

- Az legyen az én titkom, baby. - nem vagy könnyű esett, kicsit sem.

- De rejtélyes valaki. - gúnyolódtam vele, hisz teljes mértékben megérdemelte. Csak úgy adta agát a helyzet.

- Még semmit sem láttál, Aria. - szinte láttam magam előtt, amint kajánul mosolyog, egyszerűen kihallottam a hangjából.

- Oké, ha csak közölni akartad, hogy jó vagy a számok egymás utánijában, akkor én megyek is. Szia. - köszöntem el talán kissé bunkóbb hangot megütve a kelleténél.

- Várj, ne tedd le. - kérlelt rögtön.

- Igen? - kérdeztem vissza, azért érdekelt, hogy voltaképpen mi az oka a hívásának.

- Pénteken lesz egy buli, csak megakartam kérdezni, hogy nem lenne kedvetek eljönni a barátnőddel, akivel a koncerten voltál? - oké, hivatalosan is ugrándozok örömömben. Idióta. Majd eszembe jutott valami.

- Ne haragudj Harry, de dolgozom pénteken egész nap. - nem hiszem el, hogy az miatt zártkörű szar miatt nemet kell mondanom neki.

- Ó, hát sajnálom, akkor máskor és jó munkát neked. - a csalódottság tisztán hallható volt a hangjában, én meg úgy éreztem magam, mint aki csak kibúvót keres, akkor is ha nem hazudtam, az ok igaz volt.

- Hát köszi és tényleg ne haragudj, szívesen elmennék veled. - muszáj volt egy kicsit meggyöznöm, hogy nem lepattintani akarom őt.

- Tudom. - kuncogott fel.

- Akkor jó. - mosolyodtam el.

- Ne haragudj, de mennem kell, még dolgozunk. - adagolta az információkat, meglepve engem azzal, hogy magyarázkodik nekem. Nincs rá szükségem, Harry.

- Menny csak, jó munkát. 

- Köszi. Figyelj, ha nem baj, akkor később hívlak. - öröm tánc, öröm tánc, ujjongás.

- Persze. 

- Oké, akkor szia. - köszönt el, én meg nem akartam letenni a telefont, fura vagyok, komolyan.

- Szia Harry. - köszöntem el, majd a telefon sípoló hangja jelezte, hogy letette a telefont.

Ettől féltél? Most komolyan? Ez volt, akkora nagy ügy? Felhívott, beszéltél vele és eszméletlen jó volt.

Nem tudom, hogy van, de a belső hangoddal veszekedni már száz százalék, hogy nem normális dolog, sőt abnormális úgy gondolom. Elment volna az eszem? Az egyszer teljesen bizonyos. Harry mindent felforgatott, mindent felégetett maga körül és én álltam a középpontban, ahol a tűz bármikor megégethet. Vállalni a kockázatot hatalmas dolog volt, de én készen álltam. Harry, miatt megéri kockáztatni, nem félek a tűzzel játszani.

Reggel hangosan nyögve ébredek, amikor a beszűrődő fény kiégeti a szememet, így fájdalmasan csukom őket vissza. Néhány perc múlva erőt veszek magamon és nyitogatni kezdem a szememet, hogy hozzá szokjon a naphoz, aki kedvesen megakar vakítani, elvenni a látásomat. Mivel sikerült időben felkelnem, így készítek egy kávét magamnak, amint kiérek a kis konyhámba. Alig kortyolok bele a kávémba a telefonom rezegve figyelmeztet, hogy valaki elakar érni.

- Szia Zora. - fogadom el barátnőm hívását egy egyszerű csúsztató mozdulattal.

- Szia Ari. - szólít a nem éppen frappáns becenevemen, amit nem különösebben szívlelek.

- Még mindig Aria, mit szeretnél? - kérdezem meg.

- Csak szólni akarta, hogy ma nem megyek b az egyetemre, mert hát.. ízé. - akadozik a mondandója. Na jó ki cserélte fel a szerepeket, mikor volt, hogy Zora nem találta a szavakat?

- Most mi van? Nyögd ki. - erőltettem, nem volt ez a viselkedés mindennapi, így tudtam, hogy elég nagy ok az, ami megnémítja a nagypofájú barátnőmet.

