Sziasztok Madárkák!
Csütörtök van, így itt van a mai rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Hagyjatok magatok után nyomot, pipáljatok, írjatok véleményt és íratkozzatok fel!
Jó olvasást!
Újabb hétfő, újabb rohanás, de mégis minden teljesen más. A nap melegebben süti a bőrömet, még az sem zavar, hogy a taxi rám dudál, amikor átszaladok előtte az úton, nem törődve a forgalommal. Azt hiszem nem volt túl jó opció késő éjszakáig üzengetni Harryvel.
Csütörtök van, így itt van a mai rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Hagyjatok magatok után nyomot, pipáljatok, írjatok véleményt és íratkozzatok fel!
Jó olvasást!
Újabb hétfő, újabb rohanás, de mégis minden teljesen más. A nap melegebben süti a bőrömet, még az sem zavar, hogy a taxi rám dudál, amikor átszaladok előtte az úton, nem törődve a forgalommal. Azt hiszem nem volt túl jó opció késő éjszakáig üzengetni Harryvel.
Az egyetem előtt akadozó lélegzettel kerestem a tekintetemmel Zora után, de sehol sem láttam őt. Amikor valaki megbökte a hátamat, majdnem kiejtettem a kezemben lévő két kávét, amit még a Starbucksben vettem. Zora röhögő alakja fogadott.
- Most meg mit röhögsz? - kérdeztem meg sértődött hangon.
- Nem láttad, hogy néztél ki és az a sikítás. - fogta a hasát röhögés közben, egyszerűen nem tudta abba hagyni.
- Jó fej vagy. - lököm meg őt, mire talán csillapodik a röhögő görcs, amit a tette okán kapott.
- Bocsi. Azt nekem hoztad? - mutatott rá a kezemben lévő folyadékra.
- Eredetileg neked, de ha már így kiröhögtél, nem biztos, hogy oda is adom. - ugrattam őt, mikor elakarta venni a kezemből.
- Na ne csináld már. - kapott a kávé után, miközben próbáltam eldugni a hátam mögé, hogy ne érhesse el.
- Jól van kávé függő. - nyújtom át neki, mire megkönnyebbülten kortyol bele.
- Nem is. - néz rám a pohár mögül és alig lehet érteni, hogy mit motyog.
Kávénkkal a kezünkben indulunk meg a bejárat felé, ahol elválnak útjaink, ugyan is nekem fotózás órám, míg Zorának rajza van. Még motyog valamit az orra alatt Niallről, majd hevesen integetve tűnik el a folyosó bal oldalánál. Nevetnem kell a hülyeségei miatt.
Belépve a terembe, már elég sokan vannak. Elindulok felfele a lépcsőn, amikor a telefonom rezegni kezd a zsebemben. Újabb twitter értesítés. Üzenet Harrytől.
@Harry_Styles Jó reggelt. Ugye már nem alszol?
@Aria89 Neked is. Nem, órán vagyok.
@Harry_Styles Milyen órán?
@Aria89 Fotózás.
Ha küldött is újabb üzenetet, már nem volt alkalmam megnézni, ugyan is Mr. Martin lépett be az előadó terembe és elfoglalta szokásos helyét az emelvényen. Megkezdve szokásos tevékenységét.
- Elhallgatnának, ha nem tűnt volna fel beléptem a terembe. - fennhangon szólt a beszélgető csapatunkhoz.
- A mai anyag a fokuszálásról fog szólni. Mint mindenki tudja régen nem voltak még digitális gépek, aki elvégezték a fotós helyett a munkát, így mindent nekünk kellett elvégezni, annak érdekében, hogy jó képet kapjunk. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy nem láthattuk rögtön az elkészült képeket, ebből egyenesen következik, hogy akár száz képet is készíthettünk, előhívás után jó, ha egy darabot jónak ítélhettünk meg. Legtöbbször a nap tette tönkre a képeket, vagy éppen a bemozdulás, amitől homályos képeket kaptunk. - a mondani valója nem volt a legérdekesebb és új információval nemigen szolgált, de attól még figyelmesen hallgattam. A többiek már nem voltak ennyire oda érte, őket nem kötötte le.
Mr. Martinnak hamar elege lett a beszélgető társaimból.
- Ha ennyire nem érdekli magukat, akár el is mehetnek. - hangja ingerültségéből tudtam, hogy az a bizonyos cérna már nagyon vékony és bármelyik pillanatban elszakadhat.
Amikor az órának vége lett és sétáltam le a lépcsőn Mr. Martin oda szólt nekem.
- Miss Simons, kérem jöjjön ide. - hívott magához, ami teljesen meglepett.
- Igen, Mr. Martin. - sétáltam felé, kiváncsivá tett.
- Csak érdeklődnék, hogy talált már gyakorlati helyet a divat fotókhoz? - na erre nem számítottam.
- Még nem. - válaszoltam egyszerűen.
- Mivel maga a legjobb tanuló, így felajánlanék magának egy helyet, amit bátran tudok ajánlani, ha érdekli. - kikerekedett szemekkel nézek a tanárra, akiről azt hittem, hogy utál engem. Lehet tévedtem.
- Természetesen. - mosolyogtam rá.
- Remek, itt a cím. Hivatkozzon rám. - nyújtott át egy névjegy kártyát.
- Köszönöm. - mosolyogva és a kártyát tanulmányozva hagytam el a termet.
Zorával ebéd szünetben találkoztam legközelebb. Az egyik asztalnál ült és amint meglátott vadul integetni kezdett, félő volt, hogy felborul a székével.
- Te nem eszel? - kérdezett rá Zora, amikor üres kézzel ültem le mellé.
- Nem, mára nincs több órám, így otthon főzök valamit. - lehet ezt meg kéne jobban gondolnom, nem vagyok valami jó szakács.
- Értem. Nekem még van egy előadásom. - biggyesztette le az ajkát.
- Sajnállak. - mosolyogtam rá, mire kinyújtotta rám a nyelvét.
- Na mi volt Mr. vér szívóval? - kérdésétől nevetésben törtem ki.
- Semmi különös. Adott egy névjegyet egy gyakorlati helyhez. - mutattam fel a kis kártyát, amit Zora könnyen ki is kapott a kezemből.
- LA Daily. - olvasta fel a kártyán szereplő márka nevet.
- Aha. - gondolkoztam el a magazin nevén, nem volt túlzottan ismerős számomra.
- Ne mond, hogy nem ismered. - akadt ki Zora és felháborodva tekintett rám.
- Most mi van? - néztem rá kérdő tekintettel.
- Semmi, csak az egyik leghíresebb magazin Los Angelesben. - legyintett egyet, mintha tényleg semmiség lenne.
- Jó tudni. - mosolyogtam rá és azon gondolkoztam, hogy miért nem találkoztam én még ezzel a magazinnal, ha annyira híres.
- Aria, ez nagy szám, ha téged ajánlott. - merengett el, közben meg össze szűkítette a szemét, amitől úgy nézett ki, mint egy ázsiai.
- Ezt én is felfogtam. - emeltem magasba a tekintetem.
Haza fele menet megint betértem a parkba, bár arról fogalmam sem volt, hogy milyen felindulásból, hiszen eddig akár mikor itt voltam találkoztam Vele. Nem voltam még felkészülve egy személyes találkozóhoz vele, félő, hogy megint elszaladnék, mint a múltkor, mikor neki ütköztem. akkor már biztosan azt hinné, hogy nem vagyok teljesen ép elméjű. Teljesen lekötötték a fán lévő fecskék a figyelmemet. A fényképező gépem csak úgy kattogott, amikor a telefonom csengő hangja megzavart a tevékenységemben. Ismeretlen szám keresett, vonakodva ugyan, de a fülemhez emeltem a készüléket.
- Igen, tessék. - szóltam bele és vártam a reakciót a másik féltől.
- Üdvözlöm Miss Simons. Amber vagyok a Codektől, a minap járt nálunk gyakorlati helyet keresni. Ez ügyben keresném. Örömmel értesítem, hogy önt választottuk. Szeretnénk, ha a héten bejönne, hogy elkészítsük a szerződését és egy próba munkát csináljunk. - hallgattam a nő mondandóját és belül öröm táncot lejtettem.
- Igazán köszönöm. Melyik nap mennyek be? - kérdeztem vissza.
- A szerda nekünk tökéletes lenne, ha önnek is megfelel. - jött a válasz.
- Tökéletes és még egyszer köszönöm. - az öröm tánc mellé, már az ujjongás is társult bennem.
- Várjuk önt. Viszont látásra. - köszönt el, majd bontottuk is a vonalat.