- Niall-el találkozom. - sikít egyszer, csak a telefonba, egem ezzel a tettével megsüketítve.

- Köszi, most nem hallok a bal fülemre, gratulálok. - szarkasztikus énem újra köszöntlek, szia.

- Bocsesz, na csak elakartam újságolni a nagy hírt. Neked nincs mondani valód? - kérdez rá, ami kissé gyanús nekem. Tud valamit.

- Ami azt illeti akad. Tegnap felhívott Harry, úgy hogy meg sem adtam a számom. - közöltem vele, bár lemertem fogadni hogy tisztában van vele.

- Hát ez mekkora rejtély. - kínos nevetésben tör ki.

- Esetleg nem tudod, hogy honnan tudta meg a számom, drága Zora? Hmm? - kérdezem meg tőle, bár már szinte teljesen biztos vagyok a következő válaszában.

- Tőlem. - suttogja a telefonba. Teli találat, kérem a nyereményt.

- Ki nem találtam volna. - kuncogtam el magam, valahogy nem haragudtam rá.

- Nem haragszol? - be van szarva a kicsike, ez vicces.

- Nem, inkább megköszönném. 

- Ez komoly? - kérdezte meg, le volt döbbenve a reakcióm miatt.

- Teljesen. - nevetnem kellett a reakcióján, bár megértettem, nem szoktam ilyen megértő lenni.

- Na megyek, majd hívlak. - köszönt el, majd bontotta is a vonalat, az én elköszönésem hiányával nem sokat törődve. Szia.

A zebrán való átfutás nem ment valami jól. Lehet nem a legjobb megoldás a suhanó kocsik között áthaladni. Néha csodálkozom, hogy hogy nem ütöttek még el. Szerencsés vagyok, azt hiszem, vagy csak nagy mázlim volt. Az egyetem udvarára érve, már nagyon sokan voltak. A két szőke lány egyszer csak felém sétál és közvetlen megállnak előttem. Én csak körbe fordulok, hogy eltévedtek-e vagy mit tudom én, de nem volt szokásuk hozzám szólni. Így gondolom érthető a kiülni készülő döbbenet az arcomra a részemről.

- Szia. Aria igaz? - szólalt meg az egyikük, név híján Szőke 1.

- Szia. Igen. Segíthetek valamiben? - kérdezek vissza, ennek meg mi baja. Eltévedtél? Megfordítlak menny a másik irányba.

- Ismered őt, igaz? - oké, ennél kicsit több információt, ha lehetne.

- Még is kire gondolsz? - ő a szó vivő vagy mi?

- Harryre. - oké hivatalosan is lesokkoltam.

- Ezt honnan veszed? - basszus ha sokat beszélgetek vele én is olyan hülye leszek, mint ő. Érzem, amint csökken az IQ szintem.

- Láttunk a koncerten, a te fényképező gépeddel fényképezett, aztán meg a tweetek. - áradozott. Hallgass el.

- Nem, nem ismerem. Bocsi mennem kell. - olyan gyorsan hagytam ott, hogy megfordulni sem volt ideje.

Komolyan kikészülök. Az egész iskola tudja már, hogy tartjuk a kapcsolatot vagy mi? Ezek ketten honnan tudták meg. Felmentem twitterre, amit lehet nem kellett volna. Ismeretlenektől kaptam üzeneteket és sokan bekövettek. Ezt, csak mind miatt? Addig nem is zavart annyira, amíg a kedves üzenetek, át nem mentek gyűlölködőbe.

@Harryismine Ki ez a ribanc és miért foglalkozik vele az én férjem?

@Harryfanatic Nem hiszem el, még csak nem is szép.

@1DGirl Harry engem kövess, ne ezt az Aria tudja ki a faszomat.

Oké ez már sok nekem. Elegem lett belőlük, így kiléptem. A probléma sajnos nem szűnik meg ilyen egyszerűen. Most, hogy így megnézem, sok lány az egyetemen eléggé csúnyán néz rám. Csak ő miatta viselkednek, így velem?

Ez abszurd. Mit tettem én velük? Elvetted a bálványukat. A kis hang megint megjelent. Ó, fogd már be! 

Egész nap az utálkozó tekinteteket kaptam, még azoktól is akikkel, eddig jóban voltam. Úgy gondolták, ha levegőnek néznek az majd segít neki. Nem, nem segített. Nekem legalábbis biztosan nem.