Úgy látszik ez egy ilyen nap. Minden össze jön, bár a másik helytől kissé félek, hiszen egy nagy magazinnál a teljesítmény is arányosan növelve van. Jó vagyok én egyáltalán oda? Vagyok elég tehetséges egy neves magazinhoz? Gondolat menetemet a telefonom ismételt hang jelzése szakította félbe. Esemény.
@Harry_ Styles Lehetek a modelled?
@Aria89 Szeretnél az lenni?
@Harry_Styles Természetesen, de ha bele gondolok, azt jobban élvezném, ha te lennél az én modellem.
@Aria89 Én vagyok a fotós, nem te.
@Harry_Styles Meglepődnél.
Már kezdtem megszokni a piszkos és pajzán beszólásait, de ugyan akkor hízelgőnek is tartom, hogy érdeklődik irántam. Bár nagyon reménykedem benne, hogy nem csak egy újabb hódításnak gondol, akit ha megkap, olyan gyorsan tűnik el, mintha sosem létezett volna.
Otthon nagy nehezen rábírtam magam, hogy össze üssek valami kaját, mert már farkas éhes voltam és a helyzet nem várt további halasztást. Tudás és alapanyag híján, csak egy egyszerű sajtos makarónit ütöttem össze. Feltettem a tészta főző vizét a tűzhelyre és vártam, hogy forrásnak induljon. Addig lereszeltem a sajtokat, amiket találtam a hűtőben. Egy kis tejfölt is kivettem és vártam a tésztára, hogy kész legyen. Amikor a víz végre forrásnak indult, bele öntöttem a tésztát. Negyed óra várakozás után, végre megfőtt a tészta. Egy tepsibe öntöttem a tésztát és össze kevertem a tejföllel és a reszelt sajtokkal, majd betettem az egészet a sütőbe. Amíg vártam, hogy az egész össze süljön, készítettem magamnak egy csésze teát és azzal ültem ki a kis teraszomra. Még kényelembe sem helyeztem magam, amikor a sütőn lévő időzítő csörömpölni kezdett. Jelezve, hogy letelt a beállított idő. Fogó kesztyűvel kiemeltem a tűzforró tepsit és a konyha pultra tettem. Szedtem magamnak egy tányérral és jóízűen enni kezdtem. Magamat is felülmúltam, hiszen roppant ízletesre sikeredett, még akkor is, ha a világ legegyszerűbb ételéről volt szó. Képzeletben vállon veregettem magam. Szép munka Aria, ehető, amit összeütöttél.
Amikor befejeztem elmosogattam, majd vissza ültem a teraszon lévő fotelembe és az esti város fényeit kezdtem tanulmányozni. Mindenféle színekben pompázott a város. Imádtam éjszaka itt üldögélni és csak nézni a város villogó fényeit. Gyakran készítettem képeket is, de most valahogy nem volt ingerem, hogy előkapjam a gépet és kattingassak vele. A teám már kellő képen kihűlt, de így sem volt ihatatlan. Telefonom rezgése halálra rémített. Harry üzent ismét.
Érdekes volt, hogy a tweetek állandóvá váltak. Kis idő elteltével jött a hideg zuhany, nem is csodálkoztam, már vártam rá. Egy egyszerű mondat, ami vissza lépésre késztetett. Talán ti berezelésnek neveznétek, könnyen lehet. A számomra megfelelő szó, a félelem. A félelem rettentő tág fogalom, több féle értelmet hordozva magában. Számomra most mit jelentett? A világ mindenséget, a féket, ami megállított abban, hogy elszálljak, a földön tartott mellette és ez rémített meg a legjobban. Mellettem volt, a közvetlen közelembe férkőzött és nem úgy tűnt, mintha elakarna tűnni, mintha felszívódna, egyszer csak köddé válna. Most azt kérdezed mitől félek ennyire? Mi volt az a bizonyos, mindent lefékező erő, ami megállított? Ő maga és a szavai jelentése. Halálos volt.
@Harry_Styles
@Aria89 Mi a telefon számod Baby? Végre szeretném hallani a csodás hangodat.