A szörnyű nap után semmihez sem volt kedvem, csak haza menni. De el kellett mennem az LA Daily-hez, hogy megkérjem őket alkalmazzanak, mint gyakornokot. Eléggé ideges voltam, hiszen ők nagyon híresek, mint utólag kiderült. Én mindenről le vagyok maradva mostanában, már meg sem lepődök. Amint megérkeztem a címre, ami a kártyán szerepelt, a szívem ezerrel kezdett dübörögni a mellkasomban. A nagy forgó ajtón bejutottam a hallba, ahol a recepciós nőhöz vezettek első lépteim.

- Elnézést, én Federic Martinhoz jöttem. - olvastam le a kártyán szereplő nevet, ami csak most tűnt fel, hogy ugyan úgy Martin a család neve, mint Mr. Martinnak. Nem hiszem, hogy ez véletlen egybe esés.

- Szabadna a nevét? - nézett rá kissé flegmán a nő, mintha nem lennék oda való. Bár ha az öltözködését nézzük, nem is voltam. Trikó, szakadt farmer, nem túl elegáns.

- Aria Simons. - mondtam el neki a nevemet.

- Á, igen Miss Simons. Jöjjön utánam. - ezzel kisétált a pult mögül és várta, hogy elinduljak utána.

- Federic. - nyitott be egy irodába. - megjött Miss Simons. 

- Köszönöm Jenett, engedd be. - hallottam egy eléggé fiatal hangot belülről.

Beljebb lépve a nagy irodába egy alig 25 éves férfit pillantottam meg a hatalmas forgós székben terpeszkedni. Rám mosolygott, majd intett nekem, hogy mennyek beljebb és foglaljak helyet az egyik vele szembeni székben.

- Jó napot. Aria Simons vagyok és a gyakorlattal kapcsolatban vagyok itt. Mr. Martin küldött. - lehet kicsit idegesen szólaltam meg, de csoda, hogy kijött valami belőlem.

- Igen, az apám már mesélt magáról és küldött is nekem pár két, amit te készítettél. Ugye nem zavar, ha tegeződünk? - a sejtésem be igazolodott, ő Mr. Martin fia.

- Természetesen nem. - mosolyogtam bájosan, legalábbis reméltem, hogy ez egy mosoly volt és nem vicsorítás. Sosem lehet tudni.

- Remek, szóval Aria, hoztál még nekem képeket? - nem kertel, ez tetszik. Nehéz lenne nem észre venni, hogy igen csak jó képű pasi. Kék szeme van, aminek árnyalatát leginkább a tengerhez tudnám hasonlítani.

- Igen. - nyújtottam át neki a pendrive-ot, amin a képeimet hoztam magammal.

- Köszönöm. - vette el a kezemből a kis eszközt és a laptopjába helyezte.

Mögöttem egy kivetítőn néztük végig a képeimet. Elég sok képet szedtem össze, így az idő is arányos volt a számukkal, míg néztük őket. Az egyik képnél az ütő is megállt bennem. Nem hittem, hogy ez még rajta van. Azt hittem az összeset letöröltem. Amikor tovább ment szinte rögtön felsóhajtottam megkönnyebbülésemben. 

- Várjunk csak az ott mi volt? - szólal fel inkább csak magának, sem mint nekem. Vissza lépteti a képeket. Ne.

- Csak egy kép. - válaszolom hátha nem fogja foglalkoztatni.

- A fiú a képen, Harry Styles, úgy hogy ez nem csak egy kép. - lepődök meg a megállapításán. Remek, ő is ismeri. Szuper klassz.

- Igen, ez csak véletlenül került bele, nem érdekes. - kérlek lépj tovább, kérlek.

- Te készítetted? - csak nem hagyja annyiban.

- Én. - válaszolok.

- Ügyes. Tetszik ez a kép, jó meglátás. Ismered őt? -   mi van ma mindenki ezzel jön?

- Nem, csak egyszer láttam a parkban, azt sem tudtam, hogy ki ő. Nem szeretem a zenéjüket. - oké most tutira rám szakad a plafon.

- Értem, azért lenyűgöző munka. - teljesen megkönnyebbültem, amikor végre túlléptünk a képen. Még csak az kéne, hogy én szolgáltassam a következő hazugsághoz a kép anyagot. Ez volna az utolsó, nem akarok rosszat Harrynek.

- Köszönöm. - próbálkoztam mosolyogni, de csúfosan elbuktam. Nem veszi be.

- Igazán nem tesz semmit, nagyon tehetséges vagy. Örülnék, ha a gyakornokom lennél a nyárra. - közölt velem nemes egyszerűséggel.

- Tényleg? Nagyon szépen köszönöm. - újabb öröm tánc pipa.

- Tényleg, akkor a kezdéstől még értesítelek. Köszönöm, hogy eljöttél, egy élmény volt drágám. - köszönt el, miközben kezet csókolt nekem. Oké, ez már hivatalosan is baromi bizarr. Ha nem tudnám, azt mondatnám, hogy flörtől velem.

- Köszönöm a lehetőséget, Szia. - köszönök el, majd kilépek az irodájából.

A pendrive-at szorongatom a kezemben kifele menet és azon gondolkozom, hogy lehettem, ekkora hülye, hogy elfelejtettem azt az egy képet, róla. Nem tudom mit csinálnék, ha szembe jönne velem a következő magazinban. Egy biztos Harry soha többet nem állna szóba velem. Nem vagyok paparazzi, megvetem azokat az embereket. Nem hagynak egy szabad percet sem a sztároknak, csak azért, hogy egy friss kép szülessen, amint kilépnek otthonról. Undorító.

Otthon még mindig puffogtam magamban a hülyeségem okán. Te szerencsétlen idióta! Szitkozódtam saját magammal. Lehet ez lesz az új heppem. Mivel gondolkozni akartam, így egy csésze gözölgő teával ültem ki a teraszra. Itt lehet a legjobban gondolkozni, ha éppen arra van szüksége az embernek, hogy kitisztuljon az agya, hogy ésszerűen tudjon goldolkozni. Itt semmi sem tereli el a figyelmemet. Ja persze. A telefonom villogó kijelzője nem engedte. Harry számát jelezte. Izgatottan emeltem a készüléket a fülhez.

- Szia. - köszöntem bele válaszra várva.

- Szia Aria. Mondtam, hogy később telefonálok. - mosolygott a vonal túlsó végén, éreztem.

- Jóval később van az biztos. - kuncogtam egy kicsit, hiszen eltelt egy egész nap. Tegnap szinte pontosan ebben az időben keresett.

- Igen tudom, ne haragudj, de nagyon sok a meló, tudod az új album. - tetszett, hogy ilyen felszabadultan beszél velem.

- Értem, akkor biztos elfoglalt vagy. - ez elég hülye hozzá szólás volt.

- Igen, mondatjuk. - nevetett. Nagyon tetszik a nevetése. - És veled mi történt ma?

- Nem túl sok minden, felvettek gyakornoknak. - ja meg a rajongóid terrorizálnak, de az csak mellékes.

- Örülök és minden jól ment? - nem annyira, lehet hogy eladtam rólad egy képet. Oké, fejezd be Aria, ez marhaság, csak megnézte. Pont, lezárva.

- Teljesen. - ja, nem éppen.

- Akkor mindkettőnknek sikeres napja volt, baby. - ez a babyzés a mániája vagy mi, bár tetszik.

- Ezek szerint. - nevettem fel, de tényleg csak egy kicsit. Elbűvölő a személyisége.

- És most mit csinálsz? - kérdése teljesen meglepett. Semmit, rád gondolok.

- Kint ülök a teraszon és a várost nézem. - hagyta el a számat az igazság.

- Biztos csodás a kilátás. - éreztem, amint elképzeli, hogy én mit láthatok.

Beszélgetésünket a csengőm hangja zavarta meg. 

- Harry tartsd egy kicsit, valaki ráült a csengőmre. - tettem le a mellkasomra a telefont, hogy Harry ne hallja mit beszélek a késői zaklatóval. 

- Jövök már. - kiabáltam, mikor a csöngöről csak nem akart leszállni az illető.

Viszont, amint kinyitottam az ajtót, meg sem tudtam szólalni. Na erre nem számítottam.

- Szia. - mosolygott rám, miközben elvesztem rekedt mély hangjában és zöld szemeiben. 

Végem van.