Lefagytam nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki. A félelmem nem engedte, hogy teljesítsem, ezt az egyszerű kérését. Nem voltam még felkészülve, hogy a virtuális beszélgetésen túllépjünk és a telefonon keresztül halljam a rekedt mély hangját, ami bársonyként cirógatta a fülemet. Saját magamon röhögtem, hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Félek telefonon beszélni Harryvel? Ez most komoly, Aria? Minél többet gondolkodtam, annál világosabb lett számomra, hogy nem is tőle félek, hanem sokkal inkább saját magamtól. Félek, hogy megkedvelem, aztán meg egyszerűen, csak kisétál az életemből. Van egy olyan érzésem, hogy már elkéstem. Túlélném, ha egyszer, csak lelépne? Teljesen bizonyos, hogy nem. Alig ismerem mégis, valami hozzá köt. Az már bizonyos, hogy egyáltalán nem vagyok normális.
Az üzenete után még fél óra elteltével is a válaszon gondolkoztam. Nem akartam neki még megadni a számomat, így valami kivágáson gondolkoztam. Valami frappáns válaszon, amivel nem csinálok magamból teljesen hülyét. Egy hírtelen jött ötlettől vezérelve kezdtek gépelni az ujjaim, a tudatomon kívül.
@Aria89
@Harry_Styles Ha kitalálod felhívhatsz.
Lehet nem volt valami frappáns válasz, de ennyi futotta tőlem, így hirtelenjében. Zora számát hívtam tanácstalanságom okán.
- Szia, csajszi. - köszönt örömteli hangon a vonal túlsó oldalán.
- Zora segíts. - könyörögtem neki, elhaló hangon.
- Baj van Aria? - a hangjából itélve kissé eltúloztam a hangnememet. Ennyire azért nem katasztrófa a helyzet.
- Nem komoly, ne kapj szív rohamot. - csillapítom le őt.
- Halálra rémítettél, basszus. - nevetett a vonalba, amitől el kellett tartanom a fülemtől a telefont.
- Ne haragudj. - nevettem én is a helyzeten. Nem is én lennék, ha nem dramatizálnám túl a helyzetet.
- Nyögd már ki. - szólt rám, amikor még mindig nem közöltem vele a telefon hívásom valós okát. szinte látom magam előtt, ahogy a szemeit forgatja.
- Oké, oké. Harry elkérte a számomat. - nyögtem ki és már előre tudtam, hogy nem fogja érteni a reakciómat az adott helyzetre.
- És ezzel mi is lenne a problémád? - kérdezett vissza, tudtam, hogy hasonló választ fogok kapni tőle.
- Nem tudom, nem akarom még megadni neki. Nem vagyok kész még beszélni vele. - lehajtott fejjel ejtettem ki a szavakat. Komolyan abszurd vagyok.
- Te nem vagyok normális. Mi olyan félelmetes abban, hogy beszélsz vele? - jó kérdések kedves Zora, roppant jó kérdések.
- Nem tudom neked megmondani. - kínomban már nevethetnékem támadt.
- Ne szerencsétlenkedj. - szokásos Zora hozzászólás.
- Köszi, próbálkozom. - a beszélgetést részemről itt be is fejeztem.
- Na mennem kell, te meg légy okos. - nevetett, majd bontotta is a vonalat.
Légy okos. Köszi szépen. Mintha ebben a helyzetben, az vállalható opciónak számítana a részemről. Egyszerűen kivitelezhetetlen volt. Sosem volt a bátorság az erősségem, bár eddig a pontig nem is volt ilyen gondom. Harry teljességgel felforgatott mindent. Kibillentett az egyensúlyomból és nem segített vissza térni a helyes irányba. Mintha egy új világba csöppentem volna, amit nem ismerek. Teljesen ismeretlen volt számomra. Az érzés, ami szorítja a mellkasomat, nem hagy levegőhöz jutni. Mégis ha csak rá gondolok a szívem melegséggel telítődik meg. Az arcomra mosoly ül ki, amit nem én irányítok. Az érzés egyszerre elképesztő és félelmetes. Egyre több az ambivalens érzés bennem.
Telefonom ismételten csörögni kezdett. Mi van ma? Mindenkinek ennyire fontos vagyok? Ismeretlen szám fogadott.
- Igen, tessék Aria Simones. - szóltam bele és vártam, hogy a hívó a szuszogásán kívül szavakba öntse hívása okát.
- Szia Aria. Itt Harry, Harry Styles. - jött az ismerős rekedt hang, amitől majdnem kiejtettem a telefonomat a kezemből. Teljesen lefagytam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése